Corlãtean, mint mindig

Valahányszor fasizmusról, antiszemitizmusról van szó ebben az országban, az mindig jó alkalom egyet rúgni az erdélyi magyarságba. A román pártok és hatóságok ilyenkor egy jót horthystáznak, s azzal le van tudva a téma, mintha a Kárpátokon túl a múltban is meg ma is csupa ma született bárány lakozna. Ez volt a forgatókönyv a napokban is, amikor a román külügyminiszter azzal támasztotta alá a kormány határozottságát és elkötelezettségét, hogy kifejtette, minden eszközzel megakadályozták és megakadályozzák a hírhedt antiszemita, Nyírõ József székelyföldi újratemetését. Itt nincs kecmec, nulla a tolerancia, fejtegette
önelégülten. Olyan apróságok ugyanis a román politikusokat soha nem zavarták, hogy semmilyen törvényszék soha nem ítélte el Nyírõt, békében élte az életét Spanyolországban, ami lehetetlen lett volna, ha barmit elkövetett volna a zsidók ellen.
S hogy a kép teljesebb legyen, csak azt kell megnézni, hogy miképpen viszonyulnak ebben az országban egy olyan volt vezetõhöz, aki kétség nélkül háborús bûnös volt. Nem nehéz kitalálni, hogy Antonescu marsallra gondolok. Ugyan a hozzá hasonlók kultuszát jogszabály tiltja, nem kell különösebben kutatni az interneten ahhoz, hogy az ember azt tapasztalja, hogy köztéri szobrai állnak például Bukarestben és Tãtãrãseni-ben:

antonescu-bukarest

Antonescu-tataraseni

Az oly kemény és határozott román hatóságok csak annyit kellene tegyenek, hogy elolvassák és betartsák a 31/2002-es Sürgõsségi Kormányrendelet következõ két cikkelyét:
Art. 12. – Se interzice ridicarea sau mentinerea în locuri publice, cu exceptia muzeelor, a unor statui, grupuri statuare, placi comemorative referitoare la persoanele vinovate de savârsirea unor infractiuni contra pacii si omenirii.
Art. 13. – (1) Se interzice acordarea numelor persoanelor vinovate de savârsirea unor infractiuni contra pacii si omenirii unor strazi, bulevarde, scuaruri, piete, parcuri sau altor locuri publice.
(2) Se interzice, de asemenea, acordarea numelor persoanelor vinovate de savârsirea unor infractiuni contra pacii si omenirii unor organizatii, cu sau fara personalitate juridica.

Mindaddig, míg ez nem történik meg, joggal állítható, hogy a nagy hatósági szigor nem az antiszemitizmus, hanem a román hatalom számára kellemetlen igazságokat kimondó magyarok ellen irányul. Ez pedig pontosan az ellentéte annak, amivel a külügyminiszter kérkedik.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, Politika | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?