Lehetetlen küldetés

Nem állítom hogy szándékosan, de a most elfogadott zászlótörvénnyel a honatyák alaposan feladták a leckét a polgármestereknek. Létezik ugyanis egy szabályzat, amit az 1157/2001-es kormányhatározattal fogadtak el, s aminek a második cikkelye elõírja, hogy a polgármesteri hivatal homlokzatára ki kell tenni az ország címerét, s annak két oldalára az ország egy-egy zászlaját. A most elfogadott törvény negyedik cikkelyének hatodik bekezdése ezzel szemben azt írja, hogy a hivatal homlokzatán szerepelnie kell az ország címerének, amit két oldalról zászlók kell közrefogjanak. A zászlót kötelezõen betartandó sorrendje: az ország, az EU, a megye (ha van annak olyan) és a település zászlaja. Mindegyikbõl egy-egy. Nyilvánvaló módon a két elõírást egy idõben nem lehet betartani, a polgármesterek tehát csak azt dönthetik el, hogy melyiket szegik meg. Ennek mérlegelésénél gondolom az anyagiak jelentõs szerepet fognak játszani, márpedig akkor az új törvény lesz a nyerõ, ugyanis ha azt sértik meg, akkor a büntetés 5.000 és 10.000 lej között van, míg a másik jogszabály enyhébb – 2.500-5.000 lej közötti – büntetésekrõl rendelkezik.
Ezen a ponton azon is el lehet merengeni, hogy miért van az, hogy az ország zászlajának kitûzésére vonatkozó jogszabály igen pontosan leírja a lehetséges kihágásokat, amelyek miatt 500 és 5.000 közötti büntetések szabhatók ki, miközben az új törvény lakonikusan annyit mond, hogy ha valaki megsérti a törvény elõírásait (tág teret engedve a hatóság fantáziájának) akkor 5.000 és 10.000 lej között büntethetõ. A hazaszeretettõl és nemzetféltéstõl duzzadó keblû honatyák hogyan értékelhették sokkal kevesebbre a trikolórt holmi helyi zászlócskáknál? Netán valami hátsó szándékot takar ez? Gondoljunk csak bele: kövessen el bármiféle merényletet valaki az ország zászlaja ellen, megússza kevesebb büntetéssel, mint az a szerény polgármester, aki – tudván, hogy a faluja mégsem vetekedhet az egész országgal – a hivatala homlokzatára kitesz egy szép nagy állami zászlót, s melléje egy valamivel kisebb község-zászlót. Mert ez bizony a zászlótörvény megsértése, ilyesmiért büntetés jár!

Kategória: Államérdek, Ez Románia, Politika | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?