A román modell

Románia 1995-ben aláírta a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartáját, aminek a ratifikálását ugyan elhúzta 12 évig, de a 2003-ban életbe lépett új alkotmány megszövegezésekor már figyelembe vették a Charta elõírásait, melyek többek közt az anyanyelvnek az igazságszolgáltatásban való használatát is szabályozzák. Így született meg az alkotmány 128. cikkelye, ami kimondja, hogy a nemzeti kisebbségek tagjainak joguk van az igazságszolgáltatásban szóban és írásban használni az anyanyelvüket, s ezt a lehetõséget oly módon kell biztosítani számukra, hogy az ne okozzon plusz költséget nekik.
Aztán eltelt hét esztendõ, s a parlament elfogadta a Polgári Eljárási Törvénykönyvet, benne azzal az elõírással, hogy ha valaki egy per folyamán a bíróságnak egy idegen nyelven készült dokumentumot mutat be, akkor ahhoz mellékelnie kell annak egy hivatásos fordító által készített majd hitelesített fordítását is. Azt gondolom bárki sejti, hogy se a fordító, se a közjegyzõ nem dolgozik ingyen, tehát egy ilyen fordítás elkészíttetése esetenként tetemes költséget jelent. Ha pedig ez így van, akkor nyilvánvaló módon ez az elõírás sérti az alkotmány 128. cikkelyét.
Mindezzel akkor szembesültem, amikor benyújtottam egy keresetet a megyei törvényszékre, melyhez mellékeltem két rövid, magyar nyelvû levelet. Mivel régebb is volt már ilyenre példa, a leveleket románra is lefordítottam, s csatoltam ezeket a fordításokat is. Pár hét múlva azonban érkezett a hivatalos felszólítás, hogy a törvénykönyv elõírásainak megfelelõen küldjem be a hitelesített fordításokat. Több se kellett nekem, rögvest válaszoltam, hogy városunkban nem találtam olyan fordítót aki ingyen elkészítette volna a fordítást, tehát két lehetõség van: vagy a törvényszék megadja nekem egy ilyen fordító elérhetõségét, vagy pedig – ha ilyet õk sem tudnak – akkor felvetem ennek az elõírásnak az alkotmányellenességét, s kérem a törvényszéket, hogy ebben a kérdésben kérje ki az alkotmánybíróság álláspontját.
Megdöbbenésemre az ügyben eljáró bíró válasza erre az volt, hogy hivatkozva arra, hogy nem tettem eleget a kérésének, az ügyet lezárja, nem indítja meg az eljárást a prefektus ellen. A vonatkozó dokumentum több mint négy oldal, de a lényege az érvelésnek itt található:
jogok-a-gyakorlatban
Habár a szöveg magáért beszél, mivel nem mindenki járatos ebben a sajátos nyelvben hadd fûzzek hozzá pár megjegyzést.
Az alkotmány ugye azt mondja, hogy jogom van használni az anyanyelvemet, szóban és írásban. Az eljárási törvénykönyv már szigorít egyet ezen, mert a dokumentumok használatát pénzbe kerülõ fordításhoz köti. A törvényszék azonban ennél is tovább megy, s kijelenti, hogy a per ezen szakaszában kizárólag a román nyelv használható.
Az már egy logikai kérdés (remélem nem túl megterhelõ), hogy ha ez így van, akkor miért nem hagyták figyelmen kívül a magyarul beküldött leveleket, miért nem használták az eleve beküldött román fordítást?
Az is a logika területére tartozik, hogy amikor a bíróság nem tûz ki tárgyalást és nem hoz ítéletet, hanem a per megkezdését egy olyan feltételhez köti, ami ellentétes az alkotmánnyal, akkor miképpen tudja ezzel egy idõben azt is állítani, hogy ez által nem sérült az a jogom, hogy az igazságszolgáltatáshoz forduljak, se a tisztességes perhez való jogom. A pontosság kedvéért: az elsõkén említett jogom valóban nem sérül, mert azt nem akadályozták meg hogy keresetet nyújtsak be, de ilyen jog nincs is, amit ilyen sajátosan nevez meg a dokumentum az tkp. az a jog, hogy az igazságszolgáltatás révén szerezzek érvényt az igazamnak. Az állítás második felével kapcsolatban meg az van, hogy én tettem egy panaszt, a törvényszék pedig úgy döntött, hogy azt nem vizsgálja meg és nem hoz azzal kapcsolatban ítéletet. Ez nem csak a tisztességes, de bármilyen perhez való jogomat sérti.
A csúcs pedig a harmadik aláhúzott rész. Nem elég, hogy azt a kérésemet nem teljesítik (mondvacsinált okkal), hogy az alkotmányossági kifogásomat továbbítsák az Alkotmánybíróságnak, ezt megtetézik azzal, hogy átveszik az Alkotmánybíróság szerepet és megállapítják, hogy az eljárási törvénykönyv elõírása nem alkotmányellenes, mert a szövegek lefordításának költségei nem jelentenek plusz költséget! Az indoklás pedig maga a szürrealizmus: azért van ez így, mert az alkotmány nem azt írja, hogy a perrel kapcsolatban a feleknek nem lehet semmilyen költségük. Ha valaki netán érti ezt, kérve kérem magyarázza el nekem is.
Hogy az eljárás abszurd volta egyértelmûbb legyen, hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy ha ama két levelet annak idején eleve románul írom meg s most úgy csatolom a keresethez, akkor azokat a törvényszék szó nélkül elfogadja. Elég egyértelmû, hogy a most általam készített román fordítás szóról szóra egyezik azzal, amit akkor írtam volna. Ennek ellenére várják el azt tõlem, hogy pénzt adjak ki azért, hogy valaki más tolmácsolja románul az én gondolataimat.
Az sem elhanyagolandó részlet, hogy – mivel az igazságszolgáltatásban elõre kell fizetni – én a kereset benyújtásakor kifizettem 50 lej bélyegilletéket, magyarán kifizettem a bíró munkáját. Erre az õ válasza az, hogy elutasítja az ügy letárgyalását, vagyis a munka elvégzését. De arról sehol egy hang, hogy az el nem végzett munkáért kifizetett pénznek mi lesz a sorsa.
S hogy miért lett pont ez a címe ennek az írásnak? Azért, mert szeretném megerõsíteni, hogy igenis létezik a kisebbségvédelem terén román modell, s hogy igenis a hatóságok (ideértve nem csak a parlamentet, de mindenféle más állami intézményt, köztük az igazságszolgáltatást is) kiemelt figyelmet szentelnek a nemzeti kisebbségeknek, illetve azok jogainak. Az egésszel csak az a gond, hogy a figyelem, az erõfeszítések arra irányulnak, hogy miképpen tudják azokat megsérteni, kijátszani. De jó lenne, ha feleennyi energiát fordítanának azok betartására!