Tiszta beszéd!

Múlt hét péntekén Tusványoson zajlott egy beszélgetés ezzel a címmel: “Erdélyi románok az autonómiáért – együtt vagy külön?” Ott érkezett a közönség részérõl az a felvetés, hogy a katalánok hosszú ideig jól megvoltak az autonómiájukkal, a függetlenségi mozgalom akkor lett igen erõs, amikor az autonómia kiszélesítésérõl a madridi kormány még bár tárgyalni sem akart. Ennek kapcsán vetõdik fel a kérdés, hogy ha a román kormány továbbra is süket lesz az erdélyiek regionalizációra vonatkozó igényeire, akkor megtörténhet az, hogy a mostani regionalisták Erdély függetlenségének a pártjára állnak?
A kérdésre Sabin Gherman elõször nagyon röviden ennyit mondott: szögezzük le, hogy a szeparatisták nem Katalóniában vagy Erdélyben vannak, hanem Madridban és Bukarestben. Késõbb visszakérte a mikrofont és még hozzátette: Az õ régiósitási elképzeléseik világosan meg vannak fogalmazva, európai szemmel nézve tökéletesen rendben vannak, s bízik benne, hogy ezt Bukarestben is meg fogják érteni. De ha nem, akkor viszontlátásra!
Ez szerfölött tiszta beszéd, a sátorban pedig nyilván ott voltak nem csak ismert magyar újságírók, hanem egyéb illetékesek is. Azóta figyelem a hazai sajtót (magyart is, románt is), de mintha ezek a tiszta és világos mondatok el sem hangzottak volna.

Kategória: Államérdek, Autonómiák, Ez Románia, Politika | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?