2015. szeptember hónap bejegyzései

Tempó

A szeptember kilencedikei ülésén a román kormány 25 határozat-tervezetet vitatott meg és fogadott el. Elvileg – eltekintve a ritka kivételektõl – egy jogszabály akkor lép érvénybe, amikor megjelenik a Hivatalos Közlönyben. A mai világban, amikor a nyomdászok nem kézzel rakosgatják … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Államérdek, Autonómiák, Ez Románia, Politika | Hozzászólás most!

S még egy

Múlt héten adtam egy példát arra, hogy a kormány miképpen tesz eleget a közérdekû információkra vonatkozó törvény elõírásainak, következzen most egy szemléletes példa a Legfelsõbb Ügyészségnél uralkodó állapotokra. Amint már írtam róla, május végén panaszt tettem eme intézménynél holmi névtelen … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Államérdek, Ez Románia, Politika | Hozzászólás most!

Errõl beszélek

Két nap telt el azóta, hogy a hazai intézmények mûködésérõl írtam itt, s máris tudok szolgálni egy szemléletes példával. Történt ugyanis, hogy a kormány honlapján megjelent egy közlemény, amiben arról tájékoztatták az érdeklõdõket, hogy milyen témák szerepelnek a szeptember kilencedikei … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Államérdek, Ez Románia, Mindennapjaink a 21. században, Politika | Hozzászólás most!

Védve vagyunk!

A nép ügyvédje az a közméltóság, aki arra hivatott, hogy a védtelen állampolgárt megóvja a hivatalok packázásaitól. Egy olyan országban mint Románia, a szerepe igen fontos, azt talán nem kell hosszan magyarázzam, hogy miért. No de azon túlmenõen van még … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Államérdek, Ez Románia, Mindennapjaink a 21. században, Politika | Hozzászólás most!

Egykutya

Az elmúlt hónapokban számos esetben írtam a különféle romániai intézmények kapcsán szerzett tapasztalataimról. Aki a részletekre kíváncsi, lapozzon bátran visszafele a bejegyzésekben, s talál bõven. Az õsz az összegzés, a mérlegvonás ideje, ezért most röviden én is ezt teszem. Az … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Ez Románia, Politika, Székelyföl éjjel-nappal | Hozzászólás most!

A stratégiától a valóságig

Románia kormányának 2013 óta létezik kisebbségi stratégiája, egy nem túl hosszú dokumentum, amiben a szokásos dagályosan megfogalmazott elveken túl fel vannak sorolva konkrét tennivalók és vállalások is. Érdemes ezek közül egyet-kettõt megvizsgálni. • Crearea cadrului legal privind utilizarea limbii materne … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Államérdek, Ez Románia, Politika | Hozzászólás most!

Töröm a fejem

Romániához hasonlóan Franciaország is a közigazgatás átszervezését tervezi. Egyáltalán nem meglepõ módon úgy, hogy az kiverte a biztosítékot az elzásziaknál és a bretonoknál. Így történt meg az, hogy a székelyföldi önkormányzatok mellett elzászi és breton polgárok és egyesületek panasszal fordultak … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Autonómiák, Magyar Polgári Párt, Politika, RMDSZ, Székelyföl éjjel-nappal | Hozzászólás most!

Megáll az ész!

Pár nappal korábbi hír címe egy magyarországi hírportálon: Az osztrákok is bekeményítenek az embercsempészek ellen Maga a cikk így kezdõdik: Megerõsítené az osztrák-magyar határ védelmét az osztrák belügyminisztérium és az igazságügyi minisztérium, az intézkedés része a hatóságok által az embercsempészet … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Európa alkonya, Mindennapjaink a 21. században, Politika | Hozzászólás most!

Mintaország

Biztos hallotta már mindeni ezerszer azt a kijelentést, miszerint Románia példaértékûen megoldotta a nemzeti kisebbségek kérdését. Ha valakinek netán kétségei lennének ezzel kapcsolatban, az most figyeljen jól! A “forradalom” utáni elsõ választásokon egyszerû dolguk volt a magyar választóknak, csak el … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Államérdek, Ez Románia, Politika, RMDSZ | Hozzászólás most!