Nyúzzuk csak meg!

A bankok gyakran az elégedetlenség céltáblái, legyen szó az utca emberérõl, avagy politikusokról. Hogy azok ilyenek meg olyanok, megnyúzzák az embereket, átverik apró betûs részekkel, stb, stb. Kétségtelen, hogy ezekben a kritikákban szok lenni több-kevesebb igazság, de azért nem árt körülnézni, hogy a banki tevékenység oldalvizén még kik és hogyan profitálnak.
Ott van például az állam. Igen, az aki a polgárok védelmezõjeként lép fel, s pocskondiázza a kapzsi, pénzsóvár bankokat, de ugyanakkor maga is beszáll a nagy népnyúzási akcióba.
Konkrétan: Ha az ember jelzálog-kölcsönt vesz fel, akkor az ugyebár azzal jár, hogy a telekkönyvbe bejegyzik a terhet a garanciát képezõ ingatlanra. (Ez ellen senkinek nem lehet kifogása, elvégre a bank valóban nem jótékonysági intézmény, kell tehát legyen garanciája arra nézve, hogy a pénzét vissza fogja kapni.) Ha pedig ez így van, akkor logikus, hogy a hitel törlesztése után ezt a terhet töröljék. Az ember a józan eszével azt gondolná, hogy ez egy banális dolog, a hitelt adó bankfiók igazgatója küld egy pár soros átiratot a telekkönyvi hivatalnak, amiben tájékoztatja, hogy XY nekik már nem tartozik, tehát a telekkönyvbõl törölni lehet azt a bejegyzést, s ennek nyomán a címzett elvégzi a kért módosítást. Összesen pár perc munka a két ember részérõl, banális semmiség.
No de mi van a valóságban? A bankfiók igazgatója megírja az átiratot, de azt nem a telekkönyvi hivatalnak küldi el, hanem átadja a hitelét épp törlesztett ügyfélnek, õ pedig nem a címzettnek kell elvigye (ezt még örömmel megtenné, miután egy nagy terhet sikerült letenni a válláról), hanem egy közjegyzõhöz, aki annak alapján készít és hitelesít egy másik nyilatkozatot, lényegében ugyanezzel a tartalommal. Az késõbb alá kell írja a bankigazgató, majd a közjegyzõ és a telekkönyvi hivatal lefolytat egy pingpong meccset némi iratokkal. A számlát pedig a szerencsétlen ügyfél fizeti, akinek a meccs végén kezébe adnak egy telekkönyvi kivonatot és 5 darab nyugtát, amibõl kettõt a telekkönyvi hivatal, hármat meg a közjegyzõ állított ki. Ezek végösszege (tessék leülni és jól megfogózkodni) 291,13 lej! Amibõl 140 azonnal az államé, a maradék elsõ körben a közjegyzõnél marad, de késõbb egy része szintén az állam zsebébe vándorol. S az ember ezt azért fizeti, hogy a telekkönyvbe a teher rovatva beírják azt a két szót, hogy “nu sunt”. Ezek után joggal tehetõ fel a kérdés, hogy ebben az egész hitelezési folyamatban tényleg a bank a legnagyobb gazember?