Mindennek van határa?

Legutóbbi bejegyzésemben már szóltam arról a jogerõs ítéletrõl, ami a megye prefektusa elleni büntetõ panaszom ügyében született, annak kapcsán, hogy milyen változatos reakcióidõket tud produkálni a román igazságszolgáltatás, attól függõen hogy dolgoznia kell, vagy pedig pénzt elvennie. Idõközben kézhez kaptam az ítélet indoklását is, aminek olvastán azt gondolom joggal lehet feltenni a címben szereplõ kérdést. Nézzük hát az ítéletet:

court-decision-1056-2017

Románul tudók kiélvezhetik az egész dokumentumot a maga teljességében (hisz eleve nem túl hosszú), de a lényegi részeket kiemeltem s le is fordítottam, hogy itt már csak pár megjegyzést kelljen fûzzek hozzájuk.

Az elsõ oldalon a tárgyalás lefolyásának rövid összefoglalója olvasható, ebbõl két dolgot emeltem ki, nevezetesen hogy ott szóban is elmondtam, hogy egy bírói ítélet végre nem hajtása miatt tettem panaszt, illetve jeleztem a bírónak, hogy az ügyészi végzés alapjául szolgáló rendõrségi jelentésben két valótlan állítás szerepel, amelyek ráadásul döntõ módon befolyásolták azt, hogy az ügyészség a panaszomat megalapozatlannak minõsítette (elvégre azt a látszatot keltik, hogy a prefektus fellépett a magyar nyelv használata érdekében, illetve hogy Maroshévizen megoldódott a kétnyelvû helységnévtáblák problémája). Az már nem szerepel a szövegben, hogy kértem a bírót, hogy hívja fel az ügyészség figyelmét, hogy az ilyesmi elfogadhatatlan, de sejthetõ, hogy nem csak úgy mellékesen, avagy egyenesen dicsérõleg említettem meg ezeket a dolgokat.
Ilyen elõzmények után nehéz szavakat találni arra, ami a harmadik oldalon olvasható, nevezetesen hogy a bíró az ítélete indoklásaként megismétli a rendõri jelentésben található két valótlan állítást (vagy fogalmazhatunk sarkosabban és indulatosabban úgy is, hogy ordas hazugságot). S ez után persze már az sem meglepõ, hogy a végre nem hajtott jogerõs ítéletrõl említést sem tesz, azt a látszatot keltve, hogy a panaszom csak a kétnyelvû település-táblákról szólt.
A végeredmény pedig a negyedik oldalon már teljesen természetes, hisz a vak is láthatja, hogy van itt egy rosszindulatú alak (ez lennék én), aki alaptalanul megvádolta a munkáját lelkiismeretesen végzõ prefektust, de az ügyészség s végül a bíró igazságot tettek.
Vagy mégsem? Netán az elõzõ mondatban egy “i” betû pluszban van? Egy dolog biztos: a címben szereplõ kérdésre nehéz egyértelmû választ adni, de ebben a pillanatban hajlok arra, hogy inkább nemmel válaszoljak.
Végül nem kerülhetem meg azt sem, hogy mindezt nem a gonosz, sovén, stb. “románok” teszik, nem kellett ezért Olténiába menni, csak ide a szomszédba, Csíkszeredába, ahol a tárgyalóteremben – amint az ítéletben jól látható – mind magyarok voltunk.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész!, Politika | A közvetlen link.

Mindennek van határa? bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Még egy panasz az emberjogi bíróságon | Árus Zsolt

Vélemény, hozzászólás?