Koronapló (8)

A tegnapi nap másodszor történt meg, hogy ebédidõben megjelent a tévékben az államelnök, s meglehetõsen indulatos hangon cáfolt egy olyan információt, ami már elõzõ naptól kezdve lázban tartotta a közvéleményt. Elsõ volt ugye a Vela húsvéti megállapodása, most meg ez a Streinu-Cercel nevû illetõ jött az idõsek elhurcolásával.
El kell ismerni, hogy egyik hajmeresztõbb volt mint a másik, minden épeszû embernek kellõképpen borzolta az idegeit, tehát ilyen szempontból érthetõ Iohannis megszólalása és a megütött hangnem is. És mégis mindkét történet – legalábbis számomra – felettébb disszonáns. Mondom miért.
Vela az ország belügyminisztere, tehát magas rangú tisztségviselõje, s mint ilyen, elvileg létezik neki egy presztízse (ami jelenti azt is, hogy az emberek adnak a szavára, no meg azt is, hogy rendelkezik azokkal az intellektuális képességekkel, amelyek indokolják azt, hogy adnak a szavára), illetve – s ez a fontosabb – felelõssége. Ha megszólal, akkor általa a román állam szólal meg, s ha nem jól szól, az a román államra vet árnyékot. Ebbõl pedig logikusan az kellene következzen, hogy ha rosszat szól, akkor annak következménye kellene legyen. Vela esetében is többen jósolták, hogy másnaptól már nem õ lesz a belügyminiszter. S mi lett? Hát az, hogy ma már megköszönte Iohannis a belügyi hatóságoknak, hogy milyen jó munkát végeztek az ortodox Húsvét idején. (Tegyem hozzá: mintha nem látott volna mindenki számos hírt arról, hogy tétlenül nézték rendõrök és csendõrök, hogy a népek templomba járnak ikonokat csókolgatni, de arról semmit, hogy azokat a rendõröket felelõsségre vonta-e valaki.) Tehát az elnök ugyan nagyon de nagyon haragudott rá, de nem haragtartó, spongya reá, jó elvtárs, fontos elvtárs, marad a bársonyszékben.
Hasonló a helyzet a “professzorral” is. Egy igen fontos állami intézmény vezetõje 19 éve. Hogy ez alatt mi minden fûzõdik a nevéhez, arról olvasható egy rövid összeállítás itt. De ezeket nyilván nem tudja mindenki, a “nép” számára õ egy orvos-professzor, egy tekintélyes állami intézmény vezetõje. S mint ilyen, megbízható forrás, ha egészségügyi témáról van szó. Nem véletlen tehát, ha fél ország pánikba esik, amikor bejelenti az elgondolásait arról, hogy miképpen kell a járvány ellen védekezni. Az emberek – s részben joggal – azt hiszik, hogy ez az illetékes hatóságok álláspontja, ez fog következni. Na ilyen körülmények között áll ki az államelnök másnap (hogy legyen ideje beivódni a “professzor” kijelentéseinek), s mint egy dodonai jós, homályosan utal egyes intézményekre és személyekre, elítélve azt, amit tesznek, s biztosítva a polgárokat, hogy nem fog bekövetkezni az, amit azok mondanak. Nagyon haragszik, de azért maszatol, mintha nem tudná majd mindenki pontosan hogy mirõl beszél, illetve mintha ez jelentene valamit azoknak, akik esetleg nem tudják mirõl beszél. Jól átgondolt, felelõs, egyenesen államférfiúi eljárás. Amit majd újra és újra meg kell ismételjen, valahányszor a professzor újabb világmegváltó ötlettel áll elõ. Ugyanis mindaddig míg az illetõ ugyanannak a fontos intézménynek a vezetõje, az állampolgárok szemében egy tiszteletre méltó, megbízható hírforrás. S innen már egyenesen következik, hogy szerintem miképpen kellett volna kezelni ez a helyzetet: még aznap kiáll a nép elé az egészségügyi miniszter, s bejelenti, hogy ezek oltári nagy butaságok, egy szó sem igaz belõlük, s aki ilyeneket mond, az nem lehet egy olyan intézmény vezetõje, ezért jelzi, hogy nagy ívben kirúgták ezt a sarlatánt.
Mert mindkét esetre áll, hogy ha valaki olyan beosztásban akkora hibát (legyünk jóindulatúak) vét, annak következménye kell legyen. Egy normális országban.