A tét

Jártomban-keltemben azzal szembesülök, hogy sokan úgy gondolják (horribile dictu: van olyan magyar pártelnök is, aki ezt újra és újra elmondja), hogy magyar szempontból semmi tétje a hét végi elnökválasztásnak. Márpedig ez távolról sincs így! Hiszen ha így lenne, akkor nem lenne egyetlen magyar elnökjelölt sem. A politikusok meglehetõsen pragmatikus emberek, azzal szoktak foglalkozni aminek értelmét látják, s ez a mostani választásra is érvénye.
A különbség az eddigi elnökválasztásokhoz képest az, hogy eddig csak az RMDSZ állított jelöltet, azzal az indoklással, hogy a kampány jó alkalom, hogy elmondjuk a románoknak hogy mit is akarunk mi, de igazából azzal a céllal, hogy minél több szavazatot tudjanak megszerezni az elsõ fordulóban, majd ezekkel a tarsolyban tudjanak alkudozni a második fordulóba jutott két jelölttel. Hogy ez mennyire így van, annak alátámasztására talán elég azt elmondani, hogy a választási kampányt rendszerint a magyarok között töltötték, illetve mindenféle módszerekkel azon mesterkedtek, hogy a begyûjtsék a magyar szavazatokat.
Ehhez képest most két jelölt van, a tét pedig egészen más: az erõviszonyok felmérése. Van ugyanis egy alkalom, amikor szervezett formában elmehetnek a romániai magyarok, s úgy szavazhatnak valamelyik jelöltre, hogy nyugodtan hallgathatnak a szívükre/eszükre, mert a tét kizárólag az, hogy melyik jelölt hány szavazatot kap. Nem áll fenn annak a veszélye, hogy nem érjük el az 5%-os küszöböt, hogy nem lesz, avagy kevesebb képviselõnk lesz Brüsszelben vagy Bukarestben. Hogy még konkrétabban fogalmazzak: a magát egyedüli érdekképviseletnek nevezõ RMDSZ ezuttal nem riogathat ezekkel, meg azzal, hogy a Szilágyi Zsoltra adott szavazatok elvesznek, azok a román jelölteket erõsítik, stb, stb. A helyzet tiszta és világos: van két jelölt, két program és semmi más, ez a mi kis magyar külön-mérkõzésünk.
Egyik oldalon ott van Kelemen Hunor, az állítólag megújult RMDSZ elnöke, aki tavaly ilyenkor pártjával együtt részt vett a Székelyek Nagy Menetelésén, azt követõen azonban visszatért a régi útra, s belépett a kormányba úgy, hogy a székelyek és magyarok legfontosabb problémáiról még bár említést sem tesz a kormányprogram. S nem csak belépett, de fegyelmezetten ott is maradt, még az után is, hogy a Szociáldemokrata Párt vezetõi újra és újra beletörlik a lábukat nem csak a magyarságba, de személyesen az RMDSZ vezetõibe is. Mindez számomra felfoghatatlan, de tény, s amikor valaki azon töpreng, hogy vasárnap mihez kezdjen, annak ezt tudnia kell. Illetve tudnia kell azt is, hogy egy újabb Neptun elõkészítése zajlik, amiben az RMDSZ vezetõi ugyanazt a szerepet készülnek játszani, mint Markó Béláék 1993-ban. Az pedig teljesen mindegy, hogy az ok hozzá nem értés, nemtörõdömség vagy nemzetárulás. Ami számít, az az eredmény, márpedig ezúttal még kevesebb jóra számíthatunk, fõleg miután kiderült, hogy kik is azok, akik “közvetíteni” akarnak románok és magyarok között. Hátborzongató kilátások!
A másik oldalon ott van Szilágyi Zsolt, aki képviselõ korában egyszer már benyújtotta a parlamentbe a Székely Nemzeti Tanács autonómiastatútumát, aki ha megkésve is, de belátta, hogy az RMDSZ-t nem lehet belülrõl megváltoztatni, ezért parlamenti mandátumát feladva kilépett az RMDSZ-bõl, s aki most is vallja, hogy Székelyföld számára a megoldás az az autonómia, ami a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott és 210.000 ember szavazatával megerõsített statútumban van leírva.
Kettejük közül kell tehát választani, s ellentétben azzal, amit az elõzõ választások alkalmával mondtam (miszerint magyar ember legokosabban teszi ha otthon marad, mert ha elmegy szavazni, akkor a szavazatával az RMDSZ vezetõi a megkérdezése nélkül fognak üzletelni a második forduló elõtt, megpróbálják kicsikarni a számukra legelõnyösebb árat a magyar szavazatokért cserébe), most bíztatok mindenkit, hogy menjen el és válasszon. A tét ugyanis nem Kelemen Hunor vagy Szilágyi Zsolt személye, hanem az, hogy tegyük nyilvánvalóvá, hogy mit is akar a romániai magyarság, s azon belül a székelység. Folytatni az eddigi, balkáni politizálást, nézni azt, hogy elsorvasztják a magyar nyelvû orvosképzést és üldözik a székely jelképeket (mindezt a kormányon levõ “érdekképviselet” hallgatólagos hozzájárulásával), vagy pedig gyökeresen váltani, a demokrácia és a jogállam minden eszközét bevetve (ideértve tüntetéseket és a polgári engedetlenség különbözõ formáit) harcolni idehaza is meg nemzetközi szintéren is, hogy mihamarabb törvények szentesítsék azt a hármas szintû autonómiakoncepciót, ami egyedüli garanciája tud lenni a megmaradásunknak és gyarapodásunknak.
Ha minden erdélyi magyar Szilágyi Zsoltra szavaz, akkor sem lesz belõle államelnök. De ha elég sokan szavazunk rá, akkor az egy esély arra, hogy a sorsunk jobb irányba forduljon. Az pedig ne tévesszen meg senkit, hogy a kampányban RMDSZ-es politikusok azzal kérkednek, hogy ki mennyi “kormánypénzt hozott le” ide vagy oda. Ez szemfényvesztés, téves pálya. Egy normális demokráciában ugyanis nem kell térden állva visszakönyörögni a kormánytól a befizetett adók töredékét. Az autonómia pedig nem békesség, jólét és biztonság, (amivel az RMDSZ plakátjai próbálnak kábítani), hanem ennek a hûbéri rendszernek a felszámolása. Egy olyan társadalmi berendezkedés, ami kezünkbe adja a lehetõséget, hogy megteremtsük a békességet, jólétet és biztonságot. Mi, magunknak.
Száz szónak is egy a vége: ez a választás sorsfordító esély közösségünk számára. Aki elégedetlen az elmúlt 25 évvel, az most elmegy és Szilágyi Zsoltra szavaz, ad egy esélyt egy másfajta politizálásnak!