Az elmúlt hónapokban számos esetben írtam a különféle romániai intézmények kapcsán szerzett tapasztalataimról. Aki a részletekre kíváncsi, lapozzon bátran visszafele a bejegyzésekben, s talál bõven. Az õsz az összegzés, a mérlegvonás ideje, ezért most röviden én is ezt teszem.
Az elsõ megjegyzésre érdemes dolog az, hogy a román hatóságok következetesek. Ugyanakkor távolról sem igaz rájuk az, hogy nyáron megáll az élet, dolgoznak akkor is. Pont úgy, mint az év többi részében. Csapnivalóan. Levelekre késõn, vagy egyáltalán nem válaszolnak, s amikor válaszra méltatják az állampolgárt, akkor abban semmi köszönet nincs. A vonatkozó jogszabály azt írja, hogy ha a polgár petícióval fordul egy hivatalhoz, akkor az köteles a petíciót alaposan kivizsgálni, ha szükséges akkor megtenni a megfelelõ intézkedéseket, majd minderrõl tájékoztatni az illetõ állampolgárt. Erre kerek 30 napja van minden hivatalnak, s annak vezetõje személyesen felel azért, hogy mindez így történjen. Sajnálattal állapítom meg, hogy az utóbbi jó fél évben számos petíciót fogalmaztam meg, de egy (egyetlen egy!) esetrõl sem tudok beszámolni, amiben a szabályt maradéktalanul betartották volna. Legyen szó prefektustól kezdve fõügyészen át államelnökig, az összes, kivétel nélkül mindegyik semmibe veszi a törvény. S nem véletlenül adtam pont ezeket a példákat, mert csupa olyan személyrõl beszélek, akik a törvények betartatásáért, a jogállam védelméért felelõsek. S akkor tegyük még hozzájuk a Diszkriminációellenes Országos Tanácsot, törvényszékek meg táblabíróságok bíráit, s nem utolsósorban a bírók és ügyészek tevékenységét ellenõrizni hivatott Jogügyi Felügyeletet. Kéz-kezet mos alapon az egyik áthágja a törvényt, a másik pedig menteget és takargat. Persze nem állítom, hogy ez minden esetben így van, de arra utaló jelek ellenben vannak, hogy ha az állampolgár netán magyar, a téma pedig a kisebbségi jogok tiszteletben tartása, akkor igen. Akkor nagyon igen! Olyannyira, hogy van bíró aki leírja, hogy a maximális büntetés kiszabása teljes mértékben indokolt, összhangban van a cselekedet súlyával és társadalmi veszélyével, ha a megbüntetett személy olyat merészel tenni, hogy nem románul, hanem anyanyelvén nyújtja be a vagyonnyilatkozatát. Fõleg hogy bár utólag sem bánja meg a bûnét, hanem bírósághoz merészel fordulni s a büntetés eltörlését kéri. Nyilvánvaló, hogy ez a bíró õszintén sajnálja, hogy a maximális büntetés csak 2000 lej és nem kerékbetörés.
Mindennek az eredménye az, hogy a nyár folyamán szám szerint 5 újabb pert kellett indítsak a Diszkriminációellenes Országos Tanács, a Korrupcióellenes Ügyészség fõügyésze, A Román Hírszerzõ Szolgálat és a Jogügyi Felügyelet ellen, azért, mert a nyilvánvaló diszkriminációt illetve jogsértést nem állapították meg, illetve mert világosan megfogalmazott kérdésekre és kérésekre mellébeszélés volt a válaszuk.
Ha valaki azt kérdezi, hogy miért folytatom ezeket a szélmalomharcokat, akkor a válaszom továbbra is az, hogy téved, aki szélmalomharcnak gondolja. Az ugyan egyre nyilvánvalóbb, hogy hazai hatóságok elõtt ilyen ügyekben nyerni nem lehet, de vegyük észre, hogy ez egy igen fontos információ! Románia számos vállalást tett nemzetközi szervezetek felé, s az Európai Uniónak ugyan évek óta tagja, de az igazságügyi rendszer máig megfigyelés alatt áll, évente készítenek arról jelentést. Fontos tehát minél több konkrét adattal bizonyítani, hogy az igazságszolgáltatás mûködése távol áll nem a tökéletestõl, de az elfogadhatótól is. Vagy fordítsuk meg, mert az sokkal jobban hangzik: Érdemes dolgozni azon, hogy a román hatóságok elõbb-utóbb lássák be, hogy ha fel akarnak kelni az EU szégyenpadjáról, akkor kénytelenek véget vetni a magyarok diszkriminálásának. Hogy ez mikor lesz, az nagy mértékben függ attól, hogy hányan és mekkora erõbedobással dolgozunk ezen. A hamarosan induló jogsegélyszolgálatnak ebben komoly szerepe lesz, reményeim szerint.
S hogy idõközben se maradjunk sikerélmény nélkül, arról az Emberi Jogok Európai Bírósága gondoskodhat, ahol ha lassan is, de jellemzõ módon tisztességes ítéletek születnek. Ilyen téren arról tudok beszámolni, hogy a nyár folyamán befogadták a második keresetemet is, tehát elõbb-utóbb eldõl az, hogy jogszerûen jártak-e el a megyei törvényszéken, amikor elutasították a keresetem letárgyalását csak azért, mert ahhoz két magyar nyelvû levelet csatoltam bizonyítékként.
Meta
Archívum
- 2024 február
- 2023 december
- 2023 augusztus
- 2023 július
- 2022 október
- 2022 szeptember
- 2022 július
- 2022 május
- 2022 április
- 2022 február
- 2022 január
- 2021 november
- 2021 október
- 2021 szeptember
- 2021 június
- 2021 május
- 2021 április
- 2021 március
- 2021 február
- 2021 január
- 2020 december
- 2020 november
- 2020 október
- 2020 augusztus
- 2020 július
- 2020 június
- 2020 május
- 2020 április
- 2020 március
- 2020 január
- 2019 december
- 2019 november
- 2019 október
- 2019 szeptember
- 2019 augusztus
- 2019 június
- 2019 május
- 2019 március
- 2019 február
- 2019 január
- 2018 december
- 2018 november
- 2018 október
- 2018 szeptember
- 2018 augusztus
- 2018 július
- 2018 június
- 2018 május
- 2018 április
- 2018 március
- 2018 február
- 2018 január
- 2017 december
- 2017 november
- 2017 október
- 2017 szeptember
- 2017 augusztus
- 2017 július
- 2017 június
- 2017 május
- 2017 április
- 2017 március
- 2017 február
- 2017 január
- 2016 december
- 2016 november
- 2016 október
- 2016 szeptember
- 2016 augusztus
- 2016 július
- 2016 június
- 2016 május
- 2016 április
- 2016 március
- 2016 február
- 2016 január
- 2015 december
- 2015 november
- 2015 október
- 2015 szeptember
- 2015 augusztus
- 2015 július
- 2015 június
- 2015 május
- 2015 április
- 2015 március
- 2015 február
- 2015 január
- 2014 december
- 2014 november
- 2014 október
- 2014 szeptember