A közvélekedés szerint Románia nemzeti sportja az ojna, de ez már rég nem igaz. A tévedés legcsekélyebb esélye nélkül ki lehet jelenteni, hogy a ebben az országban a nemzeti sport az asztalitenisz. De nevezzük inkább úgy, hogy ping-pong, mert az sokkal szemléletesebb.
Ezt igazolja a következõ történet is.
Október hetedikén egy petíciót intéztem az államelnökhöz, amiben arra kértem, hogy éljen alkotmányos jogával és szólítsa fel a korrupcióellenes ügyészséget, hogy az hagyjon fel két törvénytelen gyakorlattal: emberek telefonszámának törvénytelen megszerzésével, illetve tanúk telefonon való beidézésével.
Alapesetben egy közhivatalnak 30 napja van hogy egy petíció esetében eljárjon, de mivel az elnök nagyobb úr, ezért neki erre 45 napot biztosítanak. Ehhez képest akár eredményként is lehetne elkönyvelni azt, hogy október végén már válasz érkezett. A bökkenõ csak az, hogy a válsz így néz ki:
Petitia nr.25650
Data: 28-10
Domnule Arus Zsolt,
Am luat cunostinta din petitia adresata Presedintelui României, domnul Klaus Iohannis, despre solicitarea dumneavoastra.
În vederea analizarii problemelor semnalate, petitia dumneavoastra a fost trimisa la Consiliul Superior al Magistraturii.
Urmeaza ca, în termenul legal, institutia sesizata sa comunice, Administratiei Prezidentiale si dumneavoastra, solutia adoptata.
Cu stima,
Consilier de Stat
Gabriel-Cristian Piscociu
Vagyis tájékoztatnak, hogy a petíciómat továbbították az illetékes intézménynek, ami a Legfelsõ Bírói Tanács. Itt már van egy kis bökkenõ, mert egy ilyen kérdésben valóban illetékes az is, de ugyanúgy illetékes az elnök is. Arról nem beszélve, hogy a vonatkozó jogszabály azt is elõírja, hogy ha a panaszos eltévesztené a címzettet, akkor a petíciót megkapó intézmény köteles azt 5 napon belül továbbítani az illetékesnek. Október 7 és 28 között jó bõ öt nap telt el…
Itt persze a történet nem ér véget, érkezik a tájékoztatás a Legfelsõbb Bírói Tanácstól:
Hogy aszondja továbbították a petíciómat a Jogi Felügyeletnek, mert az illetékes ebben az ügyben. Más szóval közlik velem, hogy az Elnöki Hivatalban nincsenek tisztában az egyes intézmények hatáskörével, de én ne izgassam magam, mert õk ezt a gikszert kiigazították. Igaz, hogy ez némi idõbe telt, mert az elvileg október végén átküldött petíciót november 11-én továbbítják. Az öt nap itt tizenhárommal egyenlõ.
Majd eltelik egy teljes hónap, s érkezik a levél a Jogi Felügyelettõl:
Ez ugyan két oldal, de nem kell tõle megijedni, a lényeg pontosan a második oldal közepén levõ egy mondat: tekintettel arra, hogy a petíció – a törvény elõírásainak megfelelõen – nincs aláírva, ezért azt ad acta teszik. Nem vizsgálják ki, nem intézkednek, fityiszt nekem.
Ó én figyelmetlen balek, gondolhatja az olvasó. Ekkora hibát véteni, s várni több mint két hónapon keresztül potyára!
Hát nem. Ugyanis a petíció alá volt írva. No nem kézzel, mert elektronikusan küldtem, de ott volt a végén a nevem, illetve adott volt az elérhetõségem is (másképp hogyan válaszoltak volna?). A vonatkozó jogszabályban pedig ez áll:
Petitiile anonime sau cele în care nu sunt trecute datele de identificare a petitionarului nu se iau în considerare si se claseazã, potrivit prezentei ordonante.
Az aláírás szót hiába keressük ebben a mondatban, mert a huncut törvényhozók nem írták bele. Ez azonban nem akadályozta meg a dokumentumot aláíró fõfelügyelõt, hogy arra hivatkozva egy laza csuklómozdulattal visszapattintsa hozzám a petíciót.
De hogy a játszma tudjon folytatódni, azt még nagylelkûen megjegyzi, hogy a törvényes elõírások betartásával én ismét visszaüthetem azt neki. Ugyanis ez egy ilyen ország: az állampolgár köteles betartani az összes létezõ és nem létezõ törvényt, a hatóságokra ellenben az ilyen akadályozó korlátozások nem érvényesek.