Alkotmányellenes?

A napokban meglehetõsen nagy port kavart egy újabb bírósági – nevezzük nyugodtan a nevén – visszaélés, nevezetesen hogy visszautasították egy turisztikai szövetség bejegyzését, amely Székelyföldet népszerûsítette volna. Az alapfokú ítélet Csíkszeredában született, s a bejegyzés elutasításának az indoklásaképp a 26/2000-es Kormányrendelet 9. cikkelyének második bekezdése szerepel. Nézzük mit mond ama bekezdés.
A 9. cikkely általában arról szól, hogy amennyiben a bejegyzéshez szükséges feltételek nem teljesülnek, a bíró felszólítja a szövetség képviselõjét, hogy orvosolja a hiányosságokat. A második cikkely pedig így szól:
(2) Daca neregularitatile constatate privesc dispozitiile art. 40 alin (2) din Constitutie, pentru termenul fixat va fi citat si parchetul de pe lânga instanta sesizata, caruia i se vor comunica, în copie, cererea de înscriere, împreuna cu actul constitutiv si statutul asociatiei. În acest caz punerea concluziilor de catre procuror este obligatorie.
Vagyis ha a rendellenességek az Alkotmány 40. cikkelye (2) bekezdésével vannak összefüggésben, a tárgyalásra meg kell idézni az ügyészséget is és az ügyész köteles véleményt nyilvánítani.

No de mirõl szól az alkotmány hivatkozott cikkelye? A társulás jogáról:

ARTICOLUL 40
Dreptul de asociere
(1) Cetatenii se pot asocia liber în partide politice, în sindicate, în patronate si în alte forme de asociere.
(2) Partidele sau organizatiile care, prin scopurile ori prin activitatea lor, militeaza împotriva pluralismului politic, a principiilor statului de drept ori a suveranitatii, a integritatii sau a independentei României sunt neconstitutionale.

A második cikkely pedig ezt mondja: Alkotmányellenesek azok a pártok vagy szervezetek, amelyek céljaik vagy tevékenységük révén a politikai pluralizmus, a jogállam elvei, Románia szuverenitása, területi egységes és függetlensége ellen mozgósítanak.
Az egyesület célja az ítéletben is szerepel: Székelyföld turisztikai látványosságainak a megismertetése, a turisták ide vonzása.
Ezzel szemben a bíró véleménye (sic!) az, hogy mivel “Székelyföld” hivatalosan nem létezik, ezért a turisztikai népszerûsítése sem szentesíthetõ az által, hogy a szövetséget bejegyzik.
Ezek eddig a tények, nézzük milyen következtetések vonhatóak le.
Felnõtt ember számára nem okozhat gondot annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy vajon az egyesület célja ütközik-e ama alkotmányos cikkellyel. A válasz pedig – legalábbis az enyém – az, hogy nem hogy nem ütközik, de semmi köze hozzá. Ha pedig ez így van, akkor nyilván az ítélet tévesen hivatkozik az alkotmányra.
Továbbá az is kiderül az ítéletbõl, hogy egyéb kifogás nem merült fel, minden mást rendben talált az ügyben eljáró bíró.
S akkor jöjjön a nagy kérdés: egy bíró a véleménye, vagy pedig a törvények alapján kell döntsön? Na itt már érdemes elõvenni az Alkotmányt, mert az irányt mutat. A 124. cikkely 3. bekezdésében ugyanis az áll, hogy a bírók függetlenek és kizárólag a törvénynek vannak alávetve. Ez pedig azt jelenti, hogy lehet neki véleménye, de ítélkezni csak a törvények alapján ítélkezhet. Márpedig a törvény azt mondja, hogy akkor tagadhatja meg a szövetség bejegyzését, ha az általa jelezett rendellenességeket nem orvosolják. Õ ugyan jelzett egy rendellenességet, ellenben mint az elõbb már szó volt róla, ez a rendellenesség a valóságban nem létezik, a bejegyezni kívánt szövetség nem sérti az alkotmány 40. cikkelyét. Akkor meg volt joga a bírónak megtagadni a bejegyzést? Ugye hogy nem?
Sõt, ha a bíró nem áll elõ ama légbõl kapott alkotmányossági problémával, akkor még bár az alapból gyanakvó, ellenséges, stb. ügyészséget se kellett volna az egészbe belekeverni, õ egyedül elrendelhette volna a szövetség bejegyzését. S mégsem tette! Pedig magyar ember, még azzal semm lehet meggyanúsítani, hogy román és soviniszta, be akart tartani a bejegyzést kezdeményezõknek. Hogy mi járhatott a fejében…?

Innen kezdve azonban nyílegyenes út vezetett a jogerõs elutasításhoz, mert a másodfokon eljáró Marosvásárhelyi Ítélõtáblától mi mást is várhatnánk el?
Az ott született ítéletben már megjelennek az ügyész érvei is, nem meglepõ módon ezek a “ha hallgatott volna, bölcs maradt volna” kategóriába sorolhatók, ugyanis az elsõ oldalon az a gyöngyszem olvasható, hogy a szövetség célja Hargita, Maros és Kovászna megye egyes régióinak a népszerûsítése, márpedig ez ellenkezik az Alkotmány 3. cikkelye 3. bekezdésével. Ahol mit olvasunk: az ország területe közigazgatási szempontból községekre, városokra és megyékre oszlik. Ez tehát a közigazgatási beosztás. Ezzel szemben léteznek egyéb beosztások, más szempontok szerint. S azok bizony néha-néha (vagy inkább gyakran) fittyet hánynak a községek vagy megyék határára. Vannak például folyók, amelyek pofátlan módon átfolynak egy másik megyébe is, s vannak hegyek, amelyek – az ügyész ezen biztos megdöbbenne – nem érnek véget a megyehatáron. Vagy ott van a tengerpart, renitens módon az is két megyét fog át. S vannak turisztikai egyesületek, amelyek a tengerpartot, vagy valamelyik hegységet reklámozzák? Vannak ám! Csak azért, mert az ottani ügyészek málészájúak? Hajlok arra hogy azt gondoljam, hogy azok bejegyzésérõl meg sem kérdezték az ügyészeket. Ez a vásárhelyi is csak azért kapott szót, mert a csíkszeredai bíró belekeverte a bejegyzésbe az ügyészséget.

Ezt követõen az ítélet hosszan sorolja a bejegyzést kezdeményezõk jogi és egyéb érveit, amelyekbõl világosan kitetszik, hogy a turisztika az nem közigazgatás, meg hogy akárhány olyan turisztikai szövetséget jegyeztek be szerte az országban, melyek egy hagyományos tájegység nevét viselik és több megyére kiterjednek. A józan ész azt diktálná, hogy ezek után az ítélet az legyen, hogy elrendeli a szövetség bejegyzését. De nem!
Az ügyben eljáró bírók ugyanis elõrántják a magyar kártyát, s kivágják, hogy ugyan a turisztikai célpont az valóban nem közigazgatási fogalom, de mivel a szövetség egy olyan régió turisztikai promoválását célozza, amiben három megyében található települések találhatóak, amelyeket kizárólag etnikai alapon lehet azonosítani, ezért egy ilyen kezdeményezés ellentmond az Alkotmány 3. cikkelye 3. bekezdésének. (Ugye emlékeznek még rá: az ország területe közigazgatási szempontból községekre, városokra és megyékre oszlik.)

Hogy ez abszurd? Hogy van az országban nem egy hasonló tájegység, amire ez a leírás pontosan illik, s az azokat népszerûsítõ turisztikai egyesületeket simán bejegyezték? Netán ez azért lenne, mert ott nem csupa magyar, hanem mind román többségû település alkotja a régiót? Ez vajon nem diszkrimináció?
S ami már kicsit távolabb mutat: az ítélet kimondja, hogy van az országnak egy régiója, Maros, Hargita és Kovászna megyei települések alkotják, s ezekben a lakosság többsége magyar. Ehhez már csak azt kell hozzátenni, hogy Románia ratifikált nem egy olyan nemzetközi egyezmény, amelyek értelmében az ilyen (tehát ez is) önálló közigazgatási egység kellene legyen.
Azok pedig, akiket megfosztottak attól a törvénye lehetõségtõl, hogy bejegyezzenek egy szövetséget két dolgot tudnak tenni:
1. Panaszt tenni az Emberjogi Bíróságon.
2. Létezik olyan, hogy jogi személyiség nélküli egyesület. Ebben a formában már holnaptól tudnak mûködni, s ebben nem tudja megakadályozni õket se bíró, se ügyész.

A végére pedig egy kérdés: vajon miképpen mûködhet ez a honlap?

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?