2013-ban egy román nemzetiségû állampolgár panasszal fordult Maros megye prefektusához, mert Makfalván a községházára ki van tûzve a székely zászló. A prefektus ugrott, s felszólította a polgármestert, hogy távolítsa el a zászlót.
2015-ben egy másik állampolgár (ezúttal magyar nemzetiségû) fordult panasszal Maros megye prefektusához, mert a megyében számos intézmény megsérti a magyarok nyelvi jogait. A prefektus erre azt válaszolta, hogy a törvény értelmében a polgármesterek meg a helyi önkormányzatok neki nem alárendeltjei.
A két eset között egyértelmû a párhuzam, jogos tehát azt mondani, hogy a prefektus kettõs mércét alkalmaz, diszkriminálja a magyart a románnal szemben. Az ilyen esetekre van kitalálva a Diszkriminációellenes Országos Tanács, aminek az a dolga (többek közt), hogy a vétkeseket megbüntesse.
S akkor nézzük miképpen mûködik ez a gyakorlatban:
Lám, találtak egy kifogást: hogy az elsõ esetben a kérés konkrét, a másodikban meg általános, tehát nem vonható közöttük párhuzam. S mikor ezt leírják, az picit sem zavarja õket, hogy a második esetben a kérés valóban átfogó, de nem általános, hanem teljes mértékben konkrét, abszolút pontosan le van írva, hogy mit tegyen a prefektus.
S hogy magyarázzam meg a címet is: ebben az esetben az igazán vérlázító az, hogy a döntés egyhangú volt, ráadásul (lásd a 4. oldalt) az egészet egy olyan ember szerkesztette, fogalmazta, indokolta, akinek a neve Asztalos. Egyike azoknak, akiket azért tart a román hatalom ilyen helyeken, hogy szükség esetén rájuk mutogathasson: lám, nálunk a kisebbségeket nagy becsben tartjuk, benne vannak minden fontos testületben, s õk maguk igazolják – például ezzel a határozattal – hogy itt a jogokat szentül tiszteletben tartják. Egyike azoknak a komprádoroknak, akik ezt a dicstelen szerepet elvállalják.