Mint köztudott, tavaly március tizedike után a csendõrség tömegesen bírságolta meg a marosvásárhelyi tüntetés résztvevõit, többek közt csendzavarás miatt is. A forgatókönyv az volt, hogy a tüntetés után napokkal-hetekkel egyes résztvevõk (illetve olyanok is akik ott se voltak, de az egy másik történet) postán kaptak egy kihágási jegyzõkönyvet, amiben az áll, hogy a felvonulásról készült video-felvételen azonosították amint kiabálással vagy más módon megzavarta a közrendet és a lakosság csendjét. Köztük van egy ismerõsöm is, aki megfellebbezte a kihágási jegyzõkönyvet, s alapfokon nyert is, ellenben a pere nem nélkülöz némi sajátosságot, ami ismét élesen rávilágít a bíróságon folyó munka minõségére. Ezt pedig már csak azért is érdemes szóvá tenni, hogy ne essünk abba a hibába, hogy az országban zajló események kapcsán fekete-fehérben lássuk a világot, definíció szerint gazembernek gondolva minden politikust és az igazság felkent és felkészült bajnokának minden ügyészt és bírót. A helyzet – véleményem szerint – sokkal árnyaltabb, amint ez a példa is mutatja.
Amint a bíróság pecsétes dokumentumából kiderült, az ügyben eljáró bíró jóváhagyta azt a kérést, hogy az eseményrõl készült radar-felvétel bizonyítékként szolgáljon a perben. Innen rögtön következik, hogy a gond nem is a skandálások hangerejével volt (mert azt radarral nem lehet mérni), hanem a sebességével. Aki túl gyorsan kiabált azt megbüntették, aki csak lassabban, az megúszta.
Persze az is megeshet, hogy ezt a dokumentumot is egy másikból írták át, ugyanazzal az alapossággal, odafigyeléssel, amivel általában dolgozni szokott az, aki ezt a munkát végezte. Érdemes tehát a dokumentum alján szereplõ két nevet jól megjegyezni, s ha egy mód van rá, óvakodni tõlük.