Tekintettel arra, hogy a prefektus jogerõs bírói ítélet ellenére sem volt hajlandó eleget tenni törvényes kötelezettségének és biztosítani a magyar nyelv használatát a megyében mûködõ közintézményekben, tavaly szeptemberben panaszt tettem ellene az ügyészségen. Vártam több mint három hónapot, majd – mivel semmi hír nem érkezett onnan – írtam nekik egy rövid levelet, amiben rákérdeztem, hogy mi lett a panaszom sorra. Erre egy még rövidebb válasz érkezett, s abban az állt, hogy a panaszomat megkapták, s kivizsgálás végett továbbították a gazdasági rendõrségnek.
Nagyot néztem erre, elvégre nem gazdasági, hanem közigazgatási jellegû volt a panaszom, de azért vártam türelmesen újabb három hónapot, abban a reményben, hogy az alatt csak a végére érnek a kivizsgálásnak, elvégre a panaszhoz igen vaskos paksaméta dokumentumot csatoltam, amelyek szerény belátásom szerint egyértelmûen bizonyítják a hivatali visszaélést, tehát az ügyészség akár azok áttanulmányozása után levonhatják a következtetéseiket. Az újabb három hónap elteltével, fejlemények hiányában ismét küldtem az ügyészségre egy érdeklõdõ levelet, amire ezúttal a rendõrségrõl érkezett ez a tartalmas válasz:
Mondanom sem kell, hogy ebben fikarcnyi új információ nincs, csak megismétlik kicsit bõbeszédûbben azt, hogy zajlik a kivizsgálás, annak a végén majd értesítenek az eredményrõl. Lassan kezdem szégyellni magam azért, mert egy ilyen nehéz és szövevényes ügyben tettem panaszt, lekötve immár 7 hónapja az ügyészség és rendõrség teljes kapacitását. Szinte látom, hogy a két intézmény íróasztalain pro és kontra érveket alátámasztó iratok halmai tornyosulnak, az ügyész pedig szálanként tépi ki a haját, mert nem tud egyértelmû, megnyugtató konklúzióra jutni. Valószínû ezért nem halad a nyomozás a Szentmiklóson ellopott 30.000 lej ügyében sem.
Ugyanakkor meg a kisördög azt súgja nekem, hogy láttam már én ilyet! Egy másik hasonló ügyben, kilenc hónappal azután hogy a panaszt postáztam, az iratcsomóban – írd és mondd! – hét lap volt, amint ez a katonai törvényszék ítéletében olvasható.
Mint köztudott, Románia esetében az EU-csatlakozás után is megfigyelés alatt maradt az igazságszolgáltatás, köszönhetõen annak, hogy Brüsszelben úgy tapasztalták, hogy ez a terület még nem mûködik az elvárások szintjén. Ennek kapcsán a miniszterelnök épp a napokban jelentette be, hogy feltett szándékuk elérni azt, hogy ezt a felügyeletet minél hamarabb szüntessék meg. Mondanom sem kell, hogy ez az eset is azt bizonyítja, hogy még van bõven tennivaló az igazságszolgáltatás terén, távolról sem lenne célszerû a felügyelet megszüntetése. A magam részérõl azon vagyok, hogy erre nézve minél több konkrét információt juttassak el Brüsszelbe is, ez lesz a sorsa ennek a történetnek is. Ugyanis aki valamennyire ismeri a hazai valóságot az tudja, hogy állandó külsõ nyomás nélkül igencsak hajlamosak mindenféle hatóságok arra, hogy semmibe vegyék az elemi európai értékeket, szokásokat.