Igazolandó a legutóbbi bejegyzésemben írtakat, a csíkszeredai ügyészség is komoly erõfeszítéseket tesz annak tesztelésére, hogy mennyire lehet az idõt húzni. Ezt jól példázza az az ügy, aminek az elõzõ felvonása 2017 decemberében ért véget, s amirõl itt számoltam be.
Azzal a jogerõs döntéssel nyilván nem lehettem elégedett, ezért tavaly január elején újabb panaszt tettem a csíkszeredai ügyészségen a prefektus ellen, elvégre ama jogerõs ítéletet továbbra sem hajtotta végre. Az üggyel megbízott rendõr nagy lendülettel vetette bele magát a munkába, már februárban beidézett és kihallgatott sértett félként, de aztán az ügy – szokás szerint – ellaposodott. Hogy teljesen el ne haljon, néha rákérdezek az ügyészségre, ez legutóbb pár napja történt meg, arra érkezett ez a válasz:
Mivel nem akarom szánt szándékkal rontani az esélyeimet, ezért erre csak azt válaszoltam, hogy a levelemben azt is kértem, hogy az ügyész szabjon meg határidõt ami alatt le kell zárni a kivizsgálást (mert van rá mód, más esetekben meg is tették ezt), s ezt a kérésemet továbbra is fenntartom. Itt azonban engedelmükkel elmondom röviden, amit szívesen dörgöltem volna az ügyész orra alá:
1. Lehet nekem bölcsködni azzal, hogy én egy buta civil vagyok, s azt csak a szakemberek tudják felbecsülni, hogy mennyire komplex egy adott ügy, de attól az nem pont úgy van, s fõleg nem ebben az esetben. Ugyanis ha a prefektus be tud mutatni egy iratot, amit még a panaszom iktatása elõtt bizonyítható módon elküldött nekem, s amiben beszámol arról, hogy a petícióm nyomán ellenõrzött minden közintézményt, tájékoztat a tapasztalatairól és a meghozott intézkedéseirõl, akkor a panaszom megalapozatlan, azt el kell utasítani. Ha ellenben ilyet nem tud bemutatni, akkor gyakorlatilag biztos hogy bûnös, tehát bíróság elé kell állítani. Ez minden, csak nem egy szuperbonyolult ügy, amiben évekig kell kitartóan nyomozni.
2. A fentiek figyelembevételével finoman fogalmazva is bõdületes impertinencia azt leírni, hogy a kivizsgálást maximális sebességgel végzik ebben az ügyben. Márpedig az ügyészség törvényes feladatai között nem szerepel a panaszosokkal való gúnyolódás.
3. A panasz postázása óta eltelt közel 17 hónap során valóban írtam nekik szám szerint 5 alkalommal, érdeklõdve a nyomozás menetérõl. Ezek közül kettõt azonban ki is lehet venni, mert akkor csak újraküldtem a korábbi levelet, amire nem érkezett válasz a törvényes határidõn belül. Marad tehát három, azaz durván félévente egy. Ezt ismét csak impertinencia úgy nevezni, hogy a petíciós joggal való visszaélés, fõleg egy olyan intézmény részérõl, amelyik ugyanabban az idõszakban két alkalommal is törvényt sértett, mert nem válaszolt idõben. Állítólag a közhivatalnokok az állampolgár szolgálatában vannak, de elég nyilvánvaló módon Chiria fõügyész úr ezt pontosan fordítva gondolja.
S hogy a történet idõbeni lefolyását jobban lehessen érzékelni, hadd jelezzem, hogy az 2014 szeptemberében, azaz lassan öt évvel ezelõtt indult egy petícióval, amit a prefektus nem oldott meg, s ugyan idõközben született egy jogerõs bírói ítélet ami õt arra kötelezi, a helyzet máig változatlan, miközben az ügyészség második nekifutásra is lelkesen vizsgálja, hogy vajon követett-e el a prefektus hivatali visszaélést. Egy gyermek aki akkor született most már az óvoda nagycsoportjába készül, s ha átlagos IQ-val rendelkezik, akkor meg tudja adni a helyes választ erre a kérdésre.