Az érem sötét oldala

Hogy mennyire rendkívüli a brassói ítélet pontosan megmutatja az, hogy szintén ítélet született egy sokkal de sokkal fontosabb perben, amelynek tárgya a Tanasã egyesületének a felszámolása. Az eredmény pedig ez.
Holott a törvény teljesen egyértelmû: ha egy egyesületnek nincs szabályosan kinevezett vezetõtanácsa több mint egy éven keresztül, az jog szerint megszûnik, a bíróság nem tehet mást, mint kimondja a megszûnést. Ez pedig ebben az esetben fennáll, az elsõ vezetõtanács mandátuma 2016 júniusában lejárt, s 2018 decemberéig (akkor nyújtottam be a keresetet) nem neveztek ki újat. Ez számításaim szerint két és fél év. És mégis, szám szerint három bukaresti bíró is azt állapította meg, hogy itt minden rendben van, mûködhet tovább az egyesület. Az elsõnek ez úgy sikerült (lásd itt), hogy – bizonyára véletlenül – összecserélt két fogalmat. Elvégre egy bukaresti román bíróval megesik, hogy hiányosan ismeri a román nyelvet. A másik kettõnél ellenben már nem történhet meg ugyanaz, mert a fellebbezésben alaposan elmagyaráztam a kettõ között különbséget, ezért kíváncsian várom, hogy most mi lesz az elutasítás indoklása.
S a hab a tortán: Emberünk az alapfokú tárgyalásra szerkesztett egy válasziratot (amin biztos jól derülne minden magára adó ügyvéd), nyilván nem azzal a céllal, hogy megvédje magát (arra ott vannak általában a bírók), hanem hogy némi jövedelemhez jusson. Éppen ezért az irományát aláíratta egy ügyvéddel, majd ezért ügyvédi honoráriumra nyújtott be igényt. Ugyanezt eljátszotta másodfokon is, s hogy meg ne szakadjon a munkában, hát elõvette ugyanazt a szöveget, kicserélte a dátumot és benyújtotta újra. Ezt egészen pontosan így kell érteni, még bár annyit se változtatott rajta, hogy kicsit másképp tördelje, más betûtípussal írja, stb. Egy az egyben ugyanazt nyújtotta be ismét, s ezúttal is kérte az ügyvédi honoráriumot. S ugyan erre felhívtam a bírók figyelmét, s jeleztem, hogy ugyanazért a munkáért dupla javadalmazást nem illene adni, ezek a bírók csak megítéltek neki ügyvédi honoráriumot is. Csak hogy lássam, hogy kikkel van dolgom. Azt meg tekintsem részükrõl külön kegynek, hogy nem a kért 1000 lejt, hanem csak annak felét. Hát hogy is mondjam … nem érzem kegynek. S az olvasók talán egyet fognak érteni ebben velem.
S hogy értse mindenki jól: itt nem az a legnagyobb gond, hogy a bírók csúfot ûztek a szakmájuk becsületébõl meg belõlem. A baj az, hogy ezzel csak még magasabb lóra ültették, s még vehemensebben fogja folytatni az uszítást és a magyarok zaklatását. Mert ez történik minden általa megnyert per után.