A duplán csoda

Az elmúlt évek során alaposan megismerve a román igazságszolgáltatást, most a szó szoros értelmében egyik ámulatból a másikba estem.
Röviden az elõzményekrõl: Még tavaly három pontos panaszt tettem bizonyos Dan Tanasã ellen a Diszkriminációellenes Tanácsnál, mely tanács hosszas mérlegelés után (meg miután a három pontból kettõt felett elegánsan átsiklott) úgy döntött, hogy súlyos büntetést ró ki, egy megrovást (errõl bõvebben itt). Emberünknek azonban ez is bántotta az önérzetét, ezért bíróságon támadta meg a megrovásra vonatkozó határozatot. Ismerve, hogy egy elõzõ ügyben miképpen jártam ugyanazon Brassói Táblabíróságon, különösebb illúzióim nem voltak, ehhez képest valóságos csodaként éltem meg, hogy 22-én azt olvashattam a bíróság honlapján, hogy elutasították a Tanasã keresetét.
Erre aztán rátett még egy lapáttal az, hogy mint kiderült még aznap az ítélet indoklása is elkészült (hisz más esetekben ez hónapokba szokott telni), a mai napon meg is hozta a postás:

Sent-116-2019

Mondhatni egy korrekt, tisztességes és jól megindokolt ítélet, Tanasã viszonylatában kevés ilyen született az elmúlt években ebben az országban. Ezért szerintem Manuela Filip bírónõ megérdemli, hogy itt külön is megköszönjem neki.

Kategória: igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?