Nem tudom kinek mi jut eszébe errõl a két szóról, azt ellenben mondom rögtön, hogy nekem mi. Épp csak elõrebocsátom, hogy van olyan helyzet amikor egy hátrányból elõny lesz, abban vagyok én is most, tekintettel arra, hogy egy olyan egészségügyi problémám van, ami légzési nehézséget okoz, ellenben most annak köszönhetõen van egy orvosi igazolásom, ami feljogosít arra, hogy ne viseljek maszkot ott, ahol másoknak az kötelezõ. Ugyanis létezik a korlátozó intézkedésekre vonatkozó kormányhatározatban pár kivétel, s ez azok közül való.
S akkor vissza a címhez: nekem az Illés együttes slágere jut eszembe errõl a két szóról, a “Kétszer voltam kopasz életemben”. Illetve annak parafrázisa: kétszer voltam maszkos életemben. Ugyanis mint köztudott, a román jogállamot az jellemzi a legjobban, hogy a törvények betartása mindenkire nézve kötelezõ, kivéve amikor valaki nem tart be egy elõírást. Így kerültem eddig kétszer abba a helyzetbe, hogy választhattam, hogy a törvényes felmentés ellenére maszkot teszek, vagy pedig egy sokkal nagyobb jogsérelmet szenvedek el. Történt mindegyik olyan körülmények között, hogy hosszú utat tettem meg azért, hogy részt vegyek egy számomra fontos eseményen, tehát – szégyen bevallani, de így igaz – engedtem a minden törvényes alapot nélkülözõ nyomásnak, s maszkot tettem. (Enyhítõ körülményként azért hadd tegyem hozzá, hogy mindkét esetben a felszólítást megfogalmazó által biztosított maszkot használtam, saját elhatározásból olyat soha nem szereztem be.)
A történetnek nyilván csattanója is kell legyen, hát következzen az:
Ez a két hely a brassói rendõrség, illetve a marosvásárhelyi táblabíróság volt. Tehát olyan intézmények, amelyek feladata a törvények alkalmazása, azok betartatása. S pont ezeken a helyeken szembesültem azzal, hogy vagy felteszem a maszkot, vagy egyszerûen nem engednek be az épületbe, s nem tudok részt venni egy kihallgatáson illetve tárgyaláson.
Hát ilyen a román jogállam világjárvány idején.
