Szervezés felsõfokon, némi arroganciával fûszerezve

Karinthy írja (emlékezetem szerint “A platinaszemû asszony” címû krimi-paródiájában), hogy “az aszfalton egy hatalmas fehér kereszt jelezte, hogy nem ez a keresett hely”. Valami ilyet valósít meg egy Bukarestben székelõ állami hatóság, amikor egy (hosszú kolbász) emil-címrõl kiküld valakinek egy átiratot, aminek a fejlécében szerepek egy másik (hosszú kolbász) emil-cím, s azt várja el az áldozattól, hogy az vegye észre, hogy a két cím különbözik, ezért ne a “válasz” gomb megnyomásával küldje el a válaszát az átiratra, hanem a fejlécben szereplõ címre. Megeshet, hogy vannak annyira figyelmes emberek, akik számára ez nem jelent gondot, de szégyenszemre be kell valljam, hogy engem ez a feladat meghaladt, beleestem a csapdájukba.
S ha lúd legyen kövér alapon igaz ugyan, hogy a választ megkapják azon a címen amirõl az átiratot küldték, azért gondolkodás nélkül állítanak ki egy kihágási jegyzõkönyvet (szerencsére nem pénzbüntetés, csak figyelmeztetés van benne) azzal az indoklással, hogy az áldozat nem válaszolt az átiratukra.
Ezek után már gondolom senkit nem lep meg, hogy amikor az áldozat panaszt tesz a jegyzõkönyv ellen, s rákérdez, hogy megkapták-e a válaszát, akkor egyrészt implicit módon beismerik, hogy igen, de magas lóról közlik vele, hogy az átiratban szerepelt az, hogy a választ egy másik címre kellett küldeni. Amibõl nyilván egy szó sem igaz, ilyesmi az átiratban nem volt.
S akkor még egy “apróság”: A történet arról szól, hogy XY panaszt tett az áldozat ellen ama hatóságnál, s a szóban forgó levelezés ama panasszal függ össze. Tekintettel arra, hogy az eljárás már több mint egy éve zajlik, az áldozat vette a bátorságot, s megkérdezte a hatóságot, hogy jutott-e már valami konkrét eredményre. Mire a válasz valahogy így hangzik: azt ajánljuk önnek, hogy tartsa be az adott területen érvényben levõ törvényes elõírásokat, ezek mind megtalálhatóak az intézményünk honlapján. Erre mondják õk azt, hogy konkrét kérdésre konkrét válasz.