Milyen ház?

Alig foglalta el a hivatalát, Biden elnök büszkén tette közzé, hogy máris teljesítette egyik fontos ígéretét, s megszüntette a Fehér Ház honlapján azt az égbekiáltó igazságtalanságot, hogy aki kapcsolatba szeretne lépni az elnökkel, az esetenként kénytelen ezt nemi identitásának meg nem jelölésével tenni, ugyanis az elõre definiált megszólítások között csak a Mr., Ms. és Mrs. szerepelt.
S el kell ismerni, igaza volt, ez a helyzet immár rég tarthatatlan volt.
Kezdjük azzal, hogy eleve problémás az, hogy a férfiak csak egy, míg a nõk kétféle megszólításból választhatnak. Ez nyilván súlyos diszkrimináció, amiért nem is a honlap készítõi, hanem maga az angol nyelv a vétkes. Ráadásul mondja meg valaki, hogy miért kell a nõkre rákényszeríteni, hogy megvallják férjezett voltukat (ami egy kis házasságszédelgést igencsak megnehezít), miközben a férfiak nyugodtan eltitkolhatják, hogy van-e már feleségük? De a dolog meg is fordítható, milyen dolog az, hogy a nõk eldicsekedhetnek azzal, hogy boldog házasságban élnek, míg a férfiak estében ez pusztán a megszólításból nem derül ki? Egy szó mint száz, már rég ideje lett volna egyenlõséget teremteni a két nem között, s bevezetni külön megszólítást nõtlen és nõs férfiak esetében.
De mit is beszélek én itt, mi az, hogy két nem? Micsoda ósdi, kõkorszaki gondolat, miközben már térdig gázolunk a 21. században? Azt ugyan még nem sikerült eldönteni brit tudósoknak, hogy összesen hány nem létezik (nagyvárosok dzsungelét kutatva folyton újabbakat fedeznek fel), de hogy kettõnél több, az kétségtelen. Éppen ezért azok, akik nem tartoznak az elsõ kettõbe (na tessék, már megint, honnan veszem, hogy elsõ kettõ? helyesbítek: abba a kettõbe), azok igen nagy gondban voltak ha az elnöknek akartak üzentet küldeni, mert ha azt a Fehér Ház honlapján keresztül akarták megtenni (ami egy logikus gondolat), akkor csak a már említett három megszólítás közül választhattak. Pontosabban ott volt még a Dr. is (de ilyen titulussal viszonylag kevesen rendelkeznek), illetve megtehették azt is, hogy semmit sem választottak, de akkor meg fennállt az a reális veszély, hogy a nevük alapján automatikusan férfinak vagy nõnek gondolják õket (habár a mai világban már ez sem olyan biztos, ha belegondolunk, hogy milyen nevek léteznek). Szóval a helyzet igen súlyos volt, nem meglepõ, hogy az új elnök azzal kezdte az elnöki ténykedését, hogy ezen változtatott. Így aki most látogat el ama honlapra, ezzel találkozik ott:

Igen, jól látják, az LGBTQ+ közösségnek tett elnökjelölti ígéret beteljesítéseként megjelent egy új megszólítás, az Mx.
No de ezzel a gond meg van oldva, kérdezhetjük némi jogos aggodalommal? A válasz pedig nyilvánvalóan egy hatalmas nem. Igazság szerint nagyon de nagyon csodálkozom, hogy az említett közösség miért nem érezte súlyosan sértve magát amikor ez az ígéret elhangzott, s miért nem kampányolt attól kezdve azért, hogy ez a Biden – aki gúnyt ûz belõlük – ne lehessen elnök. Hisz gondoljunk csak bele, mekkora igazságtalanság az, hogy annak a két nemnek jár saját megszólítás (ráadásul a kettõnek három), s az összes többi be kell érje egyetlen egyel!? Hogy is gondolhatja valaki, hogy az rendben van, ha egymástól teljesen eltérõ nemi identitású embereket arra akar kényszeríteni, hogy ugyanazt a megszólítást válasszák? Ez az önazonossághoz való jog súlyos sérelme, tûrhetetlen, botrányos, vért kíván!! Ráadásul az X közismert módon az ismeretlent jelenti (s nem csak a matematikában), tehát az Mx. megszólítás választása egyenértékû azzal, hogy neme ismeretlen. S ennek a választását várják el olyan emberektõl, akik annyira büszkék a nemükre, hogy úton-útfélen hangoztatják, felvonulásokat szerveznek annak kimutatására, stb, stb? Hol van a józan ész, no meg a demokraták alapértéke, a tolerancia?
Holott az igazi, a helyes megoldás annyira de annyira kézenfekvõ, hogy el nem tudom képzelni, hogy miképpen nem jutott a derék Biden eszébe. S hogy nehogy veszélybe kerüljön a társadalmi béke a tengeren túlon, ezúton hangosan és nyilvánosan el is mondom, bízva abban, hogy mihamarabb eljut a füléhez és intézkedik. Ott vannak ugyanis azok a megnevezések, amelyek kezdõbetûibõl az LGBTQ+ származik, melyek mindegyike egy nemet jelöl. Akkor meg ezekbõl elõ lehet állítani azokat a megszólításokat, amelyek valóban véget vetnek az eddigi diszkriminációnak. Következésképpen az álmegoldás Mx. helyett be kell vezetni az Ml., Mg., Mb., Mt., Mq., stb. megszólításokat. Még pontosabban – hogy a férjezett nõk ne legyenek továbbra is kivételesett helyzetben – ezek minden kombinációját be kell vezetni (tehát Mll., Mlg., Mlb., Mlt., Mlq., Mgg., Mgb., Mgt., Mgq., stb., – attól függõen, hogy mi milyen nemû emberrel él kapcsolatban, plusz a nõs férfiak esetében a Msr. megszólítást, hogy ez a régi probléma is orvosolva legyen egyúttal), hogy pontosabban megjelölhessék magukat azok, akik kapcsolatban élnek egy másik emberrel. S ezzel bár a Fehér Ház honlapján megoldódik ez a súlyos gond.
Azzal pedig nem szabad törõdni, hogy esetleg lesznek olyan maradi és rosszindulatú emberek, akik egy ilyen lépés után azt találják követelni, hogy attól arrafele változtassák meg az épület nevét Fehér Házról Bolondok Házára. Arra kell koncentrálni inkább, hogy ezt a megoldást miképpen lehet kiterjeszteni a nyilvános zuhanyozókra és a közvécékre. Azok ugyanis komoly ingatlanfejlesztéseket igényelnek, de ez jó a gazdaságnak, mert munkahelyeket hoz létre.

Kategória: Államérdek, Kampány-ügyek, Mindennapjaink a 21. században, Politika | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?