Mint a mesebeli lány (frissítve)

Egyik közismert népmesében van szó a lányról, aki hozott is meg nem is, s valami hasonlót valósított meg a román parlament is, amikor – nem kis külsõ nyomásra – 2015-ben módosította a 31/2002-es Sürgõsségi Kormányrendeletet (ami a szélsõséges szervezetek dicsõítésének és az olyan eszméknek a tiltásáról szól) olymódon, hogy az vonatkozzon a Vasgárdára is. A jogszabály ugyanis látszólag nagyon alapos, pontosan meghatároz fogalmakat, illetve számos cselekedetet tilt meg illetve tesz büntethetõvé, de ha alaposabban megvizsgáljuk akkor kiderül, hogy nem kiskapu, egy méretes csûrkapu tátong rajta.

Konkrétan: tiltja a Vasgárda jelképeinek használatát, a jelképei és eszméi terjesztését, ellenben nem tiltja a vezetõinek és ideológusainak a kultuszát, s így az egész ugyebár fabatkát sem ér. Ugyanis ha alapítványok, egyesületek, utcák, intézmények, stb. viselhetik a Vasgárda vezetõinek a nevét, ha rendezvényeket szerveznek a tiszteletükre, szobraik ott vannak közterületen, akkor õk nyilván csak jó, tiszteletre méltó emberek lehettek, akik létérõl ily módon bárki tudomást szerezhet. Innen kezdve a 21. században minimális erõfeszítéssel meg lehet tudni róluk mindent, sõt, az eszméiket tartalmazó könyvek is minden további nélkül beszerezhetõek. Hogy csak egy példát mondjunk, elég ellátogatni az okazii.ro oldalra, s rákeresni arra, hogy “Zelea Codreanu”, s máris könyvek tucatjaiból lehet válogatni.

A trükk pedig ott van, hogy személyek viszonylatában csak azok kultuszát tiltja a jogszabály (minden logika nélkül, de nagyon ügyesen, el kell ismerni), akiket valamilyen hazai vagy nemzetközi bíróság elítélt háborús- avagy emberiesség elleni bûncselekmény miatt. Márpedig a Vasgárda vezetõit ilyen bûncselekmény miatt nem ítélték el (jellemzõen esetleg valamilyen köztörvényes cselekedet miatt). Így Romániában minden további nélkül lehet Corneliu Zelea Codreanu iskola vagy utca, szobra ott állhat minden további nélkül bármelyik település fõterén, miközben például a kommunista népbíróság által elítélt Wass Albert szigorú tiltás alá esik.

Így történhetett meg az is, hogy két évvel ezelõtt panaszt tettünk az ügyészségen egy személy ellen, aki megemlékezést szervezett a Codreau halálának a helyszínén, a panaszunkat azonban “kitartó, alapos nyomozás után” nemrég az ügyészség ejtette. S ha ez nem lenne elég, az ügyész rendeletében az is le van írva, hogy hasonló rendezvényekre máskor is került sor (tehát nem nagy titokban, az ügyészségek is tudnak azokról), de mindig minden a legnagyobb rendben volt. Vélhetõen kicsit dicsérték az illetõket, szépeket mondtak róluk, de semmi gond, azt a törvény nem tiltja.

Ilyen körülmények között ez a jogszabály nyilvánvalóan módosításra szorul, a kérdés az, hogy kapható-e erre Románia parlamentje? Egy próbát megér, mert legalább azt ki lehet deríteni, hogy puszta tévedésrõl van szó (amennyiben a szükséges módosításokat megejtik), vagy szándékos sumákolásról (amennyiben a módosítástól valamilyen kifogással elzárkóznak). Mi elkészítettük a módosítás tervezetét, ha kerül(nek) parlamenti képviselõ(k) aki(k) benyújtaná(k), jelentkezzen(ek) bátran!

Frissítés (november 5):

Levélben szólítottuk fel az okazii.ro-t, hogy távolítsa el a kínálatából a törvénysértõ vasgárdista termékeket. A válaszuk a következõképpen hangzik:
Buna ziua,

Okazii.ro este o platforma de comert online pusa la dispozitia utilizatorilor acesteia, prin intermediul careia persoane Fizice sau Juridice pot comercializa produse diversificate, cu respectarea Termenilor si Conditiilor site-ului precum si legislatia in vigoare.
Conform verificarilor efectuate impreuna cu Departamentul Juridic, produsele reclamate de dumneavoastra sunt comercializate de catre utilizatorii platformei in interesul artei sau stiintei, cercetarii ori educatiei, nefiind identificate elemente care contravin vreunei legi. Astfel, din pacate suntem nevoiti sa declinam solicitarea de a elimina produsele (nenominalizate) din cadrul platformei, fara un temei legal fondat.

O zi placuta,”


Azaz röviden: mûvészeti, tudományos, kutatási vagy oktatási célból forgalmazzák azokat (ezek a kivételek szerepelnek a jogszabályban), tehát nem sértenek törvényt, így a kérésünknek nem tesznek eleget. Az állítás nyilvánvalóan nem igaz, lássuk egyetért-e ezzel az ügyészség is.

Kategória: Felhívás, Tájékoztatás | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük