2023 elején petíciót intéztünk az országos rendõrparancsnokhoz, amiben felhívtuk a figyelmét arra, hogy a rendõrség is köteles használni a magyar nyelvet azokon a településeken, ahol a lakosság több mint 20%-a magyar anyanyelvû. Azt a címzett – érdemi válasz helyett – továbbította az érintett megyék rendõrparancsnokainak, s azoktól kaptunk késõbb választ, így a Bihar megyeitõl is. Annak kapcsán immár az illetõnek küldtük ezt a petíciót.
Ugyan a címzett törvényes kötelessége lett volna arra magyarul válaszolni, ezt “természetesen” nem tette meg, de ismerve a hazai viszonyokat már azt értékelni lehet, hogy egyáltalán érdemben válaszolt (bizonyítva azt is, hogy van magyarul tudó alkalmazottja), még akkor is, ha a válasz román nyelvû. A válaszban pedig – ismét csak utalva arra, hogy miképpen viszonyulnak általában a hazai hatóságok a nyelvi jogokhoz – az áll, hogy azonosítottak olyan rendõrségeket, amelyeken nincs magyar nyelvû névtábla, s vállalják, hogy ezt a helyzetet a legrövidebb idõn belül orvosolják.
Itt azonban véget ért a tündérmese, következett a hazai rögvalóság.
Ugyanis amikor pár hónappal késõbb rákérdeztünk, hogy hogy halad a munka, akkor a válasz egy törvényismertetõ volt, semmit nem tartalmazott arról, amit kérdeztünk. S hiába küldtünk újabb és újabb adatigényléseket, azokra mellébeszélõ válaszok érkeztek, így kénytelenek voltunk bírósághoz fordulni, s kérni, hogy kötelezze a rendõrparancsnokot, hogy közölje velünk azt, hogy kitették-e az összes érintett rendõrségre a magyar névtáblát. Tekintettel arra, hogy maga a rendõrparancsnok jelezte írásban, hogy azonosították az érintett településeket, mi nyilván nem pontosítottuk a kérésben, hogy melye településekre vonatkozik a kérésünk.
A per mondhatni szürreális módon zajlott le, ugyanis alapfokon az az ítélet született, hogy mivel a rendõrségnek nem feladata nyilvántartani az egyes települések etnikai összetételét, ezért nem tudja a kért információkat a rendelkezésünkre bocsátani. S ugyan azt megfellebbeztük, az eredmény az lett, hogy a fellebbezést a Marosvásárhelyi Táblabíróság elutasította, mondván, hogy a törvényszék helyesen döntött.
Itt nyilván nem állhattunk meg, ezért kigyûjtöttük azon Bihar megyei települések listáját, ahol a magyarság részaránya meghaladja a 20%-ot, s újabb adatigénylést juttattunk el a megyei rendõrparancsnokhoz. Erre újabb mellébeszélõ válasz érkezett, azt mi nem fogadtuk el, így kaptunk egy második ugyanolyat. Következésképp ismét bírósághoz kellett forduljunk, kérve, hogy az kötelezze, hogy a rendõrparancsnok adjon konkrét választ a konkrét kérdéseinkre.
Ez az ügy sem volt egyszerû, ugyanis elsõ nekifutásra azzal szembesültünk, hogy a törvényszék azt kérte, hogy tegyük le az adatigénylés román fordítását. Mi szokás szerint jeleztük, hogy a fordítás nem a mi kötelességünk, tekintettel a Románia által ratifikált nemzetközi egyezményekre. Erre a válasz az volt, hogy a törvényszék felfüggesztette az ügy tárgyalását, mindaddig míg letesszük a román fordítást. Ez mi megfellebbeztük, de a táblabíróság a fellebbezésünket elutasította, így kénytelenek voltunk elkészíteni és letenni a román fordítást is. Így sikerült elérni azt, hogy idén februárban (közel három év után) végre érdemi döntés született, a megyei törvényszék kötelezte a rendõrparancsnokot, hogy válaszoljon az adatigénylésünkre.
Ezt az ítéletet azonban az alperes megfellebbezte, összehordva hetet-havat (kezdve azzal, hogy nem is kötelesek használni a magyar nyelvet, s befejezve azzal, hogy õ nincs honnan tudja, hogy mely rendõrségeken van magyar felirat). Ellenben a táblabíróság immár dicséretes sebességgel letárgyalta és elutasította a fellebbezést, meghozva a jogerõs ítéletet, amiben kötelezte a rendõrparancsnokot arra, hogy adja ki a kért információkat. Erre annak 30 napja a volt, s csodák csodájára mindössze 29 nap után meg is érkezett az a válasz.
Összegezve: minekutána 2023 májusában maga Bihar megye rendõrparancsnoka vallotta be, hogy törvényt sértenek azzal, hogy nincs a megyében minden rendõrség épületén magyar felirat, s ígéretet tett a hiánypótlásra, el kellett teljen 3 év és 1 hónap ahhoz, hogy bár azt megtudjuk hogy most (tehát nem akkor) mi a helyzet, melyek azok a települések, ahol abban az idõben nem volt magyar felirat a rendõrség épületén. Ugyanakkor az is kiderült ebbõl a válaszból, hogy mit jelent a “rövid idõ” egy megyei rendõrparancsnok számára Romániában.
A helyzet pedig – gondoljuk sokakat nem lep meg – egyáltalán nem fényes, ugyanis a 60 érintett településbõl (nem mellékesen: 106 év után meg mindig van ennyi olyan település a megyében, ahol a lakosság jelentõr része magyar, ebbõl is látszik, hogy milyen igazságos volt a trianoni diktátum) összesen 4 olyan van, ahol – állítólag – van magyar felirat a rendõrségen. Hogy a valós helyzet mi, az még csak ezután derül ki, ugyanis már elküldtük azt a levelet, amiben egyrészt azt kértük, hogy a rendõrparancsnok bocsásson rendelkezésünkre fényképeket arról a négy rendõrségrõl, illetve felszólítottuk, hogy igyekezzen mihamarabb pótolni a hiányosságot a több 56 esetében.
Tehát folytatás következik.