Az élet nem áll meg. Amint a honlapunkon is fel van tüntetve, a tevékenységünket eddig a Bethlen Gábor Alap is segítette. No nem csillagászati összegekkel, de mivel fõleg az állami intézményekkel való pereskedés pénzbe kerül, az kétségtelen, hogy a támogatása nélkül nem itt tartanánk. Amint hogy az is kétségtelen, hogy ugyan az idei támogatási kérésünkre még bár elutasító válasz sem érkezett, attól az élet nem áll meg, s még ha alacsonyabb fordulatszámon is, de a belföldi támogatóinknak hála a munkát folytatjuk. Mert feladat az van, amint kiderül az alábbi három példából:
- Múlt hónapban volt négy éve (!!), hogy petíciót küldtünk a marosvásárhelyi repülõtér igazgatójának, s azt kértük, hogy tartsák be a magyar nyelv használatára vonatkozó törvényes elõírásokat, írják ki az épület homlokzatára magyarul is a nevét (annak, hogy Transylvania ugye létezik szép magyar megfelelõje is) és bent az épületben is gondoskodjanak arról, hogy minden közérdekû információ legyen kiírva magyarul is. Az évek során erre számos ígéretet kaptunk, azzal bíztattak, hogy zajlik az épület bõvítése és átalakítása, s annak nyomán ezek a feltételek is teljesülni fognak. Aztán nem teljesültek, amint azt láthatja bárki, aki ott jár. S mivel a bõvítés/átalakítás lezárult, a mi türelmünk is elfogyott, s júniusban egy utolsó felszólítást küldtünk az igazgatónak, amire immár nem érkezett újabb ígéret, sõt, nem érkezett semmi. Így múlt hónap végén bírósághoz fordultunk, kérve, hogy az kötelezze a repülõteret, hogy tartsa tiszteletben a magyar nyelv használatára vonatkozó törvényes elõírásokat. Az ügy fejleményeit itt lehet követni.
- Márciusban azzal a kéréssel fordultunk hat erdélyi megye prefektusához, hogy tegyenek eleget törvényes kötelességüknek és ellenõrizzék a megye összes közintézményében, hogy azok betartják-e a magyar nyelv használatára vonatkozó törvényes elõírásokat. Kértük ugyanakkor azt is, hogy az ellenõrzés eredményeirõl tájékoztassanak minket is. Talán nem lep meg senkit, hogy a kérést egyikük sem teljesítette, mindegyik a félremagyarázás és mellébeszélés változatos módját mutatta be. Tették ez annak ellenére, hogy azóta mindegyikkel több levelet váltottunk, magyaráztuk nekik az amúgy is egyértelmût. Egy jellemzõ példa a Maros megyei, ahonnan negyedik nekifutásra ezt a választ kaptuk. Mint látható, ellenõrzés helyett a prefektus csak felkérte az intézmények vezetõit, hogy õk maguk nyilatkozzanak, s láss csodát, az összes úgy nyilatkozott, hogy õk aztán tökéletesen betartanak minden törvényes elõírást. Ami nyilván nem igaz (lásd a fenti példát, illetve itt lennebb még adunk egyet). Így ebbõl is per lett, aminek az alakulását itt lehet követni. (Azt mondanunk sem kell, hogy a másik öt prefektust is ugyanígy perelhetnénk, de az még ötször annyi pénzbe kerülne, ezért csak egy pert indítottunk, s majd annak az eredménye függvényében eldöntjük, hogy miképpen folytatjuk a másik öt ügyet.)
- A harmadik történet is jó rég indult (egészen pontosan 2023 elején), s az elõzményekrõl már beszámoltunk itt. Az akkori beszámoló végén pedig jeleztük, hogy folytatás követezik, és következett is. Ugyanis június elején felszólítottuk Bihar megye rendõrfõnökét, hogy haladéktalanul lásson hozzá a jogszerûtlen állapotok felszámolásához, majd hat hét elteltével rákérdeztünk, hogy hogy halad a munka. A válasz pedig az volt, hogy sehogy. Ugyan õk maguk ismerték el évekkel ezelõtt, hogy törvényt szegnek, de eszük ágában sincs azon változtatni. Következésképpen ebben az ügyben is bírósághoz fordultunk, kérve, hogy az kötelezze a Bihar megyei rendõrséget, hogy tartsa be a törvényt. Az ügy alakulása itt követhetõ.
S akkor ejtsünk szót arról a tavaly indult ügyrõl is, amire fennebb utaltunk, amikor jeleztük, hogy konkrét bizonyítékaink vannak arra, hogy a nyelvi jogok helyzete Maros megyében nem olyan rózsás, mint ahogy azt a prefektus lefestette. A téma a Vészhelyzeti Felügyelõségek által a telefonokra kiküldött RO-Alert üzenetek, amelyek jellemzõ módon román nyelvûek, de néha megérkeznek angol nyelven is. Magyarul azonban csak elvétve, még Maros megyében is, holott ezek nyilván közérdekû információk, amelyeket abban a megyében kötelezõ módon magyarul is közölni kellene. Fel is szólítottuk erre a Maros megyei hatóságot, amelyik nem átallotta azt válaszolni, hogy õk (egy megyei hatóság!) a központi államigazgatás része, tehát nekik ilyen kötelezettségük nincs, de mivel olyan jó emberek, kifejezik a hajlandóságukat, hogy a lehetõségek függvényében használják a magyar nyelvet is. S mivel ebbõl az álláspontból nem voltak hajlandóak kimozdulni ismételt felszólításra sem, abban az esetben is a bírósághoz fordultunk, mely bíróság nem átallott úgy dönteni, hogy a petíciós jog nem arról szól, hogy az által valamire rá lehessen venni egy állami intézményt, mely intézménynek egyetlen kötelessége az, hogy a petícióra válaszoljon, függetlenül attól, hogy mi volt a kérés és mi a válasz. Mely döntés nyilvánvalóan nonszensz (ugyanis a törvény egyértelmûen rögzíti, hogy a petíciókat törvényes módon kell megoldani, amibõl az következik, hogy ha egy petícióban egy törvény betartását kérjük, akkor a megoldás csak pozitív lehet, a kérést teljesíteni kell), tehát meg is fellebbeztük, az ügy további alakulása itt követhetõ.
Összegzésképp elmondható, hogy a nyelvi jogok helyzete fikarcnyit sem változott hosszú évek óta, s a kilátások sem rózsásak. Munka van tehát, nem is kevés, csak legyen aki elvégezze. Mi a magunk részét továbbra is végezzük.