Egy véget nem érõ szappanopera (legutóbbi része itt olvasható) újabb részei:
Az ember azt gondolná, hogy egy intézmény jó mûködése az intézmény vezetõjének is érdeke, amibõl az is következik, hogy ha valami gond van, akkor õ maga is kapálózik, azon van, hogy a gond megoldódjon. Mivel a helyszín Románia, felmerülhet ugyanakkor a gyanú, hogy ez nem pont így van, ezért a tppp helyett célszerûbb a bizonyosság. Következésképpen rákérdeztünk az ODT vezetõjére, hogy mit tettek az elmúlt immár több mint egy évben azért, hogy ne lehetetlenedjen el teljesen az intézmény mûködése. S rögvest ki is derült, hogy a gyanúnk nem volt megalapozatlan. Ugyanis a tettek szám szerint ketten vannak.
Az elsõ az volt, hogy a leköszönõ elnök (Asztalos Csaba) tavaly május végén írt egy-egy levelet a Parlament két háza elnökeinek (a szenátusé itt van, a másik csak a címzésben különbözik), amiben felhívta a figyelmüket, hogy 35 nap múlva hat tag mandátuma lejár, s azzal mûködésképtelen lesz az igazgatótanács (mert határozatot csak minimum hat szavazattal lehet hozni, miközben csak öt tag marad).
A második ehhez nagyon hasonló, csak annyiban takarékosabb lépés volt, nevezetesen hogy fél év türelmes várakozás után az új (immár ideiglenes) elnök ugyanazt a levelet küldte el a két házelnöknek, s abban õ is kérte (illõ tisztelettel), hogy a Parlament nevezzen már ki új tagokat, hogy a testület legyen ismét határozatképes.
Most tekintsünk el attól, hogy épeszû ember nem képzeli azt, hogy a Parlament potom 35 nap alatt képes lesz megbirkózni az új tagok kinevezésével (ergo a gondot sokkal korábban kellett volna jelezni, arról nem beszélve, hogy azért a pénzért a Parlamentben is lehetne egy nyilvántartás, hogy mikor járnak le azok a mandátumok, mert az új tagokat kérés nélkül, saját kezdeményezésre is kinevezhetnék), s azt a kérdést tegyük fel, hogy vajon állítható-e az, hogy az intézmény vezetõi nagyon igyekeztek a problémát megoldani, átérezték-e azt, hogy mi lesz a következménye annak, ha hónapokig (most tartunk a 15. hónapban) nem hoznak meg egyetlen határozatot sem, miközben ennyi idõ alatt legalább 1300 panasz beérkezik. Ugyanis ha holnaptól újra munkába állnak, akkor ha az eddigiekhez képest dupla sebességgel dolgoznak, akkor is további 15 hónapba telik az, hogy utolérjék magukat. Miközben az a dupla sebesség gyakorlatilag kizárt. Arról nem beszélve, hogy adatigénylésünkben a címzett intézményektõl érkezett válaszokat is kértük, s mivel olyat nem kaptunk, úgy néz ki, hogy az eddigi próbálkozásaik eredménytelenek voltak. Más szóval írtak egy kérést, majd válasz hiányában fél év múlva írtak még egyet, amire további tíz hónapon belül nem kaptak választ. És az aktuális elnök ûl ölbetett kézzel, illetve havonta felveszi a nem kis fizetését.
S ha ezt mind félretesszük, akkor az a kérdés, hogy miért nem tette meg egyik elnök sem azt, amihez joga és lehetõsége volt és van, s akár azonnal? Miért nem módosította a testület szabályzatát úgy, hogy kiveszi belõle azt az eleve abszurd hatost, s beírja helyette, hogy az igazgatótanács a tagok fele plusz egy jelenlétében határozatképes? Ennyi elég lett volna ahhoz, hogy az élet – így, úgy – menjen tovább, s ne halmozódjanak a megoldatlan panaszok az intézmény asztalán.
Végül (mármint egyelõre végül) következzen a hab a tortán. Ugyanis miután már több mint egy éve nem volt mûködõképes az ODT, írásban felkértük a Parlament két házát, hogy nevezzék már ki az új tagokat. Amire kaptunk egy jó hosszú, kioktató választ, aminek a lényege az, hogy õk egy autonóm intézmény, nem mi fogjuk megmondani, hogy mikor mit tegyenek. Mely választ továbbítottunk az államelnöknek, akit szépen megkértünk, hogy próbálkozzon õ (elvégre neki alkotmányos joga van erre), hátha rá hallgatnak. Az elnöki hivatalból ma érkezett meg a kérésünkre a válasz. Ebben pedig az áll, hogy az augusztus 12-én kelt kérésünket 27.-én iktatták (itt már normális ember nagyot néz), majd tájékoztatnak, hogy azt szem elõtt fogják tartani. Mit lehet erre mondani? Azt, hogy minden kommentár felesleges.