Múlt hónap 17-én az alábbi körlevelet intéztük Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kézdivásárhely, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Székelykeresztúr és Székelyudvarhely polgármestereihez:
Tisztelt polgármester úr!
Mint köztudott, Romániában számos etnikum él együtt évszázadok óta, s mivel az Alkotmány értelmében minden állampolgár egyenlõ, szintén az Alkotmányban van rögzítve, hogy a hatóságok adott körülmények között kötelesek használni ezen etnikumok anyanyelvét is.
Egyik ilyen konkrét intézkedés az, hogy azon településeken, ahol a lakosság több mint 20% valamely nemzeti kisebbséghez tartozik, a közintézmények bejáratához ki kell írni azon intézmény nevét az adott kisebbség nyelvén is. Jogvédõ szervezetként sajnálattal tapasztaljuk ugyanakkor, hogy fõleg állami intézmények esetében ezt a szabályt nem egyszer megszegik. A helyzet lényegesen jobb az önkormányzati intézmények esetében, de ott sem mondható el, hogy a szabályt 100%-ban betartják. Ez különösen igaz az oktatási intézmények esetében, ugyanis azt mindenhol betartják, hogy a magyar iskolákra román névtábla is kerül, ellenben valamilyen okból kifolyólag fordítva már távolról sem tekintik ezt mindenhol természetesnek. Holott a törvény világos, a román tannyelvû iskolákra is kötelezõ magyar nyelvû névtáblát kihelyezni. Éppen ezért a kérésünk az, hogy ellenõrizzék, hogy a településükön levõ román tannyelvû iskoláknál mi a helyzet, s amennyiben valamelyiken nincs magyar névtábla, úgy intézkedjenek, hogy az haladéktalanul kerüljön ki.
Kérjük ugyanakkor, hogy ha már van olyan, akkor küldjenek számunkra egy-egy fényképet azokról, illetve ha még nincs, akkor a magyar névtábla kihelyezése után küldjenek fényképet.
Együttmûködésüket elõre is köszönjük, tisztelettel
Árus Zsolt István
elnök
Azóta, annak nyomán a következõk történtek:
- Még aznap visszaigazolták az iktatását Marosvásárhelyrõl:
Jó napot kívánok
Az ön által küldött e-mail a 39825 számmal lett iktatva.
- Négy nap múlva válasz érkezett Sepsiszentgyörgyrõl:
Tisztelt Elnök Úr!
Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalához 2026 augusztus 17-én benyújtott, a 49457-es iktatószám alatt nyilvántartott kérelmére vonatkozóan, amelyben fotókat kér a román nyelvû tanintézmények névtábláiról, amely bizonyítja, hogy román mellett van magyar nyelven kifüggesztett névtábla is,
Ezúton tájékoztatjuk, hogy Sepsiszentgyörgy összes román nyelvû tanintézményén van már kihelyezve magyar nyelvû névtábla.
A kihelyezett táblákról készült fotókat mellékelten csatoljuk.
Tisztelettel,
— Dobra Bianka
(Egy a csatolt fotók közül.)
3. Szeptember 14-én (tehát 28 nap múltán) válasz érkezett Székelyudvarhelyrõl.
4. Szeptember 18-án válasz érkezett Marosvásárhelyrõl.
Összegezve: Több mint egy hónap teltén azt tudjuk, hogy a hét város közül egyikben létezik magyar felirat is a román tannyelvû iskolákon, két város polgármestere kutatja, hogy mi a helyzet, a maradék négy városról meg semmit nem sikerült megtudnunk. Ezek polgármestereinek négy nappal ezelõtt emlékeztetõt küldtünk, azokra még semmilyen válasz nem érkezett.
Nyilván nem ez a legfontosabb gondja a székely közösségnek, ellenben a nyelvi egyenjogúság szempontjából nem lényegtelen, hogy a döntõen magyar többségû városok vezetõi fontosnak tartják-e a jogegyenlõséget. Jelen beszámolót pedig kizárólag azzal a céllal tesszük közzé, hogy ösztönözzük õket, hogy számos teendõjük között erre is szorítsanak kis idõt. Ugyanis a jelzett probléma megoldása nem idõben sem pénzben nem jelentõs.