Székely Figyelõ

Ismét beigazolódott, hogy érdemes kiállni a jogaink mellett, vállalni azt is, hogy a hazai bíróságokon jogsértõ ítélet születik, mert az egyrészt újabb bizonyíték arra nézve, hogy Románia nem mintaállam, másrészt pedig megnyitja az utat egy olyan bíróság felé, ahol van esély egy tisztességes, jogszerû ítéletre.
Történt ugyanis, hogy Dan Tanasã bíróságon támadta meg Gyergyóremete polgármesterét is, aminek – mondhatni szokás szerint – ez lett az eredménye. Illetve ez lett a vége, gondolta a feljelentõ, aki nagyban örvendezett akkor, mondván, hogy ismét gyõzött az igazság és a törvényesség.
Igen ám, de a perbe beavatkozott a Székely Figyelõ is, majd látva az ítéletet panaszt tett az Emberi Jogok Európai Bíróságán, hiszen az eljárás kétségtelenül nem volt tisztességes és jogszerû. Olyannyira nem, hogy ez már elsõ látásra így tûnt a Bíróság illetékeseinek is, ez az oka annak, hogy ma ezt a levelet kaptuk:

Értesítés a Bíróságtól

Következésképpen a történet még nem ért véget, jó helyen vannak az üres zászlórudak a remetei községháza elõtt, mert van esély rá, hogy visszakerüljenek rájuk az ideiglenesen levont zászlók.

Mi pedig köszönjük Gyergyóremete polgármesterének és az ügyvédjének az együttmûködést, mert a segítségük nélkül ezt a pozitív részeredményt nem érhettük volna el (tekintettel arra, hogy ugyan beavatkoztunk a perbe, de a bíróság következetesen megtagadott minden kommunikációt velünk, az ügy iratait az alperestõl tudtuk csak megszerezni). Ugyanakkor ismételten bíztatunk minden polgármestert, hogy kövesség ezt a példát, mert lám, így utat lehet nyitni az igazság gyõzedelmeskedésének.

Közhely az, hogy Románia szereti magát a nemzeti kisebbségek valóságos Kánaánjaként bemutatni, ahol azok tagjai igen széles jogokkal rendelkeznek. S ugyan ezzel bizonyára ezen sorok olvasói nem értenek egyet, az tény, hogy kezdve az alkotmánnyal, létezik számos jogszabály, ami mindenféle jogokat biztosít a kisebbségieknek. Ezekkel kapcsolatban két sarkalatos kérdés merül fel:

1. Alkalmazzák-e azokat a hatóságok a gyakorlatban?
2. Élnek-e velük a kisebbségekhez tartozó állampolgárok?

És itt kezdõdnek a problémák, amik miatt az említett egyet nem értés jogos. Ugyanis azon jogok jelentõs része csak papíron létezik, a gyakorlatban ilyen-olyan okkal (illetve kifogással) nem alkalmazzák azokat. Ilyen téren rengeteg a tennivaló és fontos szerep hárul nem csak a magyar politikusokra meg tisztviselõkre/tisztségviselõkre, hanem a jogvédõ szervezetekre is. Ebbõl kiindulva, s figyelembe véve hogy az alkotmány értelmében az államelnök a törvényesség õre is, tavaly októberben egy petíciót intéztünk Iohannis elnökhöz, amiben jeleztük neki azt, hogy a kisebbségi jogokat igen gyakran megsértik Romániában, s kértük, hogy tegyen eleget alkotmányos kötelességének és bizonyítsa be, hogy valóban minden román állampolgár elnöke, aki hajlandó tenni is azért, hogy a kisebbségi jogokat betartsák. Jeleztük ugyanakkor azt is, hogy ha a válasza pozitív lesz, akkor konkrét javaslatokat is meg fogunk fogalmazni arra nézve, hogy miképpen tudna a jelzett problémák megoldásához hozzájárulni.

Az elnöki hivatal válaszában találhatóak furcsa részek (például amikor a téma kapcsán azt jegyzik meg, hogy az elnök mindig részt vett az 1918 december elsejei nagygyûlésre megemlékezõ rendezvényeken, mintha az valamiféle kisebbségbarát tett volna, vagy amikor azt állítja, hogy az elnök kiemelten jó viszonyt ápol a romániai magyar közösséggel), nagyrészt hárító jellegû (hivatkozva arra, hogy az elnök nem lépheti túl hatáskörét), illetve a kisebbségek iránti elkötelezettségét azzal próbálja bizonyítani, hogy az elnöknek több nyilatkozata is elhangzott a témában. Az utolsó bekezdésben azonban az áll, hogy továbbra is fel fog használni minden rendelkezésére álló eszközt a nemzeti kisebbségek támogatása érdekében.

Ezen utolsó bekezdésre hivatkozva decemberben újabb petíciót intéztünk hozzá, ezúttal már konkrét kérésekkel, éspedig:

• Hogy levélben kérje fel minden olyan település önkormányzatát ahol valamely kisebbség részaránya meghaladja a 20%-ot, hogy tartsák tiszteletben az adott kisebbség nyelvének használatára vonatkozó jogszabályokat.
• Hogy forduljon írásban minden olyan megye prefektusához ahol legalább egy ilyen település van, s szólítsa fel, hogy ellenõrizze rendszeresen a megyében mûködõ közintézményekben (ideértve a központi intézmények helyi kirendeltségeit is), hogy tiszteletben tartják-e a nyelvi jogokat, s amennyiben valahol rendellenességet tapasztal, úgy rójon ki büntetést az adott intézmény vezetõjére.
• Hogy tájékoztatásképp küldje meg nekünk is azt a két levelet, illetve azon települések és megyék listáját, ahova elküldte azokat.
• Hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket azért, hogy rezonábilis idõn belül az elnöki hivatal honlapja legyen elérhetõ magyar nyelven is. Hivatkozásképp jeleztük, hogy a finnországi svéd közösség is körülbelül hat százalékát teszi ki az ország összlakosságának, s a finn elnöki hivatal honlapjának van svéd nyelvû változata is (itt: www.presidentti.fi/sv).

Az újabb válaszra közel két hónapot kellett várnunk, s – megvalljuk – nem okozott nagy meglepetést. Ugyanis hosszasan idéz különbözõ (általunk nyilván ismert) jogszabályból, de minden esetben csak azért, hogy levonja azt a következtetést, hogy nem áll módjában eleget tenni a konkrét kéréseinknek. Ami egyértelmûen valótlan, a törvények rosszindulatú, korlátozó értelmezésén alapszik. Egyetlen kivétel a negyedik kérésünk, mert annak a teljesítése nyilvánvaló módon csak rajta múlik, annak a megtagadására nem sikerült semmilyen törvényi kifogást találni, így arra egy homályos, kitérõ választ adott. Következésképpen ez a válasz elsõsorban annak a fényes bizonyítéka, hogy a szép szavakon túl az elnök egy tapodtat sem hajlandó tenni a nemzeti kisebbségek jogainak a védelmében.

Mindezt (persze nem ilyen sarkos formában) az arra adott válaszunkban jeleztük is neki, s ismételten felkértük, hogy fontolja meg és tegyen eleget a kéréseinknek. Az erre érkezett válaszban azonban már egy bõvített mondattal (miszerint fenntartják a korábban leírtakat) tudtunkra adták, hogy hiába erõlködünk.

Illetve nem egészen, ugyanis annyit azért megtett az elnök, hogy a prefektusokra vonatkozó kérésünket továbbította a Belügyminisztériumnak, ahonnan nemsokára válasz érkezett, amiben arról tájékoztatnak, hogy felszólították a prefektusokat, hogy gondoskodjanak a nyelvi jogok betartásáról.

Gyanakvó természetûen lévén (ez gondoljuk érthetõ) információ-kéréssel fordultunk az erdélyi megyék illetve Bákó prefektusaihoz, amiben rákérdeztünk, hogy kaptak-e ilyen felszólítást, ha igen milyen formában, illetve hogy mit tettek annak nyomán. S ugyan nem egyik napról a másikra, s még bár nem is mindig a törvényes tíz napon belül, de megérkeztek az alábbi válaszok (kivételt képez Krassó-Szörény megye, ahonnan ismételt kérés után sem kaptunk semmit):

Arad megye

Bákó megye

Beszterce-Naszód

Bihar megye

Brassó megye

Fehér megye

Hargita megye

Hunyad megye

Kolozs megye

Kovászna megye

Maros megye

Máramaros megye

Szatmár megye

Szeben megye

Szilágy megye

Temes megye

Amint látható, Temes megye kivételével (jó kérdés, hogy annak mi az oka, de nem sikerült kideríteni) minden prefektus visszaigazolja, hogy megkapta írásban a felszólítást, s ezt-azt még tettek is annak nyomán (majd minden megyében mást).

Innen kezdve immár a mi felelõsségünk is, hogy mi történik tovább. Mert lehet továbbra is románul fordulni különbözõ intézményekhez (még Székelyföldön is), abból a megfontolásból, hogy úgy gyorsabban lehet haladni, vagy attól félve, hogy ha azt magyarul tesszük, akkor ellenszenvet váltunk ki magunk és/vagy az ügyünk iránt. De azt is megteheti mindenki, hogy kinyomtatja és magánál hordja a minisztériumi felszólítást és a megyéje prefektusának a válaszát a levelünkre (ezért is tesszük itt közzé az egészet), s bátran használja anyanyelvét, ha pedig valahol ellenállásba ütközik, akkor felmutatja ezeket. Sõt, azt is megteheti bárki, hogy ha valahol rendellenességet észlel, akkor felhívja rá a megyéje prefektusának a figyelmét. Vagy bár a mienket, hogy tudjuk intézkedni. De lényeg a lényeg: miden jog annyit ér, amennyit használunk belõle. S mindannyiunk lehetõsége (de felelõssége is) az, hogy rászoktassuk (lényegében visszaszoktassuk) az erdélyi közhivatalnokokat arra, hogy használják a magyar nyelvet.

Mióta az ADEC perei (köszönhetõen egy törvénymódosításnak) Bukarestben zajlanak, immár több esetben veszített, de sajnos a Bukaresti Törvényszéken illetve Táblabíróságon is vannak bírók, akiket a törvények helyett a saját sovén érzelmeik vezérelnek. Így született az ADEC számára kedvezõ ítélet az Ozsdola központjában, a jog szerint a fogyasztási szövetkezet területén található székely zászló ügyében is. Jogi részletekbe nem szeretnénk bocsátkozni, a lényeg az, hogy az ADEC kérése megalapozatlan volt, a polgármester védekezése részletes, alapos és törvényekkel jól alátámasztott, ennek ellenére a bírók a felperesnek adtak igazat.

Ezzel azonban az ügy nem zárult le, mert a perbe beavatkozott a Székely Figyelõ alapítvány is, s így módunk van arra, hogy panaszt tegyünk az Emberi Jogok Európai Bíróságán, amit nyilván meg is fogunk tenni, amint kézhez kapjuk az ítélet indoklását. Hiába örvendezik tehát Dan Tanasã és büszkélkedik azzal, hogy ismét pert nyert, s állítja azt, hogy helyreállította a törvényességet, mert az igazság az, hogy ismét egy hatósági jogsértés történt, s van rá esély, hogy az emberjogi bíróság is kimondja ezt.

Végezetül ezen eset kapcsán ismételten arra kérjük a székelyföldi polgármestereket, hogy ne engedjenek az ADEC jogalap nélküli követeléseinek, hanem bármilyen felszólítást kapnak, azzal keressék meg a Székely Figyelõt. Van ugyanis nem egy eset, amikor a felszólításra adott válasz nyomán az ADEC nem indított pert, van egyre több megnyert per, s végsõ esetben ott van a lehetõség arra, hogy az alapítvány az emberjogi bírósághoz forduljon. Mindezek egyetlen feltétele az, hogy a polgármesterek éljenek az alapítvány által felkínált segítséggel.

Egy rövid és tanulságos összefoglalót tett közzé az Európa Tanács fõtitkára arról, hogy miképpen alakult az Emberjogi Bíróság tavalyi tevékenysége. Tanulságos azért, mert az derül ki belõle, hogy Románia igen sajátos helyet foglal el a bíróság statisztikáiban. S nem is az ellene indított perek száma az igazán figyelemre méltó (habár a negyedig hely nem semmi), hanem az a kártérítés-összeg, aminek a kifizetésére a bíróság kötelezte a tavalyi év folyamán, ugyanis abban a rangsorban Románia fõlényesen vezet, több mint háromszor akkora összeggel, mint a második helyen található Olaszország. Ebbõl ugyanis azt a következtetést lehet levonni, hogy a román állampolgárok ritkábban fordulnak a Bírósághoz, csak nagyon indokolt és súlyos esetekbe. Ezt támasztja alá az is, hogy a tavaly iktatott 78 panasz közül 16 (vagyis több mint 20%) köthetõ a Székely Figyelõhöz, amire akár büszkék is lehetünk, de sokkal inkább azt mutatja ez, hogy mások nem veszik elég komolyan ezt a lehetõséget, nem élnek vele. Holott ezek a statisztikák azt is bizonyítják, hogy érdemes, mert az esetek döntõ részében a Bíróság alapos és indokolt ítéletet hoz.
Ezért ismét azzal zárjuk ezeket a sorokat, hogy bíztatunk mindenkit, hogy álljon ki a jogai mellett, ne tûrje a jogsértéseket, s ha szakmai segítségre van szüksége, akkor forduljon bizalommal hozzánk, számíthat ránk.

Mottó:
“Amit erõ vagy hatalom elvesz, azt idõ és szerencse visszaadhatják. De amirõl a nemzet önként lemondott, annak visszaszerzése kétséges.” – Deák Ferenc

Ezen gondolat szellemében mondjuk el újra és újra, immár évek óta, hogy ha valakit jogsérelem ér, az ne hallgasson, ne tûrje el, hanem tegyen ellene, forduljon az igazságszolgáltatáshoz. Tegye ezt még akkor is, ha számtalan példa van arra, hogy a romániai bíróságok részrehajlóak, sõt, még az Emberi Jogok Európai Bíróságán se mindig az igazság gyõz. Ez pedig hatványozottan igaz olyan esetben, amikor a támadás nem egy személyt, hanem egy közösséget éri, legyen az közvetlenül vagy közvetve (az adott közösség vezetõje révén). Egy vezetõnek ugyanis egyrészt ki kell állnia a közösség és annak jogai mellett, másrészt pedig példát kell mutatnia mások számára. Ha tehát egy jogalap nélküli felszólítás érkezik bárkitõl (legyen az hatóság vagy önjelölt “jogvédõ”), arra érdemben meg kell válaszolni, el kell utasítani. Ha pedig a dologból per lesz, abba bele kell állni és végig kell vinni, fõleg olyan körülmények között, hogy a megtámadott mindenben számíthat a Székely Figyelõre, kezdve a tanácsadással s befejezve a konkrét jogi képviselettel.

Ráadásul – s ez se elõször mondjuk – tévedés azt gondolni, hogy ilyen perekben nyerni nem lehet, hisz egyre több ellenpélda van. Álljon itt azok közül a legfrissebb, a tusnádfürdõi:
Még 2018 novemberében indított pert a város polgármestere ellen a méltóságos és demokrata egyesület, azért, mert õ nem volt hajlandó eltávolítani a városháza elõl a város, illetve Székelyföld zászlaját.
Alapfokon a polgármester a pert elvesztette, de õ nem adta fel, fellebbezett, s ez lett az eredmény.
Ha valakit érdekel a teljes ítélet itt elolvashatja, de a lényeg az, ami a táblabíróság honlapján levõ kivonatban van: a polgármester fellebbezését jóváhagyta a bíróság, s érvénytelenítette a keresetet, azért, mert a felperes nem tudta igazolni, hogy valamilyen személyes érdeke fûzõdne a per elindításához.
Nem mellékesen ez ugyanaz az indoklás, amivel korábban a gyergyószentmiklósi “Városháza” felirat (részletek arról itt), illetve a Brassó megye bejáratánál levõ magyar felirat elleni támadást utasították el. Kell ezeknél jobb indok arra, hogy fel kell vállalni és végig kell vinni egy ilyen pert?

Ha pedig a hazai bíróságokon jogerõsen kedvezõtlen ítélet születik, akkor még mindig van egy esély: az Emberi Jogok Európai Bírósága. Erre példa a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenõ képtár feliratának az ügye, amiben alapfokon is és másodfokon is az ADEC-nek adtak igazat a romániai bírák. De másodfokon a perbe belépett a Székely Figyelõ is, így módunkban állt panaszt tenni Strasbourgban, s ezt nyilván meg is tettük. A panaszt 55659/20-as számmal iktatták (itt ellenõrizhetõ) és ha évek múltán kerül is arra sor, de van egy esély arra, hogy kimondják, hogy a hazai ítélet jogszerûtlen volt, s annak alapján perújrafelvételt lehet majd kezdeményezni.
Egy szó mint száz: mindig felvenni a kesztyût és harcolni, semmirõl nem lemondani önként! Ráadásul ez különösebb erõfeszítést se kíván az érintett vezetõktõl, elég ha jelzik nekünk az ilyen eseteket (szekler.monitor@sic.hu), onnan kezdve mindent készen a kezükbe adunk.