Barátok közt

Ha valaki egy nyilvános rendezvényt szeretne szervezni, az minden gond nélkül megteheti azt, épp csak be kell tartson pár egyszerû szabályt. Például be kell azt jelentse legalább két nappal korábban a területileg illetékes polgármesternek, illetve csendõrségnek. S hogy ez ne jelentsen túl nagy terhet senkinek, a vonatkozó 60/1990-es törvény mellékletében megtalálható az a minta (ûrlap) amit épp csak ki kell tölteni.
Így járnak el a birkák, mondja magában az, aki baráti viszonyt ápol a polgármesterrel, mert összeköti õket az az ideológia, amit nemes egyszerûséggel vasasnak mondhatunk (romániai viszonylatban). Õ ugyanis úgy jár el, amint itt (a 3. oldalon) látható:

Uzvolgye-2021-VI-10

Neki tehát bõven elég egy jól látható módon Messengeren elküldött pár mondat, amiket a szorgos apparátus kinyomtat, iktat, s már küldi is rá a baráti választ. Mit számít az ilyen körben, hogy a bejelentés nem tartalmazza a törvény által kötelezõen elõírt információkat? Kicsire nem adnak.
S még egy dolgot érdemes megfigyelni: a nyilvános kommunikációban Tîrnoveanu veri a mellét azzal, hogy mekkora tömegek mozdulnak meg a hívására, ezzel szemben így privátban már realistább, úgy becsüli, hogy mintegy 100 személy fog részt venni a rendezvényén. Aminél ugyan kicsivel többen voltak, de hála a Fennvalónak semmivel sem többen mint tavaly, amikor a járvány-helyzetre lehetett fogni a gyér részvételt. S végül is ez (a gyér részvétel) némi reményre ad okot.

Kategória: Tájékoztatás, vélemény | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük