Zászlóper az Emberi Jogok Európai Bíróságán

Amint azt már korábban jeleztem, Gyergyószentmiklós választott képviselõi úgy döntöttek, hogy nem hagyják cserben a várost, kiállnak a román alkotmányt és törvényeket sértõ bírósági ítélet ellen, s az emberjogi bíróságra viszik azt az ügyet, ami jelenleg úgy áll, hogy a városházáról el kellett távolítani Székelyföld és a város zászlaját. Teszik ezt azért is, mert ez idáig több százan írták alá azt az ívet, amiben erre kérik õket a város lakói.
A kereset összeállítása folyamatban van, ma érkezett városunkba az ügy képviseletét elvállaló ügyvéd, hogy a perben szerepet vállalók (Nagy Zoltán és Mezei János, a város jelenlegi és korábbi polgármesterei; Elekes István, Simon Katalin, Szõcs Gábor, Tatár Elõd és Vadász-Szatmári István jelenlegi-, Czink Attila és Sándor István korábbi helyi képviselõk, valamint Kercsó Attila, a települési székely tanács tagja) aláírják a megbízással kapcsolatos iratokat. Ebbõl az alkalomból sajtótájékoztatóra is sor került. Itt a panaszosok elmondták, hogy a zászlók eltávolítását elõíró jogerõs ítéletet diszkriminatívnak tartják, ugyanis az alkotmány és a helyi zászlókra vonatkozó törvény garantálja azon jogunkat, hogy jelképeinket szabadon használjuk, s ezzel a joggal az ország más településein gond nélkül élnek is, csak Székelyföldi településeken gördítenek ez elé akadályt különbözõ hatóságok. Az is elhangzott, hogy a kezdeményezés nem valami ellen indul, egyrészt azért, mert az EU és az ország zászlaja mellett (és nem azok helyett) akarjuk használni a saját jelképeinket, másrészt pedig azért mert a cél az, hogy a bíróság kötelezze Romániát arra, hogy tartsa be a saját alkotmányát és törvényeit, tehát a cél a jogállam megerõsítése.
Karsai Dániel a jogi eljárás részleteit ismertette, illetve azt vázolta, hogy mik a következõ lépések, addig, míg a bíróság döntése megszületik. Elmondta, hogy a kereset összeállítása jól halad, még ebben a hónapban postázva lesz. Álláspontja szerint a diszkrimináció ténye az nyilvánvaló, tehát jó esély van arra, hogy ezt a bíróság is kimondja.
Fontos még megjegyezni, hogy az ügynek különleges aktualitást ad Tudose kormányfõ tegnapelõtti minõsíthetetlen kijelentése, ami méltán váltott ki igen határozott reakciókat határokon innen és túl, hisz olyasmire ragadtatta magát, ami nem maradhat következmények nélkül. Ugyanakkor félõ, hogy ez a kijelentés jól jellemzi azt, ahogy a román politikai vezetõk nemzeti közösségünkhöz viszonyulnak. Éppen ezért teljes mértékben indokolt, hogy ebben a kérdésben állást foglaljon egy olyan fontos európai intézmény is, mint a strasbourgi bíróság.
Az ügy fejleményeirõl természetesen a továbbiakban is tájékoztatni fogjuk a közvéleményt. A város lakóinak ugyanakkor jelezzük, hogy a támogató íveket még alá lehet írni a hónap folyamán a fõtéren a székely tanács és a polgári párt közös székhelyén, valamint a helyi képviselõknél.

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, Politika | Szóljon hozzá most!

Még egy panasz az emberjogi bíróságon

Amint a legutóbbi bejegyzésemben már jeleztem, kissé szokatlan módon már december 28.-án kézhez kaptam a Csíkszeredai Bíróság 12.-én kelt ítéletét. Így az év végi ünnepek egy részét hasznos munkával töltöttem, azért, hogy minél hamarabb postázni tudjam a strasbourgi bíróságra az újabb panaszomat.
A sietség ugyanakkor távolról sem jelenti azt, hogy csak úgy összecsaptam a munkát, idõt és energiát szántam arra, hogy alaposan megindokoljam azon álláspontomat, hogy ebben az ügyben sérült a tisztességes eljáráshoz való jogom. Alább ez az indoklás olvasható, úgy, ahogy a ma postára tett panaszban szerepel:

A panaszom kivizsgálása kapcsán az ügyészség is meg a bíróság is az Alkotmány és több törvény számos elõírását megsértette. Tételesen:
– 1. Az Alkotmány 131. cikkelye 1. bekezdése értelmében az ügyészségek a társadalom általános érdekeit képviselik, védik a jogrendet és az állampolgárok alapvetõ jogait és szabadságjogait. A panaszom esetében ezeknek pont az ellenkezõjét tették, egy törvénysértõ közhivatalnokot védtek a társadalom egészével szemben, megsértve ezáltal nekem, mint állampolgárnak az alapvetõ jogomat ahhoz, hogy a panaszom esetében tisztességesen járjanak el és törvény elé állítsák azt, aki törvényt sértett. Konkrétan:
– 1.1. Ugyan egy jogerõs bírói ítélet végre nem hajtása miatt tettem panaszt, ezt az ügyészség egyáltalán nem vizsgálta ki. Tette ezt annak ellenére, hogy az általam sérelmezett cselekedetnek nem csak én voltam kárvallottja, hanem Hargita megye magyar anyanyelvû lakossága. Így indirekt módon egy igen nagy közösség alapvetõ jogai és szabadságjogai is sérültek.
– 1.2. A jogos és megalapozott fellebbezésemet a fõügyész úgy utasította el, hogy érdemben meg sem vizsgálta, nem válaszolta meg az abban foglalt, pontokba szedett kifogásaimat. Ilyen téren külön kiemelem azt, hogy dokumentumokkal bizonyítottam, hogy az ügyészség rendelete hamis állításokon alapszik, márpedig ilyen körülmények között a fõügyész jogi lépéseket kellett volna tegyen a hamisítást elkövetõ rendõr ellen. Ugyanez következik a Büntetõ Eljárási Törvénykönyv 7. cikkelyébõl is, aminek értelmében az ügyészség köteles hivatalból eljárást indítani, ha bizonyítékok kerülnek birtokába arra nézve, hogy bûncselekmény történt.
– 2. Az Alkotmány 132, cikkelye értelmében az ügyészek a törvényesség és a pártatlanság elvei alapján fejtik ki a tevékenységüket. A panaszom esetében eljáró ügyészek és rendõrök nem így tettek, ugyanis:
– 2.1. A Büntetõ Eljárási Törvénykönyv 5. cikkelye 1. bekezdése értelmében az ügyészség kötelessége bizonyítékok alapján kideríteni az igazságot és azonosítani az elkövetõt. Ezzel szemben:
– 2.1.1. A panaszom esetében az ügyészség következtetését semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, említés sem történik olyan bizonyítékról ami azt igazolná, hogy a prefektus végrehajtotta az 1787/2015 számú ítéletet.
– 2.1.2. Ráadásul sem a kivizsgálást végzõ rendõr jelentésében, sem az ügyészek rendeleteiben, s a bíró ítéletében sem történik még utalás se a konkrét panaszomra, a jogerõs ítélet végre nem hajtására. Ezzel szemben mindenki aki az ügyben eljárt úgy tett, mintha úgy általában a nyelvi jogok nem garantálása miatt tettem volna panaszt, s azt bizonygatták, hogy ilyen téren a prefektus ellátta törvényes feladatát. Ezen még az sem változtatott, hogy a fõügyészhez benyújtott fellebbezésemben, majd a bíróságra benyújtott panaszomban külön felhívtam a figyelmet a panaszom lényegére, s hogy ezt nem vizsgálták ki.
– 2.1.3. Azon igyekezetében, hogy bizonyítsa hogy a prefektus nem sértett törvényt, a kivizsgálást végzõ rendõr még attól sem riadt vissza, hogy két hivatalos dokumentumról a valósággal ellentétes állításokat fogalmazzon meg. Egy ilyen cselekedett egy jogállamban súlyos következményekkel kellene járjon, ezzel szemben ebben az esetben a fõügyésznek hiába hívtam fel a hamisításra a figyelmét, figyelmen kívül hagyta azt. Ezen hamisítás kapcsán fontos megjegyezni, hogy a kivizsgálást végzõ rendõr valami kivizsgálást csak végzett, mert a jelentésében a prefektusi körlevélnek és Maroshéviz polgármestere válaszlevelének dátuma és iktatószáma is szerepel, tehát beszerezte a szóban forgó dokumentumokat, s azok ismeretében állít róluk valótlanságot a jelentésében.
– 2.2. A Büntetõ Eljárási Törvénykönyv 5. cikkelye 2. bekezdése értelmében az ügyészség kötelessége bizonyítékokat gyûjteni egyaránt a vádlott mellett és ellen. Ezzel szemben:
– 2.2.1. A panaszom esetében ezt olyan mértékben hágták át, hogy a vádlott ellen, legalábbis a konkrét panasz kapcsán semmilyen bizonyítékot nem kerestek, ilyen tevékenységre még utalás sincs a rendõr jelentésében. Ráadásul nem vizsgálták meg bár azokat az ellene szóló bizonyítékokat sem, amelyeket én csatoltam a panaszhoz, sõt, azokat egyszerûen figyelmen kívül hagyták.
– 2.2.2. A prefektus elleni bizonyítékokat mellette szólókként mutatták be, a tartalmukkal ellentétes állításokat fogalmazva meg azokról. Így nyilvánvalóvá tették, hogy céljuk és szándékuk volt a bepanaszolt személy felmentése. Mivel más mellette szóló bizonyítékot nem említenek, ezért jogos feltételezni, hogy ilyen bizonyítékokat kerestek, de nem találtak.
– 3. Az ügyben eljáró bíró sem tartotta be a rá vonatkozó törvényes elõírásokat, tételesen:
– 3.1. A Büntetõ Eljárási Törvénykönyv 54. cikkelye értelmében a bíró ellenõrzi, hogy az ügyészség törvényesen végezte-e a dolgát, illetve hogy jogosan ejtett-e egy panaszt. Márpedig ezen tevékenység során fel kellett volna tárja az ügyészség fennebb említett törvénytelenségeit, s így meg kellett volna állapítsa, hogy a panasz ejtése nem volt jogszerû.
– 3.2. A 303/2004-es törvény 2. cikkelye értelmében a bíró pártatlan kell legyen. Ezzel szemben az ügyben eljáró bíró elfogultságról tett tanúbizonyságot, amikor az ügyészség elleni panaszomat megalapozatlannak nyilvánította, annak ellenére, hogy az ügyészség és a fõügyész rendeleteibõl kiderül, hogy a prefektus elleni panaszomat egyáltalán nem vizsgálták ki.
– 3.3. Ugyanazon törvény 90. cikkelye értelmében a bírónak tartózkodnia kell minden olyan cselekedettõl, ami rossz fényt vet szakmai vagy társadalmi presztízsére. Márpedig egy ítéletet bizonyítottan hamis állításokkal megalapozni pontosan egy ilyen cselekedet, ami egyszerre vet rá rossz fényt szakmai és emberi szempontból.
– 3.4. Ugyanezen törvény 99. cikkelyének h. pontja értelmében fegyelmi vétségnek számít ha egy bíró súlyos hanyagsággal vagy rosszindulatúan végzi a hivatali teendõit. Ebben az esetben kétségtelen a második helyzet áll fenn, mert a hanyagság, a tévedés kizárt, minekutána írásban is meg szóban is felhívtam a figyelmét arra, hogy hamis a rendõr jelentésében található két állítás. Ez csak irányomba megnyilvánuló rosszindulat lehet, függetlenül attól, hogy mi motiválta.
– 4. A Büntetõ Eljárási Törvénykönyv 8. cikkelye értelmében az igazságszolgáltatási szervek kötelessége, hogy úgy folytassák le a büntetõ eljárást, hogy annak során betartsanak minden törvényes elõírást, hogy ártatlan személyt ne ítéljenek el, ellenben ha valaki törvényt sért, akkor az nyerje el a törvényes büntetését, s mindezt rezonábilis idõn belül. Ezzel szemben:
– 4.1. A panaszom iktatása után egy teljes év telt el az ügyészség rendeletének a megszületéséig, anélkül, hogy az alatt az ügyben bármiféle érdemi kivizsgálás zajlott volna. Ez nem nevezhetõ rezonábilis idõnek.
– 4.2. Amint fennebb már jeleztem, az eljárás során sem az ügyészség sem a bíróság nem tartott be minden törvényes elõírást, s ennek eredményeképp egy törvénysértõt nem ítéltek el.
5. Az ügyben eljáró rendõr, ügyész, fõügyész és bíró ténykedése, melynek során érdemben nem vizsgálták ki a panaszomat, illetve a prefektus vétkességét bizonyító iratokra vonatkozó hamis állításokat fogalmaztak meg kimeríti a bûnpártolás tényállását, ahogy az a Büntetõ Törvénykönyv 269. cikkelyében le van írva.
6. Az ügyben eljáró rendõr, ügyész, fõügyész és bíró mind hivatali visszaélést követett el, úgy, ahogy azt a Büntetõ Törvénykönyv 297. cikkelye meghatározza, hisz hibásan teljesítették hivatali kötelezettségeiket, s ez által az 1787/2015-ös ítélet végrehajtására vonatkozó jogos érdekemet sértették meg.
7. Végül az ügyben eljáró rendõr és bíró a Büntetõ Törvénykönyv 321. cikkelyét is megsértették, amikor hivatalos okiratban mindketten valótlanságokat állítottak, a bíró pedig pluszban még a és 323. cikkelyt is, amikor ilyen hamisított okiratot használt fel a jogerõs ítélet indoklására.
Ezek együttes következményeképpen megítélésem szerint több rendben és súlyosan sérült a tisztességes eljáráshoz való jogom.
Fontosnak tartom ugyanakkor jelezni, hogy a panaszom ki nem vizsgálásának, illetve az általam bepanaszolt hivatalos személy meg nem büntetésének nem csak én vagyok károsultja, hisz ezek egyenes következménye az, hogy Hargita megye 260.285 magyar anyanyelvû lakója, a megye lakóinak 82,4%-a (a legutóbbi népszámlálás adatai szerint) számos esetben és számos közintézményben nem tud élni a hatályos törvények által biztosított azon jogával, hogy szóban vagy írásban anyanyelvét használja. Ez a jogsértõ helyzet ráadásul folytatólagosan és objektíve fennáll, amint az a mellékletek 21-27 oldalán található azon összesítõbõl kiderül, amely az egyes települések polgármestereitõl származó információkon alapszik. Az ügyészség és a bíróság pedig olyan körülmények között utasította el a panaszom érdemi kivizsgálását, hogy erre a fontos részletre felhívtam a figyelmüket, következésképpen túlzás nélkül elmondható, hogy ebben a súlyos jogsértésben bûnrészességet vállaltak.
Ráadásképpen pedig még összesen 110 lej perköltség megtérítésére is köteleztek, amint az a mellékletek 43. és 54. oldalán látható.

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Szóljon hozzá most!

Mindennek van határa?

Legutóbbi bejegyzésemben már szóltam arról a jogerõs ítéletrõl, ami a megye prefektusa elleni büntetõ panaszom ügyében született, annak kapcsán, hogy milyen változatos reakcióidõket tud produkálni a román igazságszolgáltatás, attól függõen hogy dolgoznia kell, vagy pedig pénzt elvennie. Idõközben kézhez kaptam az ítélet indoklását is, aminek olvastán azt gondolom joggal lehet feltenni a címben szereplõ kérdést. Nézzük hát az ítéletet:

court-decision-1056-2017

Románul tudók kiélvezhetik az egész dokumentumot a maga teljességében (hisz eleve nem túl hosszú), de a lényegi részeket kiemeltem s le is fordítottam, hogy itt már csak pár megjegyzést kelljen fûzzek hozzájuk.

Az elsõ oldalon a tárgyalás lefolyásának rövid összefoglalója olvasható, ebbõl két dolgot emeltem ki, nevezetesen hogy ott szóban is elmondtam, hogy egy bírói ítélet végre nem hajtása miatt tettem panaszt, illetve jeleztem a bírónak, hogy az ügyészi végzés alapjául szolgáló rendõrségi jelentésben két valótlan állítás szerepel, amelyek ráadásul döntõ módon befolyásolták azt, hogy az ügyészség a panaszomat megalapozatlannak minõsítette (elvégre azt a látszatot keltik, hogy a prefektus fellépett a magyar nyelv használata érdekében, illetve hogy Maroshévizen megoldódott a kétnyelvû helységnévtáblák problémája). Az már nem szerepel a szövegben, hogy kértem a bírót, hogy hívja fel az ügyészség figyelmét, hogy az ilyesmi elfogadhatatlan, de sejthetõ, hogy nem csak úgy mellékesen, avagy egyenesen dicsérõleg említettem meg ezeket a dolgokat.
Ilyen elõzmények után nehéz szavakat találni arra, ami a harmadik oldalon olvasható, nevezetesen hogy a bíró az ítélete indoklásaként megismétli a rendõri jelentésben található két valótlan állítást (vagy fogalmazhatunk sarkosabban és indulatosabban úgy is, hogy ordas hazugságot). S ez után persze már az sem meglepõ, hogy a végre nem hajtott jogerõs ítéletrõl említést sem tesz, azt a látszatot keltve, hogy a panaszom csak a kétnyelvû település-táblákról szólt.
A végeredmény pedig a negyedik oldalon már teljesen természetes, hisz a vak is láthatja, hogy van itt egy rosszindulatú alak (ez lennék én), aki alaptalanul megvádolta a munkáját lelkiismeretesen végzõ prefektust, de az ügyészség s végül a bíró igazságot tettek.
Vagy mégsem? Netán az elõzõ mondatban egy “i” betû pluszban van? Egy dolog biztos: a címben szereplõ kérdésre nehéz egyértelmû választ adni, de ebben a pillanatban hajlok arra, hogy inkább nemmel válaszoljak.
Végül nem kerülhetem meg azt sem, hogy mindezt nem a gonosz, sovén, stb. “románok” teszik, nem kellett ezért Olténiába menni, csak ide a szomszédba, Csíkszeredába, ahol a tárgyalóteremben – amint az ítéletben jól látható – mind magyarok voltunk.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész!, Politika | 1 hozzászólás

Sebességek és sebességek

Minekutána nem tette a dolgát még akkor sem, amikor arra jogerõs ítélet kötelezte, tavaly szeptemberben büntetõ panaszt tettem a prefektus ellen a csíkszeredai ügyészségen. Aztán vártam és vártam. Mikor meguntam, akkor érdeklõdtem, de különösebb siker nélkül.
Mikor a panasz egy éves lett, már nagyon meguntam a várakozást, ezért újabb levélben sürgettem meg az ólomlábakon vánszorgó igazságszolgáltatást. Lett is eredmény, alig pár napon belül. Így utólag ezt azzal magyarázom, hogy belátták hogy nem feledkezek meg a dologról, tehát más megoldást kell válasszanak arra, hogy lerázzanak.
A történet itt persze nem ért véget, errõl ennek a bejegyzésnek a 2. pontjában lehet bõvebben olvasni.
Aztán 12.-én lezajlott a tárgyalás (az se ment azért olyan simán, mert én Szentmiklósról beutaztam Csíkszeredába, ahol azzal fogadtak, hogy a fõügyészség – székhelye ott helyben – halasztást kér, mert képviselõjük nem tud megjelenni a tárgyaláson; aztán a bíró úgy döntött, hogy nem tesz eleget a kérésnek és letárgyalta az ügyet), ahol – láss csodát – az az ítélet született, hogy a panaszom megalapozatlan, az ügyészség kifogástalan munkát végzett és joggal nem indított eljárást. (Köztünk legyen mondva ez egyáltalán nem lepett meg ismerve az elõzményeket másra nem is számíthattam, de ezt a lépést se hagyhattam ki, ha el akarok jutni az Emberjogi Bíróságra.)
Innen kezdve azonban az addig a csigát megszégyenítõ hatóságok egészen más sebességfokozatba kapcsoltak, begyújtották a rakéta-hajtómûvet. A kivizsgálás még több mint egy évet tartott, ehhez képest a tárgyalás után mindössze két nappal már postára tették az ítélet kivonatát:

itelet-kivonat

Ez mondhatni teljesen felesleges volt, mert a bíróság honlapján ugyanez már elõzõ nap ott volt, tudtam.
Azaz mégsem, épp csak helyesen kell értelmezni a tartalmát, ebben segít a következõ küldemény, amit rá egy hétre postáztak:

fizetesi-felszolitas

Így már minden érthetõ, világos. Az elsõ küldeményben sem az volt a lényeg, hogy tájékoztassanak az ítéletrõl, hanem az, hogy közöljék velem: fizetnivalóm van. S hogy errõl meg ne feledkezzek, azért küldték a másodikat.
Ugye milyen édesek? Amikor végezniük kellene a dolgukat, védeni az állampolgárok jogait, eljárni a törvénysértõ, hatalmukkal visszaélõ hivatalnokok ellen, akkor jó ráérõsen, minden kapkodás nélkül. Ha ellenben az a téma, hogy elvegyék a pénzét annak, aki szót mer emelni a jogsértések ellen, akkor mint a villám.
Hát ilyen ez a román igazságszolgáltatás, s mondjon bárki bármit, ezen nem fognak se javítani, se rontani a most elfogadott törvények, mert tök mindegy, hogy mi van azokban leírva, számítani csak az számít, hogy éppen mi az érdekük azoknak, akik a rendszert irányítják.
Befejezésképpen még annyit, hogy magamtól nyilván egy banit se fogok fizetni, ha kell nekik a pénzem, akkor jöjjenek és vegyék el. Elvégre az a pofátlanság csúcsa, hogy nem végzik a dolgukat, s ezért még pénzt is kérnek. Amint hogy az is nyilvánvaló, hogy ahogy kézhez kapom az ítéletet, már postázom is a panaszt az Emberjogi Bíróságnak.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, Politika | 1 hozzászólás

Mi volt a csomagban?

Ugyan még több mint egy hét van karácsonyig, de mivel amúgy sem karácsonyi ajándéknak szántam, itt az ideje hogy eláruljam, mi volt a tegnapelõtt érkezett csomagban. A csomag címkéje alapján sejthetõ hogy könyv, itt van számla, amiben már a címe is szerepel:

konyv-szamla

Gondolom lesz olyan akinek ismerõs lesz a cím, ugyanakkor kétlem, hogy ezen sorok olvasói közül ott díszeleg valakinek a könyvespolcán, avagy bár beleolvasott valahol. Ez ugyanis a nagy Dan Tanasã mûve, amiben feltárja a székelyföldi románok sanyarú helyzetét, s amit nemrég Erdély több városában is bemutattak.
Nyilván én nem fogom nagy élvezettel forgatni, de úgy gondolom, hogy ezt az áldozatot valaki egyszer már meg kellett hozza, hogy egyáltalán tudni lehessen konkrétan és pontosan, hogy mi van benne. A további lépéseket pedig az a tartalom fogja meghatározni, s ígérem, hogy itt be is fogok majd számolni róluk.

Kategória: Ez Románia, Politika | Szóljon hozzá most!

Csomagot hozott a posta

Ez még tegnap történt, most jutottam oda, hogy világgá kürtöljem a nagy hírt: sok hét várakozás után végre megérkezett! Ugyanis még szeptemberben döntöttem el, hogy kerül amibe kerül, meg kell szereznem, de a forgalmazónál nem volt raktáron, s azóta hitegettek, hogy hamarosan lesz. De most vége a várakozásnak, megérkezett, íme a bizonyíték:

csomag

Hogy mi volt benne? Kis türelem, hamarosan elárulom.

Kategória: Ez Románia, Székelyföl éjjel-nappal | Szóljon hozzá most!

Fejlemények a gyergyószentmiklósi zászlóperben

avagy Gyergyószentmiklós ismét példát mutat

Júniusban született a Marosvásárhelyi Táblabíróságon jogerõs ítélet abban a perben, amit Gyergyószentmiklós polgármestere ellen indított Dan Tanasã egyesülete, s melynek tárgya az volt, hogy távolítsák el a városháza homlokzatáról és az épület belsejébõl Székelyföld és a város zászlaját. Mivel a korábbi hasonló perek azt vetítették elõ, hogy az ítélet nem lesz jogszerû, a perbe én is beléptem, hogy szükség esetén tudjam azt továbbvinni az Emberi Jogok Európai Bíróságára.
Alapfokon a törvényszék úgy döntött, hogy a város zászlaja jogszerûen van kifüggesztve tehát maradhat, ellenben Székelyföld zászlaját el kell távolítani. Az indoklás az ország zászlajának a használatára vonatkozó 75/1994-es törvényre hivatkozik, tehát egyértelmûen jogalap nélküli (hisz az csak országok zászlajára vonatkozik, régiókéra nem), ezért a polgármester is meg én is fellebbeztünk, az eredmény pedig az lett, hogy a táblabíróság úgy módosította az alapfokú ítéletet, hogy a város zászlaját is el kell távolítani. Az indoklás pedig egyenesen szürreális, éspedig az, hogy 2010-ben – ekkori a zászló elfogadásáról szóló helyi határozat – a képviselõtestület nem tartotta be azokat a lépéseket, amelyeket a zászlók elfogadását szabályozó 141/2015-ös törvény elõír! Márpedig az közhely, hogy a törvényeknek visszamenõleges hatályuk nincs, minden törvényt csak az elfogadása után kell betartani.
A jogerõs ítélet tehát egyértelmûen törvénytelen, ugyanakkor jogsértõ is, egészen pontosan diszkriminatív, mert egy olyan jogtól fosztja meg a város lakóit (nevezetesen attól, hogy a városháza épületére ki legyen tûzve a város, illetve azon régió zászlaja, amiben a város található), amivel az ország többi településének a lakói rendelkeznek. Erre való tekintettel már az ítélet kihirdetésekor jeleztük, hogy ezt nem hagyjuk annyiban, a város és lakói érdekei mellett továbbra is határozottan ki fogunk állni, nem tûrjük szó nélkül, hogy Romániában sárba tiporják az elemi jogainkat. Ellenben a további lépésekkel meg kellett várni az ítélet indoklását. Azt végül több hónap késéssel október elején kézbesítették. Azt figyelembe véve, ügyvéddel konzultálva a következõ két lépést jelentettük be ma:
1. Diszkrimináció miatt panaszt teszt az Emberjogi Bíróságon a város több polgára, egészen pontosan a polgármester, több helyi képviselõ, valamint a települési székely tanács tagjai. A koncepció az, hogy nem egyszerû állampolgárok, hanem mind választott, tehát extra legitimitással bíró személyek, akiket egy aláírásgyûjtéssel is megtámogatnak a város lakói, azért, hogy ugyan a jogsértés nyilvánvaló, de nehogy azzal utasítsa el a bíróság a kereset befogadását, hogy az elszenvedett jogsérelem nem jelentõs, mint történt ez a korondi “Községháza” felirat ügyében. A támogató íveket alá lehet majd írni a volt mozi emeletén, az állampolgári irodában, illetve reményeink szerint majd más helyeken is, erre a megfelelõ pillanatban még visszatérünk. Arra kérjük a gyergyószentmiklósiakat, hogy minél nagyobb számban írják alá, azzal segítve a kereset sikerét. Városunk polgármestere azt is kihangsúlyozta, hogy a tét az, hogy mi ragaszkodunk hozzá, hogy az EU és az ország zászlaja mellett a régió és a város zászlaját is használhassuk, összhangban az ország törvényeivel. A per ugyanis formálisan Románia ellen indul, de a cél mindössze az, hogy a bíróság kötelezze az országot arra, hogy tartsa tiszteletben a saját alkotmányát és törvényeit. A keresetet dr. Karsai Dániel, egy tapasztalt budapesti ügyvéd készíti, aki korábban gyakornokoskodott a strasbourgi bíróságon, tehát jól ismeri az eljárást, így reményeink szerint sikerre fogja vinni az ügyünket.
2. A tisztességes eljáráshoz való jog megsértése, illetve diszkrimináció miatt én egy külön panaszt nyújtok be még a héten az Emberjogi Bíróságra. Ennek két oka is van. Egyrészt a per részeseként én azért is panaszt tudok tenni, hogy az nem volt tisztességes, az eljárás során a bírók a polgári eljárási törvénykönyv több elõírását megsértettél (túl azon, hogy a zászlótörvény elõírásait visszamenõlegesen alkalmazták, még két egyértelmû példa erre: a felperesnek nem volt személyes érintettsége ebben az ügyben, annak hiányában pedig érvényteleníteni kellett volna a keresetet, ugyanakkor Dan Tanasã nem tette le azt az igazolást amibõl kiderül, hogy joga van képviselni az egyesületet, s aminek a hiánya miatt a székelyudvarhelyi zászlóperben a bíró a törvényes elõírásoknak megfelelõen érvénytelenítette az egyesület keresetét), az ítéletek pedig ellentétesek a törvényes elõírásokkal. A másik ok pedig az, hogy így növeljük a siker esélyét, ha netán az egyik kereset elbukik, ott lesz még a másik.
Azt bizonyítandó, hogy itt nem egyedi esettel, hanem módszeresen elkövetett jogsértésekkel van dolgunk, mindkét keresethez mellékelni fogunk egy listát azon korábbi perekrõl, amelyeket szintén a Dan Tanasã egyesülete indított futószalagon, s amelyekben a szentmiklósihoz hasonló módon jogszerûtlen és diszkriminatív ítéletek születtek.
Végezetül szeretnénk köszönetet mondani a Székelyföldért Társaságnak, mert az õ hathatós segítségük nélkül most nem tudnánk ezeket a bejelentéseket megtenni, hisz például õk voltak azok akik felkutatták számunkra a megfelelõ ügyvédet és õk biztosítják a honoráriumát is.

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, Székelyföl éjjel-nappal | 1 hozzászólás

Fejlemények, új eljárások

1.
Legutóbb három hete számoltam be itt arról, hogy két újabb eljárást indítottam, s akkor is jeleztem, hogy szerintem ez a követendõ út minden jogsértés esetén. Következésképpen folyamatosan figyelem a sajtót és az interneten elérhetõ közösségi tereket, s indokolt esetekben újabb eljárásokat indítok. Ezt tettem múlt hónap 26.-án, amikor a Realitatea televíziót mûködtetõ cég ellen tettem büntetõ panaszt egy a honlapjukon közzétett gyûlöletkelõ írás miatt. A cég az írást közzétette a Facebookon is, aminek az lett az eredménye, hogy záporoztak a gyûlölködõ, illetve fenyegetõ hozzászólások. Ismét egy olyan eset tehát, amikor nem csak gyanítható, hogy az írás gyûlöletkeltésre alkalmas, hanem bizonyítottan gyûlöletet keltett, s nem is kicsit. Az már csak a hab a tortán, hogy direkt felhívtam a figyelmüket arra, hogy törvényt sértenek, de a fülök botját se mozdították, nem törölték se a cikket, se a hozzászólásokat.

2.
Fejlemények vannak a tavaly szeptemberben a prefektus ellen tett panaszom ügyében is, amirõl legutóbb szeptemberben számoltam be. Az ügyészség végzése ellen természetesen fellebbeztem a megyei fõügyészhez, jelezve neki azt, hogy az ügyészség nem a panaszomat vizsgálta ki hanem valami mást, s ugyanakkor felhívtam a figyelmét a rendõrség hamis állításaira is. Hamarosan érkezett a fõügyész végzése is:

fougyesz-vegzes

Ebben a fõügyész megerõsíti az ügyészség végzését, s teszi ezt úgy, hogy fittyet hány nem csak az eredeti panaszomban és a fellebbezésemben leírtakra, de még az ügyet “kivizsgáló” rendõr megállapításaira is. Az indoklása az, hogy csak az minõsül hivatali visszaélésnek, ha a közhivatalnok egy törvényben elõírt kötelességet szeg meg, márpedig itt egy kormányhatározat elõírásainak a megszegésérõl van szó, tehát ez nem tekinthetõ hivatali visszaélésnek. Írja ezt olyan körülmények között, hogy jómagam is több törvény elõírásaira hivatkoztam, de még a rendõr is azért javasolja a panaszom ejtését, mert szerinte a prefektus nem sértette meg az általam jelzett törvényeket. Tehát: én törvénysértés miatt teszek panaszt, a rendõr azt írja, hogy nem történt törvénysértés, s erre jön a megye fõügyésze (tehát nem János bácsi felszegbõl), s azt írja le, hogy itt egy kormányhatározat megsértése a téma. Ilyen körülmények között az már egyáltalán nem meglepõ, hogy egy szót se pazarol arra, hogy az ügyben eljáró rendõr miket enged meg magának. Ezek szerint ez természetes, mindennapos, szót sem érdemel.
Ez ellen a végzés ellen panaszt tettem a bíróságon, december 12.-én lesz a tárgyalás, majd beszámolok róla.

3.
Újabb szakaszához érkezett a 2015 õszén elkobzott tûzifa ügye is, amirõl legutóbb június elején számoltam be, ugyanis kézhez kaptuk az ítélet indoklását, amiben a törvényszék bírái megmagyarázzák a megmagyarázhatatlant. Ez röviden a következõképpen hangzik:
– Csak akkor szabad 0.1 köbméter fát fuvarlevél nélkül szállítani, ha az forgalmazott fa (vagyis ha valaki által korábban megvásárolt fáról van szó), márpedig ebben az esetben nem bizonyosodott be, hogy ilyen fáról lenne szó, tehát a küszöbérték nem érvényes, ezért nem volt szükség mérésre s ezért jogos a büntetés. Ezzel a kijelentéssel csak két gond van, mindkettõ igencsak jelentõs. Egyik az, hogy ha a bírónak kételyei vannak a tényállást illetõen, akkor kötelessége (mondom kötelessége!) azt tisztázni minden lehetséges módon, azért, hogy igazságos ítéletet hozzon. Erre ebben az esetben még bár kísérletet sem tettek a derék bírók. A másik már kicsit nagyobb szellemi erõfeszítést, no meg némi következetességet igényel. Ugyanis ugyanezen bírók azt is leírták, hogy a kihágást a rendõrök saját szemükkel állapították meg, márpedig egy rendõr személyes megállapítása hivatalból igaznak tekintendõ. Nomármost: annak idején én bemutattam a rendõröknek a fa vásárlását igazoló számlát, s ennek alapján õk beleírták a jegyzõkönyvbe, hogy a fa az én tulajdonom. Ha tehát a bírók következetesek, akkor igaznak tekintik azt, amit a rendõr a saját tapasztalása alapján leírt, s ennek alapján levonhatják a biztos következtetést, miszerint forgalmazott fáról van szó.
– Az elkövetett tett súlyossága (?), társadalmi veszélyessége (?) teljes mértékben indokolja azt, hogy azért kemény pénzbírságot róttak ki. (Tehát ez szükséges ahhoz, hogy elrettentõ példaként álljon mások elõtt, s azok meg se próbálják csak úgy szállítgatni a saját tûzifájukat.) Kommentár nélkül!
Ezzel után csak természetes, hogy ezt nem hagyjuk annyiban, tegnap postáztam Strasbourgba az ezzel kapcsolatos keresetet.

4.
Végezetül egy régóta folyamatban levõ történet legfrissebb fejleményérõl. Gondolok itt a 2014-ben útjára indított felhívásra, aminek nyomán ez idáig 62 székelyföldi önkormányzat fogadott el az ország közigazgatási átszervezésével kapcsolatosan a kormányhoz intézett petíciót. Ezek sorában a legutolsó Torja volt, s mint az összes többi esetben, ezt a határozatot is megtámadta a prefektus. Az a helyi képviselõ aki a határozat elfogadását kezdeményezte, beavatkozási kérést nyújtott be a törvényszékre, amiben leírta, hogy ebbe és ebbe a perbe szeretne érintettként beavatkozni, s kéri a törvényszéket, hogy a prefektus keresetét utasítsa vissza. Mit dönt erre a törvényszék? Tessék leülni, bekötni a biztonsági öveket és jól megkapaszkodni: tekintettel arra, hogy a kérésnek nincs tárgya (!), nem lehet eldönteni, hogy az kapcsolódik-e az adott per tárgyához, ezért a kérést elutasítja. Az illetõ fellebbezett és kifejtette, hogy a kérésének bizony van tárgya, tehát a törvényszék döntése értelmetlen és jogszerûtlen. Így az ügy átkerült a Brassói Táblabíróságra, az pedig a fellebbezést azzal utasította el, hogy a törvényszék helyesen állapította meg, hogy a beavatkozó nem bizonyította, hogy személyes érdekeltsége lenne beavatkozni a perbe, s ezen az alapon jogosan utasította el a kérést.
Ha valaki netán többszöri újraolvasás után sem ért semmit, az ne csodálkozzon, hisz egyértelmû, hogy a brassói bírók a törvényszék olyan megállapítására hivatkoznak, amit a törvényszék nem tett, s ugyanakkor teljes mértékben figyelmen kívül hagyták a beavatkozó eredeti kérését és fellebbezését.
Ezek után nem csoda, hogy az illetõ is az Emberjogi Bírósághoz fordult, a keresetét hétfõn postázta az ügyvédje.
Ennek kapcsán nem tehetem meg, hogy ne jelezzem, hogy Székelyföldön 149 önkormányzat van, s ha ebbõl levonjuk a román többségüeket, még akkor is egy 62-nél jóval nagyobb számot kapunk. Van tehát több tíz olyan önkormányzat, amelyik még meghozhatja ezt a határozatot, állást foglalhat az ország közigazgatási átszervezésérõl. Én csak bíztatni tudom õket, hogy tegyék ezt meg. A határozat mintáját kérésre bárkinek megküldöm.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész!, Politika | Szóljon hozzá most!

Nyúzzuk csak meg!

A bankok gyakran az elégedetlenség céltáblái, legyen szó az utca emberérõl, avagy politikusokról. Hogy azok ilyenek meg olyanok, megnyúzzák az embereket, átverik apró betûs részekkel, stb, stb. Kétségtelen, hogy ezekben a kritikákban szok lenni több-kevesebb igazság, de azért nem árt körülnézni, hogy a banki tevékenység oldalvizén még kik és hogyan profitálnak.
Ott van például az állam. Igen, az aki a polgárok védelmezõjeként lép fel, s pocskondiázza a kapzsi, pénzsóvár bankokat, de ugyanakkor maga is beszáll a nagy népnyúzási akcióba.
Konkrétan: Ha az ember jelzálog-kölcsönt vesz fel, akkor az ugyebár azzal jár, hogy a telekkönyvbe bejegyzik a terhet a garanciát képezõ ingatlanra. (Ez ellen senkinek nem lehet kifogása, elvégre a bank valóban nem jótékonysági intézmény, kell tehát legyen garanciája arra nézve, hogy a pénzét vissza fogja kapni.) Ha pedig ez így van, akkor logikus, hogy a hitel törlesztése után ezt a terhet töröljék. Az ember a józan eszével azt gondolná, hogy ez egy banális dolog, a hitelt adó bankfiók igazgatója küld egy pár soros átiratot a telekkönyvi hivatalnak, amiben tájékoztatja, hogy XY nekik már nem tartozik, tehát a telekkönyvbõl törölni lehet azt a bejegyzést, s ennek nyomán a címzett elvégzi a kért módosítást. Összesen pár perc munka a két ember részérõl, banális semmiség.
No de mi van a valóságban? A bankfiók igazgatója megírja az átiratot, de azt nem a telekkönyvi hivatalnak küldi el, hanem átadja a hitelét épp törlesztett ügyfélnek, õ pedig nem a címzettnek kell elvigye (ezt még örömmel megtenné, miután egy nagy terhet sikerült letenni a válláról), hanem egy közjegyzõhöz, aki annak alapján készít és hitelesít egy másik nyilatkozatot, lényegében ugyanezzel a tartalommal. Az késõbb alá kell írja a bankigazgató, majd a közjegyzõ és a telekkönyvi hivatal lefolytat egy pingpong meccset némi iratokkal. A számlát pedig a szerencsétlen ügyfél fizeti, akinek a meccs végén kezébe adnak egy telekkönyvi kivonatot és 5 darab nyugtát, amibõl kettõt a telekkönyvi hivatal, hármat meg a közjegyzõ állított ki. Ezek végösszege (tessék leülni és jól megfogózkodni) 291,13 lej! Amibõl 140 azonnal az államé, a maradék elsõ körben a közjegyzõnél marad, de késõbb egy része szintén az állam zsebébe vándorol. S az ember ezt azért fizeti, hogy a telekkönyvbe a teher rovatva beírják azt a két szót, hogy “nu sunt”. Ezek után joggal tehetõ fel a kérdés, hogy ebben az egész hitelezési folyamatban tényleg a bank a legnagyobb gazember?

Kategória: Ez Románia, megáll az ész! | Szóljon hozzá most!

Tegnap levelet hozott a posta

Ez volt benne:
Az állam jogalkotói nagylelkûségétõl függnek a kisebbségi jogok

A napokban zajlott Strasbourgban az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának plenáris ülése, ahol többek között megvitatásra került a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájában foglalt elõírások megvalósításáról szóló jelentés, valamint a kétnyelvû pályázati ûrlapok kapcsán a több mint 150 háromszéki civil szervezet és történelmi egyházi képviselõ által aláírt petíció is.

A Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartája az egyetlen keretegyezmény, amely a kisebbségi nyelvek védelmére szolgál és az Európai Kulturális Örökség részeként elismeri ezeket a nyelveket, és az Európa Tanács 47 tagállamából eddig 25 fogadta el. A Charta több elõírást tartalmaz, az országok maguk választják ki, mit vesznek át, majd rögzítenek saját belsõ jogrendjükben. Fontos elõírása a Chartának, hogy a kisebbségek képviselõivel közösen válasszák ki az elfogadott elõírásokat. Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyûlés alelnöke a kongresszus által készített Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájában foglalt elõírások megvalósításáról szóló jelentés raportõre, már korábban tájékozódott az ügyben Kovászna megyében.

A témában tartott sajtótájékoztatón Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, az Európa Tanács Önkormányzati Kongresszusának tagja elmondta: „Felszólalásomban elmondtam, hogy sajnos a realitás a tagállamokban más, a kisebbségi jogok bõvítése, így a többnyelvûség is az állam úgynevezett jogalkotói nagylelkûségétõl és a többség döntésétõl függ, illetve attól, hogy milyen kényszerítõ ereje van az állam által elfogadott és ratifikált nemzetközi egyezménynek. Mint tudjuk, sajnos nem elég nagy a kényszerítõ erõ. A gyakorlatban azt látjuk, hogy a helyi és regionális önkormányzatok számára az állam nem biztosítja azokat a szükséges költségvetési alapokat, amelyek lehetõvé tennék ennek a Chartának az alkalmazását, egészen pontosan, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó polgárok is anyanyelvükön fordulhassanak az állami és közigazgatási hatóságokhoz.”

Az alelnök összegzésként kiemelte, több javaslat is szerepel az elfogadott jelentésben: kormányzati szinten különítsenek el a többnyelvûséget elõsegítõ költségvetési forrásokat; a kormány ne akadályozza a helyi és regionális önkormányzatokat a többnyelvûség alkalmazásában; minden kormány tegyen konkrét lépéseket annak érdekében, hogy védje a nyelvi sokszínûséget és támogassa a helyi és regionális önkormányzatokat, hogy fenntarthassák a többnyelvûséget, a többnyelvû ügyintézést; továbbá, minden kormány fontolja meg, hogy regionális nyelvi státust kapjanak azok a történelmi regionális vagy kisebbségi nyelvek, ahol az ezeket a nyelveket beszélõ lakók száma vagy aránya megköveteli.
A strasbourgi plenáris ülésen megfigyelõként részt vett Klárik Attila, a megyei önkormányzat Külkapcsolati, európai és nemzetközi ügyek szakbizottságának elnöke is, aki beszámolt arról, hogy a Monitoring Bizottság ülésén napirendre tûzték a több mint 150 civil szervezet által benyújtott beadványt, valamint a tavaly márciusban a Székely Nemzeti Tanács által beadott, a helyi zászlók kitûzésére vonatkozó petíciót is. A civil szervezetek által benyújtott petíció kapcsán szót kapott a román küldöttség vezetõje, aki a Kovászna megyei kormánybiztosi hivataléval azonos álláspontját ismertette. A bizottság döntése értelmében az említett két esettel kiemelten foglalkoznak jövõ évben, amikor egy megfigyelõ küldöttség látogat az országba az Európa Tanács részérõl.

„Románia a Regionális és kisebbségi nyelvek chartáját 2007-ben fogadta el, illetve iktatta saját jogrendjébe (azaz ratifikálta), ám a törvénynek mai napig nincs egységes, konkrét alkalmazási módszertana, a helyi önkormányzatokra bízza ennek az alkalmazását ott, ahol a nyilvántartott kisebbség lakossághoz viszonyított aránya eléri, vagy meghaladja a 20 százalékot. Így ahány közigazgatási egység, annyi értelmezés és megoldás. A kongresszus közvetítésével, többek között, azt is követelnünk kell, hogy országos alapokból, egységesen fordítói központokat hozzanak létre minden olyan közigazgatási egységben, amelyre vonatkozik a törvény, vagy az önkormányzatok keretén belül mûködtessék külön erre a célra leosztott költségvetésbõl, megfelelõ szakapparátussal az elméletben megoldott, gyakorlatban ellehetetlenített valós kétnyelvûséget. Egyébként többnyire minden szinten visszaköszön az, hogy általában megszületik az európaiság nevében egy kerettörvény, de nincs meg hozzá a megfelelõen egyértelmû alkalmazási módszertan és hozzárendelt pénzügyi alap” – fogalmazott Klárik.

Kovászna Megye Tanácsa meghívására az Európa Tanács jövõ évben, május 28-30. között Bálványoson tematikus konferenciát és bizottsági ülést szervez a Többnyelvûség a helyi és regionális önkormányzatokban témában.
Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája
2017. október 23. „

Ennek kapcsán úgy gondolom pár dolgot célszerû rögzíteni:

1. Amikor kezdtek érkezni Strasbourgba azok az önkormányzatok által elfogadott, az ország közigazgatási átszervezésével kapcsolatos határozatok, amelyeket ezek a testületek a Székely Nemzeti Tanács felhívása nyomán fogadtak el, ugyanez a bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az Románia belügye, nem foglalkoznak a témával. Ahhoz képest komoly elõrelépés az, hogy most úgy határoztak, hogy a két beadványban jelzett gondokkal kiemelten fognak foglalkozni jövõben, amikor esedékes annak a felülvizsgálata, hogy Románia miképpen tartja tiszteletben a Helyi Autonómia Európai Chartáját. Ez már egy kisebb gyõzelem, elvégre nyilvánvaló, hogy mindkét esetben megsértette azt, mást nem állapíthatnak majd meg az ide látogató jelentéstevõk.

2. Szintén gyõzelem volt már az, hogy a fent említett jelentés elkészítését Magyar Annára bízták, mert így garantálható volt, hogy az nem fogja a szõnyeg alá seperni a valós problémákat. Az alelnök asszony pedig igen alapos munkát végzett (biztos lesz aki emlékszik rá, hogy Székelyföldre is ellátogatott a jelentés elõkészítése során, hogy itt gyûjtött konkrét adatokra tudja alapozni a következtetéseit), ami túl azon, hogy jó kiindulási alap jövõbeni lépesek megalapozásához, egyúttal pár szöget is bevert a mintaértékû román modell koporsójába.

3. Végül gyõzelem az is, hogy az Európa Tanácsnak egy egész szakbizottsága látogat el Székelyföldre, tart itt kihelyezett ülést, ami egy igen nagy lehetõség arra, hogy szembesítsük õket az itteni valós helyzettel, s ezáltal támogatókat nyerjünk Székelyföl ügyének. Ennek kapcsán, összehasonlításképp is érdemes felidézni, hogy amikor tavaly a nyelvi charta ellenõrzõ testülete látogatott Romániába, akkor a román kormánynak még sikerült elérnie azt, hogy Székelyföldet messze elkerüljék. Nincs kétségem afelõl, hogy ezzel most is próbálkoztak, de a jelek szerint sikertelenül.

4. Mindezek azt támasztják alá, amit egy ideje mondogatok, nevezetesen hogy érdemes aktívan és intenzíven külpolitikával foglalkozni, s kiemelten az Európa Tanácsban, mert az az a fórum, amelyik rendelkezik megfelelõ kompetenciákkal és eszközökkel (még ha nem is túl acélosak azok), amelyekkel a legfõbb gondjaink orvosolhatóak. S lám már az is milyen sokat tud jelenteni, ha annak egy testületében (a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusában) van egy szál székely ember, aki végzi azt a munkát, amire vállalkozott. A következtetés magától adódik: több erõforrást kell ebbe a irányba koncentrálni.

Kategória: Politika, siker, Székelyföl éjjel-nappal | Szóljon hozzá most!

Jogsértés ellen jogi válasz dukál

Azt mindenki láthatja/hallhatja nap mint nap, hogy a magyarellenes jogsértések csak szaporodnak Romániában. Azt is régóta mondom, hogy ezek ellen jogi lépéseket is tenni kell. Két ilyen lépésrõl számoltam be ma délelõtt a sajtó képviselõinek, s amit ott elmondtam, azt nyilván megosztom azokkal is, akik a blogomat olvassák. Nézzük hát:

1. Az udvarhelyi miccses provokációt ismeri mindenki, annak kapcsán – állítólag – több különféle panasz született annak szerzõje, illetve azt kommentáló sajtósok ellen. Ezek közül egyik, a B1 televízió szerkesztõje, Radu Banciu, ahelyett hogy magába szállt volna, nagy hangon kikelt az õt bepanaszoló Mikó Imre jogvédõ szolgálat, illetve a Diszkriminációellenes Országos Tanács ellen, s negyed órán keresztül szapulta õket, illetve úgy általában a magyarokat. A mûsor felvételét aztán a Youtube-on is közzétette az adó, azzal a megjegyzéssel, hogy még Hitler idejében sem fordult elõ ilyen, hogy magyarok fogják kivizsgálni azt a panaszt, amit szintén magyarok tettek ellene. Hogy miképpen jön Hitler a magyarokhoz az számomra talány, de az tény, hogy a felvétel – okulásképpen – ma is megtekinthetõ itt. Ebben Banciu a rá amúgy jellemzõ, enervált, sértõdött és az objektivitásra még bár nem is törekvõ módon fakad ki, sértegeti a panasztevõt, a magyarokat úgy általában, meg a diszkriminációellenes tanácsot, ami törvénytelenül mûködik, csak a magyarok eszköze amivel az ártatlan románokat bántják. Hab a tortán, hogy elismétli azokat az alaptalan vádakat, amik miatt panasz született ellen, hetekkel azután, hogy az ügy minden része tisztázódott, s õ is tudhatta, hogy a “milicista” által megvádolt elárusító nem sértett se törvényt, se a románokat. Mindez igencsak alkalmas arra, hogy felkeltse a magyarok elleni gyûlöletet, márpedig az ilyen cselekedetek bûncselekménynek minõsülnek. Következésképpen sértett félként (elvégre tagja vagyok a megrágalmazott közösségnek) panaszt tettem az adó, illetve a szerkesztõ ellen. A várható kimenetel szempontjából jogosan merülhet fel a tisztelt olvasóban az aggodalom, hogy vajon a hatóságok is úgy értékelik-e az elhangzott mondatokat amint én (vagyis gyûlöletet szítónak), ilyen téren a jó hír (habár ez a kifejezés itt óvatosan szólva is ambivalens) az, hogy a felvétel alatti nézõi hozzászólások ezt tökéletesen alátámasztják, igencsak gyûlölködõek (addig el, hogy a magyarokat mind el kell gázasítani Auschwitzban), tehát nem egy feltételezéssel van dolgunk (miszerint alkalmasak arra, hogy gyûlöletet szítsanak) hanem bizonyított ténnyel (gyûlöletet szítottak).
A történet külön pikantériája az, hogy az adó honlapján közzé van téve az etikai kódexük, s a szóban forgó szerkesztõ ama mûsorával annak is több elõírását megsértette, kezdve azzal, hogy a mûsorok korrekt módon kell tájékoztassák a nézõket az érvényes törvényekrõl, segítve ezzel õket a törvényt követõ magatartás gyakorlásában, s befejezve azzal, hogy a vélemény-mûsorokban sem szabad tényeket tagadni.

2. A másik panaszt jó ismerõsünk, Dan Tanasã ellen tettem, akit egyáltalán nem hatott meg az, hogy a tavasszal panaszt tettem ellene a Diszkriminációellenes Országos Tanácsnál, ugyanúgy folytatja magyarellenes, gyûlöletkeltõ ténykedéseit, nem csak a blogján, hanem a Facebookon is. Példa erre a kilencedikén közzétett bejegyzése, amiben a csíkrákosi polgármester elleni perrõl számol be, s azon túl hogy örvendezik azon, hogy újabb községházáról sikerül bírói segédlettel a magyar megnevezést eltávolíttatnia, ráadásképpen a megye prefektusát is megvádolja, mert szerinte ezt a “munkát” amit õ végez a prefektus kellett volna elvégezze. Mondanom sem kell, hogy ez nem igaz, a prefektus intézményére vonatkozó törvény tételesen kimondja, hogy prefektusnak kötelessége azt biztosítani, hogy a megyében élõ magyarok tudják használni anyanyelvüket a közintézményekben, tehát nem harcolnia kell a magyar nyelv használata ellen, hanem védeni azt.
Másik példa egy 2015-ös írása, amit most ismét közzétett a Facebookon, s amiben azon háborog, hogy számos rádió- és tévé-adó sugároz az ország területén magyar nyelven. Itt is megpróbálja félrevezetni az olvasókat azzal, hogy ez törvénysértõ lenne, miközben az írás végén közzétett hivatalos levélben az audiovizuális tanács tájékoztatta õt arról, hogy a kisebbségek nyelvén sugárzó adókra nem érvényes az az elõírás, hogy románul kell feliratozni az adásokat. Ez azonban még semmi, utána jön a lényeg, hogy ezek az adók mind gyanúsak, a román állam nem ellenõrzi az adásaikat (mi az hogy, mondjuk mi) ki tudja mikre bujtogatják a magyar közösséget. Mert ami magyar az mind gyanús, az ország egységére tör, Erdélyt akarja elszakítani. Azt már mondanom sem kell, hogy ezzel is elérte a kívánt hatást, a hozzászólásokban kapnak bõven nem csak az országot eláruló politikusok, de a magyar közösség is (a cigánytól és a lovak nyelvétõl kezdve az immár klasszikus “kifele a magyarokkal az országból”-ig).
Ugyan a büntetés ezen bûncselekmények esetében nem túl szigorú (maximum 3 év börtön), de mindkét esetben súlyosbító tényezõ, hogy folyamatosan követnek el ilyen cselekményeket, azok amiket fennebb (és a két panaszban) említek csak friss példák, de ha valaki utánanéz, akkor ilyeneket tömegével lehet találni.
Csak a rend kedvéért teszem hozzá végezetül, hogy nem vagyok naiv, korábbi tapasztalataim (például ez) megtanítottak arra, hogy a hatóságok hozzáállása ilyen esetekben jellemzõen nem korrekt, de ki tudja, hátha lesz olyan is, hogy a panasz egy tisztességes, nem elfogult ügyész kezébe kerül. Ha pedig nem, akkor is kötelezõ ezt az elsõ kört megfutni, csak utána lehet nemzetközi bírósághoz fordulni.

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában | 1 hozzászólás

Mit nekik törvény!

Hosszú hónapok és ismételt kérések után végre kézhez kaptam a jogerõs ítéletet ami abban a perben született, amit a hírhedt Tanasã méltányos, európai, stb. egyesülete indított városunk polgármestere ellen, mert az nem volt hajlandó a felszólítására levenni a városházáról a város és Székelyföld zászlaját. Amint arról a sajtó korábban beszámolt – https://szekelyhon.ro/aktualis/zaszlopert-veszitett-dan-tanas-ellen-gyergyoszentmiklos -, alapfokon még csak a székely zászló eltávolításáról döntött a megyei törvényszék, ez ellen mindhárom fél fellebbezett, s azok közül – láss csodát! – az ADEC fellebbezését tartotta megalapozottnak a táblabíróság, így a jogerõs döntés értelmében a városháza homlokzatán csak az ország és az Európa Tanács zászlaja maradhat. A 12 oldalas ítélet elsõ hat oldala összefoglalja az elõzményeket és a felek kéréseit, a hetedik oldaltól kezdõdik a lényeg, vagyis ez:

dec-413-932-96-2016

Románul tudóknak igen tanulságos olvasmány az egész, feltéve ha ismerik valamennyire a hazai jogrendet illetve törvényeket. Mivel az ilyenek vannak kevesebben, illetve hogy ne maradjanak ki az élvezetekbõl a románul nem tudók sem, pár jellemzõ részletet lefordítottam, s alább azokhoz némi magyarázatot fûzök.

Kezdjük azzal, hogy a perrendtartási törvény értelmében ha a felperes jogi személy, akkor a keresethez mellékelni kell egy igazolást arra nézve, hogy az azt aláíró jogosult aláírni. Ez egy friss és hitelesített igazolás kell legyen attól a bíróságtól, ahol azt a jogi személyt bejegyezték, s arra szolgál, hogy a keresetet megkapó bíróság legyen biztos abban, hogy az illetõ jogi személy létezik, s hogy aktuálisan az a vezetõje, aki a keresetet aláírta. Ez egy logikus feltétel, hisz egy nevet kitalálni és egy pecsétet elkészíteni nem áll ki nagyból a mai világban, tehát igen könnyû kitalált cég vagy egyesület nevében pereket indítani, feleslegesen dolgoztatva a bíróságokat. A mi derék Tanasã mesterünk ilyen igazolást egyetlen keresetéhez sem mellékelt, így ehhez sem, s ezt nyilván szóvá tette a polgármester is meg én is, mert a törvény értelmében ez kötelezõ formai követelmény, hiányában a keresetet annak érdemi megvizsgálása nélkül kell elutasítsa a bíróság. Magától, hivatalból. Hogy ezt egy esetben sem tették meg a bírók (jaj bocsánat, van egy kivétel, pont a legutóbbi, Székelyudvarhely esetében) az már magában gáz, de amit ez a három bíró mûvel, az már csúcs. Ott olvasható az ítélet 7. (a fenti részlet 1.) oldalán: szerintük elégséges, hogy Tanasã letette az egyesület statútumának a másolatát. S még az sem zavarja õket, hogy abban az áll, hogy alapításkor, vagyis 2014-ben Tanasã lett az elnök, tehát az már egyáltalán nem biztos, hogy egyáltalán létezik még az egyesület, vagy hogy még mindig ugyanaz az elnöke. Fontos ugyanakkor tisztázni, hogy a törvény világosan fogalmaz, egy hitelesített igazolást kell letenni, a statútum tehát semmiképp nem elfogadható. Legalábbis ez áll benne most. Persze megeshet, hogy a centenárium tiszteletére a parlament majd módosítja a törvényt, s beleírják, hogy kivéve ha a felperes Tanasã és a per tárgya a székelyek szívatása.

Másik kizáró jellegû feltétel az, hogy csak az fordulhat bírósághoz, akit személyesen ért jogsérelem vagy kár. Lehet hivatkozni a közérdekre is, de azt csak másodlagosan, ha az közvetlen kapcsolódik a személyes sérelemhez. S akkor mit olvasunk a 9. (3.) oldalon: hát azt, hogy a felperes a keresetében a közérdekre hivatkozik. Csak arra. Mert nincs semmi személyes érintettsége, mi is lenne. A keresetet ilyen esetben is hivatalból kellene elutasítsa a bíróság, a panasz érdemi megvizsgálása nélkül. Nem tették, habár kértük, majd kértük másodfokon is, az eredmény pedig ez: a bírók megállapítják, hogy a felperes a közérdek megvédése érdekében cselekszik, márpedig erre neki joga van, mert ez szerepel a statútumában. Márpedig egy jó romániai bíró számára evidencia, hogy az ADEC statútuma az nagyobb erõvel bír, mint a parlament által elfogadott törvény.

A következõ gyöngyszem a 10. (4.) oldal alján található. Ennek elõzménye az, hogy Székelyföld zászlajának kitûzése kapcsán a polgármester jelezte, hogy regionális zászlókra vonatkozó törvény nem létezik, s minden ilyen esetben irányadó a helyi közigazgatásról szóló törvény azon elõírása, miszerint a helyi autonómia azt jelenti, hogy a helyi hatóságok szabadon dönthetnek minden olyan kérdésben, amit egy törvény nem ad más hatóság hatáskörébe. Ezen elõírás alapján teljes mértékben jogszerû kitûzni a városházára Székelyföld zászlaját. Erre jön a három bíró Marosvásárhelyrõl, s azt állítják, hogy a dolog pont fordítva van, a polgármester csak olyasmit tehet meg, amire õt valamilyen törvény tételesen felhatalmazza. Ezt õk jogelvnek nevezik, de valahogy elfelejtik megjelölni azt, hogy hol található ez leírva. Megeshet, hogy ennek a mulasztásnak az a prózai oka, hogy ilyen szabály nem létezik? Tekintettel az általam említett törvényes elõírásra, minden kockázat nélkül lehet nagy összegben fogadni, hogy ez pont így van.

De még hátra van a bírói teljesítmény csúcsa, Csimborasszója, non plusz ultrája, ami a 11. (5.) oldalon van részletesen kifejtve. Lényege röviden az, hogy a város zászlajának a 2010-es elfogadása nem volt törvényes, mert a képviselõtestület nem tartotta tiszteletben a 2015-ben kiadott 141-es törvényben leírt eljárás! Mit lehet erre mondani? Szégyellheti magukat azok a helyi képviselõk, akik még bár arra sem voltak képesek, hogy 5 évet elõre lássanak az idõben. Mert az valóban vérlázító, hogy 2010-ben nem tartottak be egy olyan szabályt, amirõl minden valamire való jövõbelátó tudhatta, hogy a parlament mindössze öt évre rá, 2015-ben törvényben fogja rögzíteni. Persze a vétek egy része a mienk, a város lakóié, akik ilyen gyenge alakokra adtuk annak idején a szavazatunkat, rajta hát, homokot a fejekre!
Komolyra fordítva: magára valamit adó, négy osztályt bukdácsolva elvégzõ utcaseprõ számára is evidencia, hogy minden törvény csak az elfogadása pillanatától alkalmazandó, a visszamenõleges hatás az fizikai nonszensz. S akkor jön három bíró, akik képesek egy ilyet leírni, s ennek alapján ítélkezni, megfosztani egy várost attól a jogától, hogy a zászlaja ki legyen tûzve a városházára. Ez a pofátlanság (elnézést, de ez a helyes kifejezés) olyan szintje, amit nehéz lehet überelni.
Habár inkább ne kiabáljam el, vannak még folyamatban ADEC perek…

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész!, Politika | Szóljon hozzá most!

Szerecsenmosdatás

avagy a hatósági gátlástalanság csúcsai

Minekutána hónapokon keresztül nem tett eleget egy jogerõs ítéletnek megyénk prefektusa, tavaly szeptember elején panaszt tettem ellene hivatali visszaélés miatt. Az ügyészség a panasz iktatása után átadta azt kivizsgálásra a rendõrség gazdasági bûncselekményeket kivizsgáló részlegének (az olvasóra bízom hogy tippelje meg miért, tekintve hogy egy közigazgatási jellegû cselekedetrõl van szó, aminek semmilyen gazdasági vonatkozása nincs), ahol a munkát rábízták egy felügyelõre, aki rögvest lázas semmittevésbe kezdett. Azt, hogy a panaszom hova jutott onnan tudom, hogy közel négy hónappal késõbb érdeklõdtem a sorsáról, azt pedig hogy mekkora lendülettel dolgozott rajta a felügyelõ onnan lehet kikövetkeztetni, hogy további két érdeklõdés, illetve a benyújtás elsõ évfordulóján elküldött sürgetés nyomán végül kézhez kaptam a munkája “eredményét”, egy szûk két és fél gépelt oldal terjedelmû írásmûvet. A mintegy 5600 leütést tartalmazó mû 2016 szeptember közepe és 2017 június közepe között készült el, vagyis kilenc hónap alatt (ebbõl is látszik, hogy nem volt koraszülés), ami átlag napi 24 leülést jelent, nyolc órás munkaidõvel számolva óránként 3 betût. Az eredmény pedig az alábbi végzés utolsó három oldala lett:

ugyeszseg-vegzes

A kép azonban rögtön árnyalásra szorul, mert elolvasva a szóban forgó opust nyilvánvalóvá válik, hogy az idõ egy részét garantáltan az emésztette fel, hogy ki kellett találni, hogy miképpen lehet a tényeket úgy tálalni, hogy azok a kívánt következtetésre vezessenek. Az ugyanis túl átlátszó lett volna, ha a szöveg csak annyiból áll, hogy márpedig a prefektus nem követett el bûncselekményt, keltezés, dátum és aláírás, kellett eléje néhány mondat, amivel azt a látszatot kelti, hogy valóban kivizsgálta az ügyet. S ha kellett, hát megírta derék felügyelõnk.

Az elõzõek fényében már sejtheti a tisztelt olvasó, hogy az egész szöveg elejétõl végéig mellébeszélés, ez azonban csak annak nyilvánvaló, aki ismeri a történetet részletesen. Így akár azzal is vádolható lehetnék, hogy az ügyben érdekeltként csak le akarom járatni az amúgy kiváló munkát végzõ rendõrt. Szerencsémre – neki meg pechjére – az illetõ annyira biztos volt abban, hogy tökmindegy mit ír le, a felettesei azt készpénznek veszik, hogy nyilvánvalóan valótlan dolgokat is papírra vetett. (Ebben az is szerepet játszhatott, hogy nem tudta, hogy milyen dokumentumok vannak a birtokomban. Márpedig vannak.)
Nézzük tehát az utolsó elõtti oldal második felét, ahol egy ilyen mondat olvasható: “Cu toate acestea numitul …“. Magyarul: Mindezek ellenére Andrei Jean-Adrian, prefektusi minõségében már a kivizsgálás alatt álló panasz benyújtása elõtt elküldte a megye minden polgármesterének az 1782/03.02.2016 számú körlevelet, amiben nyomatékosan felszólította õket, hogy ültessék gyakorlatba az 1206/2001-es Kormányhatározatnak a kisebbségek jogaira vonatkozó elõírásait. Igen? No lássuk csak azt az átiratot:

prefektusi-atirat

Az elsõ oldalán aláhúzott részben az olvasható, hogy a polgármesterek ellenõrizzék, hogy a településükön be vannak-e tartva az említett jogszabály elõírásai, s a tapasztaltaktól tájékoztassák a prefektust 30 napon belül. S hogy kétség ne férjen ahhoz, hogy a levél mindössze tájékoztatást kér a polgármesterektõl, az utolsó bekezdésben – ismét félkövéren írva – az olvasható, hogy a kér információkat márpedig büntetés terhe mellett juttassák el a Prefekturára 30 napon belül.

Nos, igazat ír a felügyelõ, vagy gátlástalanul csúsztat? Információt kérni arról, hogy betartják-e a törvényt az egyenlõ azzal, hogy felszólítja õket, hogy tartsák be? Nyilván nem. Arról nem beszélve, hogy a jogerõs bírói ítélet arra kötelezi a prefektust, hogy õ maga vizsgálja meg, hogy betartják-e a polgármesterek ama törvényes elõírásokat, s büntesse meg azokat, akik nem. Ami ugye még attól is távol van, hogy felszólítja õket.

Ez azonban még nem minden, nézzük a rendõri írásmû következõ két mondatát, onnan kezdve hogy: “La punctul 6 din aceastã adresã…” Ezek magyarul úgy szólnak, hogy az átirat 6. pontjában az áll, hogy a települések bejáratánál és kijáratánál levõ névtáblák legyenek kétnyelvûek, s ezzel kapcsolatban Maroshéviz polgármestere a 2174/15.02.2016 számú átiratban arról tájékoztatta a prefektust, hogy a város bejáratainál levõ táblákon szerepel a név magyarul is. Most tekintsünk el attól, hogy az a 6. pont nem arról szól amit a rendõr állít, csak azt kéri, hogy tájékoztassák a prefektust, hogy vannak-e kétnyelvû névtáblák a helység bejáratánál, s nézzük az említett 2174/15.02.2016 számú átiratot, ami történetesen nekem is megvan:

maroshevizi-valasz

Ott van aláhúzva a 6. pont, amiben az áll, hogy Maroshéviz bejáratainál nincsenek kétnyelvû táblák. Ez már nem csúsztatás, ez egy az egyben egy ordas hazugság. Amit nem János bácsi mond, mikor Mari néni megkérdezi, hogy az este hánykor jött haza a kocsmából, hanem egy rendõr írja le egy hivatalos dokumentumban, aminek büntetõjogi következményei vannak! A rendõr gátlástalanul hazudik, azért, hogy a végén levonhassa a konklúziót, hogy a prefektus nem sértett törvényt!

Kell-e ennél fényesebb bizonyíték arra nézve, hogy a prefektus törvényt sértett?
S milyen állam az, ahol egy hivatalos kivizsgálást végzõ rendõr ilyet megengedhet magának?

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész!, Megyei ügyek | 2 hozzászólás

Szlovákiai ellentmondások

Az többé-kevésbé köztudott, hogy mint minden rövid történelemmel rendelkezõ ország, Szlovákia is általában átesik a ló másik oldalára, túlzásba viszi a szlovák nyelv elõtérbe helyezését, olyannyira, hogy közterületen csak elvétve látni más nyelvû feliratot. S ez igaz számos, turisták által gyakran látogatott objektumra is, mintha azt mondanák, hogy aki nem tud szlovákul – ami ugyebár egy világnyelv – annak a szeme világa.
Ha valaki azt gondolja hogy ez felháborító, az most kapaszkodjon meg, mert ez még nem minden. Ezzel a hónap elején szembesültem, amikor ismerõsökkel meglátogattuk a szlovák nemzeti örökség egyik gyöngyszemét: Bojnický zámok-ot. (Fogadok tíz emberbõl kilenc soha nem hallott róla, így voltam ezzel én is ez idáig. De a hiányosság könnyen orvosolható, csak el kell látogatni ide. Azt pedig csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy látogassa meg ezt a csodás várat.) Az épület csak vezetett csoportokban látogatható, befizettük tehát a borsos eurókat, majd elindultunk. Az idegenvezetõ ment elõl, idõnként megállt, mondott valamiket szlovákul, majd ment tovább. S ugyan a látvány szöveg nélkül is lenyûgözõ, egy idõ után elegem lett ebbõl, s megkértem, hogy ha nem túl nagy teher számára, akkor röviden foglalja össze a mondandóját angolul is, mert vagyunk itt páran (voltunk mindenféle nációból), akik nem uraljuk a szlovák nyelvet. A válasz elsõ felétõl majd leültem, mert az úgy szólt, hogy ez számukra tilos. Nem tévedés, szó szerint ezt mondta! Ugyanakkor annak is bizonyságát adta, hogy ez a kór nem fertõzött meg mindenkit, mert hozzátette, hogy ha ott maradunk közel hozzá, akkor minden teremrõl mond pár mondatot csak akkor, csak nekünk angolul. S ezt becsülettel tartotta is, még akkor is, mikor kiderült, hogy mi Erdélybõl érkeztünk és magyarok vagyunk.
Amúgy késõbb kiderült, hogy vannak még hibák ebben a szlovák rendszerben, mert a bálteremben található kiállítás egyik képe alatt például ez olvasható:

Valami megmagyarázhatatlan hanyagságból kifolyólag nem néztek utána, hogy mi is a hivatalos neve ma ama két erdélyi városnak, így még a szlovák nyelvû szövegben is magyarul szerepelnek, ami kész csoda.
S azt is meglepõdve tapasztalhatja az odalátogató, hogy a vár utolsó urának a szarkofágja mellett ki van állítva a korabeli gyászjelentõje is, ami a pesti lapokban jelent meg. Nyilván magyar nyelven. És a kripta boltozata nem szakadt még le.

Kategória: megáll az ész!, Mindennapjaink a 21. században, Politika | Szóljon hozzá most!

Székelyföldrõl, jogsértésekrõl a németországi szorb sajtóban

Szekelyfoldrol-szorb-napilapban

Kategória: Ez Románia, Politika, Székelyföl éjjel-nappal | Szóljon hozzá most!