Koronapló (5)

A hatóságok dolgoznak, s egy rövidke bejegyzéshez mára is szolgáltattak nyersanyagot. Eszükbe jutott ugyanis, hogy módosítsák a közúti közlekedést szabályozó 195/2002-es Sürgõsségi Kormányrendeletet. Készítettek tehát egy tervezetet, amit – ahogy azt illik 😉 – közvitára is bocsátottak a Belügyminisztérium Honlapján. A tervezett módosítások nagyjából rendben vannak, elfogadhatóak, van bennük több kevesebb logika, de – nem hazudtolhatták meg magukat – van köztük egy emeletes butaság is, ami túl azon hogy teljesen ésszerûtlen, ismét az állampolgárt hozza abba a helyzetbe, hogy szív.
A rendelet 103 cikkelye azt szabályozza, hogy mikor függesztik fel valakinek a jogát hogy gépkocsit vezessen, s annak 8. bekezdésében most az áll, hogy ilyen esetekben az illetõ szépen elballag a lakóhelyén a rendõrségre, és leadja a jogosítványát. S akkor jönnek most, s azzal az indoklással hogy megelõzendõ azt, hogy a gépkocsivezetõk megjelenjenek a rendõrségen, a szabályt úgy módosítják, hogy a jogosítványt nem kell bevinni (eddig ugyebár igen jól hangzik), hanem (tádááám!) be kell küldeni futárszolgálattal, tértivevénnyel. (A teljes indoklás itt olvasható.)
Okos, ugye? Most, amikor minden intézkedés azt célozza, hogy csökkenjen az emberek közötti kontaktusok száma, akkor – s ráadásul látszólag pont ezzel indokolva – olyan módosítást akarnak bevezetni, ami ennek pont a fordítottját eredményezi. Ha én beviszem a jogosítványomat és leadom, az egy kontaktus. Ha ellenben valóban bevezetik ezt a módszert, akkor – ha lúd, legyen kövér alapon – a kontaktusok száma megháromszorozódik (én – futár, futár – rendõr, futár – én)! Arról nem beszélve, hogy ez költséggel jár, mert a futárszolgálatok még ebben a nehéz idõszakban is pénzért dolgoznak.
Összefoglalva: a járványra való tekintettel be akarnak vezetni egy olyan intézkedést, ami egyrészt növeli a járvány terjedésének a kockázatát, másrészt pedig az állampolgár pénzébe kerül. Kellett nekünk Romániába születni.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, megáll az ész! | Szóljon hozzá most!

Koronapló (4)

(Frissítve!!)

Már este van, épp ezért nemrég még úgy gondoltam, hogy ezt a napot kihagyhatom, de aztán magasabb hatalmak másképp rendelkeztek. Elém hoztak ugyanis pár mondatot, s azokon megindulva olyasmire akadtam, amit már csak azért is célszerûnek tartok itt megosztani, mert akár azt is megelõzhetem ez által, hogy valaki szenvedõ alanya legyen ennek az állami svindlinek.

Azzal a “hírrel” mindenki szembement a napokban, hogy drasztikusan megemelték (így, múlt idõben) a rendkívüli állapot nyomán hozott intézkedések megszegõi ellen kiróható büntetéseket. Én ezen mostanig azért is mérgelõdtem (egy másik okáról már írtam is itt), mert magam is láttam, amikor a belügyminiszter bejelentette, hogy meg fogják emelni (tehát jövõ idõben), illetve láttam ezt is.
(A március 27-én este közzétett tervezetet kell nézni).
Ezek alapján a helyzet egyértelmûnek tûnt: létezik egy ilyen tervezet, amit várhatóan el is fognak fogadni április hetedikén. Utána majd közzéteszik a Hivatalos Közlönyben, s attól számítva várhatóan 10 nap múlva érvénybe lép (lásd itt a 4. cikkelyt, annak is a 2. bekezdését).

Ehhez képest ma egy politikus facebook-oldalán (nevet nem írok, mer lényegtelen) azzal mentem szembe, hogy megjelent a Hivatalos Közlönyben az 1/1999-es Sürgõsségi Kormányrendeletet módosító sürgõsségi kormányrendelet. Nézem az Igazságügyi Minisztérium törvénytárában s azt látom, hogy valóban módosították már az 1/1999-est, a megemelt büntetések szerepelnek benne (lásd a 28. cikkely). A cikkely alatt szereplõ megjegyzésbõl pedig az derül ki, hogy azt az március 26.-i 34. Sürgõsségi Kormányrendelettel módosították. Tehát hogy értsük jól: 26-án a kormány elfogadott egy rendeletet, amit másnap tervezetként közzétettek a Belügyminisztérium honlapján, azzal, hogy 10 napig várják hozzá a megjegyzéseket, javaslatokat. Ez lenne a szívatás magasiskolája, ami még a kisebbik gond, a nagyobbik az, hogy az eljárás nyilvánvaló módon törvénytelen, mert egy sürgõsségi kormányrendeletet csak úgy szabad elfogadni, hogy egyszer közzéteszik 10 napra, közvitára.

S akkor itt jön a következõ svédcsavar román módra: meg kell nézni a módosító rendelet I. cikkelyének 5. pontját, ami úgy szól, hogy rendkívüli állapot idején az említett (közvitára vonatkozó) szabály nem érvényes olyan jogszabályok esetében, amelyek a rendkívüli állapotra vonatkozó rendelkezéseket tartalmaznak. Ez önmagában még logikus is lenne, ellenben az totálisan törvénytelen, hogy egy jogszabályi elõírást már a hatályba lépése elõtt alkalmazzanak, márpedig itt ez történt, hisz már ennek a rendeletnek az elfogadásakor is alkalmazták ezt az elõírást, holott akkor még nyilván nem volt rá joguk, mert abban a pillanatban még nem volt érvényben. Illetve hogy legyek egészen pontos, ismét úgy jártak el, mint a mesebeli lány: közvitára bocsátották, de az nem oszt és nem szoroz, mert a döntés már korábban megszületett (lásd még Bacsó Péter: A tanú).

Hogy ez a szuper-unortodox eljárás majd milyen kalamajkákat fog okozni a bíróságokon (mert jó esély van arra hogy fog, vagyis lesznek olyanok, akikre a napokban fognak nagy bírságot kiróni, s lesz köztük olyan is, aki azt bíróságon fogja megtámadni), azt majd meglátjuk. Ellenben azt jó ha tudja mindenki, hogy ha bármilyen aprósággal megsérti a napokban kiadott “katonai” rendeleteket (teszem azt a dátumot nem úgy írják, hogy 10 04 2020, hanem úgy, hogy 2020.IV.10.), akkor jó eséllyel minimum 2000 lejre fogják büntetni. A román rendõrök ugyanis nem nézik a magyar tévéket, így arról sem értesülnek, amit ma is elmondott az ottani illetékes: a cél nem az emberek megbüntetése, hanem a meggyõzése, ezért eddig mintegy 1900 esetben intézkedtek, ebbõl mintegy 1800 volt figyelmeztetés, s a fennmaradó esetekben róttak ki valamilyen büntetést.
Az pedig már csak hab a tortán, hogy – mint fennebb jeleztem – az új büntetések leghamarabb a közzététel után 10 nappal léphettek volna érvénybe, ezzel szemben – mint a III. cikkelyben látható -, ezt 3 napra csökkentették, tehát már péntektõl érvényben lesznek.

Frissítés:
Idõközben tudomást szereztem a Belügyminisztérium oldalán megjelent, a Stratégiai Kommunikációs Csoport által ma kiadott “tájékoztatásról“. Ebben az áll, hogy a megemelt büntetések csütörtöktõl, április 2.-tól alkalmazhatóak. Elsõ nekifutásra az volt a szándékom, hogy ehhez csak annyit fûzök, hogy kommentár nélkül, de azt csak nem állhatom meg, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy a kormány néha okoz olyan meglepetéseket is, hogy igen pontosan fogalmaz. Ez történt ennek a csoportnak a megnevezése esetén is. Világosan a tudomásunkra hozták általa, hogy szó nincs arról, hogy tájékoztatni akarnák az állampolgárokat. Itt stratégiai kommunikáció zajlik! S hogy mi a stratégia? Az ebbõl a közleménybõl is világosan kiderül: a megtévesztés.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, megáll az ész!, Mindennapjaink a 21. században | Szóljon hozzá most!

Koronapló (3)

Tegnap se úgy ültem le a számítógép elé, hogy mostantól akár naponta is jelentkezni fogok újabb bejegyzésekkel, sõt, még most sem vagyok biztos abban hogy ez így lesz, de a legfrissebb események újabb témákat szolgáltatnak, idõm pedig – sajnos – van, hát írok.

Megjelent ugyanis az 5. Katonai Rendelet, aminek 3. cikkelye kiegészíti és módosítja a negyediket. Ezen új rendelet 3. cikkelye többek közt arról szól, hogy ha valaki elhagyja a hatósági karantént, akkor visszaviszik újabb 14 napra, s annak a költségeit az illetõ kell viselje. Itt a kiegészítés a költségekre vonatkozik, az eredeti jogszabályban az nem szerepelt. Következésképpen ez a rendelkezés sem arról szól, hogy miképpen akadályozzuk a vírus terjedését, milyen újabb és hatékonyabb módját találták meg annak, hanem kizárólag a pénzrõl.
Ez azonban a kisebbik baj. Ugyanis karanténról beszélünk, ami egyfajta börtön, egy olyan õrzött hely, ahol egymástól és a külvilágtól elzárva tartanak embereket. Tehát õrzött! Az állam által a mi pénzünkbõl megfizetett emberek vannak ott, akiknek az a dolguk, hogy ha valaki eltávozna, azt megakadályozzák. S akkor újra: mi kellene legyen a járvány kapcsán kiadott intézkedések célja? Hogy hízzon az államkassza, vagy pedig hogy ne terjedjen a betegség? Ha valaki elhagyja a karantént, akkor õ az egyetlen vétkes, s az egyetlen gond az, hogy tovább kell õt ott tartani, ami pénzbe kerül? Vagy netán az, hogy idõközben másokat megfertõzhet? Vajon nem kellene a fejére ütni annak az õrnek is, aki hanyagul végezte a munkáját, s azzal lehetõvé tette/megkönnyítette az eltávozást, s az által a potenciális betegség-terjesztést? Mert nézem, nézem, de a rendelet a hanyag/felelõtlen/stb. õrök számára semmiféle büntetést nem ír elõ. Ha gonosz akarok lenni, akkor azt is feltételezhetem, hogy a karantén idejére az állam kell biztosítsa az ellátást, s ezen úgy spórolnak, hogy egy-két nap után hagyják a bezártakat “megszökni”, majd visszaviszik, s onnan kezdve már a saját költségükön tartózkodnak ott. De egy dolog biztos: egy ilyen szökés esetén ketten vétkesek abban, hogy emberek fertõzõdhetnek meg, s az állam közülük csak az egyiket bünteti. Ráadásul a kisebbik vétkest, mert ha az õr rendesen végzi a dolgát, akkor a szökésre nem kerülhet sor, magyarán a veszély csökkentésének a kulcsa elsõsorban nem a szökevény, hanem az õr kezében van.
No de ez mondhatni egy apróság (mármint a fertõzések korlátozása szempontjából) ahhoz képest, ami a határokon zajlott és zajlik. Köztudott ugyanis, hogy százezrek érkeztek vissza az országba az elmúlt hetekben, legnagyobb részük Olaszországból és Spanyolországból, s közülük a hivatalos adatok szerint 11.576-on vannak karanténban, s 123.577-en otthoni elkülönítésben. S a különbség? Azok szabad emberek, s ha akkurátusan kitöltenek egy nyilatkozatot, akkor szanaszét kószálnak az országban. Százezrek! Hibás ezért valaki? Kirónak valamely hatósági személyre bár 100 lej bírságot? Netán bezárnak valakit? Hát errõl nem szól se ez a katonai rendelet, se a többi. Nincs egyetlen olyan intézkedés sem, ami arról szólna, hogy a hatóságoknak valamiféle felelõségük lenne. Hibás csak az állampolgár lehet.
Ennek kapcsán pedig hadd ejtsek szót ismét a márnemegészségyügyiminszterrõl, aki azzal a fantasztikus ötlettel állt elõ, hogy tesztelik Bukarest minden lakóját. Más szóval arról a sajátos mentalitásról, miszerint engedjük be a vírust az országba, hogy aztán legyen amivel fogócskázni. Az valahogy nem jutott eszébe az illetõnek, hogy ugyan nagyon sokan jöttek haza külföldrõl, de még mindig sokkal kevesebben, mint ahányan Bukarestben élnek, ergo ha úgy gondolja, hogy van potenciálja a minisztériumnak végigtesztelni Bukarestet, akkor gyerekjáték számára a határokon tesztelni a belépõket, s úgy ráadásul egy egész országot megvédhettek volna a járványtól. Miután az illetõ betette maga után az ajtót, az új miniszter már meg meri mondani, hogy ez egy oltári nagy butaság volt, de attól Bukarest fõpolgármestere egy másik “szakemberrel” karöltve, ha kisebb léptékben is, de csak neki akar fogni a nagy akciónak. Holott ha valóban rendelkezésre állnak az országban gyorstesztek ezres tételben, akkor még most is sokkal hasznosabb lenne azokat a határátkelõkön felhasználni. Ez igaz még akkor is, ha a szakemberek vitatkoznak a gyorstesztek megbízhatóságán, mert azt azért senki sem állítja, hogy azok károsak lennének. Ha pedig csak pár száz fertõzöttet sikerül már a határnál kiszûrni, bár azok nem fognak idehaza további százakat/ezreket megfertõzni. Magyarán objektíve lehetséges lenne egy lépés, amivel csökkenthetõ lenne a fertõzések száma. Hatalmukban áll ezt a hatóságoknak megtenni? Nyilván igen. Hoztak olyan intézkedést, ami arra irányulna, hogy a határon azonsítsák a vírushordozókat? Nem, egyet sem. Felelõsségre vontak (vonnak, fognak vonni) bárkit ezért? Ez egyáltalán nem valószínû. A hatóságok fontosabb dolgokkal vannak elfoglalva, olyanokkal, amelyek a járványt ugyan nem mérséklik, de pénzt hoznak a konyhára.

Végül itt van Suceava megye és az arra vonatkozó 6. Katonai Rendelet. Habár minimum egy hete pontosan tudják, hogy ott nagy (sõt, nagyon nagy) gondok vannak, a központi hatóságok csak most határozták el, hogy valamit kezdenek ezzel a helyzettel. A megfogalmazás (valamit kezdenek) nem véletlen ilyen homályos, mert a rendeletre tökéletesen illik az a mondás, hogy az vagy valami, vagy megy valahova. Az még hagyján, hogy egyáltalán nem derül ki belõle, se direkt, se indirekt módon, hogy a cél az, hogy a megyében nem szaporodjanak a betegek, vagy hogy onnan kifele ne terjedjen a kór. Éppen ezért ezt hagyjuk is, s tegyük fel némi jóindulattal, hogy mindkettõ. Igen ám, de:
– Továbbra is megengedett oda-vissza szinte mindenféle áruszállítás, tehát a teherforgalom a megye és az ország többi része közt gyakorlatilag nem fog változni.
– Ugyan a megyében lakók a megyét nem hagyhatják el, de ezt kárpótolja az, hogy kívülrõl gyakorlatilag bárki bemehet aki eddig ezt megtehette (a családlátogatások ugyanis már egy ideje nincsenek napirenden, azokat országos szinten korlátozták), s azok mind ki is mehetnek a megyébõl. Csak meg kell nézni a 3. cikkely b) pontját, ahol 17 foglalkozás van felsorolva, azok pedig lefedik az élet majd minden területét. Az pedig nyilvánvaló, hogy a vírus terjedése szempontjából tökmindegy, hogy egy Suceava megyei fertõzött hordozza körbe az országban, vagy pedig egy más megyébõl odautazó, aki magával viszi, mikor onnan távozik.
– Nagy bölcsességre és körültekintésre vall az, hogy a szállítási vállalatoknak elõírják, hogy nem adhatnak el jegyet vagy bérletet olyan a megyén kívül lakó és oda beutazni szándékozó személynek, aki nem tartozik a 3. cikkelyben felsorolt kivételek közé. Ennek sok gyakorlati haszna ugyan nincs, de arra például jó lehet – ismerve az alapelveket, amelyekre más többször utaltam -, hogy megjelenjen a jegypénztárnál egy illetõ, felmutasson egy munkahelyi igazolást miszerint Suceava-n dolgozik, majd miután a pénztáros jegyet ad neki sátáni kacajjal közölje vele, hogy az igazolás hamis, õ egy állami ellenõr, s jól megbünteti a pénztárost, mert az megszegte a rendelet elõírását és jogosulatlan személynek adott jegyet.
– Ha szó szerint vesszük a rendelet elõírásait, akkor a kórházakban szükséges gyógyszereket és egészségügyi felszereléseket tilos bevinni a megyébe (3. cikk a) pont: csak a gazdasági tevékenységekhez és a lakossági fogyasztáshoz szükséges termékek és nyersanyagok bevitele megengedett).
– Hasonlóképpen postai küldeményeket se szabad se be- se kivinni.
S hogy túl hosszúra ne nyújtsam, itt meg is állok, épp csak annyit jegyzek még meg, hogy nem lepne meg, ha módosítanák hamarosan a rendeletet. Illetve még felteszem azt a költõi kérdést is, hogy vajon a fertõzés terjedése terén lesz-e bármi hatása ennek a rendeletnek?

No de hogy zárjam valami vidámmal ma is: jót derültem azon a híren, hogy látva hogy a Suceava-i kórházban elszabadult a koronavírus és kedvére garázdálkodik, a betegeket átköltöztették onnan más kórházakba, ezt követõen alaposan fertõtlenítették az épület, majd a koronavírusos betegeket kezelõ intézménnyé nyilvánították. S hogy mi ebben a vicces? Hát az, hogy némi emberi-, anyagi- és idõ-ráfordítással kiirtották az épületbõl a koronavírust (ez volt a fertõtlenítés célja) most másnaptól a fõbejáraton viszik vissza.

Kategória: Ez Románia, megáll az ész!, Mindennapjaink a 21. században | Szóljon hozzá most!

A helyzet fokozódik

Látva azt, hogy a helyzet romlik, a hatóságok úgy döntöttek, hogy további intézkedésekre van szükség. A saját árnyékukat azonban át nem léphették, ezek az intézkedések ugyanabban a szellemben születtek, mint az elõzõek. Sõt, még olyanabban. Csak háromról, röviden:

1. A helyi hatóságokat arra kötelezik, hogy a tömbházak bejáratához fertõtlenítõ szert tartalmazó eszközöket szerepjenek fel, illetve hogy rendszeresen fertõtlenítsék a lépcsõházakat, lifteket és egyéb közös helyiségeket a tömbházakban.
Namármost: mint köztudott, a tömbházak döntõ többsége magántulajdon. A lépcsõház ajtaja zárva, s a lakók annak nyitják ki, akiknek akarják. S akkor mi van, ha a lakók nem engedik be a fertõtlenítõket a lépcsõházba? Az állam majd jól megbünteti a polgármestert?
A felvetés már csak azért is jogos, mert még csak az elsõ napjait tapostuk a járványnak, s már megjelentek élelmes emberek, akik fertõtlenítés címen próbáltak bejutni lakásokba mindenféle hátsó szándékkal.
Aztán: a fertõtlenítést végzõ személyzetet elõzõleg teszteli, hogy vírusosak-e? Nyilván nem. S akkor ez egy potenciális fertõzést terjesztõ módszer? Naná, hogy az!
Harmadsorban mit jelent az, hogy rendszeresen? Óránként? Naponta? Hetente? Havonta? Ezt nem tartalmazz a rendelet, s ez által tág teret nyit az önkénynek. Mert ha egy polgármester úgy talál dönteni, hogy hetente fertõtlenítenek, akkor jöhet az ellenõrzõ szerv azzal, hogy mi az hogy már hat nap telt el az utolsó fertõtlenítés óta, és supp egy nagyot a polgármester fejére.
Nem utolsósorban: szabad különbséget tenni az állampolgárok között olyan alapon, hogy ki lakik tömbházban és ki egyéni házban? Egyiknek jár egy bizonyos szolgáltatás, a másiknak nem? Az ilyet úgy hívják, hogy diszkrimináció.

2. Köztudott, hogy a járvány kitörése óta számos termék ára lényegesen megemelkedett. Tipikusan az élelmiszereké és a fertõtlenítõ szereké. Ezért nagy a felháborodás a lakosság körében, s ezt tudják jól a hatóságok is, érzik, hogy tenniük kell valamit az árak terén. S tettek. Megtiltották az áremelést a villanyáram, a hõenergia, a földgáz, a víz, a szemétszállítás és az üzemanyagok területén. Vagyis megkeresték azokat a termékeket, amelyek ára nem emelkedett a napokban (sõt, az üzemanyagoké látványosan csökkent), s várhatóan amúgy sem emelkedne, éppen azért, mert az irántuk való kereslet inkább csökken mint nõ. Na ezek árát halált megvetõ bátorsággal és drákói szigorral plafonálták! Mint a mesebeli lány, hoztak is meg nem is. A cinikus populizmus netovábbja!

3. Állítólag (azért állítólag, mert ugyan tegnap este a belügyminiszter bejelentette, de még nem latható nyoma a Hivatalos Közlönyben, ellentétben a fent említett rendelkezéseket tartalmazó 4. Katonai Rendelettel) drasztikusan megemelték a rendkívüli intézkedések megszegése esetén kiróható büntetéseket. Olyannyira, hogy az alsó határ 100 lej helyett 2000 lej lett! Jogos kérdés az, hogy ez hozzájárul-e annak a célnak az eléréséhez, hogy az emberek kevesebbet járkáljanak? Szerintem nem valószínû, maximum az lesz a hatása, hogy aki ki akar menni, az jobban odafigyel, hogy az útját lepapírozza. (Ide értendõk azok is, akik imádnak naphosszat kint járkálni, s van erre a célra elegendõ papírjuk.) Arra ellenben kiválóan alkalmas ez az intézkedés, hogy még nagyobbat üssenek annak a fejére, aki amúgy fontos ügyben megy el otthonról, de elfelejt papírt gyártani. Magyarán használni ugyan nem használ, de legalább árt!

S még csak két hét telt el a rendkívüli állapotból, ami várhatóan hosszan el fog húzódni. Márpedig Murphy anno megmondta, hogy ami jól kezdõdik az rosszul végzõdik, s ami rosszul kezdõdik, az pedig még rosszabbul végzõdik. Erre számíthatunk bízvást.

De hogy végleg búnak ne eresszük a fejünket, hadd zárjam egy ide illõ viccel:
Elmegy Icik a rabbihoz, azzal, hogy betegednek meg a juhai, egy már ki is múlt. A rabbi azt tanácsolja, hogy adjon nekik kamillateát. Elmegy, ad. Pár nap múlva visszamegy azzal, hogy sajnos nem használt, további három kimúlt. Ekkor a rabbi azt tanácsolja, hogy adjon nekik petróleumot. Elmegy, ad. Pár nap múlva még szomorúbban megy vissza azzal, hogy sajnos nem használt, újabb öt kimúlt. Mire a rabbi: adjál nekik sósavat. Elmegy, ad. Újabb pár nap múlva földig érõ orral megy vissza a hírrel, hogy sajnos az sem használt, az utolsó juhai is kimúltak. Mire a rabbi: kár, pedig még lett volna ötletem!

Kategória: Ez Románia, megáll az ész!, Mindennapjaink a 21. században | Szóljon hozzá most!

A cél és az eszközök

Egy ideje rendkívüli állapot van érvényben az országban, melynek deklarált célja az, hogy lehetõvé tegye azon intézkedések meghozatalát, amelyekre szükség van a koronavírus-járvány miatt. Ez alatt a hatóságok számos olyan intézkedést hoztak, amelyek a lakosságot közvetlenül érintik, s melyek célja az, hogy csökkentsék a megbetegedés veszélyét. Ez mind szép és jó … lenne, ha nem maguk a hatóságok csökkentenék ezen intézkedések hatékonyságát. Ugyanis:
Ha nincs teljes kijárási tilalom, akkor teljesen felesleges az emberekkel akik kimennek a lakásukból papírokat gyártatni. Ez a cél elérését egyáltalán nem segíti, ellenben alkalmas arra, hogy az lakosság egy részének plusz és felesleges kellemetlenségeket okozzon. Hadd ne keressek most statisztikákat, de teljesen nyilvánvaló, hogy léteznek háztartások az országban, ahol nem létezik számítógép és internet, így az ott lakóknak még arra sincs módjuk, hogy megtudják, hogy pontosan milyen adatokat kell tartalmazzon az a nyilatkozat, amivel elhagyhatják a lakásukat. (Arról nem beszélve, hogy tévé és rádió sincs mindenhol, tehát egyesek esetében még az is fennállhat, hogy nem tudhatják, hogy létezik ilyen intézkedés.) Nyomtatója pedig már végképp kevés embernek van otthon, akkor pedig marad számára az a lehetõség, hogy kézzel írja meg a nyilatkozatot. Ez pedig nem kis nyûg!
S itt jön a következõ gond: a kormány által közzétett típus-nyilatkozat számos olyan dolgot tartalmaz, ami a korlátozást elrendelõ rendeletben nem szerepel, így a nyilatkozat sokkal hosszabb és bonyolultabb, mint ami tulajdonképpen kötelezõ lenne. Köszönhetõ ez annak, hogy ilyen a romániai hivatalnoki gondolkodás, ezt tükrözi majd minden ûrlap az élet minden területén, dugig vannak értelmetlen és felesleges rovatokkal. Az már kisebb csodának számít ilyen téren, hogy az elsõ után készült a típus-nyilatkozatnak egy egyszerûbb változata, ami már lényegesen kevesebb pluszt tartalmaz ahhoz képest, amit a rendelet elõír (de még mindig lehetne egyszerûsíteni). Ugyanitt hadd jegyezzem meg, hogy már a kormányrendelet kidolgozói is ugyanabban a betegségben szenvednek, ugyanis joggal tehetõ fel a kérdés, hogy mi szükség van a nyilatkozaton feltüntetni a nevet, életkort (!!), illetve miért kell azt aláírni? Fennáll a veszélye annak, hogy valaki ellopja másnak a nyilatkozatát, s azzal indul el vásárolni? Nem egyértelmû az, hogy a nyilatkozat azé, aki felmutatja? Fontos az, hogy mi a neve annak az embernek, aki éppen kenyérért megy a sarki pékségbe? Illetve: az egész ügy szempontjából mi a jelentõsége az aláírásnak (ami igencsak megnehezíti a papírkímélõ módszerek alkalmazását)? Ha már mindenképp tudni akarják a hatóságok, hogy valaki betartja-e a korlátozást, ahhoz nem elég, ha van nála egy olyan papír, amin rajta van a kiindulási pontja, az úti célja, az ok amiért útra kelt és a dátum?
S a következõ gond pontosan a rendelkezés által generált irdatlan papír-pazarlás. (S ilyen téren nem kis szerepe van a típus-módosításnak is, mert volt hely – tapasztalatból mondom – ahol az elsõ modell alapján elkészítettek egy halom ûrlapot késõbbi használatra, majd – attól való teljesen megalapozott félelmükben, hogy azokat a rendõrök már nem fogják elfogadni – az egészet a kukába tették, amikor megjelent az új minta.) Mindenki szakmányban kell gyártsa a papírt, mert arra nem számíthatunk, hogy a lakosság jelentõs része hirtelen átvedlik szakemberré, s megtanulja ráhelyezni a beszkennelt/lefényképezett aláírását a különféle programokkal generált, pdf formátumú nyilatkozatokra. Arra pedig – ismerve a hatóságok mentalitását – mérget lehet venni, hogy ha valaki teszem azt kétnaponta ki akar menni vásárolni, az nem teheti meg azt, hogy az egyszer megírt nyilatkozaton újra és újra kijavítja a dátumot, mert azt kockáztatja, hogy okirat-hamisítás vádjával bíróság elé állítják. Holott ha a célt nézzük, ez egy teljesen logikus dolog lenne, hisz teljesen egyértelmû lenne a helyzet.
Aztán ejtsünk szót az állami pazarlásról is ennek kapcsán. Tegnap jelentette be a kormány, hogy egy magáncéggel együttmûködésben elkészített egy olyan programot, amivel számítógépen vagy telefonon el lehet készíteni a nyilatkozatot. Történik ez négy nappal a korlátozó rendelet kiadása után, s joggal feltételezhetõ, hogy az illetõ cég nem ingyen dolgozott. Tették ezt ahelyett, hogy a rendelet mellékleteként a kormány honlapján közzétették volna Word formátumban (mert ezt gyakorlatilag mindenki használni tudja) a nyilatkozat mintáját. Onnan szépen bárki letölthetné és használhatná. De nem! Elvégre ez egy lehetõség volt egy ismerõs cég (mert bizonyára nem nyilvános közbeszerzésen választották ki a kivitelezõt) zsebébe csorgatni némi állami pénzt.
S akkor jöjjön a – talán – legproblémásabb rész, az ellenõrzés. A romániai rendõr eleve nem arról híres, hogy közszolgának érzi magát, de ebben a rendkívüli helyzetben félõ (s vannak bizony erre utaló jelek), hogy még nagyobbra nõ az egoja. S ez nem csak egyénileg, hanem intézményes szinten is, csak meg kell nézni a híradókat, ahol a rendõrség képviselõi szinte kérkednek azzal, hogy hány embert büntettek meg, s mekkora a kirótt büntetések összértéke. (Nota bene: ez különösen visszatetszõ volt a rendelkezés bevezetését követõ elsõ nap, amikor joggal feltételezhetõ, hogy voltak olyanok, akik még nem is értesültek arról.) Ez pedig nyilvánvaló módon ellenérzést szül az emberekben. Félre ne értsen valaki: ha XY nem tartja be a karanténra vonatkozó elõírásokat és a városban sétál, illetve korházba kerül, s ott letagadja azt, hogy pár napja jött haza Olaszországból, azt büntessék meg, mert megérdemli, mások életével játszik. De ha egy állampolgár netán az elõírt nyilatkozat nélkül megy ki az utcára és a rendõr megállítja, akkor – ha a célt nézzük – teljesen indokolatlan diadalmasan lecsapni rá, s máris írni a kihágási jegyzõkönyvet. Célszerûbb (fõleg az elsõ napokban, de késõbb is) figyelmeztetni, avagy például megkérdezni, hogy mi az oka annak, hogy nincs nála olyan (mert megeshet, hogy egyszerûen képtelen elkészíteni a nyilatkozatot, mert nem tudja, hogy az miket kell tartalmazzon). Sokkal de sokkal célszerûbb lenne, ha a rendõrök nyugtatömb helyett típus-nyilatkozatokat hordanának magukkal, s azokat osztogatnák, segítve az embereket, hogy tudják betartani a rendeletet.
Végezetül következzen a – szerintem – legfontosabb rész: mindezek eredménye.
Maga a megszorítás önmagában frusztrálja az embereket, ezért ép ésszel az várható el, hogy a hatóságok ezt a frusztrációt minden lehetséges módon csökkentsék, illetve arra ösztönözzék az embereket, hogy a korlátozást betartsák. Ne nehezítsék pluszban az életüket, illetve ne hozzák õket ráadásul bosszantó, megalázó helyzetbe. (Elég egy pillantást vetni a határ túloldalára, ahol lényegében ugyanilyen intézkedést hoztak, épp csak nem kötelezik az embereket nyilatkozatok kitöltésére és nem fenyegetnek büntetésekkel. S nagy összegben fogadnék, hogy ott kevesebben szegik meg az intézkedést, vagyis az hatékonyabban szolgálja a célját.) Amíg ugyanis teljes kijárási tilalom nem lép életbe Romániában, addig a meglévõ korlátozást ki lehet játszani. Az emberek tudnak papírt gyártani, s arra végképp nincs módjuk a hatóságoknak, hogy ellenõrizzék, hogy mennyiben reális és szüksége az az út, amit valaki megtesz (hogy érthetõbb legyen: például bárki elmehet egy nap akárhányszor vásárolni, úgy, hogy mindig csak egy terméket vásárol meg, ahelyett, hogy egy úttal megvásárolná az összest; s hasonló példákat bárki kitalálhat, mert az emberek roppant leleményesek tudnak lenni, ha rákényszerítik õket). Ha pedig piszkálják és bosszantják az embereket, akkor annak az lehet az egyik következménye, hogy csak azért is gyártani fogják a nyilatkozatokat halomra, s járkálni fognak egész nap, hogy megmutassák, hogy velük a hatóság nem babrál ki.
S akkor vissza az elejére: ha egy hatóság el akar érni egy célt, akkor nem árt, ha rendelkezik a szükséges tudással, s nem utolsósorban bölcsességgel, hogy olyan intézkedéseket hozzon, s azokat olymódon hajtsa végre, hogy a kitûzött célt érje el. A mostani helyzet sajnos ismét csak azt bizonyítja be, hogy ennek az államnak a vezetõi ezen a vizsgán (is) elbuktak. Az általuk alkalmazott eszközök felesleges bonyodalmakat okoznak az állampolgároknak, azok alkalmazása pedig öncélú, nem a célt szolgálja, hanem sokkal inkább azt, hogy ezúton is megmutassák, hogy a hatóság az úr ebben az országban, az állampolgár pedig húzza meg magát, ha nem akar kapni egy nagyot a fejére. S ezzel a legnagyobb gond az, hogy mikor a végén (ha lesz olyan) vonalat húzunk, akkor az eredményt emberéletekben kell majd számolni.

ui.
Mindezek megírásához a végsõ lökést az adta, hogy tegnap este a házunk elõtt a csendõrök hosszú perceken keresztül szórakoztak egy járókelõvel. Közel távol teremtett lélek nem járt, jogos kérdés, hogy egyáltalán miért állították meg, milyen járványügyi veszélyt jelentett.

ui2:
A másik ok a belügyminiszter himnuszéneklõs rendelete, ami annyira abszurd, hogy kár sok szót vesztegetni rá, annyit azonban hadd jegyezzek meg, hogy gyakorlatilag biztos vagyok benne, hogy nem volt hatásköre ilyen intézkedést hozni, mert annak semmi köze a belügyminisztérium által hivatásszerûen végzendõ tevékenységéhez.

Kategória: Ez Románia, megáll az ész!, Mindennapjaink a 21. században | Szóljon hozzá most!

Váratlan jó hír

Amint arról novemberben hírt adtam, az emberjogi bíróságon elindult az eljárás négy korábban benyújtott panaszom ügyében. Ez nyilván nagyon jó hír, de a Bíróság arról is gondoskodott, hogy azért túl jól ne érezzem magam. Ezt konkrétan úgy tette, hogy 2018 decembere és tavaly november között öt darab panaszt is postáztam a címükre, a tértivevény-szelvények tanúsága szerint azokat rendben meg is kapták, épp csak válasz nem érkezett egyikre sem, holott korábban pár hónap eltelte után érkezett egy levél, amiben tájékoztattak arról, hogy a panaszt befogadták (ez volt a kevesebb), vagy hogy elsõ ránézésre megalapozatlannak találták, s nem fogadják be (ez volt az összes többi). Eltelt tehát több mint egy év, s úgy nézett ki, hogy az öt panaszt elnyelte a messzeség köde.
S akkor egyszer csak láss csodát, mikor már majd minden reményt feladtam, akkor ezt találom a postaládában:

ECHR-540-20

Az ugyan nagy titok számomra, hogy miért a legutolsó panaszról érkezik leghamarabb hír, lényeg az, hogy azt befogadták. S így él a remény, hogy elõbb-utóbb a többi négy esetében is kapok visszajelzést.

Kategória: siker | Szóljon hozzá most!

Megkövetem a csíkszeredai ügyészséget!

Közeleg a tárgyalás egy olyan ügyben, ami még 2014 õszén indult, de a jelek szerint egyhamar nem ér véget. Annak az a fejezete zajlik most, hogy másodszor is panaszt tettem Hargita megye prefektusa ellen hivatali visszaélés miatt, ugyanis máig nem hajtott végre egy jogerõs bírói ítéletet. A témáról tavaly októberben írtam ezt

Mindennek van határa. Vagy mégsem?


S mivel közeleg a tárgyalás, a napokban belenézte az ügy iratcsomójába (ezt meglepõ módon korlátozott mértékben itthonról megtehetem), s most szembesültem azzal, hogy ok nélkül bántottam abban az írásban az ügyészséget, õk kivételesen nem voltak vétkesek. Ugyanis rögtön az általam benyújtott kereset után az iratcsomóban ez található:

ugyeszseg-atirat-2019-aug

S mint látható, azt az átiratot augusztus 30.-án iktatták a bíróságon, tehát az az iratcsomó, amirõl a bírónõ október elsején azt állította, hogy még nem érkezett meg, már több mint egy hónapja ott volt. Azt pedig nehéz elképzelni, hogy a bírónõ nem vette észre, mert két vaskos iratgyûjtõrõl beszélünk, össz-vastagságuk közelíti az araszt.
Persze ezzel együtt megeshet, hogy a bírónõ valóban a tökéletlenség világcsúcsát készült megdönteni, mert a tárgyalás után ezt az átiratot küldte az ügyészségre:

atirat-ugyeszsegnek-2019-okt

Amire nem meglepõ módon ezt a választ kapta:

ugyeszseg-valasz-2019-okt

Amit bizton állíthatok: az október végi tárgyalás nem azzal kezdõdött, hogy a bírónõ elnézést kert az idõhúzásért. Megállapította, hogy immár megérkezett az iratcsomó, de van itt egy másik probléma is. Ami valóban probléma, s valóban fennállt már az október eleji tárgyaláson is, épp csak akkor nem említette.
Hát így lehet egy ügyet gyakorlatilag négy hónapig húzni, egy felperest egy helyett háromszor becitálni a bíróság elé. Az elkövetõnek pedig ez semmibe sem kerül.
Én ellenben becsületbeli kötelezettségemnek tekintem, hogy elnézést kérjek az ok nélkül megvádolt ügyészségtõl.

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Szóljon hozzá most!

Formália

2015 májusában petíciót intéztem a Román Hírszerzõ Szolgálathoz, amiben leírtam néhány furcsa esetet melyek velem estek meg azon a tavaszon (névtelen rágalmazó leveleket szórtak szét valakik a város utcáin, stb.), s arra kértem a intézmény vezetõjét, hogy vizsgálják ki, hogy azokban érintett-e valamilyen módon a Szolgálat, s ha azt találnák hogy igen, akkor tegyék meg a szükséges törvényes lépéseket. Arra a következõ “választ” kaptam:

valasz-sri

Ebben tájékoztatnak arról, hogy alaposan kivizsgálták az általam jelezetteket, majd tartanak egy rövid törvény-ismertetõt, végül köszönik, hogy hozzájuk fordultam. Épp csak az “alapos kivizsgálás” eredményeirõl nem mondanak egy kukkot sem. Ezt jeleztem is nekik, mire kaptam egy újabb semmitmondó, mellébeszélõ “választ”, így bírósághoz fordultam, s azt kértem, hogy kötelezzék a Hírszerzõ Szolgálatot, hogy oldja meg a petíciómat a jogszabályi elõírások betartásával (magyarán vizsgálja ki, ha kell intézkedjen, majd tájékoztasson arról hogy mit tapasztalt és mit tett). Ott alapfokon vesztettem, mert a Bukaresti Táblabíróság úgy találta, hogy a kérésem alaptalan. Fellebbeztem a legfelsõ bírósághoz, ott idén májusban született jogerõs ítélet, amit – természetesen – nem közöltek ki a törvényes harminc napon belül. Júniusban tehát írásban kértem az ítélet kiközlését, természetesen sikertelenül. Majd további hat alkalommal, természetesen hasonló eredménnyel. A hetediket azonban valamiért már nem várták meg, 24.-én az angyal elhozta nekem ama ítéletet, itt van:

jogeros-itelet

Ha valaki az indoklásra kiváncsi, az az elsõ oldalakat nyugodtan ugorja át, mert a lényeg ott van az 5. oldal közepén, s eképpen szól: Az alapfokon eljáró táblabíróság helyesen állapította meg, hogy a Szolgálat betartotta a törvényes elõírásokat, mert a petíciómra választ adott. Az, hogy a válasz nekem nem volt ínyemre legyen az én bajom.
Magyarán a legfelsõ bíróság álláspontja is az, hogy nem kell elveszni a részletekben, függetlenül attól, hogy mi volt a petíció tárgya, illetve attól, hogy az abban megfogalmazott kérdésre válaszol-e a megszólított intézmény, a lényeg az, hogy szülessen egy válasznak nevezett irat s azt küldjék el a petíció benyújtójának. Csak a forma számít, a tartalom lényegtelen. Ez lenne a magyarázat jelen írás címére.
Akkor most befejezésképpen én is ezt a módszert fogom alkalmazni, s az olvasók azon kérdésére, hogy elégedett vagyok-e ezzel az ítélettel azt válaszolom, hogy boldog új évet kívánok nekik.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész!, Politika | Szóljon hozzá most!

Mettõl meddig?

A városban jártamban-keltemben csütörtökön felfigyeltem a hirdetõoszlopokon egy plakátra:

Hogy városunk román közössége eddig miért nem ünnepelte meg a nemzeti ünnepét azt õk tudják, de az tény, hogy ezt a jogot tõlük balgaság volna elvitatni, még akkor is, ha az kétségen felül áll, hogy azokat akik Románia nemzeti ünnepét arra a napra tették nem a román-magyar megbékélés eszméje vezérelte. Ezzel együtt az az õ ünnepük, s mindaddig míg azt korrekt és szolid módon teszik, nyilván joguk van ünnepelni.
Némileg meglepõ lehet ugyanakkor a helyszín, hisz a Korona terme jellemzõ módon egyházi, illetve magyar mûvelõdési események helyszíne szokott lenni, de ha pozitívan állunk hozzá, akkor akár példamutatónak is lehet nevezni a gesztust, hogy erre a célra odaadták a szervezõknek, hadd lássák hogy a gyergyói székely az toleráns és a békés együttélés híve. De azért a figyelmes szemlélõben némi kétely is felmerülhet azt illetõen, hogy mettõl meddig nevezhetõ indokoltnak a tolerancia, hisz a rendezvény szervezõjének a logoja (ott a plakát felsõ felén, középen) igencsak hasonlít ahhoz ami itt látható, márpedig azt a társaságot mindenképp jó lenne minél távolabb tartani nem a Korona teremtõl, hanem úgy általában Székelyföldtõl.
Már csak erre való tekintettel is úgy döntöttem, hogy beleszagolok a rendezvény levegõjébe, hadd lássam mi is zajlik ünneplés címszó alatt a katolikus templommal átellenben. A terem kevéssel a kezdés után így nézett ki:

Magyarán még a fellépõ gyermekek szüleit se hozta túl nagy izgalomba a rendezvény, a szervezõkön és a fellépõkön kívül csak kevés érdeklõdõ foglalt helyet a székeken. Következésképpen igen fellengzõsen hangzott a mûsorvezetõ azon kijelentése, hogy Gyergyószentmiklós lassan a román vers és folk-zene Mekkája lesz. Joggal feltételezhetõ ugyanis, hogy román vidékeken azért csak több hallgató vesz részt egy ilyen rendezvényen.
Ettõl eltekintve egy szolid Miatyánkkal meg egy rövid és köszöntõvel, minden hõzöngés nélkül indult a mûsor, majd színpadra léptek a helybéli gyermekek. Úgy nézett ki, hogy valóban egy mûvészi mûsorral van dolgunk, úgy, ahogy az meg volt hirdetve. A gyermekek énekeltek, a közönség lelkesen tapsolt. Mint egy ünnepen.
Aztán következett a második gyermek-csoport, amelyik Várhegyrõl érkezett, s itt már megbicsaklott a dolog, s ismét, immár teljes joggal merült fel a “mettõl meddig?” kérdése, mert a második daluk refrénjében már azt fújták teli tüdõbõl, hogy “De la Nistru pân’la Tisa”. A közönség egy része meg velük énekelt, nyilván jól ismerték mind a dalt.
Megeshet persze, hogy a lelkesen éneklõ gyermekek nincsenek tisztában ennek a pár szónak a jelentésével, nekik csak egy refrén egy általuk megtanult énekben. De még ha így is lenne, aki(k) ezt nekik megtanítottá(k), az(ok) pontosan ismeri(k) a jelentését. S nem kétséges, hogy aki ilyen dalokat tanít gyermekeknek, az egyéb – nem túlzás – gazemberségekre is képes. S itt iskolai csoportokról van szó, a vezetõik bizonyára tanárok, akik ebben a szellemben nevelik a gyermekeket! Ha pedig ez így van, akkor a történetben van némi felelõssége a megyei tanfelügyelõségnek is, elvégre az semmiképp nincs rendben, hogy arra pár éve kiterjedt a figyelmük, hogy körlevélben figyelmeztessék az igazgatókat, hogy az iskolák épületére csak Románia és az EU zászlaját szabad kitûzni (ami tényszerûen nem igaz, a vonatkozó törvény értelmében a helyi zászlókat is ki szabad tûzni), ellenben az ilyen jelenségekre úgy látszik nem figyelnek fel. Márpedig kellene, mert lehetünk mi bármennyire toleránsak, itt etnikai béke nem lesz, míg a román gyermekeknek nem csak hazug történelmet tanítanak, de ráadásképpen ilyen “hazafias” dalokat is.
Eleve nem szándékoztam végigülni a rendezvényt, de azon a ponton nyilván elegem lett belõle és távoztam, hisz a lényeget már megtapasztaltam, nevezetesen hogy a szervezõk/résztvevõk számára egyáltalán nem világos, hogy mettõl meddig ünnep az ünnep, s hol kezdõdik valami más. S ez több mint sajnálatos.

Kategória: egy kisváros nagy gondjai, Ez Románia, Mindennapjaink a 21. században, Politika | Szóljon hozzá most!

Az érem sötét oldala

Hogy mennyire rendkívüli a brassói ítélet pontosan megmutatja az, hogy szintén ítélet született egy sokkal de sokkal fontosabb perben, amelynek tárgya a Tanasã egyesületének a felszámolása. Az eredmény pedig ez.
Holott a törvény teljesen egyértelmû: ha egy egyesületnek nincs szabályosan kinevezett vezetõtanácsa több mint egy éven keresztül, az jog szerint megszûnik, a bíróság nem tehet mást, mint kimondja a megszûnést. Ez pedig ebben az esetben fennáll, az elsõ vezetõtanács mandátuma 2016 júniusában lejárt, s 2018 decemberéig (akkor nyújtottam be a keresetet) nem neveztek ki újat. Ez számításaim szerint két és fél év. És mégis, szám szerint három bukaresti bíró is azt állapította meg, hogy itt minden rendben van, mûködhet tovább az egyesület. Az elsõnek ez úgy sikerült (lásd itt), hogy – bizonyára véletlenül – összecserélt két fogalmat. Elvégre egy bukaresti román bíróval megesik, hogy hiányosan ismeri a román nyelvet. A másik kettõnél ellenben már nem történhet meg ugyanaz, mert a fellebbezésben alaposan elmagyaráztam a kettõ között különbséget, ezért kíváncsian várom, hogy most mi lesz az elutasítás indoklása.
S a hab a tortán: Emberünk az alapfokú tárgyalásra szerkesztett egy válasziratot (amin biztos jól derülne minden magára adó ügyvéd), nyilván nem azzal a céllal, hogy megvédje magát (arra ott vannak általában a bírók), hanem hogy némi jövedelemhez jusson. Éppen ezért az irományát aláíratta egy ügyvéddel, majd ezért ügyvédi honoráriumra nyújtott be igényt. Ugyanezt eljátszotta másodfokon is, s hogy meg ne szakadjon a munkában, hát elõvette ugyanazt a szöveget, kicserélte a dátumot és benyújtotta újra. Ezt egészen pontosan így kell érteni, még bár annyit se változtatott rajta, hogy kicsit másképp tördelje, más betûtípussal írja, stb. Egy az egyben ugyanazt nyújtotta be ismét, s ezúttal is kérte az ügyvédi honoráriumot. S ugyan erre felhívtam a bírók figyelmét, s jeleztem, hogy ugyanazért a munkáért dupla javadalmazást nem illene adni, ezek a bírók csak megítéltek neki ügyvédi honoráriumot is. Csak hogy lássam, hogy kikkel van dolgom. Azt meg tekintsem részükrõl külön kegynek, hogy nem a kért 1000 lejt, hanem csak annak felét. Hát hogy is mondjam … nem érzem kegynek. S az olvasók talán egyet fognak érteni ebben velem.
S hogy értse mindenki jól: itt nem az a legnagyobb gond, hogy a bírók csúfot ûztek a szakmájuk becsületébõl meg belõlem. A baj az, hogy ezzel csak még magasabb lóra ültették, s még vehemensebben fogja folytatni az uszítást és a magyarok zaklatását. Mert ez történik minden általa megnyert per után.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész!, Politika | Szóljon hozzá most!

A duplán csoda

Az elmúlt évek során alaposan megismerve a román igazságszolgáltatást, most a szó szoros értelmében egyik ámulatból a másikba estem.
Röviden az elõzményekrõl: Még tavaly három pontos panaszt tettem bizonyos Dan Tanasã ellen a Diszkriminációellenes Tanácsnál, mely tanács hosszas mérlegelés után (meg miután a három pontból kettõt felett elegánsan átsiklott) úgy döntött, hogy súlyos büntetést ró ki, egy megrovást (errõl bõvebben itt). Emberünknek azonban ez is bántotta az önérzetét, ezért bíróságon támadta meg a megrovásra vonatkozó határozatot. Ismerve, hogy egy elõzõ ügyben miképpen jártam ugyanazon Brassói Táblabíróságon, különösebb illúzióim nem voltak, ehhez képest valóságos csodaként éltem meg, hogy 22-én azt olvashattam a bíróság honlapján, hogy elutasították a Tanasã keresetét.
Erre aztán rátett még egy lapáttal az, hogy mint kiderült még aznap az ítélet indoklása is elkészült (hisz más esetekben ez hónapokba szokott telni), a mai napon meg is hozta a postás:

Sent-116-2019

Mondhatni egy korrekt, tisztességes és jól megindokolt ítélet, Tanasã viszonylatában kevés ilyen született az elmúlt években ebben az országban. Ezért szerintem Manuela Filip bírónõ megérdemli, hogy itt külön is megköszönjem neki.

Kategória: igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Szóljon hozzá most!

Vajon sánta vagy nem sánta az a kutya? (frissítve)

Soha nem volt rajtam drót, soha nem volt felragasztva még életem folyamán semmiféle sebtapaszokkal és egyéb más dolgokkal” mondta Virág Zsolt tegnap a MixFM rádióban, mikor a mûsorvezetõ arról érdeklõdött, hogy valóban “be volt-e drótozva” azon az ominózus beszélgetésen, amit városunk akkori polgármesterével folytatott még 2015 elején, s aminek az lett a következménye, hogy a polgármester ellen bûnügyi eljárás indult. Pedig mondhatta volna azt is, hogy nem, nem voltam. De persze jobban hangzik ha nem csak a kérdésre válaszol, hanem annál többet, nagyobbat mond, mintegy azt is elmondva, hogy neki aztán megvan a véleménye azokról, akik olyasmire vetemednek.
A beszélgetés annak apropóján hangzott el, hogy pár nappal korábban jómagam voltam a mûsor meghívottja, s arról is tájékoztattam a város lakóit, hogy panaszt tettem az ügyészségen ez ellen az ember ellen, mert a birtokomban levõ iratok azt bizonyítják, hogy két rendben is megsértette a Büntetõ Törvénykönyv elõírásait. S az illetõnek a fenti kijelentése éppen azért érdekes, mert õ pontosan tudja, hogy mik ezek az iratok, melyekbõl két részletet alább közzéteszek, alátámasztandó a mondanivalómat.
Kezdem azzal, hogy nincs semmi biztos információm ama lassan négy éves estrõl, így ha a mûsorvezetõ kérdésére egyszerûen nemmel válaszol, akkor ez az írás meg se született volna. De nem azt tette, azt mondta, hogy õ aztán soha.
Akkor lássuk.
Az elsõ részlet az ügyészi rendelet elsõ oldalának kezdõ része, amibõl kiderül, hogy nevezett személy 2015 október 8.-án feljelentést tett több személy ellen:

Virag-ugyeszi-rendelet-reszlet

Jegyezzük meg ebbõl a dátumot: október 8, akkor iktatják a feljelentést, tehát onnan kezdve indul a nyomozás a feljelentés ügyében, ergo az elõtt a hatóságoknak nem volt tudomásuk a feljelentésben leírtakról.
Maga a feljelentés igen terjedelmes, következzen most egy részlet a 3. oldalról:

Virag-feljelentes-reszlet

Itt hetekkel korábban (egészen pontosan szeptember 16.-án) történt eseményekrõl számol be, melyek egy közjegyzõ irodájában, illetve kint, a szabadban zajlottak. Nem nehéz megszámolni, a kevesebb mint fél oldalas szövegben négyszer szerepel az, hogy az állítása alátámasztására hang- és mozgókép-felvételt mellékel. S bizton állíthatom, hogy a feljelentésben ez a kijelentés még számtalan esetben fellelhetõ, függetlenül attól, hogy a helyszín kültér vagy beltér, Gyergyószentmiklós vagy Budapest. Hogy még pontosabb legyek, az ügyészi rendelet tanúsága szerint 6 darab DVD lemezt adott le az ügyészségen, amelyeken ezek a felvételek vannak.
Ezen a ponton fel lehet persze vetni a kérdést, hogy voltak-e ama találkozók során drótok az illetõ inge alatt, vagy pedig hogy volt-e ragtapasszal rá rögzítve valami, de ezek ugyebár részlet-kérdések. A lényeg az, hogy nem valamilyen hatóság (mert azok csak októberben indították meg a nyomozást), hanem – tekintve hogy azt is határozottan állította a rádiós beszélgetésben, hogy nem ügynöke semmilyen állami intézménynek – õ maga, saját kezdeményezésbõl készített videó-felvételeket számos emberrel való találkozásairól, azok tudta nélkül. Ezt pedig – tetszi vagy nem – a köznyelv úgy nevezi, hogy bedrótozva ment azokra a találkozókra. Sõt, a figyelmes olvasó talán azt is észrevette, hogy nem csak õ, hanem a testvére is. (Aki nem vette volna észre, az térjen vissza a második dokumentum-részlethez, s látni fogja, hogy a négy esetbõl legalább az elsõben a felvételt Virág József készítette.)
Mindezekbõl az körvonalazódik, hogy megeshet, hogy ama 2015 januári találkozón emberünk nem volt bedrótozva, de a jelek szerint hamis az az állítása, hogy õ aztán soha! Már feltéve ha nem áll elõ valami elfogadható magyarázattal arra a hat DVD-re.

Frissítés (nov. 25)
Az említett rádiómûsorban az illetõ azt is mondta, hogy a személyem nem érdekli, nem foglalkozik velem. Ehhez képest ma reggel ezzel szembesültem:

Az gondolom senkit nem lep meg, hogy úgy döntöttem nem barátkozom vele.

Kategória: Államérdek, egy kisváros nagy gondjai, Mindennapjaink a 21. században, Politika | Szóljon hozzá most!

Meg vagyunk mentve!

Örömmel jelentem, hogy a román igazságszolgáltatás szintet lépett, hivatalba állt az elsõ gondolatolvasó-bíró. Igen, igen. Nem csalás, nem ámítás, kétségbevonhatatlan bizonyíték van erre nézve, mutatom azonnal, épp csak kezdjük a történetet az elejérõl:
2016-ban autóvezetõi állást hirdetett Sepsiszentgyörgy önkormányzata, s azzal az indoklással, hogy gyakran kell külföldi küldöttségeket is szállítani, a feltételek közé betették azt is, hogy a jelentkezõk a román mellett ismerjék az EU-nak még egy hivatalos nyelvét. Ez azonnal szemet szúrt az európai méltóság õrzõjének:

(elvégre az EU az õ asztala), és panaszt tett a Diszkriminációellenes Tanácsnál, mondván, hogy indokolatlan elvárás egy autóvezetõvel szemben, hogy ismerje a magyar nyelvet, ráadásul ez a feltétel diszkriminálja azon derék román polgártársakat, akik ugyan Szentgyörgyön laknak, de nemzeti büszkeségük nem engedi, hogy a lovak nyelvét megtanulják. Elsõ látásra furcsa, nem is értem ezt a lépését Tanasã-nak, mert köztudott, hogy azt a Tanácsot az UDMR-bérenc Asztalos Csaba vezeti, aki a román nép esküdt ellensége, mérhetetlenül elfogult, lám nemrég is képes volt megrovásban részesíteni az Adevãrul Harghitei fõszerkesztõjét, aki nem tett mást mint kifejezte õszinte véleményét a magyarokról.
No de a panasz megtétetett, s láss csodát, a döntés az lett, hogy megrovásban részesítették Sepsiszentgyörgy polgármesterét. Aki nyilván ezzel nem tudott egyetérteni, ezért bírósághoz fordult, s azt kérte, hogy a büntetését (még ha csak szimbolikus is) töröljék el. A döntés pedig szeptemberben meg is született, immár az indoklása is olvasható itt.
S akkor következzen a fennebb említett állításom bizonyítéka. A hosszas bevezetés elhagyható, tessék bátran egybõl szinte a végére ugrani, ahol ez olvasható:
Exercitarea atributiilor de serviciu ale unui sofer cu conditia cunoasterii limbii comunitãtii în care îsi desfãsoara activitatea (mascatã sub cerinta cunoasterii unei limbi de circulatie din Spatiul Uniunii Europene) este nu justificatã obiectiv, iar metoda nu este adecvatã si necesarã, în opinia Curtii, care îsi însuseste punctul de vedere al CNCD.” Azaz hiába jönnek ezek a háromszékiek mindenféle csellel, a bíró átlát rajtuk, mint Mircea Diacon fõfogyasztóvédõ a pálinkáspoháron, tudja õ pontosan, hogy mi jár a fejükben, s annak alapján dönt. Jöhetnek itt mindenféle EU-val meg hivatalos nyelvekkel, miközben a napnál is világosabb a hátsó szándékuk, azt akarják, hogy a soför ismerje a magyar nyelvet!
Mi tagadás, ebben az esetben ez rosszul sült el, de próbáljuk nézni a dolgok jobbik oldalát. Képzeljük el például azt, hogy ez elé a bíró elé kerülnek a Tanasã által indított perek, amelyekben õ mély meggyõzõdéssel azt bizonygatja, hogy kizárólag a törvények betartatása a célja, mire a bíró sátáni kacajjal felnevet, pajkosan megfenyegeti az ujjával, s azt mondja neki, hogy “ugyan már, átlátok én rajtad, a te szemedet a magyar feliratok és jelképek bántják“. S azzal visszakézbõl elutasítja a kéréseket. Hát nem örömteli perspektíva?

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Szóljon hozzá most!

Ha lassan is, de haladunk


1.
Véget ért idehaza az a per, aminek tárgya nem kimondottan kisebbségi, de nagy mértékben jogvédelem, pontosabban a büntetõ eljárásokban érintettek jogait érinti. Az elõzményekrõl bõvebben írtam annak idején itt, most ezért csak annyit a témáról, hogy ha az ember az említett kategóriába tartozik (például sértett fél), akkor könnyen megeshet, hogy egy nap egy ilyet talál a postaládájában:

instiintare-1

Márpedig mindenki nem teheti meg, hogy másnap nyakába veszi az országot és utazik sok száz kilométert, csak azért, hogy átvegyen egy iratot, mert ha átveszi ha nem, rá egy napra úgy fogják tekinteni hogy átvette, s annak számtalan következménye lehet. Az eljárás módosítását kértem a Legfõbb Ügyészségtõl több mint három évvel ezelõtt, de a kérésemet figyelmen kívül hagyták. Ezért bírósághoz fordultam, alapfokon a pert meg is nyertem, ellenben a Legfelsõ Bíróság idén májusban megváltoztatta az ítéletet és a kérésemet jogerõsen elutasította. Indoklást máig sem láttam (habár a törvényes határidõnek több mit hatszorosa telt el azóta), így annak hiányában, de pár napja postáztam Strasbourgba a jubileumi (25.) egyéni keresetemet, hadd lássuk az ottani bírák egyetértenek-e azzal, hogy ez a módszer súlyosan jogsértõ.

2.
A mai nap egy másik ügyben született ítéletrõl is be szerettem volna számolni, de objektív okból nem tehetem: ugyanis még nem született meg. Pedig tegnapra már a harmadik tárgyalás volt kitûzve, s rendes körülmények között az elsõn az ügy végére járhattunk volna, de a bíró újabb halasztást rendelt el. Ugyanis:
– Elsõ esetben az illetõt nem találta otthon a postás, de neki nem hagyott a fentihez hasonló értesítést hanem átadta a küldeményt valaki másnak, akirõl nem lehet tudni hogy ki, mert az átvételi elismervényen csak egy aláírás szerepel. Márpedig a bíró szerint biztosítani kell a másik félnek a védekezéshez való jogát, s megítélése szerint nem egyértelmû, hogy az illetõ kézhez kapta-e az idézést.
– Második esetben azért halasztottak, mert a tárgyalás napjáig egyáltalán nem érkezett vissza az bíróságra az átvételi elismervény, ami azt igazolná, hogy az illetõ átvette az idézést. Történt ez olyan körülmények között, hogy õ ugyanabban a városban lakik ahol a bíróság mûködik, s a két tárgyalás között három hét telt el.
– Végül harmadik esetben azért halasztottak, mert az átvételi elismervény most rendben volt (az illetõ anyósa vette át az idézést, névvel és személyi igazolványának a számával igazolva), de a tárgyaláson nem jelent meg se a másik fél se az ügyvédje. Amire a bíró azt mondta, hogy nem lehet tudni, hogy szándékosan nem jöttek vagy akadályoztatva vannak, s mivel az illetõnek joga van arra, hogy a bíróság elõtt védekezzen, ezen jogát garantálni kell!
Azt gondolom mondanom sem kell, hogy ebben az ügyben én vagyok a panaszos, a másik fél pedig a vádlott, aki ilyen nagylelkû bírói segédlettel tudja húzni az idõt. Még csak annyit kell tehát hozzátegyek, hogy a helyszín Sepsiszentgyörgy, s a másik felet pedig úgy hívják, hogy Dan Tanasã.
Aki nem hiszi, nézze meg itt.

3.
S akkor most valami (remélem) jó hír is: pár hét leforgása alatt két levelet is kaptam Strasbourgból, ahonnan mostanában csupa rossz (a panasza nem befogadható) vagy semmi hír (tavaly december óta 5 panaszt postáztam, s egyikre se jött még semmi válasz) érkezett. Ezúttal ez másképp volt, itt van a két levél:

EJEB-eljaras-elindult

EJB-ertesites-42068-15-60930-16-9360-17

Vagyis elõször arról tájékoztattak, hogy elindították az eljárást az elsõ hozzájuk címzett panaszom ügyében (aminek a tárgya az, hogy minden jogalap nélkül megbüntettek, mert magyar nyelven nyújtottam be a vagyonbevallásomat), majd nemsokára arról, hogy másik három panaszomat összevonták, s azok esetében is elindították az eljárást. Ezek:
– Hargita megye prefektusa ellen indított elsõ perem, melyben a kérésemet érdemben le se tárgyalták, mert nem tettem eleget a törvényszék jogszerûtlen felszólításának.
– Maros megye prefektusa ellen indított perem, amelyben a keresetemet azért utasították el annak érdemi megvizsgálása nélkül, mert a bírók véleménye az volt, hogy Hargita megyében lakván nem vagyok érdekelt abban, hogy mi történik Maros megyében. Ami már csak azért is érdekes megállapítás, mert ismerek egy Bukarestben bejegyzett egyesületet, amelyik Hargita és Kovászna megyei önkormányzatokat szokott perelni, s azokban a perekben a bírók soha nem vetik fel azt a kérdést, hogy vajon az az egyesület érdekelt-e abban, hogy mi történik ebben a két megyében. Sõt, ha a megtámadottak vetik fel ezt a kérdést, akkor mindig kifizetik õket azzal, hogy az egyesület alapszabályába maga az egyesület írta bele, hogy pereket indíthat bárhol az országban, tehát természetesen érdekelt. Ha õ mondja.
– Hargita megye prefektusa ellen indított perem (amirõl bõvebben itt írtam), aminek az volt a tárgya, hogy büntessék meg õt, mert nem hajtott végre egy jogerõs ítéletet. (Ennek kapcsán: Románia nem jogállam voltát mindennél fényesebben bizonyítja az, hogy a prefektus nem hajtotta végre az ítéletet és ezért nem büntették meg, miközben Korond polgármestere az ellene hozott ítéletet végrehajtotta, aminek az lett az egyenes következménye, hogy a bíróság úgy döntött, hogy tetemes bírságot kell fizessen. Nyilván azért, mert neki nem volt sapkája.)
Az ügyek alakulása a Bíróság honlapján követhetõ, az ügyszámok ott vannak a két levélen, de ide is bemásolom:
11655/15
42068/15
60930/16
9360/17
A magam részérõl ehhez csak annyit teszek hozzá, hogy nagyon remélem, hogy mind a négy eset ugyanolyan egyértelmû és világos lesz a bíróság számára mint nekem, s hogy ennek megfelelõen számomra kedvezõ ítéletek fognak születni.

4.
S akkor most vissza hazai vizekre. A nyáron vaskos borítékot hozott a posta Bukarestbõl:

Boritek

Ebben egy 26 oldalas ügyészi rendelet rejtõzködött, ezzel a levéllel kisérve:

ugyeszseg-ertesites

Románul nem tudóknak: tájékoztatnak, hogy a 848/P/2015-ös ügyben a kivizsgálást lezárták, s csatolva küldik az ügyésznek a panasz ejtésére vonatkozó rendeletét. Ugyanakkor tájékoztatnak arról is, hogy a 2015 október 13 és 2016 március 6 közötti idõszakra a következõ megfigyelési módokat hagyta jóvá az ügyészség kérésére az illetékes bíróság:
– két telefonszámon folytatott beszélgetések rögzítése
– hangrögzítés, fényképezés vagy videózás révén történõ megfigyelés
– mûszaki eszközökkel történõ követés, a használt telefonkészülékek és szállítóeszközök megfigyelése és követése.
Magyarán a megfigyelés és követés majd minden módja, leszámítva a hálószobánk bekamerázását. Ahogy az egy igen veszélyes gonosztevõ estén illik.
Ez is jól kezdõdik, mondhatnám.
A rendeletbõl pedig azt tudhattam meg, hogy egy Virág Zsolt nevû egyén 2015 októberében feljelentett számos társammal együtt (hogy kik õk, azt hozzájárulásuk nélkül nyilván nem mondhatom el), azért, mert bûnszövetkezetet hoztunk létre azért, hogy megakadályozzuk a román igazságszolgáltatást abban, hogy az méltó módon megbüntesse városunk akkori polgármesterét. A feljelentésben rám vonatkozóan a következõ “bûnök” vannak felsorolva:
– Kezdeményeztem egy petíciót azzal a céllal, hogy a város bontsa fel az V. Kerülettel a testvérvárosi szerzõdést.
– Sajtókampányt folytattam Virág Zsolt lejáratására.
– Kezdeményeztem egy az V. Kerület polgármesterének címzett levelet, amit a városi képviselõtestülettel akartam elfogadtatni.
Mondhatni valóban igen súlyos bûnök, teljes mértékben érthetõ, hogy az ügyészség nem csak hogy kivizsgálást indított, de kezdeményezte a fent említett megfigyeléseket is. (Amelyekrõl még azt is tudni kell, hogy maximum 30 napig tarthatnak, utána csak jól megindokolva lehet a meghosszabbítást kérni, s azt bíró kell jóváhagyja.) Gondoljunk csak bele, milyen veszélyt jelentett volna a nemzetbiztonságra, ha teszem azt újabb petíciót kezdeményezek, s arról a hatóságok nem tudnak idõben?
A feljelentés többi részérõ majd beszámolnak az érintettek ha akarnak, itt és most még csak annyit mondok el róla, hogy számos eseményre, találkozóra kitért (melyek idehaza, illetve külföldön zajlottak le), ezek közös vonása, hogy minden beszámoló így végzõdik: “(în sustinerea celor prezentate, atasez probe audio si video.)” Vagyis: az elmondottakat alátámasztandó audió- és videó-bizonyítékokat csatolok. Ezt ki-ki értékelje ahogy akarja, a magam részérõl annyit mondok, hogy úgy gondolom, hogy fontos, hogy nyilvánosságot kapjon.
Tekintettel arra, hogy arra törvényes jogom van, természetesen igényeltem azt, hogy megnézhessem/hallgathassam a megfigyelés eredményeit, ezért írásban ki is fejeztem ezen igényemet. A nagy eseményre végül múlt hónap közepén került sor, amit ez a jegyzõkönyv tanúsítja:

DNA-jegyzokonyv

Némi csalódást okozott az a tájékoztatás, hogy ugyan teljesen szabad volt a pálya, végül csak a telefonjaim lehallgatását ültették gyakorlatba (legalábbis ezt állítják), de így is egy nagy halom optikai lemezzel szembesültem, s több mint két órát elvett az életembõl az, hogy az elsõ hónap felvételeit végighallgassam. Ezt azonban meg kellett tegyem, tekintettel arra, hogy milyen válaszlépéseket terveztem. Ezek pedig a következõk:
– Egy büntetõ panasz a feljelentõ ellen, aki nyilvánvaló módon elkövetett két bûncselekményt, nevezetesen az igazságszolgáltatás félrevezetését, illetve hamis nyilatkozást. Túl azon, hogy én magam tudtam, hogy nem követtem el a bûncselekményt amivel Virág megvádolt, ugyanerre a következtetésre jutott az ügyészség is, igaz nekik ehhez több évre és fél évnyi lehallgatásra volt szükségük. De lényeg a lényeg: világossá vált, hogy úgy tett ellenem feljelentést, hogy nem volt semmi bizonyítéka arra nézve, hogy törvényt sértettem volna, vagy megfordítva (mert logikailag egyenértékûek) pontosan tudta, hogy nem követtem el bûncselekményt. Tettével ráadásul komoly károkat okozott az államnak, évekre lefoglalt emberi és anyagi erõforrásokat, elvonta azokat a valódi bûncselekmények elleni harctól. Ráadásul az is elmondható róla – tudva azt, hogy a szintén általa feljelentett Mezei Jánosról már bíróság mondta ki, hogy ártatlan – hogy visszaesõ, mondhatni szokása megalapozatlan feljelentéseket tenni, pusztán bosszúból. S hogy a vádját valamivel megalapozza, megtette azt is, hogy azt nyilatkozta az ügyészségen – annak tudatában, hogy a hamis tanúzás bûncselekmény -, hogy én valamiféle levelet szerkesztettem s azt el akartam fogadtatni a városi képviselõtestülettel. Ez a panasz immár elkészült, a mai nap folyamán iktattam a városi ügyészségen:

Panasz-iktatva

– Készül egy második panasz is, aminek tárgya a magánélethez való jog súlyos megsértése. Ugyanis ügyvéd mondja, hogy a jogállamnak nehezen nevezhetõ Romániában is kirívó az, hogy valakinek a telefonját a maximális 6 hónapon keresztül hallgassák le. Ráadásul az egy hónap utáni hosszabbításnak semmiféle való indoka nem volt, ugyanis – s ezért hallgattam végig – az alatt egyetlen feltételezett bûntársammal sem beszéltem egyetlen egyszer sem telefonon. Ezért nagyon de nagyon kíváncsi vagyok (s ez ki kell derüljön), hogy milyen alapon kérte az ügyész a lehallgatás folytatását, s milyen megfontolásból hagyta azt jóvá a bíró. Újra és újra. Mert nyilván a késõbbi idõszakban sem származott a telefonbeszélgetéseimbõl semmiféle, az ügy szempontjából releváns információ. Ezzel szemben elmondható, hogy azon hónap során igen sok beszélgetést folytattam egy akkor elsõ alkalommal megszervezett akcióval kapcsolatosan. Az pedig Székelyföld határainak a kivilágítása. Ami egyfajta politikai cselekedet volt. S éppen ezért felmerül a jogos gyanú, hogy a lehallgatás célja valami egészen más (mondjuk ki: politikai) volt, az egész feljelentés csak a jó kifogás szerepét játszotta. Megeshet, hogy soha nem derül ki, hogy mi is volt az igazság, de ami ilyen téren megtehetõ azt a magam részérõl megteszem, s amint eme második panasz elkészült, azt is be fogom nyújtani.
Az elmúlt több mint négy évben számos emberrel találkoztam, akik azért háborogtak, hogy bármit meg lehet tenni büntetlenül ebben az országban, ha az elkövetõ a “megfelelõ” oldalon áll. Ezen ügy kapcsán talán ki fog derülni, hogy ez igaz-e.

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, siker | Szóljon hozzá most!

Mindennek van határa. Vagy mégsem?

A romániai igazságszolgáltatás dicsõnek nem mondható ténykedésérõl már nem egyszer szóltam, itt egy újabb történet.
Tavaly január nyolcadikán postáztam egy panaszt a csíkszeredai ügyészségre, amiben azt tettem szóvá, hogy megyénk prefektusa hivatali visszaélést követett el, amikor évek múltán sem hajtott végre egy jogerõs bírói ítéletet. Az akár szokványosnak is nevezhetõ, hogy az ügy kivizsgálása rendesen elhúzódott, több mint másfél év után kaptam kézhez az ügyészség végzését. Sõt, még az se lepett meg olyan nagyon (habár reméltem, hogy egyszer csak szembesülök egy kivétellel), hogy abban az áll, hogy a panaszt megalapozatlannak találták és ejtették. Ezt természetesen megfellebbeztem a fõügyésznél, majd az újabb elutasítás után az illetékes csíkszeredai bíróságon.
Ezek lennének az elõzmények, mert most errõl a bírósági szakaszról szeretnék röviden beszámolni. A keresetet augusztus 21.-én iktatták, s a Büntetõ Perrendtartási Törvénykönyv 341. cikkelye értelmében elvileg még aznap át kellett adják a bírónak, akinek az a dolga, hogy kitûzi a tárgyalás napját, s errõl értesíti a feleket is meg az ügyészséget is. Az ügyészség kötelessége pedig az – lásd a cikkely 3. bekezdését -, hogy az értesítés kézhezvételétõl számított három napon belül továbbítsa az ügy iratcsomóját a bírónak.
S akkor most számoljunk egy kicsit. Az ügyészség is meg a bíróság is Csíkszeredában van. A távolság a kettõ közt gyalog is igen kicsi, de tegyük fel, hogy postán kommunikálnak, hogy annak nyoma maradjon. Ismerve a román postát, tegyük fel, hogy egy levél helyben öt munkanap, vagyis egy hét alatt jut el feladótól a címzetthez. Tudva azt, hogy az idézést számomra augusztus 28-án állították ki, s hogy aznap kellett elküldjék a levelet az ügyészségnek is, legkésõbb szeptember 15-én meg kellett volna érkezzen a bíróságra az ügy iratcsomója az ügyészségrõl. De nem érkezett. Ezt onnan tudom, hogy az október elsejei tárgyaláson azzal szembesültem, hogy iratcsomó sehol. A bírónõ pedig angyali ártatlansággal közölte, hogy sajnos halasztani kell, mert még nem érkezett meg az ügyészségrõl az iratcsomó, így nem lehet tárgyalni az ügyet. Hogy ez két héten keresztül nem tûnt fel neki és nem sürgette az ügyészséget, az … hogy is mondjam … teljesen természetes. Ugyanis – mint köztudott – az igazság istennõjének a szeme be van kötve, így nem láthatta azt sem, hogy nem érkezett küldemény az ügyészségrõl. Meg különben is, õ egy gyakornok bíró, a kellõ tapasztalat nélkül. De sebaj – mondta -, majd átiratban kérni fogják az ügyészséget, hogy legyenek már olyan kedvesek és küldjék át azt a fránya iratcsomót. S ezzel halasztott október 29-re.
Azaz mára. Amikor újra beutaztam Csíkszeredába, s megelégedéssel állapíthattam meg, hogy az iratcsomó ott tornyosodik a jegyzõ asztalán. Meg is örvendtem, s lelkesen foglaltam össze magamban, hogy miképpen fogok érvelni a tárgyalás során. Én naiv! Ugyanis érkezik a bírónõ, veszi elsõként az én ügyemet, s széles mosoly kíséretében közli velem, hogy van itt egy kis gond, mert õ gyakornok bíró, s ilyen büntetõ ügyeket nem jogosult tárgyalni! Mit mondhatnék? Be kell valljam férfiasan, hogy a pofátlanságnak ez a szintje már engem is meglepett. Nem másért, de ha valakinek ilyen vastag a bõr az arcán, az hogy a csodába tud mosolyogni?
Nem mondom, közhelyszámba megy, hogy a bíróságokon az idõhúzást mesteri szinten mûvelik, de ilyen nyilvánvaló és arcátlan módon azért nem minden nap! Mert az ember joggal kérdezi, hogy mikor sorshúzással eldöntik, hogy valamely ügy melyik bíróhoz kerül, akkor mi a csodáért nem csak azok közül sorsolnak, akik jogosultak is az adott ügyet elbírálni? S ha meg nem így tesznek, akkor a kijelölt bíró miért nem szólt már augusztus 22-én, hogy bocsánat, de én nem vállalhatom ezt? Vagy miért nem mondta el bár az elsõ tárgyalás alkalmával? Költõi kérdések, nyilván.
S hogy ne legyen kétséges, hogy ez az egész arra megy ki hogy szívassanak, immár azt is lehet tudni, hogy mikor lesz a következõ tárgyalás: három hónap múlva! Aki nem hiszi, nézze meg itt.

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Szóljon hozzá most!