Idõ van

Az Izsák Balázs és Dabis Attila által az Európai Unió bíróságán alapfokon elvesztett per kapcsán (amirõl az elmúlt héten adott hírt a sajtó) ismét számos pesszimista vélemény látott napvilágot, miszerint az európai intézményektõl hiába várunk bármit, azok teljesen érzéketlenek a gondjaink iránt. Ugyanakkor a sajtó arról is beszámol, hogy az RMDSZ árnyékjelentést készített (s egy másiknak az elkészítését is kilátásba helyezte), illetve vezetõi találkoztak az Európa Tanács szakértõivel és tájékoztatták azokat a hazai jogsértésekrõl. Mivel választási kampány idõszakát éljük, ezek kapcsán többen is megfogalmazták azt a véleményüket – kiindulva a fennebb említett euroszkeptikus (vagy még inkább pesszimista) megállapításokból, de ugyanakkor keverve a szezont a fazonnal – hogy ezek csak a kampány részei, akik mondják, azok sem bíznak abban, hogy általuk bármit elérhetnek.
Ideje van tehát egyrészt annak, hogy újra elmondjuk: az Európai Unió és az Európa Tanács az két külön dolog, nem szabad ezeket összekeverni. Az elsõben léteznek kötelezõen betartandó, a tagországok jogrendjébe beépítendõ szabályok, elõírások, míg az utóbbi egy sokkal lazább szövetség, ahol a viselkedni tudás, a jó érzés, a korrektség az elvárás. Némileg paradox módon mégis az Európa Tanács az a “pálya” amire inkább érdemes koncentrálni, ahol nagyobb esélyekkel tudunk sikert elérni (lásd ebben a témában a tavaly szeptember-október folyamán a Krónikában folytatásokban megjelent írásomat), ugyanis az Unió egy elsõsorban gazdasági szövetség, aminek emberjogi, kisebbségi témában nincsenek törvényei, míg az Európa Tanács inkább emberjogi jellegû, aminek ráadásul van három olyan egyezménye is, amelyek az azokat ratifikáló tagországok számára kötelezõ jelleggel bírnak, s amelyek betartását rendszeresen ellenõrzik is.
Ezen egyezmények egyike – amivel kapcsolatos a fennebb említett árnyékjelentés – a Kisebbségi Keretegyezmény, a másik a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája, a harmadik pedig a Helyi Autonómia Európai Chartája. S hogy-hogy nem, mindhárom olyan egyezmény aminek vannak Székelyföld és annak autonómiája szempontjából releváns elõírásai, ráadásul Románia mindhármat ratifikálta, tehát a betartásuk kötelezõ (errõl bõvebben a korábban már említett helyen lehet olvasni).
Az elsõ kettõ esetében a tagországok kormánya kell jelentést készítsen azok betartásáról (s ezekhez készíthetnek kisebbségi, vagy egyéb jogvédõ szervezetek árnyékjelentést), azt követõen az Európa Tanács szakértõi ellátogatnak az adott országba, azzal a céllal hogy a helyszínen tájékozódjanak. Majd elkészítenek egy jelentést, amiben értékelik a helyzetet, illetve szükség esetén ajánlásokat fogalmaznak meg. Utolsó lépéskent ezen jelentés alapján a Miniszterek Tanácsa fogalmazza meg a maga ajánlásait (a nyelvi charta esetében),illetve határozatát (a keretegyezmény esetében).
A helyi autonómia chartája viszonylatában az Európa Tanács egy testülete (a Kongresszusnak az Ellenõrzõ Bizottsága) küld idõszakosan jelentéstevõket az illetõ országba, majd az általuk készített jelentés alapján fogalmazza meg a Miniszterek Tanácsa a maga ajánlásait.
S ezek ugyan “csak” ajánlások, de egyrészt a Európa Tanács tagjainak illik viselkedni, másrészt ha ezt valamelyik tagország nagyon nem tartja szem elõtt, akkor retorziókra is számíthat, mint történt legutóbb Oroszország esetében, amikor elfoglalta a Krím félszigetet. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy az egyes egyezmények a ratifikálás révén az adott ország belsõ jogrendjének részei lesznek (Románia esetében ezek a 33/1995-ös, a 199/1997-es és a 282/2007-es törvények), következésképpen a be nem tartásuk esetében hazai bírósághoz lehet folyamodni, illetve ha az nem hoz korrekt ítéletet (sajnos jelenleg ez a jellemzõ), akkor – hála egy negyedik egyezménynek amit Románia szintén ratifikált – mód van panaszt tenni az Emberi Jogok Európai Bíróságán, az pedig az ország számára kötelezõ ítéleteket hoz. Végeredményben tehát a megállapodások betartásának az Európa Tanács általi idõszakos felülvizsgálata csak “puha” eszköz, konkrét esetekben azonban a jogsérelmet szenvedett nemzetközi bírósághoz fordulhat jóvátételért, az pedig általában korrekt ítéleteket hoz.
Másrészt ideje van elmondani azt is, hogy idõ van. Ugyanis az események úgy alakultak, hogy Romániának igen rövid idõ alatt, szinte azt lehet mondani hogy egy idõben három fronton kell helyt állnia, ugyanis az elsõ negyedévben nyújtotta be a két országjelentést, ennek nyomán a nyelvi charta esetében a szakértõk a napokban jártak Romániában, s a kisebbségi keretegyezmény esetében ez a látogatás õszre várható. Ugyanakkor jövõ tavasszal érkeznek majd az országba az Ellenõrzõ Bizottság jelentéstevõi. Következésképpen pár hónap leforgása alatt három jelentés is fog készülni Romániáról, s számunka egyáltalán nem mindegy, hogy ezek mit fognak tartalmazni. Ha van idõszak, amikor a magyar szervezetek össze kell fogjanak és saját érdekeiket félretéve közösen kell dolgozzanak azért, hogy ezek a jelentések minél részletesebben tárják fel a valós helyzetet, minél átfogóbb képet adjanak a jogsértésekrõl és kiemelten arról, hogy maguk a hatóságok járnak élen ezek elkövetésében, akkor most az van. S ez igaz még akkor is, ha választási év van, amikor a pártok – fõleg a helyhatósági választások esetében – egymással is harcban vannak. Az érettségnek, a tisztánlátásnak, a nemzeti elkötelezettségnek kemény próbája ez, olyan alkalom, ami ki tudja mikor lesz még egyszer, szûk párt- vagy egyéb érdekek miatt elszalasztani tehát igen nagy bûn volna.
Az elmúlt hetekben az RMDSZ már tett egy pozitív lépést – árnyékjelentést készített a keretegyezmény gyakorlatba ültetésérõl (igaz ugyan, hogy annak szakmai színvonala hagy kívánnivalókat maga után) -, illetve egy negatívat – a nyelvi charta esetében csak a szakértõkkel való találkozó után számolt be arról, hogy azok itt jártak. Tette ezt ahelyett hogy a látogatás elõtt bár egyeztetett volna a többi magyar szervezettel, arról nem beszélve, hogy az igazán helyes az lett volna ha tesznek azért, hogy a szakértõk a többi magyar szervezet képviselõivel is találkozzanak, s így tágabb körû tájékoztatást kapjanak. Jelen írás célja pedig éppen az, hogy felhívja mindenkinek (így az RMDSZ vezetõinek is) a figyelmét arra, hogy milyen kedvezõ pillanatban vagyunk, illetve hogy ez mekkora felelõsség minden magyar szervezet számára. Ha pedig felelõsségrõl beszélünk, akkor abból messze a legnagyobb pont azé a párté, amelyiknek képviselõi ott vannak a parlamentben, amelyiknek a legtöbb önkormányzati képviselõje van, s ezek révén a legnagyobb legitimitása, hitelessége. Azonban ez most nem az a pillanat, amikor erre büszkének kell lenni, amikor erre való tekintettel le kell nézni a többi magyar szervezetet, hanem az, amikor ezt hasznosítani kell a magyar közösség, s azon belül a székely nép javára. Az elkövetkezõ hónapok igazi mércéje tehát nem az lesz, hogy melyik pártnak hány képviselõjét választják meg ebbe vagy abba a testületbe, hanem az, hogy melyik szervezet (s itt természetese szó van a két nemzeti tanácsról is) miképpen tudja befolyásolni azt, hogy az Európa Tanács testületeiben világos és valós kép rajzolódjon ki az itteni jogsértésekrõl, melyik mivel tud hozzájárulni ahhoz, hogy a Miniszterek Tanácsa olyan ajánlásokat és határozatot hozzon Románia esetében, amelyek szembesítik az országot a kétszínûségével, s amelyek a lehetõ leghatározottabban szólítják fel, hogy hagyjon fel a jogsértésekkel, tartsa tiszteletben vállalt kötelezettségeit.
A napokban egy választási szórólap került a kezembe, amin a következõk olvashatóak:
Kiállunk a közösség jogaiért!
Képviseljük a magyar érdeket!
Kiharcoljuk azt, amik jár nekünk!
Adja a Fennvaló, hogy ne csak a szórólapot kiadó párt, hanem az összes hazai magyar szervezet teljes erõbedobással valóban ezeket tegye, hogy az események eme együttállásának legyen nyertese a hazai magyar közösség. Munkaidõ van, s aki most lazsál vagy csak ímmel-ámmal dolgozik az nyerhet akárhány képviselõi helyet (ha választásokon vesz részt), vagy a közösség tiszteletével és megbecsülésével övezve mondhat naponta bölcs és szívhez szóló beszédeket a tévében, az a történelem ítélõszéke elõtt meg nem állhat. Most csak a jogsértések feltárása és az azokról való tájékoztatás, illetve a megoldásra vonatkozó, európai mintákat követõ javaslatok hangoztatása az igazi munka.
Idõ van, munkára fel!

(megjelent a Krónika “Szempont” rovatában, 2016.V.21.-én)

Kategória: Autonómiák, Székelyföl éjjel-nappal | A közvetlen link.

Idõ van bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Visszajelzés: A félelmetes román politika | Árus Zsolt

Vélemény, hozzászólás?