(sokadik folytatás)
Második napja a Hargita megyei prefektus bejelentésétõl hangos a hazai magyar sajtó. Õ kiállt és eldicsekedett a hõstetteivel, a magyar újságírók pedig írásban, szóban és képben hûségesen beszámoltak errõl, mintha az lenne a fõ feladatuk, hogy a prefektus üzeneteit eljuttassák a magyarokhoz. Mondom ezt azért, mert a hírrel számos helyen találkoztam, de annak valamiféle értékelésével ez idáig sehol. Akkor pedig hadd mondjam el, miképpen látom ezt a témát:
Egészen röviden úgy lehet összefoglalni a történetet, hogy néha mindenki követ el hibákat, de kevesen vannak, akik erre annyira büszkék, hogy újra és újra kiállnak a sajtó elé és eldicsekszenek vele. Mert ebben az esetben ez a helyzet. Ugyanis a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére megszületett egy petíció, ami nemzetközi dokumentumokból vett jogi érvek alapján fogalmazza meg azt, hogy adott település választott vezetõi miképpen képzelik el az ország területi-közigazgatási átszervezését. A dokumentum mûfaja pedig világossá teszi, hogy szó nincs arról, hogy hatáskörüket áthágva az önkormányzatok bármiféle olyan kérdésben döntöttek volna, ami mások privilégiuma. Ez egy kérés azok felé (kormány, parlament) akik majd meghozzák az átszervezéssel kapcsolatos intézkedéseket. Ráadásul olyan kérések, amelyek jelentõs részének teljesítésére Románia korábban kötelezettséget vállalt. S hogy legyek kicsit konkrétabb: a petíciók arról szólnak, hogy amikor majd az arra illetékes központi hatóságok hozzálátnak az ország átszervezéséhez, akkor azt oly módon tegyék, hogy az ne sértse az adott település lakóinak az érdekeit. S akkor jön a prefektus, s mint aki nem érti a román nyelvet (pedig annak ismerete kizáró feltétele a tisztség elfoglalásának), azt mondja, hogy az önkormányzatoknak nincs joguk közigazgatási régiók létrehozásáról dönteni. Majd folytatódnak a vádak ebben a stílusban. S hogy a színjátéknak méltó betetõzése legyen, a csíkszeredai meg marosvásárhelyi bírók is bekapcsolódnak a kórusba, s komoly arccal (vagy esetenként akár szent borzadállyal) bólogatnak, hogy igen, ez így van, hallatlan merészség és súlyosan törvény- meg alkotmánysértõ az önkormányzatok részérõl ilyet tenni.
Teszik mindezt olyan körülmények között, hogy tudva tudják: a petíciók ott vannak az Európa Tanács különbözõ tisztségviselõinek és testületeinek az asztalán, azok egészen pontosan témában vannak, s nyilván elkerekedett szemmel nézik, hogy miket hord itt össze prefektus és bíró. A civilizált világ olyat még nem látott, hogy közösségek egész sorától bírói úton akarják megvonni a vélemény-nyilvánítás, a kérés megfogalmazásának a jogát. Ami már önmagában nonszensz, mert ha valakinek van egy véleménye, akkor a világ összes bírója nem fogja hatalmi szóval annak megváltoztatására kényszeríteni. Hatalmas butaság tehát, amit a román hatóságok tesznek, s ráadásul kiválóan alkalmas arra, hogy lejárassák magukat egy olyan intézmény elõtt, amivel szemben igen sok kötelezettséget vállaltak. S teszik ezt pont akkor, amikor épp az elszámoltatás idejét éljük, amikor ha annyira profi volna a román politika, akkor a legszebb arcát próbálná mutatni. Mert mondja meg valaki, leesett volna a karikagyûrû a bukaresti urak kezérõl, ha az összes petícióra egyenként azt válaszolják, hogy tisztelt címzett, levelét megkaptuk, biztosítjuk, hogy az abban foglaltakat igen komoly mérlegelés tárgyává tesszük, s ha jogosnak találjuk, akkor majd a közigazgatási átszervezés idején figyelembe fogjuk venni? Ez ellen senkinek egy szava nem lehetne, miközben semmire nem kötelezné õket, s mézes-mázas mosollyal folytathatnák az elpusztításunkra vonatkozó terveik gyakorlatba ültetését. S akkor nekifognak keménykedni, vicsorogni, eltorzult arccal csapkodni az asztalt, munkára fogni bírók tucatjait és butaságokkal teleírt papírhalmokat gyártani. Mindezt olyan körülmények között, hogy májusban járt itt az egyik ellenõrzõ küldöttség, az év végén jön a következõ, s jövõben a harmadik, s mindegyik azt vizsgálja, hogy Románia betartja-e a vállalásait. Akkor majd mosolyogni fognak és lelkesen bólogatni, de azok a fránya tények (amikrõl a küldöttség tagjai is tudni fognak, arról kezeskedhetek) mást mutatnak.
Mit lehet erre mondani? Köszönjük szépen, csak így tovább, mutogassátok a fogatok fehérjét, mert azzal nagy szolgálatot tesztek nekünk. Lassan csak kinyílnak a szemei azoknak is, akiket hosszú ideje szép mesékkel szenderítetek álomba.