A helyzet fokozódik

Látva azt, hogy a helyzet romlik, a hatóságok úgy döntöttek, hogy további intézkedésekre van szükség. A saját árnyékukat azonban át nem léphették, ezek az intézkedések ugyanabban a szellemben születtek, mint az elõzõek. Sõt, még olyanabban. Csak háromról, röviden:

1. A helyi hatóságokat arra kötelezik, hogy a tömbházak bejáratához fertõtlenítõ szert tartalmazó eszközöket szerepjenek fel, illetve hogy rendszeresen fertõtlenítsék a lépcsõházakat, lifteket és egyéb közös helyiségeket a tömbházakban.
Namármost: mint köztudott, a tömbházak döntõ többsége magántulajdon. A lépcsõház ajtaja zárva, s a lakók annak nyitják ki, akiknek akarják. S akkor mi van, ha a lakók nem engedik be a fertõtlenítõket a lépcsõházba? Az állam majd jól megbünteti a polgármestert?
A felvetés már csak azért is jogos, mert még csak az elsõ napjait tapostuk a járványnak, s már megjelentek élelmes emberek, akik fertõtlenítés címen próbáltak bejutni lakásokba mindenféle hátsó szándékkal.
Aztán: a fertõtlenítést végzõ személyzetet elõzõleg teszteli, hogy vírusosak-e? Nyilván nem. S akkor ez egy potenciális fertõzést terjesztõ módszer? Naná, hogy az!
Harmadsorban mit jelent az, hogy rendszeresen? Óránként? Naponta? Hetente? Havonta? Ezt nem tartalmazz a rendelet, s ez által tág teret nyit az önkénynek. Mert ha egy polgármester úgy talál dönteni, hogy hetente fertõtlenítenek, akkor jöhet az ellenõrzõ szerv azzal, hogy mi az hogy már hat nap telt el az utolsó fertõtlenítés óta, és supp egy nagyot a polgármester fejére.
Nem utolsósorban: szabad különbséget tenni az állampolgárok között olyan alapon, hogy ki lakik tömbházban és ki egyéni házban? Egyiknek jár egy bizonyos szolgáltatás, a másiknak nem? Az ilyet úgy hívják, hogy diszkrimináció.

2. Köztudott, hogy a járvány kitörése óta számos termék ára lényegesen megemelkedett. Tipikusan az élelmiszereké és a fertõtlenítõ szereké. Ezért nagy a felháborodás a lakosság körében, s ezt tudják jól a hatóságok is, érzik, hogy tenniük kell valamit az árak terén. S tettek. Megtiltották az áremelést a villanyáram, a hõenergia, a földgáz, a víz, a szemétszállítás és az üzemanyagok területén. Vagyis megkeresték azokat a termékeket, amelyek ára nem emelkedett a napokban (sõt, az üzemanyagoké látványosan csökkent), s várhatóan amúgy sem emelkedne, éppen azért, mert az irántuk való kereslet inkább csökken mint nõ. Na ezek árát halált megvetõ bátorsággal és drákói szigorral plafonálták! Mint a mesebeli lány, hoztak is meg nem is. A cinikus populizmus netovábbja!

3. Állítólag (azért állítólag, mert ugyan tegnap este a belügyminiszter bejelentette, de még nem latható nyoma a Hivatalos Közlönyben, ellentétben a fent említett rendelkezéseket tartalmazó 4. Katonai Rendelettel) drasztikusan megemelték a rendkívüli intézkedések megszegése esetén kiróható büntetéseket. Olyannyira, hogy az alsó határ 100 lej helyett 2000 lej lett! Jogos kérdés az, hogy ez hozzájárul-e annak a célnak az eléréséhez, hogy az emberek kevesebbet járkáljanak? Szerintem nem valószínû, maximum az lesz a hatása, hogy aki ki akar menni, az jobban odafigyel, hogy az útját lepapírozza. (Ide értendõk azok is, akik imádnak naphosszat kint járkálni, s van erre a célra elegendõ papírjuk.) Arra ellenben kiválóan alkalmas ez az intézkedés, hogy még nagyobbat üssenek annak a fejére, aki amúgy fontos ügyben megy el otthonról, de elfelejt papírt gyártani. Magyarán használni ugyan nem használ, de legalább árt!

S még csak két hét telt el a rendkívüli állapotból, ami várhatóan hosszan el fog húzódni. Márpedig Murphy anno megmondta, hogy ami jól kezdõdik az rosszul végzõdik, s ami rosszul kezdõdik, az pedig még rosszabbul végzõdik. Erre számíthatunk bízvást.

De hogy végleg búnak ne eresszük a fejünket, hadd zárjam egy ide illõ viccel:
Elmegy Icik a rabbihoz, azzal, hogy betegednek meg a juhai, egy már ki is múlt. A rabbi azt tanácsolja, hogy adjon nekik kamillateát. Elmegy, ad. Pár nap múlva visszamegy azzal, hogy sajnos nem használt, további három kimúlt. Ekkor a rabbi azt tanácsolja, hogy adjon nekik petróleumot. Elmegy, ad. Pár nap múlva még szomorúbban megy vissza azzal, hogy sajnos nem használt, újabb öt kimúlt. Mire a rabbi: adjál nekik sósavat. Elmegy, ad. Újabb pár nap múlva földig érõ orral megy vissza a hírrel, hogy sajnos az sem használt, az utolsó juhai is kimúltak. Mire a rabbi: kár, pedig még lett volna ötletem!

Kategória: Ez Románia, megáll az ész!, Mindennapjaink a 21. században | Hozzászólás most!

A cél és az eszközök

Egy ideje rendkívüli állapot van érvényben az országban, melynek deklarált célja az, hogy lehetõvé tegye azon intézkedések meghozatalát, amelyekre szükség van a koronavírus-járvány miatt. Ez alatt a hatóságok számos olyan intézkedést hoztak, amelyek a lakosságot közvetlenül érintik, s melyek célja az, hogy csökkentsék a megbetegedés veszélyét. Ez mind szép és jó … lenne, ha nem maguk a hatóságok csökkentenék ezen intézkedések hatékonyságát. Ugyanis:
Ha nincs teljes kijárási tilalom, akkor teljesen felesleges az emberekkel akik kimennek a lakásukból papírokat gyártatni. Ez a cél elérését egyáltalán nem segíti, ellenben alkalmas arra, hogy az lakosság egy részének plusz és felesleges kellemetlenségeket okozzon. Hadd ne keressek most statisztikákat, de teljesen nyilvánvaló, hogy léteznek háztartások az országban, ahol nem létezik számítógép és internet, így az ott lakóknak még arra sincs módjuk, hogy megtudják, hogy pontosan milyen adatokat kell tartalmazzon az a nyilatkozat, amivel elhagyhatják a lakásukat. (Arról nem beszélve, hogy tévé és rádió sincs mindenhol, tehát egyesek esetében még az is fennállhat, hogy nem tudhatják, hogy létezik ilyen intézkedés.) Nyomtatója pedig már végképp kevés embernek van otthon, akkor pedig marad számára az a lehetõség, hogy kézzel írja meg a nyilatkozatot. Ez pedig nem kis nyûg!
S itt jön a következõ gond: a kormány által közzétett típus-nyilatkozat számos olyan dolgot tartalmaz, ami a korlátozást elrendelõ rendeletben nem szerepel, így a nyilatkozat sokkal hosszabb és bonyolultabb, mint ami tulajdonképpen kötelezõ lenne. Köszönhetõ ez annak, hogy ilyen a romániai hivatalnoki gondolkodás, ezt tükrözi majd minden ûrlap az élet minden területén, dugig vannak értelmetlen és felesleges rovatokkal. Az már kisebb csodának számít ilyen téren, hogy az elsõ után készült a típus-nyilatkozatnak egy egyszerûbb változata, ami már lényegesen kevesebb pluszt tartalmaz ahhoz képest, amit a rendelet elõír (de még mindig lehetne egyszerûsíteni). Ugyanitt hadd jegyezzem meg, hogy már a kormányrendelet kidolgozói is ugyanabban a betegségben szenvednek, ugyanis joggal tehetõ fel a kérdés, hogy mi szükség van a nyilatkozaton feltüntetni a nevet, életkort (!!), illetve miért kell azt aláírni? Fennáll a veszélye annak, hogy valaki ellopja másnak a nyilatkozatát, s azzal indul el vásárolni? Nem egyértelmû az, hogy a nyilatkozat azé, aki felmutatja? Fontos az, hogy mi a neve annak az embernek, aki éppen kenyérért megy a sarki pékségbe? Illetve: az egész ügy szempontjából mi a jelentõsége az aláírásnak (ami igencsak megnehezíti a papírkímélõ módszerek alkalmazását)? Ha már mindenképp tudni akarják a hatóságok, hogy valaki betartja-e a korlátozást, ahhoz nem elég, ha van nála egy olyan papír, amin rajta van a kiindulási pontja, az úti célja, az ok amiért útra kelt és a dátum?
S a következõ gond pontosan a rendelkezés által generált irdatlan papír-pazarlás. (S ilyen téren nem kis szerepe van a típus-módosításnak is, mert volt hely – tapasztalatból mondom – ahol az elsõ modell alapján elkészítettek egy halom ûrlapot késõbbi használatra, majd – attól való teljesen megalapozott félelmükben, hogy azokat a rendõrök már nem fogják elfogadni – az egészet a kukába tették, amikor megjelent az új minta.) Mindenki szakmányban kell gyártsa a papírt, mert arra nem számíthatunk, hogy a lakosság jelentõs része hirtelen átvedlik szakemberré, s megtanulja ráhelyezni a beszkennelt/lefényképezett aláírását a különféle programokkal generált, pdf formátumú nyilatkozatokra. Arra pedig – ismerve a hatóságok mentalitását – mérget lehet venni, hogy ha valaki teszem azt kétnaponta ki akar menni vásárolni, az nem teheti meg azt, hogy az egyszer megírt nyilatkozaton újra és újra kijavítja a dátumot, mert azt kockáztatja, hogy okirat-hamisítás vádjával bíróság elé állítják. Holott ha a célt nézzük, ez egy teljesen logikus dolog lenne, hisz teljesen egyértelmû lenne a helyzet.
Aztán ejtsünk szót az állami pazarlásról is ennek kapcsán. Tegnap jelentette be a kormány, hogy egy magáncéggel együttmûködésben elkészített egy olyan programot, amivel számítógépen vagy telefonon el lehet készíteni a nyilatkozatot. Történik ez négy nappal a korlátozó rendelet kiadása után, s joggal feltételezhetõ, hogy az illetõ cég nem ingyen dolgozott. Tették ezt ahelyett, hogy a rendelet mellékleteként a kormány honlapján közzétették volna Word formátumban (mert ezt gyakorlatilag mindenki használni tudja) a nyilatkozat mintáját. Onnan szépen bárki letölthetné és használhatná. De nem! Elvégre ez egy lehetõség volt egy ismerõs cég (mert bizonyára nem nyilvános közbeszerzésen választották ki a kivitelezõt) zsebébe csorgatni némi állami pénzt.
S akkor jöjjön a – talán – legproblémásabb rész, az ellenõrzés. A romániai rendõr eleve nem arról híres, hogy közszolgának érzi magát, de ebben a rendkívüli helyzetben félõ (s vannak bizony erre utaló jelek), hogy még nagyobbra nõ az egoja. S ez nem csak egyénileg, hanem intézményes szinten is, csak meg kell nézni a híradókat, ahol a rendõrség képviselõi szinte kérkednek azzal, hogy hány embert büntettek meg, s mekkora a kirótt büntetések összértéke. (Nota bene: ez különösen visszatetszõ volt a rendelkezés bevezetését követõ elsõ nap, amikor joggal feltételezhetõ, hogy voltak olyanok, akik még nem is értesültek arról.) Ez pedig nyilvánvaló módon ellenérzést szül az emberekben. Félre ne értsen valaki: ha XY nem tartja be a karanténra vonatkozó elõírásokat és a városban sétál, illetve korházba kerül, s ott letagadja azt, hogy pár napja jött haza Olaszországból, azt büntessék meg, mert megérdemli, mások életével játszik. De ha egy állampolgár netán az elõírt nyilatkozat nélkül megy ki az utcára és a rendõr megállítja, akkor – ha a célt nézzük – teljesen indokolatlan diadalmasan lecsapni rá, s máris írni a kihágási jegyzõkönyvet. Célszerûbb (fõleg az elsõ napokban, de késõbb is) figyelmeztetni, avagy például megkérdezni, hogy mi az oka annak, hogy nincs nála olyan (mert megeshet, hogy egyszerûen képtelen elkészíteni a nyilatkozatot, mert nem tudja, hogy az miket kell tartalmazzon). Sokkal de sokkal célszerûbb lenne, ha a rendõrök nyugtatömb helyett típus-nyilatkozatokat hordanának magukkal, s azokat osztogatnák, segítve az embereket, hogy tudják betartani a rendeletet.
Végezetül következzen a – szerintem – legfontosabb rész: mindezek eredménye.
Maga a megszorítás önmagában frusztrálja az embereket, ezért ép ésszel az várható el, hogy a hatóságok ezt a frusztrációt minden lehetséges módon csökkentsék, illetve arra ösztönözzék az embereket, hogy a korlátozást betartsák. Ne nehezítsék pluszban az életüket, illetve ne hozzák õket ráadásul bosszantó, megalázó helyzetbe. (Elég egy pillantást vetni a határ túloldalára, ahol lényegében ugyanilyen intézkedést hoztak, épp csak nem kötelezik az embereket nyilatkozatok kitöltésére és nem fenyegetnek büntetésekkel. S nagy összegben fogadnék, hogy ott kevesebben szegik meg az intézkedést, vagyis az hatékonyabban szolgálja a célját.) Amíg ugyanis teljes kijárási tilalom nem lép életbe Romániában, addig a meglévõ korlátozást ki lehet játszani. Az emberek tudnak papírt gyártani, s arra végképp nincs módjuk a hatóságoknak, hogy ellenõrizzék, hogy mennyiben reális és szüksége az az út, amit valaki megtesz (hogy érthetõbb legyen: például bárki elmehet egy nap akárhányszor vásárolni, úgy, hogy mindig csak egy terméket vásárol meg, ahelyett, hogy egy úttal megvásárolná az összest; s hasonló példákat bárki kitalálhat, mert az emberek roppant leleményesek tudnak lenni, ha rákényszerítik õket). Ha pedig piszkálják és bosszantják az embereket, akkor annak az lehet az egyik következménye, hogy csak azért is gyártani fogják a nyilatkozatokat halomra, s járkálni fognak egész nap, hogy megmutassák, hogy velük a hatóság nem babrál ki.
S akkor vissza az elejére: ha egy hatóság el akar érni egy célt, akkor nem árt, ha rendelkezik a szükséges tudással, s nem utolsósorban bölcsességgel, hogy olyan intézkedéseket hozzon, s azokat olymódon hajtsa végre, hogy a kitûzött célt érje el. A mostani helyzet sajnos ismét csak azt bizonyítja be, hogy ennek az államnak a vezetõi ezen a vizsgán (is) elbuktak. Az általuk alkalmazott eszközök felesleges bonyodalmakat okoznak az állampolgároknak, azok alkalmazása pedig öncélú, nem a célt szolgálja, hanem sokkal inkább azt, hogy ezúton is megmutassák, hogy a hatóság az úr ebben az országban, az állampolgár pedig húzza meg magát, ha nem akar kapni egy nagyot a fejére. S ezzel a legnagyobb gond az, hogy mikor a végén (ha lesz olyan) vonalat húzunk, akkor az eredményt emberéletekben kell majd számolni.

ui.
Mindezek megírásához a végsõ lökést az adta, hogy tegnap este a házunk elõtt a csendõrök hosszú perceken keresztül szórakoztak egy járókelõvel. Közel távol teremtett lélek nem járt, jogos kérdés, hogy egyáltalán miért állították meg, milyen járványügyi veszélyt jelentett.

ui2:
A másik ok a belügyminiszter himnuszéneklõs rendelete, ami annyira abszurd, hogy kár sok szót vesztegetni rá, annyit azonban hadd jegyezzek meg, hogy gyakorlatilag biztos vagyok benne, hogy nem volt hatásköre ilyen intézkedést hozni, mert annak semmi köze a belügyminisztérium által hivatásszerûen végzendõ tevékenységéhez.

Kategória: Ez Románia, megáll az ész!, Mindennapjaink a 21. században | Hozzászólás most!

Váratlan jó hír

Amint arról novemberben hírt adtam, az emberjogi bíróságon elindult az eljárás négy korábban benyújtott panaszom ügyében. Ez nyilván nagyon jó hír, de a Bíróság arról is gondoskodott, hogy azért túl jól ne érezzem magam. Ezt konkrétan úgy tette, hogy 2018 decembere és tavaly november között öt darab panaszt is postáztam a címükre, a tértivevény-szelvények tanúsága szerint azokat rendben meg is kapták, épp csak válasz nem érkezett egyikre sem, holott korábban pár hónap eltelte után érkezett egy levél, amiben tájékoztattak arról, hogy a panaszt befogadták (ez volt a kevesebb), vagy hogy elsõ ránézésre megalapozatlannak találták, s nem fogadják be (ez volt az összes többi). Eltelt tehát több mint egy év, s úgy nézett ki, hogy az öt panaszt elnyelte a messzeség köde.
S akkor egyszer csak láss csodát, mikor már majd minden reményt feladtam, akkor ezt találom a postaládában:

ECHR-540-20

Az ugyan nagy titok számomra, hogy miért a legutolsó panaszról érkezik leghamarabb hír, lényeg az, hogy azt befogadták. S így él a remény, hogy elõbb-utóbb a többi négy esetében is kapok visszajelzést.

Kategória: siker | Hozzászólás most!

Megkövetem a csíkszeredai ügyészséget!

Közeleg a tárgyalás egy olyan ügyben, ami még 2014 õszén indult, de a jelek szerint egyhamar nem ér véget. Annak az a fejezete zajlik most, hogy másodszor is panaszt tettem Hargita megye prefektusa ellen hivatali visszaélés miatt, ugyanis máig nem hajtott végre egy jogerõs bírói ítéletet. A témáról tavaly októberben írtam ezt

Mindennek van határa. Vagy mégsem?


S mivel közeleg a tárgyalás, a napokban belenézte az ügy iratcsomójába (ezt meglepõ módon korlátozott mértékben itthonról megtehetem), s most szembesültem azzal, hogy ok nélkül bántottam abban az írásban az ügyészséget, õk kivételesen nem voltak vétkesek. Ugyanis rögtön az általam benyújtott kereset után az iratcsomóban ez található:

ugyeszseg-atirat-2019-aug

S mint látható, azt az átiratot augusztus 30.-án iktatták a bíróságon, tehát az az iratcsomó, amirõl a bírónõ október elsején azt állította, hogy még nem érkezett meg, már több mint egy hónapja ott volt. Azt pedig nehéz elképzelni, hogy a bírónõ nem vette észre, mert két vaskos iratgyûjtõrõl beszélünk, össz-vastagságuk közelíti az araszt.
Persze ezzel együtt megeshet, hogy a bírónõ valóban a tökéletlenség világcsúcsát készült megdönteni, mert a tárgyalás után ezt az átiratot küldte az ügyészségre:

atirat-ugyeszsegnek-2019-okt

Amire nem meglepõ módon ezt a választ kapta:

ugyeszseg-valasz-2019-okt

Amit bizton állíthatok: az október végi tárgyalás nem azzal kezdõdött, hogy a bírónõ elnézést kert az idõhúzásért. Megállapította, hogy immár megérkezett az iratcsomó, de van itt egy másik probléma is. Ami valóban probléma, s valóban fennállt már az október eleji tárgyaláson is, épp csak akkor nem említette.
Hát így lehet egy ügyet gyakorlatilag négy hónapig húzni, egy felperest egy helyett háromszor becitálni a bíróság elé. Az elkövetõnek pedig ez semmibe sem kerül.
Én ellenben becsületbeli kötelezettségemnek tekintem, hogy elnézést kérjek az ok nélkül megvádolt ügyészségtõl.

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Formália

2015 májusában petíciót intéztem a Román Hírszerzõ Szolgálathoz, amiben leírtam néhány furcsa esetet melyek velem estek meg azon a tavaszon (névtelen rágalmazó leveleket szórtak szét valakik a város utcáin, stb.), s arra kértem a intézmény vezetõjét, hogy vizsgálják ki, hogy azokban érintett-e valamilyen módon a Szolgálat, s ha azt találnák hogy igen, akkor tegyék meg a szükséges törvényes lépéseket. Arra a következõ “választ” kaptam:

valasz-sri

Ebben tájékoztatnak arról, hogy alaposan kivizsgálták az általam jelezetteket, majd tartanak egy rövid törvény-ismertetõt, végül köszönik, hogy hozzájuk fordultam. Épp csak az “alapos kivizsgálás” eredményeirõl nem mondanak egy kukkot sem. Ezt jeleztem is nekik, mire kaptam egy újabb semmitmondó, mellébeszélõ “választ”, így bírósághoz fordultam, s azt kértem, hogy kötelezzék a Hírszerzõ Szolgálatot, hogy oldja meg a petíciómat a jogszabályi elõírások betartásával (magyarán vizsgálja ki, ha kell intézkedjen, majd tájékoztasson arról hogy mit tapasztalt és mit tett). Ott alapfokon vesztettem, mert a Bukaresti Táblabíróság úgy találta, hogy a kérésem alaptalan. Fellebbeztem a legfelsõ bírósághoz, ott idén májusban született jogerõs ítélet, amit – természetesen – nem közöltek ki a törvényes harminc napon belül. Júniusban tehát írásban kértem az ítélet kiközlését, természetesen sikertelenül. Majd további hat alkalommal, természetesen hasonló eredménnyel. A hetediket azonban valamiért már nem várták meg, 24.-én az angyal elhozta nekem ama ítéletet, itt van:

jogeros-itelet

Ha valaki az indoklásra kiváncsi, az az elsõ oldalakat nyugodtan ugorja át, mert a lényeg ott van az 5. oldal közepén, s eképpen szól: Az alapfokon eljáró táblabíróság helyesen állapította meg, hogy a Szolgálat betartotta a törvényes elõírásokat, mert a petíciómra választ adott. Az, hogy a válasz nekem nem volt ínyemre legyen az én bajom.
Magyarán a legfelsõ bíróság álláspontja is az, hogy nem kell elveszni a részletekben, függetlenül attól, hogy mi volt a petíció tárgya, illetve attól, hogy az abban megfogalmazott kérdésre válaszol-e a megszólított intézmény, a lényeg az, hogy szülessen egy válasznak nevezett irat s azt küldjék el a petíció benyújtójának. Csak a forma számít, a tartalom lényegtelen. Ez lenne a magyarázat jelen írás címére.
Akkor most befejezésképpen én is ezt a módszert fogom alkalmazni, s az olvasók azon kérdésére, hogy elégedett vagyok-e ezzel az ítélettel azt válaszolom, hogy boldog új évet kívánok nekik.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész!, Politika | Hozzászólás most!

Mettõl meddig?

A városban jártamban-keltemben csütörtökön felfigyeltem a hirdetõoszlopokon egy plakátra:

Hogy városunk román közössége eddig miért nem ünnepelte meg a nemzeti ünnepét azt õk tudják, de az tény, hogy ezt a jogot tõlük balgaság volna elvitatni, még akkor is, ha az kétségen felül áll, hogy azokat akik Románia nemzeti ünnepét arra a napra tették nem a román-magyar megbékélés eszméje vezérelte. Ezzel együtt az az õ ünnepük, s mindaddig míg azt korrekt és szolid módon teszik, nyilván joguk van ünnepelni.
Némileg meglepõ lehet ugyanakkor a helyszín, hisz a Korona terme jellemzõ módon egyházi, illetve magyar mûvelõdési események helyszíne szokott lenni, de ha pozitívan állunk hozzá, akkor akár példamutatónak is lehet nevezni a gesztust, hogy erre a célra odaadták a szervezõknek, hadd lássák hogy a gyergyói székely az toleráns és a békés együttélés híve. De azért a figyelmes szemlélõben némi kétely is felmerülhet azt illetõen, hogy mettõl meddig nevezhetõ indokoltnak a tolerancia, hisz a rendezvény szervezõjének a logoja (ott a plakát felsõ felén, középen) igencsak hasonlít ahhoz ami itt látható, márpedig azt a társaságot mindenképp jó lenne minél távolabb tartani nem a Korona teremtõl, hanem úgy általában Székelyföldtõl.
Már csak erre való tekintettel is úgy döntöttem, hogy beleszagolok a rendezvény levegõjébe, hadd lássam mi is zajlik ünneplés címszó alatt a katolikus templommal átellenben. A terem kevéssel a kezdés után így nézett ki:

Magyarán még a fellépõ gyermekek szüleit se hozta túl nagy izgalomba a rendezvény, a szervezõkön és a fellépõkön kívül csak kevés érdeklõdõ foglalt helyet a székeken. Következésképpen igen fellengzõsen hangzott a mûsorvezetõ azon kijelentése, hogy Gyergyószentmiklós lassan a román vers és folk-zene Mekkája lesz. Joggal feltételezhetõ ugyanis, hogy román vidékeken azért csak több hallgató vesz részt egy ilyen rendezvényen.
Ettõl eltekintve egy szolid Miatyánkkal meg egy rövid és köszöntõvel, minden hõzöngés nélkül indult a mûsor, majd színpadra léptek a helybéli gyermekek. Úgy nézett ki, hogy valóban egy mûvészi mûsorral van dolgunk, úgy, ahogy az meg volt hirdetve. A gyermekek énekeltek, a közönség lelkesen tapsolt. Mint egy ünnepen.
Aztán következett a második gyermek-csoport, amelyik Várhegyrõl érkezett, s itt már megbicsaklott a dolog, s ismét, immár teljes joggal merült fel a “mettõl meddig?” kérdése, mert a második daluk refrénjében már azt fújták teli tüdõbõl, hogy “De la Nistru pân’la Tisa”. A közönség egy része meg velük énekelt, nyilván jól ismerték mind a dalt.
Megeshet persze, hogy a lelkesen éneklõ gyermekek nincsenek tisztában ennek a pár szónak a jelentésével, nekik csak egy refrén egy általuk megtanult énekben. De még ha így is lenne, aki(k) ezt nekik megtanítottá(k), az(ok) pontosan ismeri(k) a jelentését. S nem kétséges, hogy aki ilyen dalokat tanít gyermekeknek, az egyéb – nem túlzás – gazemberségekre is képes. S itt iskolai csoportokról van szó, a vezetõik bizonyára tanárok, akik ebben a szellemben nevelik a gyermekeket! Ha pedig ez így van, akkor a történetben van némi felelõssége a megyei tanfelügyelõségnek is, elvégre az semmiképp nincs rendben, hogy arra pár éve kiterjedt a figyelmük, hogy körlevélben figyelmeztessék az igazgatókat, hogy az iskolák épületére csak Románia és az EU zászlaját szabad kitûzni (ami tényszerûen nem igaz, a vonatkozó törvény értelmében a helyi zászlókat is ki szabad tûzni), ellenben az ilyen jelenségekre úgy látszik nem figyelnek fel. Márpedig kellene, mert lehetünk mi bármennyire toleránsak, itt etnikai béke nem lesz, míg a román gyermekeknek nem csak hazug történelmet tanítanak, de ráadásképpen ilyen “hazafias” dalokat is.
Eleve nem szándékoztam végigülni a rendezvényt, de azon a ponton nyilván elegem lett belõle és távoztam, hisz a lényeget már megtapasztaltam, nevezetesen hogy a szervezõk/résztvevõk számára egyáltalán nem világos, hogy mettõl meddig ünnep az ünnep, s hol kezdõdik valami más. S ez több mint sajnálatos.

Kategória: egy kisváros nagy gondjai, Ez Románia, Mindennapjaink a 21. században, Politika | Hozzászólás most!

Az érem sötét oldala

Hogy mennyire rendkívüli a brassói ítélet pontosan megmutatja az, hogy szintén ítélet született egy sokkal de sokkal fontosabb perben, amelynek tárgya a Tanasã egyesületének a felszámolása. Az eredmény pedig ez.
Holott a törvény teljesen egyértelmû: ha egy egyesületnek nincs szabályosan kinevezett vezetõtanácsa több mint egy éven keresztül, az jog szerint megszûnik, a bíróság nem tehet mást, mint kimondja a megszûnést. Ez pedig ebben az esetben fennáll, az elsõ vezetõtanács mandátuma 2016 júniusában lejárt, s 2018 decemberéig (akkor nyújtottam be a keresetet) nem neveztek ki újat. Ez számításaim szerint két és fél év. És mégis, szám szerint három bukaresti bíró is azt állapította meg, hogy itt minden rendben van, mûködhet tovább az egyesület. Az elsõnek ez úgy sikerült (lásd itt), hogy – bizonyára véletlenül – összecserélt két fogalmat. Elvégre egy bukaresti román bíróval megesik, hogy hiányosan ismeri a román nyelvet. A másik kettõnél ellenben már nem történhet meg ugyanaz, mert a fellebbezésben alaposan elmagyaráztam a kettõ között különbséget, ezért kíváncsian várom, hogy most mi lesz az elutasítás indoklása.
S a hab a tortán: Emberünk az alapfokú tárgyalásra szerkesztett egy válasziratot (amin biztos jól derülne minden magára adó ügyvéd), nyilván nem azzal a céllal, hogy megvédje magát (arra ott vannak általában a bírók), hanem hogy némi jövedelemhez jusson. Éppen ezért az irományát aláíratta egy ügyvéddel, majd ezért ügyvédi honoráriumra nyújtott be igényt. Ugyanezt eljátszotta másodfokon is, s hogy meg ne szakadjon a munkában, hát elõvette ugyanazt a szöveget, kicserélte a dátumot és benyújtotta újra. Ezt egészen pontosan így kell érteni, még bár annyit se változtatott rajta, hogy kicsit másképp tördelje, más betûtípussal írja, stb. Egy az egyben ugyanazt nyújtotta be ismét, s ezúttal is kérte az ügyvédi honoráriumot. S ugyan erre felhívtam a bírók figyelmét, s jeleztem, hogy ugyanazért a munkáért dupla javadalmazást nem illene adni, ezek a bírók csak megítéltek neki ügyvédi honoráriumot is. Csak hogy lássam, hogy kikkel van dolgom. Azt meg tekintsem részükrõl külön kegynek, hogy nem a kért 1000 lejt, hanem csak annak felét. Hát hogy is mondjam … nem érzem kegynek. S az olvasók talán egyet fognak érteni ebben velem.
S hogy értse mindenki jól: itt nem az a legnagyobb gond, hogy a bírók csúfot ûztek a szakmájuk becsületébõl meg belõlem. A baj az, hogy ezzel csak még magasabb lóra ültették, s még vehemensebben fogja folytatni az uszítást és a magyarok zaklatását. Mert ez történik minden általa megnyert per után.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész!, Politika | Hozzászólás most!

A duplán csoda

Az elmúlt évek során alaposan megismerve a román igazságszolgáltatást, most a szó szoros értelmében egyik ámulatból a másikba estem.
Röviden az elõzményekrõl: Még tavaly három pontos panaszt tettem bizonyos Dan Tanasã ellen a Diszkriminációellenes Tanácsnál, mely tanács hosszas mérlegelés után (meg miután a három pontból kettõt felett elegánsan átsiklott) úgy döntött, hogy súlyos büntetést ró ki, egy megrovást (errõl bõvebben itt). Emberünknek azonban ez is bántotta az önérzetét, ezért bíróságon támadta meg a megrovásra vonatkozó határozatot. Ismerve, hogy egy elõzõ ügyben miképpen jártam ugyanazon Brassói Táblabíróságon, különösebb illúzióim nem voltak, ehhez képest valóságos csodaként éltem meg, hogy 22-én azt olvashattam a bíróság honlapján, hogy elutasították a Tanasã keresetét.
Erre aztán rátett még egy lapáttal az, hogy mint kiderült még aznap az ítélet indoklása is elkészült (hisz más esetekben ez hónapokba szokott telni), a mai napon meg is hozta a postás:

Sent-116-2019

Mondhatni egy korrekt, tisztességes és jól megindokolt ítélet, Tanasã viszonylatában kevés ilyen született az elmúlt években ebben az országban. Ezért szerintem Manuela Filip bírónõ megérdemli, hogy itt külön is megköszönjem neki.

Kategória: igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Vajon sánta vagy nem sánta az a kutya? (frissítve)

Soha nem volt rajtam drót, soha nem volt felragasztva még életem folyamán semmiféle sebtapaszokkal és egyéb más dolgokkal” mondta Virág Zsolt tegnap a MixFM rádióban, mikor a mûsorvezetõ arról érdeklõdött, hogy valóban “be volt-e drótozva” azon az ominózus beszélgetésen, amit városunk akkori polgármesterével folytatott még 2015 elején, s aminek az lett a következménye, hogy a polgármester ellen bûnügyi eljárás indult. Pedig mondhatta volna azt is, hogy nem, nem voltam. De persze jobban hangzik ha nem csak a kérdésre válaszol, hanem annál többet, nagyobbat mond, mintegy azt is elmondva, hogy neki aztán megvan a véleménye azokról, akik olyasmire vetemednek.
A beszélgetés annak apropóján hangzott el, hogy pár nappal korábban jómagam voltam a mûsor meghívottja, s arról is tájékoztattam a város lakóit, hogy panaszt tettem az ügyészségen ez ellen az ember ellen, mert a birtokomban levõ iratok azt bizonyítják, hogy két rendben is megsértette a Büntetõ Törvénykönyv elõírásait. S az illetõnek a fenti kijelentése éppen azért érdekes, mert õ pontosan tudja, hogy mik ezek az iratok, melyekbõl két részletet alább közzéteszek, alátámasztandó a mondanivalómat.
Kezdem azzal, hogy nincs semmi biztos információm ama lassan négy éves estrõl, így ha a mûsorvezetõ kérdésére egyszerûen nemmel válaszol, akkor ez az írás meg se született volna. De nem azt tette, azt mondta, hogy õ aztán soha.
Akkor lássuk.
Az elsõ részlet az ügyészi rendelet elsõ oldalának kezdõ része, amibõl kiderül, hogy nevezett személy 2015 október 8.-án feljelentést tett több személy ellen:

Virag-ugyeszi-rendelet-reszlet

Jegyezzük meg ebbõl a dátumot: október 8, akkor iktatják a feljelentést, tehát onnan kezdve indul a nyomozás a feljelentés ügyében, ergo az elõtt a hatóságoknak nem volt tudomásuk a feljelentésben leírtakról.
Maga a feljelentés igen terjedelmes, következzen most egy részlet a 3. oldalról:

Virag-feljelentes-reszlet

Itt hetekkel korábban (egészen pontosan szeptember 16.-án) történt eseményekrõl számol be, melyek egy közjegyzõ irodájában, illetve kint, a szabadban zajlottak. Nem nehéz megszámolni, a kevesebb mint fél oldalas szövegben négyszer szerepel az, hogy az állítása alátámasztására hang- és mozgókép-felvételt mellékel. S bizton állíthatom, hogy a feljelentésben ez a kijelentés még számtalan esetben fellelhetõ, függetlenül attól, hogy a helyszín kültér vagy beltér, Gyergyószentmiklós vagy Budapest. Hogy még pontosabb legyek, az ügyészi rendelet tanúsága szerint 6 darab DVD lemezt adott le az ügyészségen, amelyeken ezek a felvételek vannak.
Ezen a ponton fel lehet persze vetni a kérdést, hogy voltak-e ama találkozók során drótok az illetõ inge alatt, vagy pedig hogy volt-e ragtapasszal rá rögzítve valami, de ezek ugyebár részlet-kérdések. A lényeg az, hogy nem valamilyen hatóság (mert azok csak októberben indították meg a nyomozást), hanem – tekintve hogy azt is határozottan állította a rádiós beszélgetésben, hogy nem ügynöke semmilyen állami intézménynek – õ maga, saját kezdeményezésbõl készített videó-felvételeket számos emberrel való találkozásairól, azok tudta nélkül. Ezt pedig – tetszi vagy nem – a köznyelv úgy nevezi, hogy bedrótozva ment azokra a találkozókra. Sõt, a figyelmes olvasó talán azt is észrevette, hogy nem csak õ, hanem a testvére is. (Aki nem vette volna észre, az térjen vissza a második dokumentum-részlethez, s látni fogja, hogy a négy esetbõl legalább az elsõben a felvételt Virág József készítette.)
Mindezekbõl az körvonalazódik, hogy megeshet, hogy ama 2015 januári találkozón emberünk nem volt bedrótozva, de a jelek szerint hamis az az állítása, hogy õ aztán soha! Már feltéve ha nem áll elõ valami elfogadható magyarázattal arra a hat DVD-re.

Frissítés (nov. 25)
Az említett rádiómûsorban az illetõ azt is mondta, hogy a személyem nem érdekli, nem foglalkozik velem. Ehhez képest ma reggel ezzel szembesültem:

Az gondolom senkit nem lep meg, hogy úgy döntöttem nem barátkozom vele.

Kategória: Államérdek, egy kisváros nagy gondjai, Mindennapjaink a 21. században, Politika | Hozzászólás most!

Meg vagyunk mentve!

Örömmel jelentem, hogy a román igazságszolgáltatás szintet lépett, hivatalba állt az elsõ gondolatolvasó-bíró. Igen, igen. Nem csalás, nem ámítás, kétségbevonhatatlan bizonyíték van erre nézve, mutatom azonnal, épp csak kezdjük a történetet az elejérõl:
2016-ban autóvezetõi állást hirdetett Sepsiszentgyörgy önkormányzata, s azzal az indoklással, hogy gyakran kell külföldi küldöttségeket is szállítani, a feltételek közé betették azt is, hogy a jelentkezõk a román mellett ismerjék az EU-nak még egy hivatalos nyelvét. Ez azonnal szemet szúrt az európai méltóság õrzõjének:

(elvégre az EU az õ asztala), és panaszt tett a Diszkriminációellenes Tanácsnál, mondván, hogy indokolatlan elvárás egy autóvezetõvel szemben, hogy ismerje a magyar nyelvet, ráadásul ez a feltétel diszkriminálja azon derék román polgártársakat, akik ugyan Szentgyörgyön laknak, de nemzeti büszkeségük nem engedi, hogy a lovak nyelvét megtanulják. Elsõ látásra furcsa, nem is értem ezt a lépését Tanasã-nak, mert köztudott, hogy azt a Tanácsot az UDMR-bérenc Asztalos Csaba vezeti, aki a román nép esküdt ellensége, mérhetetlenül elfogult, lám nemrég is képes volt megrovásban részesíteni az Adevãrul Harghitei fõszerkesztõjét, aki nem tett mást mint kifejezte õszinte véleményét a magyarokról.
No de a panasz megtétetett, s láss csodát, a döntés az lett, hogy megrovásban részesítették Sepsiszentgyörgy polgármesterét. Aki nyilván ezzel nem tudott egyetérteni, ezért bírósághoz fordult, s azt kérte, hogy a büntetését (még ha csak szimbolikus is) töröljék el. A döntés pedig szeptemberben meg is született, immár az indoklása is olvasható itt.
S akkor következzen a fennebb említett állításom bizonyítéka. A hosszas bevezetés elhagyható, tessék bátran egybõl szinte a végére ugrani, ahol ez olvasható:
Exercitarea atributiilor de serviciu ale unui sofer cu conditia cunoasterii limbii comunitãtii în care îsi desfãsoara activitatea (mascatã sub cerinta cunoasterii unei limbi de circulatie din Spatiul Uniunii Europene) este nu justificatã obiectiv, iar metoda nu este adecvatã si necesarã, în opinia Curtii, care îsi însuseste punctul de vedere al CNCD.” Azaz hiába jönnek ezek a háromszékiek mindenféle csellel, a bíró átlát rajtuk, mint Mircea Diacon fõfogyasztóvédõ a pálinkáspoháron, tudja õ pontosan, hogy mi jár a fejükben, s annak alapján dönt. Jöhetnek itt mindenféle EU-val meg hivatalos nyelvekkel, miközben a napnál is világosabb a hátsó szándékuk, azt akarják, hogy a soför ismerje a magyar nyelvet!
Mi tagadás, ebben az esetben ez rosszul sült el, de próbáljuk nézni a dolgok jobbik oldalát. Képzeljük el például azt, hogy ez elé a bíró elé kerülnek a Tanasã által indított perek, amelyekben õ mély meggyõzõdéssel azt bizonygatja, hogy kizárólag a törvények betartatása a célja, mire a bíró sátáni kacajjal felnevet, pajkosan megfenyegeti az ujjával, s azt mondja neki, hogy “ugyan már, átlátok én rajtad, a te szemedet a magyar feliratok és jelképek bántják“. S azzal visszakézbõl elutasítja a kéréseket. Hát nem örömteli perspektíva?

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Ha lassan is, de haladunk


1.
Véget ért idehaza az a per, aminek tárgya nem kimondottan kisebbségi, de nagy mértékben jogvédelem, pontosabban a büntetõ eljárásokban érintettek jogait érinti. Az elõzményekrõl bõvebben írtam annak idején itt, most ezért csak annyit a témáról, hogy ha az ember az említett kategóriába tartozik (például sértett fél), akkor könnyen megeshet, hogy egy nap egy ilyet talál a postaládájában:

instiintare-1

Márpedig mindenki nem teheti meg, hogy másnap nyakába veszi az országot és utazik sok száz kilométert, csak azért, hogy átvegyen egy iratot, mert ha átveszi ha nem, rá egy napra úgy fogják tekinteni hogy átvette, s annak számtalan következménye lehet. Az eljárás módosítását kértem a Legfõbb Ügyészségtõl több mint három évvel ezelõtt, de a kérésemet figyelmen kívül hagyták. Ezért bírósághoz fordultam, alapfokon a pert meg is nyertem, ellenben a Legfelsõ Bíróság idén májusban megváltoztatta az ítéletet és a kérésemet jogerõsen elutasította. Indoklást máig sem láttam (habár a törvényes határidõnek több mit hatszorosa telt el azóta), így annak hiányában, de pár napja postáztam Strasbourgba a jubileumi (25.) egyéni keresetemet, hadd lássuk az ottani bírák egyetértenek-e azzal, hogy ez a módszer súlyosan jogsértõ.

2.
A mai nap egy másik ügyben született ítéletrõl is be szerettem volna számolni, de objektív okból nem tehetem: ugyanis még nem született meg. Pedig tegnapra már a harmadik tárgyalás volt kitûzve, s rendes körülmények között az elsõn az ügy végére járhattunk volna, de a bíró újabb halasztást rendelt el. Ugyanis:
– Elsõ esetben az illetõt nem találta otthon a postás, de neki nem hagyott a fentihez hasonló értesítést hanem átadta a küldeményt valaki másnak, akirõl nem lehet tudni hogy ki, mert az átvételi elismervényen csak egy aláírás szerepel. Márpedig a bíró szerint biztosítani kell a másik félnek a védekezéshez való jogát, s megítélése szerint nem egyértelmû, hogy az illetõ kézhez kapta-e az idézést.
– Második esetben azért halasztottak, mert a tárgyalás napjáig egyáltalán nem érkezett vissza az bíróságra az átvételi elismervény, ami azt igazolná, hogy az illetõ átvette az idézést. Történt ez olyan körülmények között, hogy õ ugyanabban a városban lakik ahol a bíróság mûködik, s a két tárgyalás között három hét telt el.
– Végül harmadik esetben azért halasztottak, mert az átvételi elismervény most rendben volt (az illetõ anyósa vette át az idézést, névvel és személyi igazolványának a számával igazolva), de a tárgyaláson nem jelent meg se a másik fél se az ügyvédje. Amire a bíró azt mondta, hogy nem lehet tudni, hogy szándékosan nem jöttek vagy akadályoztatva vannak, s mivel az illetõnek joga van arra, hogy a bíróság elõtt védekezzen, ezen jogát garantálni kell!
Azt gondolom mondanom sem kell, hogy ebben az ügyben én vagyok a panaszos, a másik fél pedig a vádlott, aki ilyen nagylelkû bírói segédlettel tudja húzni az idõt. Még csak annyit kell tehát hozzátegyek, hogy a helyszín Sepsiszentgyörgy, s a másik felet pedig úgy hívják, hogy Dan Tanasã.
Aki nem hiszi, nézze meg itt.

3.
S akkor most valami (remélem) jó hír is: pár hét leforgása alatt két levelet is kaptam Strasbourgból, ahonnan mostanában csupa rossz (a panasza nem befogadható) vagy semmi hír (tavaly december óta 5 panaszt postáztam, s egyikre se jött még semmi válasz) érkezett. Ezúttal ez másképp volt, itt van a két levél:

EJEB-eljaras-elindult

EJB-ertesites-42068-15-60930-16-9360-17

Vagyis elõször arról tájékoztattak, hogy elindították az eljárást az elsõ hozzájuk címzett panaszom ügyében (aminek a tárgya az, hogy minden jogalap nélkül megbüntettek, mert magyar nyelven nyújtottam be a vagyonbevallásomat), majd nemsokára arról, hogy másik három panaszomat összevonták, s azok esetében is elindították az eljárást. Ezek:
– Hargita megye prefektusa ellen indított elsõ perem, melyben a kérésemet érdemben le se tárgyalták, mert nem tettem eleget a törvényszék jogszerûtlen felszólításának.
– Maros megye prefektusa ellen indított perem, amelyben a keresetemet azért utasították el annak érdemi megvizsgálása nélkül, mert a bírók véleménye az volt, hogy Hargita megyében lakván nem vagyok érdekelt abban, hogy mi történik Maros megyében. Ami már csak azért is érdekes megállapítás, mert ismerek egy Bukarestben bejegyzett egyesületet, amelyik Hargita és Kovászna megyei önkormányzatokat szokott perelni, s azokban a perekben a bírók soha nem vetik fel azt a kérdést, hogy vajon az az egyesület érdekelt-e abban, hogy mi történik ebben a két megyében. Sõt, ha a megtámadottak vetik fel ezt a kérdést, akkor mindig kifizetik õket azzal, hogy az egyesület alapszabályába maga az egyesület írta bele, hogy pereket indíthat bárhol az országban, tehát természetesen érdekelt. Ha õ mondja.
– Hargita megye prefektusa ellen indított perem (amirõl bõvebben itt írtam), aminek az volt a tárgya, hogy büntessék meg õt, mert nem hajtott végre egy jogerõs ítéletet. (Ennek kapcsán: Románia nem jogállam voltát mindennél fényesebben bizonyítja az, hogy a prefektus nem hajtotta végre az ítéletet és ezért nem büntették meg, miközben Korond polgármestere az ellene hozott ítéletet végrehajtotta, aminek az lett az egyenes következménye, hogy a bíróság úgy döntött, hogy tetemes bírságot kell fizessen. Nyilván azért, mert neki nem volt sapkája.)
Az ügyek alakulása a Bíróság honlapján követhetõ, az ügyszámok ott vannak a két levélen, de ide is bemásolom:
11655/15
42068/15
60930/16
9360/17
A magam részérõl ehhez csak annyit teszek hozzá, hogy nagyon remélem, hogy mind a négy eset ugyanolyan egyértelmû és világos lesz a bíróság számára mint nekem, s hogy ennek megfelelõen számomra kedvezõ ítéletek fognak születni.

4.
S akkor most vissza hazai vizekre. A nyáron vaskos borítékot hozott a posta Bukarestbõl:

Boritek

Ebben egy 26 oldalas ügyészi rendelet rejtõzködött, ezzel a levéllel kisérve:

ugyeszseg-ertesites

Románul nem tudóknak: tájékoztatnak, hogy a 848/P/2015-ös ügyben a kivizsgálást lezárták, s csatolva küldik az ügyésznek a panasz ejtésére vonatkozó rendeletét. Ugyanakkor tájékoztatnak arról is, hogy a 2015 október 13 és 2016 március 6 közötti idõszakra a következõ megfigyelési módokat hagyta jóvá az ügyészség kérésére az illetékes bíróság:
– két telefonszámon folytatott beszélgetések rögzítése
– hangrögzítés, fényképezés vagy videózás révén történõ megfigyelés
– mûszaki eszközökkel történõ követés, a használt telefonkészülékek és szállítóeszközök megfigyelése és követése.
Magyarán a megfigyelés és követés majd minden módja, leszámítva a hálószobánk bekamerázását. Ahogy az egy igen veszélyes gonosztevõ estén illik.
Ez is jól kezdõdik, mondhatnám.
A rendeletbõl pedig azt tudhattam meg, hogy egy Virág Zsolt nevû egyén 2015 októberében feljelentett számos társammal együtt (hogy kik õk, azt hozzájárulásuk nélkül nyilván nem mondhatom el), azért, mert bûnszövetkezetet hoztunk létre azért, hogy megakadályozzuk a román igazságszolgáltatást abban, hogy az méltó módon megbüntesse városunk akkori polgármesterét. A feljelentésben rám vonatkozóan a következõ “bûnök” vannak felsorolva:
– Kezdeményeztem egy petíciót azzal a céllal, hogy a város bontsa fel az V. Kerülettel a testvérvárosi szerzõdést.
– Sajtókampányt folytattam Virág Zsolt lejáratására.
– Kezdeményeztem egy az V. Kerület polgármesterének címzett levelet, amit a városi képviselõtestülettel akartam elfogadtatni.
Mondhatni valóban igen súlyos bûnök, teljes mértékben érthetõ, hogy az ügyészség nem csak hogy kivizsgálást indított, de kezdeményezte a fent említett megfigyeléseket is. (Amelyekrõl még azt is tudni kell, hogy maximum 30 napig tarthatnak, utána csak jól megindokolva lehet a meghosszabbítást kérni, s azt bíró kell jóváhagyja.) Gondoljunk csak bele, milyen veszélyt jelentett volna a nemzetbiztonságra, ha teszem azt újabb petíciót kezdeményezek, s arról a hatóságok nem tudnak idõben?
A feljelentés többi részérõ majd beszámolnak az érintettek ha akarnak, itt és most még csak annyit mondok el róla, hogy számos eseményre, találkozóra kitért (melyek idehaza, illetve külföldön zajlottak le), ezek közös vonása, hogy minden beszámoló így végzõdik: “(în sustinerea celor prezentate, atasez probe audio si video.)” Vagyis: az elmondottakat alátámasztandó audió- és videó-bizonyítékokat csatolok. Ezt ki-ki értékelje ahogy akarja, a magam részérõl annyit mondok, hogy úgy gondolom, hogy fontos, hogy nyilvánosságot kapjon.
Tekintettel arra, hogy arra törvényes jogom van, természetesen igényeltem azt, hogy megnézhessem/hallgathassam a megfigyelés eredményeit, ezért írásban ki is fejeztem ezen igényemet. A nagy eseményre végül múlt hónap közepén került sor, amit ez a jegyzõkönyv tanúsítja:

DNA-jegyzokonyv

Némi csalódást okozott az a tájékoztatás, hogy ugyan teljesen szabad volt a pálya, végül csak a telefonjaim lehallgatását ültették gyakorlatba (legalábbis ezt állítják), de így is egy nagy halom optikai lemezzel szembesültem, s több mint két órát elvett az életembõl az, hogy az elsõ hónap felvételeit végighallgassam. Ezt azonban meg kellett tegyem, tekintettel arra, hogy milyen válaszlépéseket terveztem. Ezek pedig a következõk:
– Egy büntetõ panasz a feljelentõ ellen, aki nyilvánvaló módon elkövetett két bûncselekményt, nevezetesen az igazságszolgáltatás félrevezetését, illetve hamis nyilatkozást. Túl azon, hogy én magam tudtam, hogy nem követtem el a bûncselekményt amivel Virág megvádolt, ugyanerre a következtetésre jutott az ügyészség is, igaz nekik ehhez több évre és fél évnyi lehallgatásra volt szükségük. De lényeg a lényeg: világossá vált, hogy úgy tett ellenem feljelentést, hogy nem volt semmi bizonyítéka arra nézve, hogy törvényt sértettem volna, vagy megfordítva (mert logikailag egyenértékûek) pontosan tudta, hogy nem követtem el bûncselekményt. Tettével ráadásul komoly károkat okozott az államnak, évekre lefoglalt emberi és anyagi erõforrásokat, elvonta azokat a valódi bûncselekmények elleni harctól. Ráadásul az is elmondható róla – tudva azt, hogy a szintén általa feljelentett Mezei Jánosról már bíróság mondta ki, hogy ártatlan – hogy visszaesõ, mondhatni szokása megalapozatlan feljelentéseket tenni, pusztán bosszúból. S hogy a vádját valamivel megalapozza, megtette azt is, hogy azt nyilatkozta az ügyészségen – annak tudatában, hogy a hamis tanúzás bûncselekmény -, hogy én valamiféle levelet szerkesztettem s azt el akartam fogadtatni a városi képviselõtestülettel. Ez a panasz immár elkészült, a mai nap folyamán iktattam a városi ügyészségen:

Panasz-iktatva

– Készül egy második panasz is, aminek tárgya a magánélethez való jog súlyos megsértése. Ugyanis ügyvéd mondja, hogy a jogállamnak nehezen nevezhetõ Romániában is kirívó az, hogy valakinek a telefonját a maximális 6 hónapon keresztül hallgassák le. Ráadásul az egy hónap utáni hosszabbításnak semmiféle való indoka nem volt, ugyanis – s ezért hallgattam végig – az alatt egyetlen feltételezett bûntársammal sem beszéltem egyetlen egyszer sem telefonon. Ezért nagyon de nagyon kíváncsi vagyok (s ez ki kell derüljön), hogy milyen alapon kérte az ügyész a lehallgatás folytatását, s milyen megfontolásból hagyta azt jóvá a bíró. Újra és újra. Mert nyilván a késõbbi idõszakban sem származott a telefonbeszélgetéseimbõl semmiféle, az ügy szempontjából releváns információ. Ezzel szemben elmondható, hogy azon hónap során igen sok beszélgetést folytattam egy akkor elsõ alkalommal megszervezett akcióval kapcsolatosan. Az pedig Székelyföld határainak a kivilágítása. Ami egyfajta politikai cselekedet volt. S éppen ezért felmerül a jogos gyanú, hogy a lehallgatás célja valami egészen más (mondjuk ki: politikai) volt, az egész feljelentés csak a jó kifogás szerepét játszotta. Megeshet, hogy soha nem derül ki, hogy mi is volt az igazság, de ami ilyen téren megtehetõ azt a magam részérõl megteszem, s amint eme második panasz elkészült, azt is be fogom nyújtani.
Az elmúlt több mint négy évben számos emberrel találkoztam, akik azért háborogtak, hogy bármit meg lehet tenni büntetlenül ebben az országban, ha az elkövetõ a “megfelelõ” oldalon áll. Ezen ügy kapcsán talán ki fog derülni, hogy ez igaz-e.

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, siker | Hozzászólás most!

Mindennek van határa. Vagy mégsem?

A romániai igazságszolgáltatás dicsõnek nem mondható ténykedésérõl már nem egyszer szóltam, itt egy újabb történet.
Tavaly január nyolcadikán postáztam egy panaszt a csíkszeredai ügyészségre, amiben azt tettem szóvá, hogy megyénk prefektusa hivatali visszaélést követett el, amikor évek múltán sem hajtott végre egy jogerõs bírói ítéletet. Az akár szokványosnak is nevezhetõ, hogy az ügy kivizsgálása rendesen elhúzódott, több mint másfél év után kaptam kézhez az ügyészség végzését. Sõt, még az se lepett meg olyan nagyon (habár reméltem, hogy egyszer csak szembesülök egy kivétellel), hogy abban az áll, hogy a panaszt megalapozatlannak találták és ejtették. Ezt természetesen megfellebbeztem a fõügyésznél, majd az újabb elutasítás után az illetékes csíkszeredai bíróságon.
Ezek lennének az elõzmények, mert most errõl a bírósági szakaszról szeretnék röviden beszámolni. A keresetet augusztus 21.-én iktatták, s a Büntetõ Perrendtartási Törvénykönyv 341. cikkelye értelmében elvileg még aznap át kellett adják a bírónak, akinek az a dolga, hogy kitûzi a tárgyalás napját, s errõl értesíti a feleket is meg az ügyészséget is. Az ügyészség kötelessége pedig az – lásd a cikkely 3. bekezdését -, hogy az értesítés kézhezvételétõl számított három napon belül továbbítsa az ügy iratcsomóját a bírónak.
S akkor most számoljunk egy kicsit. Az ügyészség is meg a bíróság is Csíkszeredában van. A távolság a kettõ közt gyalog is igen kicsi, de tegyük fel, hogy postán kommunikálnak, hogy annak nyoma maradjon. Ismerve a román postát, tegyük fel, hogy egy levél helyben öt munkanap, vagyis egy hét alatt jut el feladótól a címzetthez. Tudva azt, hogy az idézést számomra augusztus 28-án állították ki, s hogy aznap kellett elküldjék a levelet az ügyészségnek is, legkésõbb szeptember 15-én meg kellett volna érkezzen a bíróságra az ügy iratcsomója az ügyészségrõl. De nem érkezett. Ezt onnan tudom, hogy az október elsejei tárgyaláson azzal szembesültem, hogy iratcsomó sehol. A bírónõ pedig angyali ártatlansággal közölte, hogy sajnos halasztani kell, mert még nem érkezett meg az ügyészségrõl az iratcsomó, így nem lehet tárgyalni az ügyet. Hogy ez két héten keresztül nem tûnt fel neki és nem sürgette az ügyészséget, az … hogy is mondjam … teljesen természetes. Ugyanis – mint köztudott – az igazság istennõjének a szeme be van kötve, így nem láthatta azt sem, hogy nem érkezett küldemény az ügyészségrõl. Meg különben is, õ egy gyakornok bíró, a kellõ tapasztalat nélkül. De sebaj – mondta -, majd átiratban kérni fogják az ügyészséget, hogy legyenek már olyan kedvesek és küldjék át azt a fránya iratcsomót. S ezzel halasztott október 29-re.
Azaz mára. Amikor újra beutaztam Csíkszeredába, s megelégedéssel állapíthattam meg, hogy az iratcsomó ott tornyosodik a jegyzõ asztalán. Meg is örvendtem, s lelkesen foglaltam össze magamban, hogy miképpen fogok érvelni a tárgyalás során. Én naiv! Ugyanis érkezik a bírónõ, veszi elsõként az én ügyemet, s széles mosoly kíséretében közli velem, hogy van itt egy kis gond, mert õ gyakornok bíró, s ilyen büntetõ ügyeket nem jogosult tárgyalni! Mit mondhatnék? Be kell valljam férfiasan, hogy a pofátlanságnak ez a szintje már engem is meglepett. Nem másért, de ha valakinek ilyen vastag a bõr az arcán, az hogy a csodába tud mosolyogni?
Nem mondom, közhelyszámba megy, hogy a bíróságokon az idõhúzást mesteri szinten mûvelik, de ilyen nyilvánvaló és arcátlan módon azért nem minden nap! Mert az ember joggal kérdezi, hogy mikor sorshúzással eldöntik, hogy valamely ügy melyik bíróhoz kerül, akkor mi a csodáért nem csak azok közül sorsolnak, akik jogosultak is az adott ügyet elbírálni? S ha meg nem így tesznek, akkor a kijelölt bíró miért nem szólt már augusztus 22-én, hogy bocsánat, de én nem vállalhatom ezt? Vagy miért nem mondta el bár az elsõ tárgyalás alkalmával? Költõi kérdések, nyilván.
S hogy ne legyen kétséges, hogy ez az egész arra megy ki hogy szívassanak, immár azt is lehet tudni, hogy mikor lesz a következõ tárgyalás: három hónap múlva! Aki nem hiszi, nézze meg itt.

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Hova jutottunk!

Tegnap úgy hozta a sors, hogy utazásomat meg kellett szakítsam Brassóban, s minthogy a peronon ücsörögjek, úgy döntöttem, hogy inkább kisétálok a városba. Így alkalmam nyílt szembesülni a vasútállomás tágas csarnokával és implicite gazdagodni egy tapasztalattal. Ugyanis a csarnokban, a jegypénztárak, tudakozó, stb. ablakai fölött, körös-körül egy magyar szemnek … hogy is mondjam … távolról sem kedves kép fogadott, az, ami tavaly mindenfele szembeköszönt, s amitõl – úgy reméltem – idénre megszabadultunk:

S ha ez nem lenne elég, akkor a bejáratok fölött, a tolerancia és multikulturalizmus szép példájaként négynyelvû felirat üdvözli az érkezõket:

Egy ötödiknek valahogy nem jutott már hely… Az illetékesek azt gondolhatták, hogy a magyaroknak bõven elég az a sok szép színes százas.
Ilyen körülmények között lehet igazán értékelni Brassó megye elnökének a gesztusát, aki nem csak kihelyezte a magyar feliratot a megye bejáratához, de hajlandó pereskedni is (na kivel?) azért, hogy az ott is maradjon:
http://portal.just.ro/3/SitePages/Dosar.aspx?id_dosar=300000000850267&id_inst=3

Kategória: Ez Románia, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Foglalkozása: “jó román”

Közismert személy, hisz évek óta perek tucatját zúdítja székelyföldi önkormányzatokra. A munka mondjuk nem megerõltetõ, mert valamikor valaki megírt neki két típus-panaszt (nevezzük ezeket zászló-, illetve felirat-panasznak), s azokban a települések nevét cserélgetve küldözgeti kereseteit a különbözõ bíróságoknak. Sok költséggel sem jár a dolog, esetenként 50 lej a bélyegilleték (egyéb költsége meg nincs, mert tárgyalásokra soha nem utazott el, az otthoni fotelbõl, interneten keresztül pereskedik), s ez a jelek szerint kikerül az olyan nagylelkû adakozóktól, mint például Voiculescu, akinek a televíziói elõszeretettel mutogatják az illetõt, s vélhetõen honoráriumként biztosítják számára minimum azokat az 50 lejeket. Ebbe a képbe illik az is, hogy egy ideig perköltségként csak az 50 lejeket kérte vissza a megtámadottaktól, s mivel nyerni szokott, ezért egy idõ után a dolog már önfenntartóvá is válhatott, az egyik perbõl visszanyert pénzzel indíthatta a következõt.
Hogy miért, azt nem tudni (jó na, sejteni azonban lehet), de egy ideje változtatott a szokásán, errõl már írtam itt, de ugyanezzel szembesült Mikóújfalu polgármestere is, akitõl szintén 1000 lej perköltséget követel, amint az itt látható.
S hogy értse jól mindenki a helyzetet: ez nem azért van, mert ezekben a perekben komoly ügyvéd alapos munkáját vette igénybe, s az pénzbe került. Legalábbis a saját perem esetében elmondhatom, hogy azt a perköltséget semmi nem indokolja, a perben letett válaszirat minõsége kb. egy kezdõ ügyvédbojtár szintjét közelíti, de csak alulról.
De ez mint semmi, tud õ ennél sokkal látványosabbat is! Itt van egy válaszirat, amit júliusban tett le a Legfelsõ Bíróságra:

valaszirat-648

A szakmai színvonalát laikusnak nem könnyû megítélni, de az bárkinek szeget üthet a fejébe, hogy ez a másfél oldalas írásmû miért érne 500 lejt. Akkora összegért rendes ember nem keveset kell dolgozzon. Ezzel együtt, s a korábban említett 1000 lejes tételekhez képest ez akár szerénynek is tûnhet, de várjuk csak ki a végét! Mert következik egy újabb válaszirat, letéve egy másik ügyben ugyanarra a bíróságra, pár héttel késõbb:

valaszirat-1119

Ha valaki veszi a fáradságot és összehasonlítja a kettõt, akkor azt fogja tapasztani, hogy van köztük összesen három eltérés: az iratcsomó száma, a felperes neve (jó na, ez nem látható, de mondom én), és a perköltség összege. Ez a derék ember letette egy másik ügyben szóról szóra ugyanazt a válasziratot, épp csak azt az összeget duplázta, amit a “megírásáért” elkért! S ehhez tegyük hozzá, hogy másik két ugyanilyen ügy van folyamatban ugyanazon a bíróságon! Reszkethet ám a gatyája a két érintettnek, mert ki tudja tõlük majd mekkora összeget fog követelni, mikor harmadszor és negyedszer is benyújtja ugyanezt a válasziratot! Elvégre az étvágy evés közben jön meg…
Innen kezdve pedig a recept roppant egyszerû: épp csak megfelelõ számú pert kell havonta indítani, s mindegyikben borsos perköltséget követelni, és máris biztosítható az egész család megélhetése. Mit neki szakma, munkahely, fizikai vagy szellemi erõfeszítés nap mint nap, amíg meg lehet élni abból, hogy “jó román”, aki a bíróságokon a magyarokat zaklatja. Fõállásban.

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész!, Politika | Hozzászólás most!

A nagyon mohó

A mai nap másodszor ért az a megtiszteltetés, hogy levelet kaptam személyesen Dan Tanasã-tól, a nagy romántól (az elsõrõl itt). Hogy-hogy nem, ez is pénzrõl szól (még ha netán kerülne olyan naiv olvasó, aki arra gyanakodna, hogy nemzeti ünnepünk alkalmából jókívánságait küldte), ezért egy a korábbihoz hasonló címet választottam, ellenben összhangban azzal, hogy ezúttal emelte a tétet, amint a levelébõl kiderül:

——————————
Cãtre,
Arus Zsolt Istvan, presedinte Fundatia Szekler Monitor
Adresa: …

Subsemnatul Tanasã Dan, domiciliat în …, în temeiul Legii nr. 129/2018 pentru modificarea si completarea Legii nr. 102/2005 privind înfiintarea, organizarea si functionarea Autoritatii Nationale de Supraveghere a Prelucrarii Datelor cu Caracter Personal, precum si pentru abrogarea Legii nr. 677/2001 pentru protectia persoanelor cu privire la prelucrarea datelor cu caracter personal si libera circulatie a acestor date, va sesizez faptul ca datele mele cu caracater personal au fost prelucrate ilegal fara acordul meu de catre numitul Arus Zsolt Istvan în urmatoarele împrejurari:

În fapt,

La data prezentei numele meu complet precum si adresa mea de domiciliu sunt publicate pe portalul http://blog.sic.hu/aruszsolt/ în mai multe articole semnate de numitul Arus Zsolt Istvan.
Datele mele cu caracter personal au fost prelucrate în mod repetat fara acordul meu si au fost valorificate de terte persoane cu scopul de a incita la ura interetnica împotriva mea.
Având în vedere aceasta situatie ilegala prin care mi-au fost încalcate drepturile cu privire la protectia datelor cu caracter personal, dreptul la viata privata precum si dreptul la demnitate, prin prezenta va sesizez si va solicit:
– sa-mi comunicati în scris lista tuturor tertilor catre care au fost difuzate datele mele cu caracter personal fara acordul meu;
– sa procedati la îndepartarea datelor mele cu caracter personal de pe pagina de internet http://blog.sic.hu/aruszsolt/, precum si din alte locuri în care acestea au fost difuzate fara acordul meu si sa-mi comunicati dovada faptului ca ati facut aceasta în termen legal;
– sa publicati un articol în limba maghiara si limba româna pe acceasi pagina de internet prin care sa recunoasteti ca ati comis o fapta ilegala si sa-mi prezentanti scuze publice;
– în termen de 10 zile de la data prezentei sa-mi achitati suma de 5000 de lei cu titlu de daune morale pentru faptul ca mi-ati violat în mod repetat dreptul la protectia datelor cu caracter personal, dreptul la viata privata precum si dreptul la demnitate prin difuzarea fara acordul meu a datelor mele cu caracter personal.

În drept, prevederile Legii nr. 129/2018.

Va solicit sa-mi comunicati un raspuns în termen legal la prezenta.

O zi buna,
Dan Tanasa

Data depunerii
20 august 2019

——————————

(Aki nem tud románul, annak javaslom a Google fordítót, amelyik fõleg angol nyelvre egészen tûrhetõen fordít, de a magyar fordításból is meg lehet érteni a lényeget.)

Elintézhetném az egészet azzal, hogy jót nevettem (ami igaz is) ezen a próbálkozáson, de pár megjegyzést hadd fûzzek hozzá:

– A név önmagában nem személyes adat, hisz az eleve nonszensz volna elvárni bárkitõl, hogy valakinek a nevét csak annak beleegyezésével írja le. Arról nem beszélve, hogy õ maga akárhány bejegyzést szentelt már nekem a blogján, összehordva mindenféle rágalmakat, de egyszer se kért engedélyt tõlem, hogy a nevemet leírja.

– A lakcím már valóban személyes adat, ellenben nyilván csak akkor, ha egy névvel együtt van közzétéve. Ellenben nekem fogalmam sincs arról, hogy ez az ember hol lakik, márpedig – óvatosan fogalmazva – az elég komoly akadálya annak, hogy a lakcímét közzétegyem.

– Ettõl függetlenül jó kérdés az, hogy miképpen sértheti valakinek a méltósághoz való jogát az, ha közzéteszik a lakcímét? Törtem egy ideig a fejem, de nem találtam rá választ.

– Ennél is fogasabb kérdés, hogy miképpen lehet közzétenni valakinek a lakcímét azzal a céllal, hogy interetnikus gyûlöletet keltsenek ellene? Nem mellékesen: gyanítható, hogy emberünk nincs tisztában az “interetnikus gyûlölet” jelentésével, tekintve hogy õ egymagában nem egy önálló etnikum, márpedig ilyen gyûlölet ugyebár két etnikum között jöhet létre.

– Ha valóban törvényt sértettem volna, akkor jogos lenne azt kérni, hogy távolítsam el a jogtalanul közzétett adatokat, a bocsánatkérésre való felszólítás ellenben már nyilván nélkülöz bármiféle jogalapot.

– Végül a csúcs: hogy fizessek neki kártérítést! S mivel az õ neve akkora érték, ezért odavett egy 5000 (mintegy 1100 euró) lejes összeget. De most mindjárt! (Jó na, erre ad nagylelkûen tíz napot.)

Szóval próbálkozik, próbálkozik, még nem vette észre, hogy ennek semmi értelme. Azt pedig tán mondanom sem kell, hogy az egymondatos választ (miszerint a lakcímét nem ismerem, ezért az egész panasza tárgytalan) már megkapta. Hadd eméssze.

Kategória: Ez Románia, megáll az ész! | Hozzászólás most!