Analfabéták a csúcson!

Amint itt is szóvá tettem már, az idén több esetben is alig úsztam meg, hogy ne kelljen sok száz kilométert utazzak, azért hogy kézhez kapjak egy iratot. S minekutána hiába próbálkoztam az ügyészségeket rávenni arra, hogy változtassanak ezen az ügyfeleket szívató módszeren, tettem egy panaszt a Nép Ügyvédjénél is, s megkértem arra, hogy avatkozzon be – elvégre állampolgárok tömegei érintettek -, s érje el õ a módszer változtatását. A biztonság kedvéért jó hosszan és részletesen leírtam hogy mirõl van szó, illetve mellékeltem három példát is, hogy azokat is lássák.
Aztán tegnap válasz érkezett:

valasz-nep-ugyvedje

Elolvastam, nagyot néztem, a biztonság kedvéért elolvastam még egyszer, végül megállapítottam, hogy a baj nagyobb mint gondolnánk. Ugyanis a sajtóban nemrég mindenki olvashatta, hogy az oktatási rendszer igen nagy százalékban funkcionális analfabétákat termel, de azt azért nem gondoltam volna, hogy a kór elérte már a hatalom csúcsait is. Ugyanis az nyilvánvaló, hogy ez a válasz nem a petíciómra született, mert abban én egy adminisztratív eljárás ellen tettem panaszt, nem valamely ügyészi avagy bírói eljárás (rendelet, végzés, ítélet, stb.) ellen. Ráadásul a válasz attól a helyettestõl érkezett, aki a következõ szakterületekért felel: hadsereg, igazságszolgáltatás, rendõrség, börtönök. Ebbõl egy 100 körüli IQ-val rendelkezõ ember le bírja vonni azt a következtetést, hogy téves azt állítani, hogy a Nép Ügyvédje egyáltalán nem illetékes olyan panaszok esetében, amelyek az igazságszolgáltatásra vonatkoznak. Sajnos ez Mircea Criste uramnak nem jött össze. Arra ugyanis gondolni sem merek, hogy igenis eszes, csak lusta emberrel van dolgom, aki abban bízik, hogy én tartozom ahhoz a 42%-hoz, s nem bírom megérteni a hivatkozott törvénycikkelyt, ezért elhiszem neki becsületszóra a kifogását.

Posted in Ez Románia, megáll az ész! | 1 Comment

Az alaposság határai

avagy: Miért túlterheltek a bíróságok?
Valamikor a nyár folyamán levélben kértem a Bukaresti Törvényszéket, hogy küldjön meg nekem egy ítéletet. Nyáron ugye a bírók nem dolgoznak, így szeptember 13. volt az a nap, amikor nem egyszerûen borítékba tették az ítéletet és elküldték, hanem összeült a bírói tanács, megvitatni azt az igen súlyos kérdést, hogy most mit tegyenek? S mivel nem jutottak dûlõre, határozatot hoztak arra nézve, hogy halasztják egy héttel a határozathozatalt.
Következésképpen húszadikán ismét magukra öltötték a talárjukat, és összeültek, folytatni ezen súlyos kérdés megvitatását. Gondolom már közeledett az éjfél, amikor azzal álltak fel az asztal mellõl, hogy egy ilyen fontos témában nem lehet hebehurgya módra dönteni, idõ kell, míg minden ágát-bogát megvitatják, ezért újabb halasztásról döntöttek.
Összeültek hát harmadszor is, ezúttal nem hét, hanem kilenc nap múlva, s láss csodát, újabb halasztásra nem volt szükség, mert akkor már sikerült dönteniük: a kérést elutasítják, mert korábban már elküldték az ítéletet.
Onnan kezdve már csak 33 napra volt szükség ahhoz, hogy mindezt a jegyzõ legépelje, hogy végül megküldhessék nekem eme folyamat írott krónikáját. Amit a nagyközönség okulása végett eme helyen közzéteszek, ámuljon és bámuljon rajta mindenki:
hatartalanul-alapos

Posted in Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Leave a comment

Sajtótájékoztatót tartottam

Az alkalmat az adta, hogy a mai nap postáztam újabb három panaszt a strasbourgi Emberjogi Bíróságra. Ezek közül kettõ ismét a 2012-es, magyar nyelven leadott vagyonbevallásommal kapcsolatos, a harmadik pedig azzal a tavaly tavaszi esettel, amikor beidéztek tanúnak Marosvásárhelyre a Mezei János ügyében.
Egy-két jellemzõ részlet mindegyik ügyrõl:
Minekutána a bíróság nem érvénytelenítette a vagyonbevallás nyelve miatt kirótt büntetést, panaszt tettem a Diszkriminációellenes Tanácsnál a megye három vezetõjére (Borboly Csaba, Romfeld Mária-Magdolna és Egyed Árpád), illetve az ügyben eljáró bíró ellen.
Hosszas halogatás után a Tanács hozott egy határozatot, amiben a bepanaszolt felek között nem is szerepel a bíró, míg a másik három személy esetében azzal utasították el az érdemi döntéshozatalt, hogy az egy éves jogvesztõ határidõ letelte után nyújtottam be a panaszt. Tették ezt úgy, hogy a panaszt jóval a határidõ elõtt benyújtottam magyar nyelven, de azt nem akarták iktatni, s váltottunk pár levelet, míg végül feladtam és elküldtem a panasz román fordítását, de az már valóban az egy év letelte után volt.
Ez ellen panaszt tettem a bíróságon, ahol azt kértem, hogy érvénytelenítsék a határozatot, érdemben tárgyalják újra a panaszt, állapítsák meg, hogy a négy bepanaszolt diszkriminált és szüntessék meg a diszkrimináció következményeit. A kérés egy szuperokos bíróhoz került, aki megállapította, hogy az egyes pontok más-más bíróságok hatáskörébe tartoznak, ezért az iratcsomót négyfele bontotta, s lett egy ügybõl négy ügy.
Az egyik ilyen iratcsomó témája az, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy Borboly Csaba és társai diszkrimináltak, amikor nem iktatták és nem tették közzé a vagyonbevallásomat, s kötelezze õket annak iktatására és közzétételére. Ezt alapfokon a megyei törvényszék, másodfokon a marosvásárhelyi táblabíróság tárgyalta, s a napokban kaptam kézhez a jogerõs ítéletet, miszerint a kérésem megalapozatlan. Az indoklás pedig igazán épületes: igaz ugyan, hogy a vagyonbevallást a megyei önkormányzatnak kell leadni, de az továbbítja azt Bukarestbe a Feddhetetlenségi Ügynökségnek, ami egy központi szerv, ahova nincs jogom magyar nyelven fordulni! Mert ugye ott csak románul tudnak, s különben is Romániában a hivatalos nyelv a román. Az csöppet sem zavarta a bírót aki ezt az ítéletet meghozta, hogy a törvény nem arról szól, hogy a vagyonbevallást a Feddhetetlenségi Ügynökségnek kell leadni, ezzel szemben az egész procedúra lényege az, hogy a választópolgárok tudomást szerezzenek a választottak anyagi helyzetérõl. Ezért kell a bevallást az önkormányzathoz leadni, azt az iktatja és kezeli, illetve kötelezõ módon közzéteszi. Márpedig egy 85%-ban magyarok lakta megyében igazság szerint köteles lenni mindenki olyan nyelven megírni a vagyonbevallását, amit az emberek megértenek. Más szemszögbõl nézve pedig a bíró logikáját követve senki semmiféle iratot nem tehet le egy önkormányzathoz magyarul, mert évi rendszerességgel odaérkezik a számvevõszék, ami egy központi intézmény, s az át kell nézzen minden iratot, tehát azokat románul kell megírni, hogy a számvevõszék szakemberei értsék. S azzal annyi a nyelvhasználati jogoknak.
A másik iratcsomó témája a Diszkriminációellenes Tanács határozatának a megsemmisítése, illetve a Tanács megbüntetése azért, mert diszkriminált amikor nem volt hajlandó befogadni egy magyar nyelven megírt panaszt. Ezt a Legfelsõ Bíróság tárgyalta, s megállapította, hogy ugyan az általam bepanaszolt bírót se be nem idézték, se ki nem vizsgálták, de ezzel nincs semmi gond, mert a Diszkriminációellenes Tanács a bírók tevékenységét nem vizsgálhatja. Más szavakkal a bírók eldöntetett, hogy ellentétben azzal amit az alkotmány ír, vannak akik a törvény felett állnak. Maguk a bírók. Hasonlóképpen abban sem találtak kifogást a legfelsõbb bírók, hogy a diszkrimináció ellen küzdeni hivatott tanács maga diszkriminál. A Tanács tehát egy másik kivételezett csoport, aminek tagjai a törvény felett állnak.
Végül a harmadik ügy az a büntetõ panasz, amit azért tettem, mert beidéztek tanúnak a Mezei János ügyében, de a kihallhatás során semmit sem kérdeztek magáról az ügyrõl, ellenben gondoskodtak róla, hogy a beidézésem híre eljusson a sajtóhoz, ami napokig tele volt mindenféle rágalmazó cikkel, arra vonatkozóan, hogy milyen bûncselekmények miatt idéztek be, meg hogy ki akartam vonni magam az eljárás alól, erõszakkal kellett bevigyenek, stb. A panasz közel kilenc hónapig porosodott egy fiókban, majd az ügyész értesített, hogy megalapozatlan, tehát ejtik. Ez ellen fellebbeztem, de a fõügyész azt elutasította, így került a Legfelsõ Bíróságra, amitõl azt kértem, hogy állapítsa meg, hogy a panaszom nem volt kellõ alapossággal kivizsgálva, ezért küldje vissza az ügyészségre, hogy folytassák a kivizsgálást. A tárgyalás alkalmából volt módom betekinteni az ügyészség iratcsomójába, amiben szám szerint négy dokumentum található: az én panaszom, az ügyész elutasító végzése, a panaszom ez ellen és a fõügyész elutasító végzése. Hogy értse jól mindenki: ez a négy és semmi más, amibõl az következik, hogy az ügyet “vizsgáló” ügyész semmit de semmit nem dolgozott. Nem írt egy átiratot sehova, nem hallgatott ki senkit, nem vizsgált meg semmit, csak ült a panaszon hónapokig, majd a hasára ütött és megállította, hogy a panaszt alaptalan. S akkor jött a Legfelsõ Bíróság, az igazságszolgáltatás csúcsa és krémje, s mit állapított meg: hogy minden a legnagyobb rendben van, az ügyész jó, alapos, derék munkát végzett! A következtetés pedig az, hogy van még egy intézmény, ami a törvény felett áll, éspedig a Korrupcióellenes Ügyészség. Ha ellenük érkezik panasz, akkor azt minden kivizsgálás nélkül el kell utasítani.
Én ezeket a kérdéseket nyilván kicsit másképp látom, kíváncsi vagyok mi lesz róluk a véleménye a strasbourgi bíróságnak.

Posted in Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Leave a comment

Csigaposta

Megértem már oly sok mindent ebben az országban, hogy néha azt gondolom, hogy engem aztán meglepetés már nem tud érni. Aztán újra és újra kerül egy olyan helyzet, esemény, intézmény, ami gondoskodik arról, hogy el ne bízzam magam.
Ezt a szerepet most a román posta vállalta magára, amelyik ma kézbesítette nekem ezt a borítékot:

csigaposta

Elején a feladó postahivatal pecsétje: 2016.X.31.
Hátán a fogadó postahivatalé: 2016.XI.8.
Ez akárhogy számolom, kerek nyolc nap! Napi 15 kilométer!

A kérdés csak az, hogy hány nappal kell számoljon egy mezei feladó, hisz ez a boríték a Táblabíróságtól jött, s mint látható, az elején szép nagy betûkkel az van felírva, hogy elsõbbséggel kézbesítendõ.

Posted in Ez Románia, megáll az ész! | Leave a comment

Miért pont az elnök lenne más?

Írtam már itt is arról, hogy tavaly tavasszal petíciót intéztem az államelnökhöz is, amiben azt jeleztem neki, hogy az ügyészség részrehajló módon jár el Mezei János ügyében, s ebben kiváló partnerei azok a bírók, akik mindenféle korlátozó intézkedéseket hagynak jóvá valós indok nélkül. A kérésem az volt, hogy éljen alkotmányos kötelezettségével, vizsgálja meg a panaszomat, s ha õ is úgy találja tapasztalni, hogy van abban valami, akkor szólítsa fel ezeket az intézményeket, hogy tartsák be a törvényeket s legyenek korrektek és pártatlanok.
Ezt az elnök természetesen azonnal félreértette, s kezdte magyarázni, hogy nem avatkozhat be az igazságszolgáltatásba, amit én kérek, az nem az õ hatásköre. S ugyan utána leírtam neki részletesen, hogy nem az kérem, hogy mondja meg egy bírónak, hogy milyen ítéletet hozzon adott ügyben, csak azt, hogy szólítsa fel, hogy tartsa be a törvényeket, de ebbõl nem tért ki, csak azt ismételgette, hogy ez nem az õ hatásköre.
Tekintettel arra, hogy a petíciós törvény világosan rögzíti, hogy egy petíciót a címzett köteles 30 napon belül megoldani, kivéve ha abban nem õ az illetékes, ilyen esetben azt 5 napon belül továbbítania kell az illetékes hatóságnak, bírósághoz fordultam, s kértem hogy állapítsák meg, hogy az elnök megszegte a törvényt, hisz a petíciómat nem oldotta meg, de nem is küldte tovább annak, aki szerinte illetékes.
Nemrég megszületett a perben az ítélet:

hot-civ-2610-2016

Ez amilyen rövid, pont olyan abszurd. A lényege a harmadik oldal elsõ felében van, ahol a bíró megállapítja, hogy az elnök helyesen járt el, mert valóban nem az õ hatásköre beavatkozni az igazságszolgáltatás menetében, ugyanakkor azt a törvényi elõírást se sértette meg, hogy 5 napon belül köteles továbbítani a petíciót az illetékes hatóságnak, tekintettel arra, hogy én ragaszkodtam hozzá, hogy a petíciót õ oldja meg! Zseniális, nemde? Ja, hogy a törvényben nincs szó semmiféle kivételrõl, a továbbítás kötelessége feltétel nélkül fennáll? Ez egy bukaresti bírót csöppet sem zavar.
Az olvasó felteheti magának a kérdést, hogy vajon nem én tévedtem mégis, s valóban nem teheti meg az elnök azt, amire kértem? Erre idézhetnék több cikkelyt az alkotmányból meg más törvényekbõl, de azt hiszem, hogy sokkal szemléletesebb ez a sajtóhír, amiben az áll, hogy a Laura Codruta Kövesi plágium-ügyében az elnök megkereste a megvádoltat is, de megkereste a fõügyészt is, s mindkettõvel tárgyalt errõl az ügyrõl, majd kiállt a sajtó elé, s elmondta azt, hogy tárgyalt velük, de azt is, hogy szerinte az ügyészség mit kellene tegyen ebben az ügyben. Tehát joga van erre, s mikor kedve szottyan rá, akkor meg is teszi.
A következtetést csak a rend kedvéért vonom le: az államelnök megszegi a hivatali kötelességeit, de ezt bátran megteheti, mert a bíró megvédi, szemrebbenés nélkül, írásban szembehazudja azt, aki a törvénysértést szóvá teszi. Ez itt Románia!

Posted in Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész!, Politika | Leave a comment

A hab a tortán

Aki csak néha téved errefele az is tudhatja, hogy több mint két éve harcban vagyok a megye prefektusaival, azért, hogy azok végre kezdjék tenni a dolgukat és biztosítsák a megye lakói számára az anyanyelv használatának a jogát. Ez a harc változatos eszközökkel zajlik, kezdve a petíciókkal, s bezárva a bûnvádi panasszal. Részemrõl abból áll, hogy próbálom közvetlen módon rávenni, vagy mások által rászorítani a prefektust, hogy kezdje már tenni a dolgát, miközben õ, illetve az õt közvetve vagy közvetlenül támogatók arról próbálnak meggyõzni hogy minden a legnagyobb rendben van, higgyek csak nyugodtan nekik és ne a szememnek. A mérkõzés távol áll attól, hogy bár közeledne a végéhez, jelenleg is több eljárás van folyamatban, a kimenete tehát igen nehezen megjósolható, de azt túlzás nélkül merem mondani, hogy ha a szavak és a valóság közé valaki hidat akarna építeni, az rögvest a világ leghosszabb hídjaként kerülne be a rekordok könyvébe.
S hogy ne vádolhasson senki szubjektivitással, ezt csupa olyan dokumentummal bizonyítom, melyek a prefektustól származnak.
Az elsõ egy augusztusi levél, amiben arról tájékoztat, hogy a beadványom következtében felszólította az összes helyi hatóságot és intézményt, hogy tartsák be a magyar nyelv használatára vonatkozó törvényes elõírásokat, s majd azután “korrigáló intézkedések foganatosítására” kerül sor azok esetében, akik ennek nem tesznek eleget:

a-prefektus-valasza-az-emlekeztetore-HU

A megfogalmazás ugyan óvatosságra int, de ha a törvényeket nézzük, a helyzet az, hogy ilyen esetekben a prefektusnak egy eszköze van, a büntetés.
Aki nyitott szemmel jár a megyében, az garantáltan találkozik rendszeresen olyan hellyel és helyzettel, ahol vagy amikor ezeket az elõírásokat nem tartják be. De a prefektus még ki se kell menjen az irodájából, hogy ilyenek egész soráról szerezzen tudomást, csak elõ kell vennie azt a két összesítõ dokumentumot, amit a munkatársai készítettek az intézményvezetõktõl beérkezett válaszok alapján, például ezt:

Annex-6-4-2-9-2-centralizing-table-institutions

Mielõtt bárki is sajnálni kezdené a prefektust, hogy szegény ínhüvely-gyulladást talál kapni attól, hogy kihágási jegyzõkönyvek tucatjárt kell aláírnia, kérem olvassa el a történet eddig lejárt részének a csattanóját.

Posted in Államérdek, Ez Románia, Megyei ügyek, Politika | Leave a comment

A manipuláció iskolapéldája

Újabb zászlós ügy borzolja a kedélyeket, a helyszín ezúttal a Kárpátok túloldalán van.
A sajtóhír pedig itt olvasható.
Már a cikk feletti szép nagy képen kezdõdik a hangulatkeltés, mert ugyan két ország zászlaja van a sátor tetején, csak az egyik van figyelemkeltõ módon bekarikázva.
Aztán következik a cím: Ezek az arcátlan cirkuszisták felhúzták Magyarország zászlaját! A másik zászlóról itt is diszkréten hallgatnak.
Továbbá jön maga a rövid hír a cirkusz magyar származású tulajdonosairól. Elõször itt említik meg, úgy mellékesen, hogy van ott egy amerikai zászló is.
Következik a lakók jogos felháborodása, akik a sürgõsségi szolgálatot riasztották, elvégre veszélyben a román haza. Igaz ugyan, hogy az nem ilyen esetekre van kitalálva, s volt már példa nem egy amikor valakit megbüntettek azért, mert indokolatlanul riasztott, de itt errõl szó nincs: a rendõrség azonnal kiszállt a helyszínre, intézkedni. Ebbõl is látszik, hogy mekkora veszélyt tud jelenteni egyetlen zászló (mondom ezt azoknak is, akik a Dan Tãnasã perek kapcsán szokták megjegyezni, hogy mit kell annyit bohóckodjanak a polgármesterek holmi zászlókkal, foglalkozzanak komolyabb dolgokkal; most ezek is láthatják, hogy mennyire komoly dolog ez a zászló).
Még szerencse, hogy a târgovistei rendõrfõnök nem olyan agresszív mint a szebeni, aki arra utasította a beosztottait, hogy autóval üssék el a medvét, így a târgovistei rendõrök csak számon kérték a cirkusz vezetõit, nem mentek neki szolgálati jármûvükkel a zászlót tartó oszlopnak. (Nyilván csak a pirossal megjelöltnek, mert az amerikaiakkal azért csak nem fognak ujjat húzni a román hatóságok. Szinte látom, hogy a prefektus által kiállított kihágási jegyzõkönyv is csak a magyar zászlóról szól. Elvégre a zászlók kitûzését tiltó törvény megfogalmazóit is csak egy zászló zavarja, de az túl feltûnõ lett volna, ha a magyar zászló tiltásáról hoznak törvényt, ezért beleírták más országokét is.)

Posted in Államérdek, Ez Románia, megáll az ész!, Politika | Leave a comment

A kormány hozza azt, amire számítottam

Amint nemrég utaltam rá, Hargita megye prefektusának törvénysértõ magatartása miatt a kormánynál is panaszt tettem, elvégre a prefektus a kormány területi képviselõje. Ma válasz érkezett a petíciómra:

kormany-valasz-1

kormany-valasz-2

Ha õszinte akarok lenni, akkor nagy meglepetés nem ért, elvégre csak az volt a kérdés, hogy milyen kifogást találnak ki a mentegetésére, s ilyen téren olyan nagyon nem erõltették meg magukat, ezt az érvelést (miszerint az önkormányzatok nincsenek alárendelve a prefektusnak) már elõadta korábban Maros megye prefektusa is.
A válaszból azért az is kiderül, hogy nem csak hogy nem vizsgálták meg a panaszomat a helyszínen (vagyis Csíkszeredában, a prefekturán), az ott fellelhetõ adatokat, dokumentumokat figyelembe véve, de még magát a petíciót is igen felületesen olvasták el. Ugyanis abban írva van, hogy a jogerõs ítélet végrehajtását a prefektus 7 nappal a törvényes határidõ lejárta után kezdte el végrehajtani, s ennek ellenére a vezérigazgató úr szemrebbenés nélkül leírja azt, hogy a prefektus tiszteletben tartotta a törvényes elõírásokat. Sõt mi több, a kormány véleménye szerint a prefektus olyan jól végzi a munkáját, hogy õk a maguk részérõl csak arra bíztatják, hogy csak így tovább, úgy mint eddig.
Az egész levélben egyetlen pozitívum az, hogy a nevemet helyesen írták le. Számomra ez öröm, de nem akkora, hogy megakadályozzon abban, hogy válaszoljak erre a levélre, s jelezzem, hogy a petícióm “megoldása” során nem tartották be a vonatkozó törvényes elõírásokat (elsõsorban nem vizsgálták ki alaposan és részletesen a panaszomat). Következésképpen felszólítottam õket, hogy ezt tegyék meg, ellenkezõ esetben bírósághoz fogok fordulni.

Posted in Államérdek, Autonómiák, egy kisváros nagy gondjai, Ez Románia, Megyei ügyek, Politika | Leave a comment

Utóirat

Idõközben azért nem hagyom nyugodni magát a prefektust sem, emlékeztetem, hogy van egy jogerõs ítélet, amit végre kellene hajtania. Ez történt szeptember hetedikén is, amikor ezt a levelet küldtem neki:

Tisztelt uram!

Felhívom a figyelmét, hogy téved, amennyiben azt gondolja, hogy a 242/96/2016-os ügyben született ítéletek azt jelentik, hogy önnek semmi további tennivalója nincs az 1787/2015-ös ítélet végrehajtása terén.
Emlékeztetem, hogy az alapfokon született ítélet azzal utasítja el a kérdésemet, hogy ön már elkezdte az 1787/2015-ös ítélet végrehajtását, illetve hogy a kérésem jellegébõl adódóan annak megoldása több idõt vesz igénybe. A másodfokú ítéletet még nem kaptam kézhez, de kétlem, hogy abban az állna, hogy azért utasítják el a fellebbezésemet, mert ön maradéktalanul eleget tett az 1787/2015-ös ítéletben foglaltaknak.
Ezért ismételten arra kérem, hogy tegye meg mindazt, amit az az ítélet ön számára kötelezõen elõír, tehát ellenõrizze a megye összes közintézményét, s ahol nem tartják be a magyar nyelv használatára vonatkozó törvényes elõírásokat, ott büntesse meg az adott intézmény vezetõjét. Ezt követõen pedig kérem tájékoztasson engem írásban arról, hogy az ellenõrzés során miket tapasztalt és milyen intézkedéseket hozott azok nyomán. Az 1787/2015-ös ítélet ugyanis önt erre kötelezi.

Üdvözlettel,
Árus Zsolt

Némileg túllépve a 30 napot, ma érkezett rá ez a válasz:

Valasz 12317 12707 Hargita Prefektus

Azt mondanom sem kell, hogy nem okozott semmiféle elégtételt az olvasása, ezért rögvest válaszoltam is rá, ezt:

Tisztelt uram!

A jelzett számmal iktatott válasza kapcsán két dologra szeretném felhívni a figyelmét:

1. Az anyanyelv használatát a közigazgatásban nem csak a 215/2001-es törvény szabályozza, amint erre már többször felhívtam a figyelmét.
Ilyen téren a legátfogóbb hazai jogszabály a 282/2007-es törvény, amivel Románia ratifikálta a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartáját. Ebben a közigazgatásra vonatkozó 10. cikkelyben ez áll:

” ARTICOLUL 10
Autoritatile administrative si serviciile publice

1. În circumscriptiile administrative ale statului locuite de un numar de vorbitori de limbi regionale sau minoritare, care justifica masurile specificate mai jos, si în functie de situatia fiecarei limbi, partile se angajeaza, în masura în care este posibil:
a) (i) sa vegheze ca autoritatile administrative sa utilizeze limbile regionale sau minoritare; sau
(ii) sa vegheze ca functionarii autoritatilor administrative care asigura relatia cu publicul sa foloseasca limbile regionale sau minoritare în raporturile lor cu persoanele care li se adreseaza în aceste limbi; sau
(iii) sa vegheze ca vorbitorii de limbi regionale sau minoritare sa poata prezenta cereri orale ori scrise si sa primeasca raspunsuri în aceste limbi;”

Amint láthatja, ez az elõírás minden közhivatalra érvényes, nem csak a helyi önkormányzatokra és azok intézményeire.
A magyar nyelv viszonylatában pedig Románia az a. pont (ii) és (iii) bekezdéseinek a betartására kötelezte magát.

2. A lassan két éves petícióm kapcsán arra kérem, hogy vessen véget az általánosságok ismételgetésének, vegye elõ a petíciót, majd a megyei törvényszék 1787/2015-ös ítéletét, és tegye pontosan azt, ami az ítéletben le van írva. Az említett ítélet ugyanis csak akkor lesz végrehajtva, s ne reménykedjen abban, hogy el fogok fogadni bármilyen más megoldást. Ha valóban annyira a szívén viseli a nyelvhasználati jogok tiszteletben tartását mint ahogy most is írja, akkor kérem errõl azzal tegyen tanúbizonyságot, hogy betû szerint végrehajtja az 1787/2015-ös ítéletet.

Árus Zsolt

Posted in Államérdek, Ez Románia, Megyei ügyek, Politika | Leave a comment

Köteles-e a prefektus betartani a törvényeket?

A prefektusokra vonatkozó törvény tételesen tartalmazza azt az elõírást, hogy a prefektus kötelessége gondoskodni arról, hogy a nemzeti kisebbségek használhassák a közigazgatásban az anyanyelvüket. Ennek ellenére, illetve tudva azt hogy ezt a jogot úton útfélen megszegik, máig nem hallottam egyetlen esetrõl sem, amikor a prefektus bár megrótt volna bárkit ezen szabályok megsértése miatt.
Ez volt a kiindulópontja annak, hogy jó két évvel ezelõtt petíciót intéztem Hargita megye prefektusához (aki abban az idõben ráadásul magyar ember volt, egy magyar érdekvédelmi szervezet tagja), s felhívtam a figyelmét pár kirívó törvénysértésre. A válasz az volt hogy intézkedett, a valóság ezzel szemben az – mint késõbb kiderült -, hogy csak a nekem elküldött válasz után kérte az általam bepanaszoltaktól, hogy vizsgálják meg, hogy intézményükben betartják-e a nyelvhasználati szabályokat. Ez már eleve nem ugyanaz mint amit kértem, ráadásul részérõl az ügy ezzel le is volt zárva.
Látva hogy nem történik semmi, ezt jeleztem neki is írásban, s egyúttal arra kértem, hogy a megyében mûködõ összes közintézményt szólítsa fel a vonatkozó törvények betartására, majd utóbb ellenõrizze ezeket, s ahol rendellenességet talál, ott büntessen.
Erre már semmi válasz nem jött, hasonlóképpen a pár hónappal késõbbi ismétlésre sem, így per lett a dologból, s a megyei törvényszék jogerõs ítéletben mondta ki, hogy a prefektus köteles a petíciómat megoldani. (Ha már a törvényes elõírás alapján ezt nem tette meg.)
Igen ám, de ennek csak annyi lett a következménye, hogy a prefektus tájékoztatást kért az intézmények vezetõitõl (s még azok közül se mindegyiktõl), arra nézve, hogy betartják-e ezeket a törvényeket. A beérkezett válaszok alapján készített két összesítõt, s azzal a téma részérõl le volt zárva. Az csöppet sem zavarta, hogy voltak olyan fontos intézmények (mint például a rendõrség), amelyek nem is válaszoltak, illetve hogy a válaszokból az derül ki, hogy a törvényes elõírásokat számos helyen megsértik.
Ezért kénytelen voltam ismét a törvényszékhez fordulni, ezuttal azzal a kéréssel, hogy büntesse meg a prefektust az ítélet végre nem hajtása miatt, illetve kötelezze õt kártérítés fizetésére. Ezt több mint egy hónappal az után tettem, hogy lejárt a határidõ ami alatt végre kellett volna hajtsa az ítéletet, tehát azt se lehet mondani, hogy kirívóan türelmetlen módon viselkedtem volna. A per alapfokon jó két hónapot tartott, s ugyan akkor már száz nappal lépte túl a prefektus a határidõt, illetve nem tudott felmutatni semmi bizonyítékot arra nézve hogy bár dolgozna az ügyön, a törvényszék a kérésemet elutasította. Következett a fellebbezés, s másodfokon, pontosan fél évvel az után hogy az ítéletet végre kellett volna hajtani, a kérésemet jogerõsen elutasították. No nem azért, mert idõközben a prefektus jobb belátásra tért, hanem azért, hogy legyen világos mindenkinek, hogy ha Dan Tãnasã pereskedik egy “Községháza” felirat miatt, akkor az igazságszolgáltatás teljes mellszélességgel, a józan ész, a jó érzés, s nem utolsósorban az ország törvényeit áthágva áll ki mellette, ha ellenben a téma a magyarok nyelvi jogainak a megsértése, akkor mindez fordítva történik, a panaszosnak a prefektus is meg a bírók is fügét mutatnak.
Következett tehát az Emberi Jogok Európai Bírósága, hátha ott másképp fogják kezelni ezt a témát. A keresetet ma postáztam.
Felvetõdik ugyanakkor az a kérdés, hogy vajon csak egy rosszindulatú prefektusról és pár gonosz, magyarellenes bíróról szól ez a történet, vagy pedig annál többrõl, netán a gond rendszer-szintû. Hogy ezt el lehessen dönteni, az ügyben meg kell keresni minden olyan hatóságot, amelyik beavatkozhat. Következésképpen megtettem az alábbi lépéseket:
– Tettem egy büntetõ panaszt az ügyészségen a prefektus ellen hivatali visszaélés miatt, hiszen mint említettem hivatali kötelessége gondoskodni a nyelvhasználati jogok tiszteletben tartásáról, márpedig õ ezt nem teszi, s ezzel közvetlenül járul hozzá ahhoz, hogy emberek tízezrei szenvedjenek jogsértést. Történt ez múlt hónap elején, fejlemény még semmi, de ez nem lep meg, egyéb panaszaim esetében is hónapok múltával mozdult meg a gépezet.
– Panaszt tettem a prefektus ellen a kormányfõnél, tekintettel arra, hogy õ a kormány képviselõje a megyében. Ebben leírtam a petícióm történetét, azzal bezárólag, hogy miután a büntetésre vonatkozó kérésemet a bíróság elutasította, a prefektus úgy tekinti, hogy semmi dolga nincs, holott a nyelvi jogokat továbbra is megszegik mindenfele a megyében. Következésképpen azt kértem a miniszterelnöktõl, hogy állapítsa meg hogy a prefektus fegyelmi vétséget követett el és büntesse meg ezért. Ezt szintén múlt hónap elején küldtem el, s rá több mint két hétre egy annyi válasz érkezett, hogy továbbították a belügyminisztériumnak. Igaz ugyan, hogy én a megfelelõ helyre küldtem a petíciót (mert a prefektus nem a Belügyminisztérium képviselõje és nem a Belügyminiszternek van alárendelve), illetve az is, hogy ha mégis címzettet tévesztettem volna, akkor 5 napon belül kellett volna továbbítsák a petíciómat az illetékesnek, de ugye Romániában élünk, miért a kormány figyelne ilyen apróságokra.
– Panaszt tettem a büntetés kirovását megtagadó bírók ellen a Jogi Felügyeleten, elvégre mindhárman törvényt sértettek, hisz a törvény világosan fogalmaz: ha az ítéletet 30 napon belül az alperes nem hajtja végre, akkor a felperes kérésére a bíróság megbünteti. A 30 nap egyértelmû határidõ, s a büntetést kiróni nem lehetõség (a törvény nem úgy fogalmaz, hogy a bíróság megbüntetheti), hanem kötelesség. (S nem mellékesen hadd utaljak itt ismét arra, hogy fordított esetekben, amikor a téma egy székely zászló vagy magyar felirat, akkor a büntetést behunyt szemmel róják ki a bírók.) Ezt is ma tettem postára, a strasbourgi keresettel együtt.

A válaszok függvényében további lépések következhetnek, s ha tippelni kell, akkor következni is fognak, ugyanis ennek az ügynek az alakulása, illetve korábbi tapasztalataim alapján joggal feltételezem, hogy egy rendszer-szintû problémával állunk szemben, az állam minden intézménye, ki aktív, ki passzív módon (értsd: ki úgy, hogy tesz valamit a prefektus tisztára mosásáért, ki meg úgy, hogy nem teszi a dolgát és nem állapítja meg, hogy a prefektus törvényt sért) hozzá fog járulni ahhoz, hogy a magyarok nyelvi jogait ebben a három székely székben amit jelenleg Hargita megyének neveznek továbbra is büntetlenül sértse meg bárki, aki akarja. Ez rövid távon természetesen rossz dolog, ellenben kicsit távolabbra nézve és más szempontokat is mérlegelve meglesz a haszna is. Mert csak gyûlnek és gyûlnek a bizonyítékok arra nézve, hogy Románia valóban mintaország, de a sunyiság, a rosszindulat, a jogsértések terén. Egy 21. századi Patyomkin-ország. De ahogy szólás is mondja, míg a világ mindenkit átverni nem lehet! Meg fog jönni a böjtje is ennek az alattomos sovinizmusnak.

Posted in Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, Megyei ügyek, Politika, Székelyföl éjjel-nappal | 1 Comment

Az alapos fõügyész

Azt mondanom sem kell, hogy az ügyész rendeletét megfellebbeztem, jelezvén a megyei fõügyésznek azokat az eljárásbeli meg logikai problémákat, amelyek a rendeletben, illetve az egész eljárásban fellelhetõek. A válasz erre napokon belül meg is érkezett, s egyáltalán nem meglepõ módon elutasító:
megyei-fougyesz-rendelete

Ebbõl most három dolgot emelek ki, kettõt szépen meg is jelöltem a szövegben, a harmadik általános jellegû:

1. Ez szorosan összefügg korábbi bejegyzésemmel, ami arról szól, hogy a szentmiklósi ügyész azt állapította meg, hogy nincsenek eszközei kivizsgálni azt, hogy valóban megtörtént-e a telefonom/levelezésem lehallgatása, megfigyelése. Ezzel kapcsolatban a fõügyész már azt mondja, hogy a lehallgatás/megfigyelés nem bizonyosodott be. Minõ meglepetés, nemdebár? Nem kutatták, s utána megállapították, hogy nincs rá bizonyíték.

2. A panaszomban külön kitértem arra, hogy minden lejárató levélben volt legalább egy pontos és valós információ, amivel a levélírónak az lehetett logikusan a célja, hogy jelezze nekem, hogy megfigyelnek, mindent tudnak rólam. Ezek után a fõügyész lazán kijelenti, hogy mivel én magam mondtam, hogy csupa hamis, lejárató információt tartalmaztak a levelek, ezért nem lehet szó személyes, bizalmas adatok kiszivárogtatásáról. Ebbõl is látszik, hogy milyen alapossággal tanulmányozta a fõügyész a iratcsomót, mielõtt megfogalmazta a rendeletét.

3. Végezetül minden ilyen problémás részleten túl a lényeg az, ahogyan az ügyészség a panaszhoz viszonyul. Mint egy úri szabó, aki az ügyfél által hozott anyagból dolgozik, az ügyész is ül a maga elefántcsont-tornyában, s véleményt mond arról, amit a panaszos elébe tár. Teljes mértékben megfeledkezik arról, hogy mi is az ügyészség, hogy az nem megállapító, hanem nyomozó hatóság. Hogy nem az a dolga, hogy véleményt mondjon egy panaszról, hanem az, hogy mérlegelje az elébe tárt tényeket és adatokat, s ha arra utaló jelet lát, hogy bûncselekmény történhetett, akkor kezdjen el nyomozni, kideríteni mindent ami kideríthetõ, s megállapítani, hogy történt-e bûncselekmény, s ha igen mi és ki követte el. Az utca embere nem jogász, akinek kisujjában van a büntetõ törvénykönyv, s aki pontosan meg tudja állapítani, hogy valamely cselekedet melyik paragrafust sérti. Az õ dolga az, hogy elmondja a fájdalmát, az ügyészé meg az hogy eldöntse, hogy ami az illetõvel megesett, az törvénybe ütközik-e.

Persze értem én, hogy kínos egy állami intézménynek az, ha arra utaló jelekkel találkozik, hogy egy másik állami intézmény törvényt sértett, de ezzel is meg kell tudni birkózni, eljárni meg pártatlanul kell, a törvények elõírásai szerint.

Posted in Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, Politika | Leave a comment

Ügyészségi csiki-csuki

A tavalyi névtelen rágalmazó levelek ügyében újabb fejlemény van: a gyergyószentmiklósi ügyészség bûncselekmény hiányában lezárta az ügyet! Ez ellen természetesen fellebbeztem, mert az nem kétséges, hogy valakik elkövettek tavaly tavasszal több bûncselekményt is (ezt még a korábban az ügyben eljáró katonai ügyészség sem vitatta), itt most egyetlen jellemzõ részletrõl szeretnék szót ejteni.
A panaszom egyik pontja a levéltitok megsértésére vonatkozott, s konkrétan azt róttam fel az elkövetõknek, hogy olyan információkat tettek közzé a levelekben, amelyekhez csak az elektronikus kommunikációm (telefon, üzenet, levelezés) megfigyelése révén juthattak hozzá. Ezt vitatni lehetne, de kár, hisz – hogy csak egy példát mondjak – amikor kapok egy levelet, s az abban található információ rá pár napra megjelenik egy akárhány címre elküldött rágalmazó levélben, akkor a helyzet a napnál is világosabb.
Aki a bejegyzéseimet olvasni szokta az tudja, hogy az egész ügy kivizsgálását a katonai ügyészség lényegében megtagadta, azon az alapon, hogy a Román Hírszerzõ Szolgálat egy törvény alapján mûködõ intézmény, tehát nyilvánvaló, hogy annak a munkatársai nem követnek el törvénysértéseket. A katonai ügyész véleménye éppen ezért az, hogy a bûncselekményeket polgári személyek követték el, a kivizsgálásuk tehát a gyergyószentmiklósi ügyészség hatásköre. S akkor nézzük mi olvasható ennek az ügyészségnek a végzésében ezen bûncselekmény kapcsán:

ugyeszseg-eszkoz-nelkul

A pirossal aláhúzott rész szerint az ügyészség megállapítja, hogy mivel én ennek az elkövetésével a Román Hírszerzõ Szolgálat munkatársait gyanúsítom (akik hivatásos katonák), ezért az ügyészségnek nincsenek eszközei ezt a bûncselekményt kivizsgálni. (Hogy értse mindenki: õk katonákat nem vizsgálhatnak ki.) Tökéletes, mondhatom. Egyik kivizsgálhatná de nem vizsgálja, a másik mossa kezeit, hogy õ nem vizsgálhatja.
Az i-re a pontot pedig a következõ bekezdésben teszik fel a derék ügyészek, amikor ezek után megállapítják, hogy nem létezik bizonyíték arra nézve, hogy azt a bûncselekményt elkövették volna!
Mit monhdatnék, az volna ám a csoda, ha annak ellenére hogy ki sem vizsgálták, mégis lenne bizonyíték. Teszem azt a Hírszerzõ Szolgálat egyik munkatársa kiállna a város fõterére, s nagy hangon önként bevallaná, hogy õ volt az.

Posted in Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész!, Politika | Leave a comment

Zavar – 2

Ha valaki azt gondolja hogy egyszeri baleset, szerencsétlen rövidzárlat volt mindössze az, amirõl tegnap írtam, azt sietek megnyugtatni, hogy téved. Ezt tökéletesen bizonyítja az, hogy szintén húszadikán írtam egy másik levelet is a Legfelsõ Bíróságnak (ezúttal a bûnügyi részlegnek), mert egy másik ügyben is késlekednek az ítélet kiközlésével. Az a levél így hangzott:

Subject: REF: Dosar 1972/1/2016
Date: Tue, 20 Sep 2016 16:08:40 +0300
From: Árus Zsolt
To: recursuri.penal@scj.ro

Bunã!

În data de 6 iunie a fost pronuntatã Hotãrârea nr. 453/2016 în dosarul nr. 1972/1/2016.
Din câte stiu, hotarârea trebuie redactatã în termen de 30 zile. Prin prezenta vã rog sã-mi comunicati dacã aceastã hotãrâre a fost redactatã, iar în caz afirmativ vã rog sã mi-o trimiteti, pentru cã am nevoie de ea.

Cu respect,
Árus Zsolt

Abban az esetben is az lett volna a kézenfekvõ, hogy megnyomják a “Reply” gombot és megírják a választ, de – nyilván – nem ezt tették. S még bár nem is azt, amit a másik esetben. Ezúttal az internet helyett a román posta szolgálatait vették igénybe, s ezt a levelet küldték:

valasz-a-legfelso-birosagtol

A postabélyegzõ dátuma szerint 22-én adták fel, s mindössze 5 nap múltán, 27-én már meg is érkezett hozzám, de ezt csak úgy mellékesen jegyzem meg, hisz a lényeg a levél tartalma. S ebbõl megtudhattam, hogy a perrendtartási törvény elõírásainak megfelelõen szoktak idézni (ami elvárható és megnyugtató lenne ha így lenne, sajnos tapasztalatból tudom, hogy nincs így), illetve azt, hogy a bíróság honlapján közzétett információk helyesek, valóban az ott közzétett napon született az illetõ iratcsomóban a 453/2016-os végzés.
Kár, hogy ezen nem kért információk papírra vetése annyira kifárasztotta Viorel Ciobanu urat, hogy arra már nem maradt ereje, hogy a kérdésemre is válaszoljon (hogy sikerült-e több mint 100 nap után az ítélet indoklását is megszövegezi). Így azzal maradtam, hogy feltéve hogy a levelem utolsó félmondatát is elolvasta (és megértette!), akkor abból hogy nem küldte el az ítéletet az következik indirekt módon, hogy a kérdésre a válasz az, hogy nem.
Az ellenben igencsak el kellene gondolkoztasson sokakat, hogy ilyen súlyos szövegértési gondokkal küszködõ személyek miképpen végzik el a jogi egyetemet, illetve miképpen foglalhatnak el fontos állásokat a Legfelsõ Bíróságon. Tény, hogy ezek nem arra utaló jelek, hogy Romániában létezik jogbiztonság.

Posted in Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Leave a comment

Zavar

Július végén elektronikus levélben tájékoztattam a Legfelsõ Bíróságot arról, hogy egy bizonyos ügyet nem szeretnék tovább vinni, ezért lemondok róla.
A levél így nézett ki:

To: scaf@scj.ro
Subject: REF: dosar nr. 5622/2/2015

Cãtre: Înalta Curte de Casatie si Justitie
Complet nr. 2
Termen: 21 09 2016

Stimate domnule presedinte!

Cu privire la exceptia de neconstitutionalitate ridicatã de mine în
acest dosar vã comunic, cã aceasi exceptie am ridicat-o în cazul unui
alt dosar, iar în acel caz instanta a admis cererea mea si a transmis
exceptia cãtre Curtea Constitutionalã, unde a fost înregistratã sub
numãrul 456D/2016.
Drept urmare cererea mea din aces dosar a rãmas fãrã obiect, deci prin
prezenta renunt la ea.

Cu respect,
Árus Zsolt István

Válasz nem érkezett rá mind a mai napig, ellenben a következõ tárgyalást megtartották, s ahelyett hogy tudomásul vették volna a közlésemet, viszik tovább az ügyet, ki is tûzték a következõ tárgyalást is november másodikára, amint itt látható.

Aztán ma egy hete újabb levelet írtam nekik, ezúttal azért, mert több hónapja késnek már egy ítélet kiközlésével:

To: scaf@scj.ro
Subject: REF: Dosar 6973/2/2014
Bunã!

În data de 22 iunie a fost pronuntatã DECIZIA nr.2079/2016 în dosarul nr. 6973/2/2014.
Din câte stiu, Art. 426, alin. 5 din Codul de Procedurã Civilã prevede, ca “Hotarârea se va redacta si se va semna în cel mult 30 de zile de la pronuntare”. Prin prezenta vã rog deci sã-mi comunicati dacã aceastã decizie a fost redactatã, iar în caz afirmativ vã rog sã mi-o trimiteti, pentru cã am nevoie de ea.

Cu respect,
Árus Zsolt

Ma levelet kaptam, ami elsõ látásra válasz a júliusi levelemre, legalábbis erre utal a fejléce:

Subject: Fw: REF: dosar nr. 5622/2/2015
Date: Tue, 27 Sep 2016 15:39:15 +0300
From: Sectia de Contencios Administrativ si Fiscal
To: arus.zsolt@sic.hu

Ehhez képest a levelet megnyitva a következõ volt benne:

Buna ziua,
Urmare cererii dvs. adresata ICCJ sectia de contencios administrativ si fiscal cu privire la dosarul nr. 6973/2/2014, va aducem la cunostinta cu v-a fost comunicata decizia pronuntata in prezentul dosar in data de 19.09.2016.
Grefier, Trifan Carmen

—–Original Message—– From: Árus Zsolt
Sent: Thursday, July 28, 2016 5:21 PM
To: scaf@scj.ro
Subject: REF: dosar nr. 5622/2/2015

Cãtre: Înalta Curte de Casatie si Justitie
Complet nr. 2
Termen: 21 09 2016

Stimate domnule presedinte!

Cu privire la exceptia de neconstitutionalitate ridicatã de mine în
acest dosar vã comunic, cã aceasi exceptie am ridicat-o în cazul unui
alt dosar, iar în acel caz instanta a admis cererea mea si a transmis
exceptia cãtre Curtea Constitutionalã, unde a fost înregistratã sub
numãrul 456D/2016.
Drept urmare cererea mea din aces dosar a rãmas fãrã obiect, deci prin
prezenta renunt la ea.

Cu respect,
Árus Zsolt István

Világos nemde? Kapnak egy levelet szeptember húszadikán, amire nem a kézenfekvõ módon válaszolnak (a Reply gombot megnyomva), hanem úgy, hogy megkerestek egy régebbi levelet amit szintén tõlem kaptak, s arra válaszoltak.
Ez az egész történet igen jól illusztrálja az igazságszolgáltatásban uralkodó állapotokat.

Posted in Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Leave a comment

Élmény

Igencsak sajátos élménye lehetett annak a három román bírónõnek, akik a Marosvásárhelyi Táblabíróság 56-os termében ma lezajlott tárgyalásokat vezették, ugyanis a 27. ügyben két magyar ember állt elõttük, akik közül az egyik azt kérte, hogy állapítsák meg, hogy a 85%-ban magyarok lakta Hargita megyében joga van használni anyanyelvét a megyei önkormányzatnál, a másik pedig azt hajtogatta körömszakadtáig, hogy márpedig ez nem igaz, vegye tudomásul mindenki, de fõleg a felperes, hogy a megyei önkormányzathoz vagyonbevallást kizárólag román nyelven szabad benyújtani. S hogy mindenki értse jól, hogy ennek a kérdésnek mekkora súlya van Borboly Csaba hivatalában, hadd tegyem hozzá, hogy szolgálati autóval egy sofõr a megye fõjegyzõjét és egy jogtanácsosát szállította Marosvásárhelyre, hogy ott a román nyelv kötelezõ használatának az ügyét méltóképpen, kellõ hatékonysággal tudják képviselni. Kerül amibe kerül, ha a tét az, hogy korlátozzák a magyar nyelv használatát, akkor a magyar érdekvédelmi szervezet (!) élharcosa mindent bevet. Nem a korlátozás ellen, hanem mellette!!! Magyar ember legyen a talpán az, akinek a gyomra ezt beveszi.
S hogy a tortán hab is legyen, ráadásul jó vastagon, megyénk fõjegyzõje a tárgyaláson szóban is elõadta hármuk (jegyezzük fel a neveket az utókor számára: Borboly Csaba, Egyed Árpád, Romfeld Mária Magdolna) korábban írásban már letett kérést (erdekvedelem=rosszindulat), nevezetesen hogy a bíróság rójon ki 1000 lejes büntetést arra az orcátlan alakra – ez lennék én – aki ahelyett hogy meghúzná magát, itt mind agitál a magyar nyelv használata mellett.
A keresetemet a bírók elutasították, tehát elmondható, hogy a tegnapi aprócska üzemzavar után helyreállt a dolgok rendje, s készíthetem az újabb panaszt az Emberjogi Bíróságnak.

Posted in Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész!, Megyei ügyek, RMDSZ | Leave a comment