Egy nyílt levél

Közzétéve 2025-12-10 | Szerző: Árus Zsolt

A mai napon nyílt levelet intéztünk az államelnökhöz. A levél itt található. Alább pedig annak magyar fordítása.

Kivek tart a román igazságszolgáltatás?
Nyílt levél Románia elnökének

Tavaly decemberben az ország fõügyésze felhívta a figyelmet egy olyann állapotra, amelyet jogosan minõsíthetünk aggasztónak, nevezetesen a közbeszéd minõségének mérhetetlen romlására. Ennek a jelenségnek valószínuleg számos oka van, köztük – saját tapasztalatainkra alapozva mondjuk – az alábbiak:

Mint ismeretes, az érintett területen fontos feladata van a Országos Diszkriminációellenes Tanácsának (ODT), amely “a diszkrimináció területén illetékes autonóm, jogi személyiséggel rendelkezõ állami hatóság, mely a Parlament ellen!orzése alatt áll, és garantálja a diszkriminációmentesség elvének tiszteletben tartását és alkalmazását, a hatályos hazai jogszabályokkal és Románia által aláírt nemzetközi dokumentumokkal összhangban.” (137/2000-es Kormányrendelet). A rendelet értelmében a ODT 90 napon belül kell elbírálja a hozzá intézett beadványokat, és 30 napon belül kell közölje a meghozott határozatokat. De hogyan is mûködik ez a gyakorlat? Alapítványunknak jelenleg 38, a ODT által még el nem bírált beadványa van, a legrégebbi 2022 novemberébõl, további 23 2023-ból, 7 2024-bol és 7 az idei évbõl, amelyek közül 32 esetében az ODT már messze túllépte ezeket a határidõket. És mi történt, amikor – erre való tekintettel – 2018-ban büntetõfeljelentést tettünk az igazgatótanács tagjai ellen hivatali visszaélés miatt? Az ügyészség elutasította a feljelentést, a bíróság pedig az ügyészség javára döntött. Ilyen körülmények között miért tenne a ODT erõfeszítéseket a törvény betartása érdekében?

Ha ez nem lenne elég, akkor tegyük hozzá, hogy amikor a ODT végül elbírál egy panaszt, az eredmény gyakran erõsen megkérdõjelezhetõ, sõt bizonyos esetekben abszurd is lehet. Íme három példa, egyfajta növekvõ sorrendben:

  1. Miután a bíróságok véglegesen elutasították a gyergyószentmiklósi városháza épületérõl a “Városháza” felirat eltávolítását célzó kérelmét, egy AUR-képviselõ nem adta fel, és egy Facebook-bejegyzésben kérte Hargita megye prefektusát, hogy “végezze el a dolgát”, és tegyen intézkedéseket a felirat eltávolítására, amely – a képviselõ állítása szerint – a prefektus törvényes kötelessége. Mivel a bejegyzést hozzászólások sorozata követte (amelyeket nem moderált, ahogy azt a törvény elõírja), petíciót nyújtottunk be a ODT-hez, amelyben kértük az adott képviselõ megbüntetését. Nyolc hónapnyi “mérlegelés” után a ODT meghozta az ügyben az 566/2021. számú határozatot (elérhetõ itt), amelyben az áll, hogy “a diszkriminatív cselekmény alkótóelemei nem állnak fenn” (lásd a határozat rendelkezõ részének 1. pontját). Ez annak ellenére, hogy a határozat a bejegyzéshez fûzött számos hozzászólást idézett (2. oldal, 7. pont), amelyek egyértelmûen diszkriminatívak és sértik a romániai magyarok méltósághoz való jogát.
  2. Egy másik általunk benyújtott petíciót követõen a ODT elfogadta az 565/2021. számú határozatot (elérhetõ itt), amelyben úgy döntött, hogy a bepanaszolt tények különösen súlyosak, ezért az iratokat az ügyészségnek továbbította (a határozat rendelkezõ részének 2. pontja, 9. oldal). Az ügyészség azonban más véleményen volt (szokás szerint, amint azt késõbb kifejtjük), és lezárta az ügyet, ezért kértük, hogy a ODT – a törvény, konkrétan a 2/2001-es Kormányrendelet elõírásainak megfelelõen – folytassa a petíció elbírálását, és büntesse meg a bepanaszolt személyt azokért a tettekért, amelyeket korábban maga a Tanács is jogsértõnek talált. A ODT eleget tett kérésünknek, de némileg furcsa módon, ugyanis elfogadta a 492/2023. számú határozatot (elérhetõ itt), amelyben úgy határozott, hogy „az alperes bejegyzéseire válaszul kapott hozzászólások nem lépik túl a véleménynyilvánítás szabadságának határát” (a határozat rendelkezõ részének 1. pontja, 10. oldal).
  3. Egy másik, általunk 2021-ben benyújtott petíció esetében a ODT elfogadta a 748/2021 számú határozatát (elérhetõ itt), amelyben ismét megállapította, hogy a bepanaszolt tettek különösen súlyosak, ezért úgy döntött, hogy „az 526/2021. számú iratcsomót elküldi a Kovászna Megyei Törvényszék mellett mûködõ Ügyészségnek” (a határozat rendelkezõ részének 2. pontja, 4. oldal). Mivel az ügyészség ezt az ügyet is lezárta (megjegyzés: három év után, 2024-ben), ismét a ODT-hez fordultunk azzal a kéréssel, hogy folytassák a petíció elbírálását. De meglepetés: a Tanács ezt elutasította, arra hivatkozva, hogy a 748/2021 számú határozattal már elbírálta a szóban forgó petíciót, és ha nem értettünk volna egyet a megoldás módjával, 15 napunk volt bíróság elõtt megtámadni azt. Mivel azonban ezt nem tettük meg, a határozat jogerõre emelkedett, a petíció el van bírálva.

Ez csak három példa, de a ODT számos más esetben is hasonlóan járt el, így gyakran kellett bírósághoz fordulnunk azzal a kéréssel, hogy részlegesen vagy teljesen semmisítse meg a ODT határozatait, és kötelezze a Tanácsot új, jogszerû határozatok meghozatalára. És még ha – sok év után – egyes esetekben kedvezõ ítéletek is születtek, nem az volt a jellemzõ. Terjedelmi okokból itt csak három beszédes példát említünk (megemlítve, hogy a portálunkon található angol nyelvû bejegyzésekben részletesen bemutattunk 142 olyan ítéletet, amelyek – eufemisztikusan szólva – megmagyarázhatatlanok):

  1. Az 573/2022. számú határozatában (elérhetõ itt) az ODT elutasította a bepanaszolt személy megbüntetésére vonatkozó kérelmünket, mely döntés legalábbis megkérdõjelezhetõ, ha csak a határozat 21. pontjában (3. oldal) található megjegyzéseket vesszük figyelembe. Ennek következtében bíróságon fellebbeztünk a határozat ellen, és a Marosvásárhelyi Táblabíróság indokolt ítéletet hozott, amelyben kötelezte a ODT-t a bepanaszolt személy megbüntetésére. Az illetõ azonban fellebbezett, és a Legfelsõ Ítélõ és Semmítõszék elfogadta a fellebbezést, hatályon kívül helyezte az ítéletet, és elutasította a kérelmünket, így a bepanaszolt személy megúszta a büntetést.
  2. Több esetben azonban mind a Táblabíróság, mind a Legfelsõ Bíróság elutasította a jogszerûtlen határozatok hatályon kívül helyezésére irányuló kérelmeinket. Erre beszédes példa a 423/2022 számú határozat (elérhetõ itt), amely egy olyan esetre vonatkozik, amelyben egy személy tényszerûen hamis „hírt” tett közzé a Facebookon (azt állítva, hogy egy gyergyószentmiklósi parkolóban a parkolási szabályok csak magyarul vannak kiírva), ami diszkriminatív, becsmérlõ megjegyzéseket generált. Így – mivel a személy a félretájékoztatás révén gyûlöletre uszított, illetve tekintettel a bejegyzéshez fûzött hozzászólásokra, amelyek közül néhányat az 5. pontban (2. oldal) maga az ODT is közölt –, a Tanács számára normális lett volna, ha bünteti a bepanaszolt személyt, de ehelyett nem döntött semmit a hamis információ közzétételének cselekményérõl (annak ellenére, hogy mind a bejegyzést, mind a hozzászólások moderálásának elmaradását kifogásoltuk), illetve teljesen megtagadta a hozzászólások elemzését (és még kevésbé azok büntetését) egy olyan “indokkal”, amely nem létezik a törvényben (miszerint a petíció benyújtása elõtt nem kértük a bepanaszolt személytõl a hozzászólások törlését). Fellebbeztünk a döntés ellen bíróságon, de a Marosvásárhelyi Táblabíróság elutasította a kérelmünket (megalapozatlannak ítélve azt), a Legfelsõ Bíróság pedig elutasította az ítélet elleni fellebbezésünket.
  3. A fent említett 748/2021. számú ODT határozat esetében nyilvánvalóan bírósághoz fordultunk, kérve, hogy kötelezze a Tanácsot a szóban forgó petíció elbírálásának folytatására, hivatkozva a 2/2001-es Kormányrendelet 30. cikkének egyértelmû rendelkezésére. A vonatkozó kérelem az 1/43/2024-es számú iratcsó tárgya, amiben Táblabíróság kérelmet elfogadhatatlanként elutasította. Tette ezt annak ellenére, hogy ugyanaz a bíróság megállapította, hogy „A ODT a 2021. október 13-i 748. sz. határozatával úgy ítélte meg, hogy mind a kérelem tárgyát képezõ bejegyzés, mind a 2021. júniusi, a Kovászna megyei Sepsiszentgyörgyön megrendezett rendezvény szervezése gyulöletre, eroszakra és a magyar közösség elleni fenyegetésre uszító elemeket tartalmaznak.”). Aztán a Legfelsõ Bíróság a 4271/2025 számú határozatával elutasította a fellebbezésünket, így azok a cselekmények, amely az illetékes joghatóság szerint (ODT) „a magyar közösség elleni gyulöletre, erõszakra és fenyegetésre uszító elemeket” tartalmaztak, – legalábbis egyelõre, ahogy késõbb látni fogjuk – büntetlenül maradtak, és a bepanaszolt személy arra a következtetésre juthatott, hogy akadálytalanul folytathatja ugyanazt a tevékenységet.

De mi történik azokban az esetekben, amikor valaki súlyosabb cselekményeket követ el, amelyek még egy tájékozatlan személy számára is már nem kisebb vétségnek, hanem bûncselekménynek tûnnek? Mivel a romániai magyar kisebbség jogainak védelmével foglalkozunk, nagy tapasztalattal rendelkezünk ezen a területen, amelyet a következõképpen tudunk röviden összefoglalni:

2017 és 2025 között több mint 17 büntetõfeljelentést tettünk különbözõ ügyészségeken, ehhez hozzáadhatjuk azt a 6 panaszt is, amelyeket a ODT-nél nyújtottunk be, de amelyeket az továbbított az ügyészségeknek. Ezek közül a mai napig 19 ügy véglegesen lezárult (köztük 5, amelyeket a ODT küldött az ügyészségre), és minden panaszt elutasítottak, különbözõ indokokkal. A “legérdekesebb” közülük az, amelyben az ügyész hivatalosan megállapította, hogy a bepanaszolt tettek nagy valószínûséggel bûncselekmények, majd a vádirat összeállítása helyett egy fiókba tette az iratcsomót, és csak az elévülés után vette ki, majd ezt követõen az elévülésre hivatkozva ejtette a panaszt! De számos panaszt nyújtottunk be az olyan bejegyzések esetében (és nem egy vagy kettõ, hanem több száz ilyen!), mint például: “Megérdemelnétek, hogy tojásotoktól fogva akasszanak fel a szobor mellett!”, “Kapjátok be, magyarok!” vagy “Öljétek meg a gazembereket a mocskos magyar fajtájukat!”, mert az ügyészek szerint ezek csak vélemények vagy értékítéletek. Még mindig van 4 függõben lévõ ügy (2020 és 2023 között benyújtott panaszok), annak ellenére, hogy mindegyikben fordultunk a bíróságokhoz a nyomozások túlzott elhúzódása miatti panaszokkal. Néhány esetben már háromszor is megtettük ezt, a bíróságok egymás után újabb és újabb határidõket szabtak meg a panaszok megoldására, ezeket a határidõket azonban az ügyészségek egyszerûen figyelmen kívül hagyják, s ezt tehetik büntetlenül.

Ez csak néhány példa, de – úgy véljük – elég beszédesek ahhoz, hogy mindenki választ tudjon adni a címben feltett kérdésre. És hogy egy csipetnyi optimizmussal zárjuk, hozzátesszük, hogy még van remény. Ezt azért mondjuk, mert számos ilyen esetben nyújtottunk be panaszt az Emberi Jogok Európai Bíróságához, és csak idén nyolc ilyen panaszt nyilvánítottak befogadhatónak (628/25., 14662/25., 16589/25., 17993/25., 19627/25., 23099/25., 23514/25. és 25620/25. számú ügyek, amelyek állapota itt követhetõ) , így fennáll annak a lehetõsége, hogy ha nem önkéntes alapon, akkor a Bíróság döntéseit követõen (akár sok év múlva is, mivel az EJEB eljárásai hosszú idõt vesznek igénybe) a román igazságszolgáltatás köteles lesz helyesen kezelni a magyar kisebbséggel szembeni diszkrimináció és gyûlöletkeltés eseteit. Jó lenne azonban, ha ez még azelõtt megtörténne, mielõtt az erõszak, amely jelenleg “csak” szóbeli, gyakorlati szakaszába lépne.

Létezik egy másik lehetõség is, tekintettel az Alkotmány 80. cikkelyének 2. bekezdésében foglalt rendelkezésre, amely így szól: „Románia elnöke biztosítja az Alkotmány betartását és a közhatóságok megfelelõ muködését. Ennek érdekében az elnök közvetítõként lép fel az államhatalmi ágak, valamint az állam és a társadalom között.” Ezt a nyílt levelet – a nagyközönség tájékoztatása mellett – azért is fogalmaztuk meg, hogy felhívjuk az eElnök úr figyelmét ezekre a problémákra, és felakérjük az alkotmányos kötelességének a teljesítésére.

Gyergyószentmiklós, 2025.XII.10.

Árus Zsolt István
elnök

Kategória: Felhívás, román hatóságok, Tájékoztatás | Hozzászólás most!

Román – magyar

Közzétéve 2025-12-05 | Szerző: Árus Zsolt

avagy: van remény

Tekintve, hogy évek óta monitorizáljuk a hazai nyilvános teret (sajtó, közösségi platformok) el merjük mondani, hogy ugyan a magyar-román viszony nem rózsás, de nyilvánvalóan változik. Igaz, hogy azt is elmondhatjuk paradox módon, mert a javulás kulcsa ugyan a hatóságok kezében van (a legnagyobb hatással a valós történelem oktatása tudna bírni, de fontos lenne a Diszkriminációellenes Tanács illetve a bíróságok és ügyészségek határozott fellépése is), azok inkább elnézik illetve esetenként egyenesen szítják az ellentéteket (lásd a magyar beruházások elleni szervezett fellépést, vagy a Vasgárda alapítójára való megemlékezést, ahol a jelenlevõ rendõrök és csendõrök nem feloszlatták azt, hanem csak azért voltak ott, hogy “fenntartsák a rendet”), s ennek ellenére javul a helyzet az állampolgárok viszonylatában. Ilyen téren hadd utaljunk röviden két dologra:
Az uszításban folyamatosan élen jár a román sportsajtó, amelyik vélhetõen elsõsorban kattintásvadász célból teszi ezt, alapozva a román olvasók magyarellenességére, s megvalljuk ez szokott is mûködni. Tipikus példa volt a 2022-es jégkorong világbajnokság, amikor arról “tudósítottak”, hogy a Románia-Magyarország mérkõzés után a román csapat székely tagjai a román himnusz helyett a székelyt énekelték el. (Ebbõl persze egy szó sem volt igaz, a meccs végén a gyõztes Magyarország himnuszát játszották le a rendezõk, majd azt követõen a lelátón levõ szurkolók énekelték el a székely himnuszt.) Lett is belõle hét országra szóló patália, következésképpen több panaszt is tettünk akkor a Diszkriminációellenes Tanácsnál, s az ugyan – szokása szerint – nem találta egyiket se megalapozottnak, például Sorin Grindeanu esetében a Marosvásárhelyi Táblabíróság más véleményen volt, s késõbb az ítéletét a Legfelsõ bíróság is megerõsítette.
Azóta azonban eltelt pár év, s a helyzet láthatóan, érezhetõen változik. Erre a legjobb példa a napokban lezajlott Magyar – Román nõi kézilabda mérkõzés volt a világbajnokságon. Már a meccset megelõzõen jelentek meg a román sportsajtóban igencsak tendenciózus cikkek, majd ez a meccs után is folytatódott. Ráadásul nagy igyekezettel, csúsztatásokkal, bolhából elefántot csinálva. Ellenben az emberek reakciója most gyökeresen más volt, a cikkekhez érkezõ hozzászólások (románok és magyarok egyaránt) 99%-a korrekt volt. Ha valakiket szidtak, azok elsõsorban a cikkek szerzõi voltak, akik kaptak bõven azért, mert uszítani próbálnak. Kapott még fejmosást a román csapat edzõje, illetve a hazai politikum, amelyik – ellentétben a magyarországival – nem fordít figyelmet a sportra, nem teremti meg a fiataloknak a fejlõdés lehetõségeit. Közben a mérkõzésrõl magáról majd mindenki megállapította, hogy az eredmény jogos, a jobbik nyert, s azzal is számtalan esetben szembe lehetett menni, hogy ez csak sport, a másik ellenfél és nem ellenség, mind emberek vagyunk, félre kell már tenni a két nép közti ellentéteket, stb. Szabályosan jó volt látni, hogy mekkorát változott mindössze három év alatt a helyzet.
S ez nem csak a sport esetében van így. A hazai sajtóban gyakran foglalkoznak a magyarországi állapotokkal, illetve az ottani politikai vezetéssel, nem ritkán a brüsszeli narratívákat visszhangozva (oroszbarát, diktatúra, jogállam hiánya, stb.). Ezekre a felvetésekre ellenben a leggyakoribb reakció a román olvasók részérõl az, hogy hagyjuk már, Magyarországnak bár van egy vezetõje aki kiáll a népe mellett, miközben a hazai politikum tokkal vonóval semmit sem ér, elárulja az országot, lop csal és hazudik, semmihez sem ért, idegen érdekeket szolgál.
Mindebbõl persze nem következik az, hogy eljött a várva várt román – magyar történelmi megbékélés, innen kezdve már Kánaán van, de mint jelenség, mint fejlemény mindenképp figyelemre méltó, mutatja a közhangulat változását. Az már egészen más kérdés, hogy – mint fennebb már jeleztük – egy hasonló változás igencsak várat magára az állami intézmények szintjén, ahol nap mint nap találkozhatunk azzal a tõrõlmetszett magyarellenességgel, ami mit sem változott a múlt század eleje óta. De ilyen téren is van remény, ugyanis ma már gyakran szembesülhetnek még az AUR “politikusai” is (azért az idézõjel, mert túlzás volna valódi politikusnak nevezni azokat, még akkor is, ha a szakma színvonala ma már világszerte jóval alacsonyabb, mint valaha), hogy a szemükbe mondják, hogy ócska uszítók. Márpedig ha a magyarellenességgel szavazatokat lehet veszíteni, akkor már megfontolandó, hogy bármennyire gyûlöl minket úgy zsigerbõl például egy DT, inkább visszafogja magát kicsit, ha a párt érdekei ezt kívánják.

Kategória: pozitiv, Tájékoztatás, vélemény | Hozzászólás most!

Egy nehéz nap…

Közzétéve 2025-11-10 | Szerző: Árus Zsolt

…és annak következményei

Van Székelyföldön egy “civil” szervezet, ami azért jött létre, hogy az itt számbeli kisebbségben levõ románok jogait védje, azért, mert – s most ennek az igazságtartalmáról ne nyissunk vitát – azok itt el vannak nyomva, diszkriminálva vannak. Ha valaki jóhiszemû, akkor azt gondolhatja, hogy ez a szervezet akkor lép fel, ha például azt tapasztalja, hogy egy önkormányzatnál egy alkalmazott nem tud románul, ezért nem tudja kiszolgálni a hozzá forduló románokat. Vagy ha megjelenik egy olyan álláshirdetés, miszerint adott állásra csak magyarok jelentkezhetnek.
No de míg ilyeneket sikerül felderíteni, addig is valamivel el kell foglalja magát a szóban forgó szervezet … s el is foglalja. Nézzünk például egy nyárközépi napot, amikor az emberek többsége nyaralással van elfoglalva. Legyen ez idén augusztus 18. Mely napon az egyesület elnöke három panaszt is megfogalmazott csak Hargita megye prefektusához, amint az itt itt és itt látható. A másik két megyérõl jelenleg nem áll rendelkezésünkre információ, de ebbõl is látható (még akkor is, ha a három levél nagy része szóról szóra megegyezik), hogy az egy nehéz nap volt szegény elnök részére, több súlyos jogsértés miatt kellett szót emeljen. S itt persze azt is figyelembe kell venni, hogy ahhoz, hogy ezek a levelek megszülessenek, elõzetesen fáradhatatlanul kell keresztül-kasul utazni ezt a három megyét, hogy lehessen ezeket a jogsértéseket felderíteni. Az pedig nyilvánvaló, hogy ez nem kis munka, hisz azok a sumák polgármesterek megtévesztésképp minden középületre kitûzik az ország zászlaját, miközben hopp, hol itt, hol itt kitûzik még az “úgynevezett székelyföldét” is, ami ráadásul ugyanakkora mint a román, sõt, a három sávból kettõnek a színe is egyezik a románnal, tehát nem ki intellektuális tevékenység azokat azonosítani. Miközben az is köztudott, hogy minden valamirevaló román embernek súlyos szembántalmakat okoznak, tehát mindent meg kell tenni azért, hogy minél kevesebb helyen s minél kevesebb ideig legyenek kitûzve. Egy szó mint száz, a szóban forgó egyesület derék munkát végez, ezért is érthetetlen, hogy a székelyföldi románok nagy része hûvösen viszonyul hozzá, a nyilvános térben csak elvétve lehet olyannal találkozni, hogy valaki dicsérje és bátorítsa õket.
De hát ilyenek ma az emberek, ezt tudomásul kell venni, s mint ezek a példák is mutatják, ez nem is befolyásolja az elnök urat, aki teszi a dolgát, rendületlenül. Ebben azonban – az igazság kedvéért tegyük gyorsan hozzá – az is közrejátszik, hogy újra és újra azt tapasztalja, hogy munkájának van eredménye. Ugyanis ha a panaszára (amit most inkább ne elemezzünk se jogi, se nyelvhelyességi szempontból, mert az eredmény igen lesújtó lenne) azt a választ kapná, hogy elsõsorban a panaszával rossz helyre fordult, mert annak megoldására az adott település polgármestere illetékes, másodsorban a prefektus felhívja a figyelmét, hogy az “úgynevezett székelyföld” nem más ország (tehát a zászlótörvény arra nem vonatkozik), harmadsorban pedig a vitatott zászló kitûzése nem hogy nem törvénysértõ, de az Alkotmány által garantált jog, akkor egy idõ után vélhetõen az elnök úr más elfoglaltság után nézne. No de itt jön az igazi gond, ugyanis ezzel szemben a prefektus dodonai megfogalmazású leveleket intéz az érintett települések polgármestereihez (ilyet), amiben nem mondja ki, csak sejteti, hogy a vitatott zászló kitûzése törvénytelen lenne, a polgármestereknek pedig általában úgy döntenek – ismervén számos korábbi per végkimenetelét -, hogy inkább eltávolítják a zászlót. Így a prefektus ilyen válaszokat ad a kapott a panaszokra, ez pedig nyilván elégtétel a “civil” elnök számára, illetve bíztatás, hogy folytassa ezt a tevékenységet.
A fentiekbõl pedig az következik (mint sok más esetben), hogy ugyan a törvénykezés szintjén a jelképeink használatának a joga nagyjából korrekt módon rendezve van, mindez mit sem ér, mert az állam (jelen esetben a prefektus, korábban bírók) semmibe veszi azokat a törvényeket, csak azért, hogy elégtételt szolgáltasson azoknak, akiknek a szemében szálka minden ami magyar. A helyzet tehát nem könnyû, de az nem jelenti azt, hogy fel kellene adnunk! Használjuk csak bátran a jelképeinket, hisz ha valahonnan el is távolítanak egy zászlót, mindig adott a lehetõség, hogy másik kettõt tûzzünk ki helyette. Addig, amíg belátják, hogy nem tudnak legyõzni, s õk hagyják abba.

Kategória: Felhívás, román hatóságok, Tájékoztatás | Hozzászólás most!

Súlyos szerepzavar

Közzétéve 2025-10-22 | Szerző: Árus Zsolt

avagy fordítva a lóra

A sajtót bejárta a napokban a hír, hogy a marosvásárhelyi csendõrség megbüntette az FK Csíkszereda labdarúgóklubot azért, mert egy hazai mérkõzésén a nézõtéren székely és magyar zászlók voltak. A klub elnöke bejelentette, hogy – nagyon helyesen – bíróságon fogják megtámadni a büntetõ jegyzõkönyvet, ahhoz ajánlunk fel némi segítséget, itt nyilvánosan, arra való tekintettel, hogy azzal mások is tudjanak majd élni, ha netán hasonló helyzetbe kerülnek.
Kezdjük az alkotmány hatodik cikkelyével, amelyik garantálja a nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok azon jogát, hogy kifejezzék az etnikai identitásukat. Arra pedig tipikus példa a saját jelképek (mint a zászlók) használata.
Ennek ellenére – mint köztudott – éveken keresztül büntették a prefektusok a székelyföldi városok polgármestereit, mert március 15-én piros-fehér-zöld zászlókkal díszítették városuk közterületeit. S mivel a hivatkozási alap – amúgy teljesen megalapozatlanul – a román zászlóra vonatkozó törvény volt, annak a végrehajtási utasításaiba 2002-ben bekerült a 23/1-es cikkely, amelyik tételesen tartalmazza azt, hogy a nemzeti kisebbségek használhatják a saját rendezvényeiken a saját jelképeiket. Ez ugyan még mindig diszkriminatívnak nevezhetõ (mert értelmezhetõ úgy is, hogy egyéb alkalmakkor és helyeken azok használata tilos), de a mostani csíkszeredai esetre (meg sok más hasonlóra) ráillik.
Ezen elõírásra alapozva az RMDSZ a kolozsvári kongresszusán elfogadta azt a határozatot, amiben megjelölte, hogy melyek a romániai magyarok saját jelképei. Mint látható, a két szóban forgó zászló köztük van, tehát azokra érvényesek a fent említett jogszabályok, következésképpen a szurkolók általi használatuk nem hogy nem ütközik törvényben, de éppenséggel jogszabály által garantált jog. Következésképpen ebben az esetben a csendõrség ahelyett, hogy tette volna a dolgát, alkalmazta volna a törvényeket és védte volna az állampolgárok jogait, pontosan fordítva járt el, törvényeket és jogokat sértett. Ez egy tipikus szerepzavar.


De van itt még egy-két dolog, amit egyrészt jó tudni a témában, s amitõl másrészt a csendõrség fellépése még érthetetlenebb, illetve visszatetszõbb.
Ugyanis a székely zászló kitûzéséért annak idején Nagyváradon megbüntették Tõkés Lászlót, aki a büntetést szintén bíróságon támadta meg, de a pert elvesztette. Ellenben ott nem állt meg, hanem az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, ahol pert nyert Románia ellen, a Bíróság (is) kimondta, hogy a székely zászló egy közösség jelképe, használtának korlátozása pedig sérti a szólásszabadsághoz való jogot. S azt pedig tudni kell, hogy a strasbourgi bíróság határozatai törvényerõvel bírnak olyan értelemben, hogy azokat az államok bíróságai kötelezõ módon figyelembe kell vegyék. Tehát most az FK által indítandó perben a bíróságnak – elméletileg – egy lehetõsége van, éspedig hogy érvényteleníti a büntetõ jegyzõkönyvet.
Továbbá: minekutána arról értesültünk, hogy volt olyan eset, amikor a brassói csendõrség nem engedte be a csíki szurkolókat a brassói jégpályára a székely zászlóval, egy-egy petíciót intéztünk több megye csendõrparancsnokához, többek között a Maros megyeihez is. Abban felhívtuk a figyelmét a strasbourgi ítéletre, s azt kértük, hogy adja parancsba a megye össze csendõr-egységének, hogy tartsák tiszteletben azt az ítéletet és ne intézkedjenek senki ellen azért, mert a székely zászlót valahova kitûzi, avagy valahol nála van. Erre a petícióra egy – jellemzõ – mellébeszélõ választ kaptunk, amiben azért az is szerepel, hogy a Maros megyei csendõrség a törvények betartásával fejti ki a tevékenységét. Ami a mostani akcióját figyelembe véve nyilvánvalóan tényszerûen hamis, de ettõl eltekintve tény az, hogy szó sem lehet tévedésrõl, ami történt az vagy a csendõrparancsnok ellenkezése (mivel nem adta ki a kért parancsot) miatt fennálló tájékozatlanságból, vagy pedig tudatosan elkövetett jogsértés. Amit a bíróságnak kötelezõ módon orvosolni kell, ellenkezõ esetben ismét az Emberjogi Bírósághoz kell fordulni.

S akkor az alcímrõl. A sajtóinformációk szerint a büntetés indoklása az volt, hogy a szóban forgó zászlók idegengyûlöletre, etnikai konfliktusok keltésére és nemzetgyalázásra alkalmasak. Ennek kapcsán tisztázzuk, hogy minden közösséget megilleti az, hogy mások tiszteljék, szokásaikkal, jelképeikkel, stb. együtt. Ez lenne a normalitás, amitõl azért köztudott módon vannak eltérések, így – hogy ennél a konkrét helyzetnél maradjunk – vannak Romániában olyanok, akik gyûlölik a magyarokat és azok jelképeit. Ez a gyûlölet pedig bûncselekménnyé válik abban a pillanatban ahogy kifejezésre juttatják. Tehát a csendõrség által kifogásolt zászlók alapból, rendes körülmények közt egyáltalán nem alkalmasak idegengyûlölet keltésére, ellenben azok, akik azokra gyûlölettel reagálnak kihágást vagy bûncselekményt köveknek el (attól függõen, hogy mennyire súlyos az a reakció). Következésképpen a csendõrség dolga az lett volna a szóban forgó mérkõzésen, hogy azokat büntessék meg, akik gyûlölettel reagálnak a szóban forgó zászlókra, de semmiképp nem az, hogy büntetést rójanak ki egy olyan cselekedet miatt, ami törvényben garantált jog.

Végezetül még annyit, hogy a petíciónkra szintén mellébeszélõ választ adó másik két csendõrparancsnok (Hargita és Kovászna megye) ellen pert indítottunk, azt kérve a bíróságtól, hogy kötelezze õket az általunk kért parancs kiadására. Ez a mostani eset jó példa arra, hogy miért van szükség arra, hisz azt bizonyítja konkrétan, hogy annak hiányában a csendõrség jogsértés követhet el. Ilyen értelemben – a minden rosszban van valami jó elv alapján – akár meg is köszönhetjük a Maros megyei csendõrségnek azt, hogy így kimutatta a foga fehérjét.

Kategória: román hatóságok, Tájékoztatás | Hozzászólás most!

Az elmélet és a gyakorlat

Közzétéve 2025-08-24 | Szerző: Árus Zsolt

Romániában az Alkotmány garantálja az állampolgárok közti jogegyenlõséget, illetve a kisebbségek anyanyelvének a használatát. Ezen elvek pontosítása megtalálható számos törvényben, melyek közül egyesekkel nemzetközi egyezményeket ratifikált a parlament, tehát még akkor is elsõbbséget élveznek, ha netán valamely más belsõ jogszabály másképp rendelkezne.
Mindezek figyelembevételével kerültek kihelyezésre Hármasfaluban (magánterületre!) olyan névtáblák, amelyek a kommunisták által anno összevont három falu eredeti nevét tartalmazzák. Mely nevek – mint minden tulajdonnév – nem magyarul vagy románul vannak, mert egy ilyen kérdésfelvetés eleve értelmetlen, a tulajdonnevek azok tulajdonnevek, nem lefordíthatóak egyik nyelvrõl a másikra. (Hogy érthetõbb legyen: arra van számos példa, hogy adott hegyet, folyót, várost vagy országot különbözõ anyanyelvû emberek más-más névvel illetnek, de ez nem azért van, mert a nevet “lefordították” több nyelvre, hanem azért, mert a történelem során ez így alakult. Tipikus példák ilyen téren azok a települések, amelyeket több nemzet fiai laknak, s mindegyik adott nekik egy-egy saját nevet. Ezért beszélnek a már említett nemzetközi egyezmények földrajzi nevek esetében a nemzeti kisebbségek által használt megnevezésekrõl és nem a nemzeti kisebbségek nyelvére lefordítottakról.)
Igen ám, de vannak ebben az országban olyanok, akiknek a szemét nagyon szúrja minden, ami arra emlékezteti õket, hogy Romániában élnek más nemzetiségû állampolgárok is, s köztük van egy olyan, aki a “magyar veszély” elleni “küzdelme” által vált közismert, s került be még a parlamentbe is. Maros megyei képviselõként. S ha már árra járt, természetesen “felfedezte” a szóban forgó táblákat, s harcba is indult ellenük. No de nem úgy, hogy utánajárjon annak, hogy hol vannak elhelyezve, miképpen kerültek ki, stb., hanem egy petíciófélét intézett a megye prefektusához, amiben felszólította, hogy távolítsa el a táblákat. Mely petícióféle fényes bizonyítéka annak, hogy a sok-sok éve pereskedõ illetõnek halvány fogalma sincs az ország jogrendjérõl (ergo nem azért nyert pereket, mert ért hozzá és igaza van, hanem valami egész más ok miatt). Ez persze az átlagembernek nem tûnik fel (s részletekbe nem is megyünk bele), de aki kicsit is jártas a jog világában, az bizonyára egyet fog érteni ilyen téren velünk. S ez már csak azért is érdekes információ, mert a hazai oktatási rendszerrõl is elmond valamit, tekintettel arra, hogy az illetõ a képviselõség mellett sikeresen elvégezte a jogi egyetemet is.
Lényeg a lényeg, hogy a prefektus (Ciprian Dobre) elvileg szintén törvényismerõ ember, tehát azt kellett volna válaszolja a petícióra, hogy kedves uram, azok a táblák semmiféle törvénybe nem ütköznek, tehát a kérésének nincs jogalapja. Igen ám, de itt jön a képbe a címben említett kettõsség, ugyanis ha a prefektus is úgy érez netán a magyarok iránt mint a panaszos, akkor nem azt a választ adja, hanem a petíciót kifogásként használja arra, hogy maga próbálja meg eltávolítatni a szóban forgó táblákat. Persze nem mehetett oda egy szerszámosládával, hogy leszerelje azokat, így dörgedelmes, jogszabályi hivatkozásokkal megtûzdelt levelet intézett a község polgármesteréhez, amiben felszólította, hogy rögvest távolítsa el a kifogásolt táblákat.
De meglepetésére azzal szembesül, hogy a polgármester se ma szállt le a falvédõrõl, tehát a válaszában szép higgadtan elmagyarázta neki, hogy a hivatkozott jogszabályok nem érvényesek erre az esetre, tehát a felszólítása megalapozatlan. S ugyan a prefektus még kétszer próbálkozott, de sikertelenül, így belátta, hogy ez sajnos nem fog menni. A táblák pedig továbbra is a helyükön maradtak.
De nem élnénk Romániában, ha ez lenne a történet vége. Ugyanis a képviselõ “harcostársa”, a székelyföldi románok “civil” fórumának a vezetõje nem hagyta annyiban a dolgot, s állampolgári panaszokra hivatkozva (az ember szinte látja maga elõtt azokat a panaszokat) újból a prefektushoz fordult, számon kérve, hogy majd két év eltelt, s a táblák még mindig nincsenek eltávolítva. Mely panaszra – ésszerûen gondolkozva – a prefektus azt kellett volna válaszolja bár most, hogy azok a táblák semmiféle törvénybe nem ütköznek, tehát a kérésének nincs jogalapja. De nyilván nem azt tette. Sõt, a prefektus (Barabási Antal-Szabolcs) látszólag nem tett semmit, ellenben pár nap múlva a polgármester kézhez kapta ugyanazt a levelet mint 2023-ban, épp csak az alprefektus (Alexandru Cîmpeanu) aláírásával. Mely levélre a polgármester nyilván azt válaszolta, hogy ezt a témát már egyszer letisztázták, vegyék már elõ a két évvel korábbi levelezést. De hogy mi lesz tovább, azt csak a Fennvaló tudja, elvégre Romániában élünk, ahol a magyaroknak elméletben alkotmányos jogaik vannak, de a gyakorlat attól gyakran eltér.
S van még a történetnek egy nem elhanyagolható vonatkozása: ezek a jóemberek állítólag a román nyelv védelmében ténykednek, ami nekik anyanyelvük is. S akkor meg kell nézni ilyen szempontból azt a két levelet: mindkettõbõl levonható az a következtetés, hogy egyikükre sem lehet maradéktalanul büszke a román tanára.

Kategória: Tájékoztatás, vélemény | Hozzászólás most!

A hazai igazságszolgáltatásról…

Közzétéve 2025-08-18 | Szerző: Árus Zsolt

…sok szó esik mostanában, tekintettel a bírók és ügyészek privilégiumaira, melyeket õk (persze) teljesen jogosnak mondanak és foggal meg körömmel védelmeznek. Errõl a témáról mindenkinek lehet véleménye, de ahhoz, hogy az megalapozott legyen, jó, ha az illetõnek vannak saját és konkrét tapasztalatai. Márpedig nekünk vannak, álljon itt egy példa:

2022 õszén tettünk panaszt az ügyészségen több személy ellen (köztük van egy fogorvos is) a mostanában szintén sokat emlegetett 31/2002-es Sürgõsségi Kormányrendelet kapcsán (tudják az, aminek a kiegészítését nemrég megszavazta a Parlament, s ezt a törvényt az Alkotmánybíróságon támadta meg – minõ fura egybeesés, fõleg ha figyelembe vesszük, hogy lényegében azonos indoklással – az AUR és Nicusor Dan államfõ). A panaszt annak rendje és módja szerint iktatták, majd – gondolná az ember – hozzáláttak a kivizsgálásához.
Másfél év után azért már érdeklõdtünk az ügyészségen, hogy hogy halad a munka, amire azt a választ kaptuk, hogy a kivizsgálás folyamatban van. De mikor már a két évet is meghaladtuk, panaszt tettünk a bíróságon, már csak azért is, hogy utólag ne mondhassák azt, hogy mivel nem sürgettük a megoldást, inkább más ügyekkel foglalkoztak. A bíróság le is tárgyalta a panaszunkat, majd meghozta az ítéletet, aminek a lényege az, hogy kötelezi az ügyészséget, hogy 2025 május végéig oldja meg a panaszunkat, s vagy ejtse azt, vagy állítsa bíróság elé a bepanaszoltakat. De még egy “apróság” kiderült, ebbõl az ítéletbõl, nevezetesen hogy ellentétben azzal, amit jó fél évvel korábban az ügyészség közölt velünk, semmiféle kivizsgálás nem volt folyamatban, a két év alatt az ég adta világon semmit nem tett az ügyészség ebben az ügyben (2. oldal, I. fejezet, második bekezdés).
Aztán eltelt május vége, de semmiféle értesítést nem kaptunk az ügyészségrõl még hetekkel azután sem, ezért júliusban újabb panaszt tettünk a bíróságon a kivizsgálás elhúzódása miatt. Mely panaszt a bíróság operatívan meg is oldott (itt van az újabb ítélet), ezúttal november tizedikét jelölve meg határidõnek.
De mi az, ami még kiderül ebbõl az ítéletbõl? Hát például az, hogy ugyan most egy másik bíró ítélkezett, de attól az új ítéletnek 95%-a szó szerinti másolata az elsõnek, beleértve aláhúzásokat meg egyéb kiemeléseket. Ez nyilván azt jelenti, hogy a bírók készségesen kisegítik egymást (átadván egymásnak az ítéleteket ami a számítógépek korában banálisan egyszerû), s így egy ítélet megszövegezése – fõleg ilyen típus-perek esetében, de nem csak – sokszor csak pár adat (iratcsomó száma, dátumok) átírásából áll. Ez nyilván nagy figyelmet igénylõ, felelõsségteljes munka, tehát jogos az, hogy a bírók nagy fizetést kapjanak, s néhány év munka után szintén nagy összegû nyugdíjat adjon nekik az állam (vagyis mi).
A másik dolog ami ebbõl az ítéletbõl kiderül az az, hogy a korábbi ítélet ellenére az ügyész továbbra sem mozdította a kisujját sem azért, hogy a panaszunkat megoldja! S ha azt gondolná valaki, hogy ez kivétel és égbe kiáltó szemtelenség, akkor eláruljuk, hogy nem, tulajdonképpen ez a szokás. Van már nem egy olyan panaszunk is, amikben háromszor tettünk panaszt a bíróságon a kivizsgálás elhúzódása miatt, a bírók háromszor állapították meg, hogy a panaszunk jogos és háromszor szabtak határidõt az ügyészségnek, de azzal annyi. S a vonatkozó jogszabályok szerint megtehetjük a tizedik panaszt is, azzal is csak azt lehet elérni, hogy a bíróság tizedszer is határidõt szab, amit az ügyészség vagy betart, vagy nem. Következésképpen a tiltakozók másik csoportja – az ügyészek – is teljes jogosan kapnak magas fizetést majd nyugdíjat, hisz nagyon stresszes lehet azzal a tudattal élni, hogy a fiókjaikban tucatjával állnak az olyan panaszok, amelyek megoldására ráadásul a bíróság határidõt adott.
Befejezésképp hadd utaljunk a Legfõbb Ügyész tavaly decemberi nyilatkozatára, ami egyrészt témába vág (mert az olyan online gyûlöletbeszéd a témája, amire a szóban forgó panaszunk vonatkozik), másrészt jól egészíti ki a fenti képet, ugyanis kiderül belõle, hogy tudatában van annak, hogy ez mekkora gond és fogadkozik erõsen, hogy az ügyészek ezután jobban odafigyelnek az ilyen ügyekre. Na ha ilyen az, amikor valamire nagyon odafigyelnek, akkor sejthetõ, hogy miképpen kezelnek az ügyészségek olyan ügyeket, amelyekre kevesebb figyelmet fordítanak. A rosszabbik – de sajnos egyáltalán nem kizárható – változat pedig az, hogy az ügyészségeket is áthatja a Vasgárda szelleme, s az ilyen témájú panaszokat eleve szabotálják, cinkosan összekacsintva az elkövetõkkel.

Kategória: román hatóságok, Tájékoztatás, vélemény | Hozzászólás most!

Csoda történt!

Közzétéve 2025-07-16 | Szerző: Árus Zsolt

avagy: lám lehet

Múlt hónap 26.-án a következõ jelzést kaptuk egy állampolgártól:

Jó napot!
A megyei munkaerõ-ügynökségek oldalai csak románul, angolul, németül és franciául vannak, még a Hargita és Kovászna megyeiek is. Ez diszkriminálja a magyar nyelvû lakosságot.
https://www.anofm.ro/harghita

Üdv,
Gergely.

Miután ellenõriztük a kapott információt, a következõ petíciót küldtünk azon hat megyei intézménynek, amelyek olyan megyékben mûködnek, ahol a magyarság részaránya meghaladja a 20%-ot (Hargita, Kovászna, Maros, Bihar, Szatmár és Szilágy):

Címzett

… megye Munkaerõ-elhelyezési Ügynökség

…megyei állampolgárok jelezték nekünk, hogy intézményük honlapja román, angol, német és francia nyelven tartalmaz információkat, magyar nyelven ellenben nem.

Tekintettel a Közigazgatási Törvénykönyv (57/2019-es Sürgõsségi Kormányrendelet) 94. cikkelye elsõ bekezdésének az elõírásaira, önök – mint dekoncentrált közintézmény – kötelesek az állampolgárokkal való kapcsolattartás során a magyar nyelvet is használni, figyelembe véve azt, hogy … megyében a magyar anyanyelvû állampolgárok részaránya meghaladja a 20%-ot. Márpedig ezt a kötelezettséget önök látható módon nem tartják be. Következésképpen jelen petíciónkkal felszólítjuk önöket, hogy intézkedjenek, hogy a lehetõ legrövidebb idõn belül tartsák be maradéktalanul ezen törvényes elõírást, s következésképpen:

  • készíttessék el a honlapjuk magyar nyelvû változatát;
  • gondoskodjanak arról, hogy azon alkalmazottaik közt, akik közvetlen kapcsolatba kerülnek a lakossággal legyen olyan is (illetve lehetõleg az összes legyen olyan), aki ismeri a magyar nyelvet.

Jelezzük, hogy alapítványunk többek közt a kisebbségi jogok területén tevékenykedik, ezért jelen petíciók a céljaink megvalósítása érdekében született.

Gyergyószentmiklós, 2025.VI.26.

Ugyan a petíciók megoldásának a törvényes határideje 30 nap, s ráadásul nyár van, mindössze 20 nap kellett ahhoz, hogy mind a hat helyrõl választ kapjunk, ami – hazai viszonyok között már önmagában értékelendõ. Ugyan volt olyan intézmény is, amivel ez idõ alatt két rend levelet is váltottunk, de most hadd koncentráljunk a végeredményre:

A leggyorsabb válasz Kovászna megyébõl érkezett, még aznap, amikor a petíciót elküldtük:

Ezt úgy gondoljuk nem kell minõsíteni, mert minõsíti önmagát. Tény, hogy onnan azóta semmilyen érdemi és hivatalos válasz nem ékezett.

Szintén aznap érkezett Bihar megyébõl egy kérés, hogy hívjuk fel telefonon az igazgatót. Ezt megtettük, majd a beszélgetésünk nyomán érkezett az írott válasz is:

Válasz-BH-Ro

Maros megyébõl a petíció elküldése után négy nappal érkezett válasz, magyar nyelven is:

Válasz-MS-Hu

Másnap ékezett a válasz Szatmár megyébõl:

Válasz SM-Ro

Ez volt az egyetlen, amelyik azt a látszatot keltette, hogy nem értették meg a kéréseinket, ezért kénytelenek voltunk egy tisztázó választ küldeni nekik, amire még nem reagáltak.
Ez azonban már nem is fontos, ugyanis tegnap megérkezett a válasz Szilágy megyébõl:

Válasz-SJ-Hu

Ettõl meg kell valljuk, hogy tátva maradt a szánk, de meglátogatva a honlapjukat azzal szembesültünk, hogy amit közölnek, az úgy igaz. Sõt, az történt, hogy az országos intézmény által adminisztrált összes honlap böngészhetõ magyar nyelven, akár a Tulcea megyei igazgatóságé is!
S hogy mi a magyarázat? Az kiderül a Hargita megyébõl ma kapott válaszból:

Válasz-HR

S akkor összegezzünk:
Van egy törvényes elõírás (kommunikáció írásban magyar nyelven, beleértve az intézmények honlapját is), amit egy adott minisztérium alárendeltségében mûködõ hat megyei igazgatóság nem tart be, annak ellenére, hogy az elõírás több mint 20 éve érvényben van.
Ezt szóvá tettük a hat intézmény vezetõjénél.
Már a petíció elküldésének másnapján az kiderült, hogy az összes megyei igazgatóság honlapját központosítva a felettes minisztérium hozta létre és adminisztrálja. Ezért azt kértük a minket errõl tájékoztatókat, hogy továbbítsák a kérést a minisztériumnak.
Majd eltelik kevesebb mint három hét (mindez a nyári szabadságok idején!), s azzal szembesülünk, hogy a probléma meg van oldva!
Történik mindez abban a Romániában, ahol eddigi tapasztalataink alapján (konkrétan: számos hasonló petíciónk közül a mai napig egyet sem oldottak meg pozitív módon) a magyarellenesség a velejéig áthatja az állam minden intézményét.
A következtetés tehát az, hogy lám, mégis csak lehet. Illesse ezért elismerés az Országos Munkaerõ-elhelyezési Ügynökség illetékeseit.
Azt mondanunk sem kell, hogy ez az eset mától hivatkozási alap lesz számunkra, amikor más intézményekhez intézünk hasonló petíciókat.

Kategória: pozitiv, román hatóságok, Tájékoztatás | Hozzászólás most!

Polgármesterek figyelmébe!

Közzétéve 2025-06-12 | Szerző: Árus Zsolt

Mostanában a sajtó beszámolt több olyan esetrõl, hogy agresszív állampolgárok berontanak polgármesteri hivatalokba, zaklatják az alkalmazottakat. Azt állítják, hogy közintézmény tehát bemehetnek, filmezhetnek, ez azonban nem így van, attól hogy az közintézmény, ezt nem tehetik meg, sõt.

Attól függõen, hogy az irodák ahova benyitnak azok az alkalmazottak irodái vagy pedig olyan tevékenységet folytatnak, ahova bárki bemehet (pl. pénztár), a tettük akár bûncselekmény is lehet:

  • Btk. 225 cikkely (“Violarea sediului profesional”) ha olyan irodába mennek be, ami nem közönségszolgálat jellegû.
  • Btk. 257. cikkely (“ultraj”) ha például bármivel fenyegetik is az alkalmazottakat, s ez minden közalkalmazottra vonatkozik.

Egyébként pedig a tettük minimum szabálysértés még akkor is, ha olyan irodába mennek be mint a pénztár vagy a közönségszolgálati iroda, de agresszíven viselkednek és zavarják az alkalmazottakat a munkavégzésben (a 61/1991-es törvény 2. cikkelyének 13. és 24. pontja alapján), tehát pénzbüntetéssel jár, mind a helyi rendõrség, mind a nemzeti rendõrség illetékes eljárni.

Ha filmeznek is, akkor az alkalmazottak képmáshoz való jogát is megsértik, ez alapján mindenki eldöntheti, hogy szeretné hogy róla készüljön vagy nem felvétel, illetve hanganyag. Ez érvényes akkor is, ha az illetõ közalkalmazott és a polgármesteri hivatalban van. Ezért utólagosan kérhetik azt is, hogy ezeket a felvételeket töröljék.

Az illetõk a közérdekû információkhoz való hozzájutás jogára hivatkoznak, azonban azt a törvény szerint gyakorolhatják, benyújtják a közönségszolgálati irodában írásban az igénylést, s arra 10 napon belül választ kapnak, vagy pedig feliratkozhatnak valamelyik intézményvezetõhöz fogadóórára.

A fentiek figyelembevételével, a zaklatott alkalmazottak csak annyit kell tegyenek, hogy tájékoztatják õket, hogy kérdéseikkel forduljanak az illetékes irodához (közönségszolgálat), majd szólítsák fel, hogy hagyják el az irodájukat, s ha nem teszik azt, akkor hívják ki a rendõrséget. De semmi egyebet. Nem kell megijedni, illetve nem szabad se vitatkozni, sem megpróbálni felelni a zaklató kérdéseikre, stb.

Kategória: Tájékoztatás | Hozzászólás most!

Csoda történt?

Közzétéve 2025-05-09 | Szerző: Árus Zsolt

Vagy az igazság elõbb-utóbb csak gyõzedelmeskedik? A csoda tudja, de egy dolog biztos: minekutána 2023-ban hat panaszt tettünk az Emberi Jogok Európai Bíróságán (melyek közül kettõt röviden elutasítottak azzal, hogy nem látják semmiféle jogsértésnek a nyomát, míg a másik négy mintha fekete lyukba hullott volna, még semmi hír nincs róluk lassan két éve), a tavaly benyújtott három panaszunkból mindhárom átment az elsõ szûrõn, visszaigazolták hogy megkapták, s hogy majd ki fogják vizsgálni. A háromból kettõ épp ma érkezett.

Ez igencsak ösztönzõen hat ránk, miközben a másik serpenyõben az van, hogy már idén is benyújtottunk egy panaszt, s további négy van elõkészítés alatt (mert már kézhez kaptuk a kedvezõtlen jogerõs ítéleteket), illetve van még további hét olyan perünk, amikben már megszületett a jogszerûtlen, tisztességtelen, stb. jogerõs ítélet, de még nem kézbesítették azok indoklását. Munka tehát – sajnos – van, miközben türelmetlenül várjuk azt, hogy végre megszülessen Strasbourgban az elsõ olyan ítélet, amelyik kimondja azt, hogy Románia nem mintaállam, hanem egy olyan ország, ahol a magyarok jogait nem csak egyes állampolgárok illetve szervezetek, hanem az állam intézményei (köztük a bíróságok is) megsértik.

Kategória: pozitiv, Tájékoztatás | Hozzászólás most!

Egy remélhetõleg hasznos rész-siker

Közzétéve 2025-05-06 | Szerző: Árus Zsolt

2000 óta van hatályban Romániában az a jogszabály, amelyik az EU 2000/43/CE számú direktíváját ülteti gyakorlatba, s bünteti a diszkriminációt, uszítást, megalázó viselkedést, stb. Lévén szó olyan cselekedetekrõl, amelyek minimum kihágást képeznek (de akár bûncselekmények is lehetnek), a jogszabály értelemszerûen a büntetõ eljáráshoz hasonló eljárást ír elõ, így a panasz benyújtásának nem feltétele az elkövetõ megnevezése illetve bármilyen személyes adatának (elsõsorban elérhetõség) megadása, így annak alapján akár ismeretlen elkövetõ ellen is panaszt lehet tenni (mely esetben az eljáró hatóság dolga megtenni a rendelkezésére álló lépéseket az elkövetõ azonosítására), egyetlen feltétel az, hogy bizonyítani kell olyan cselekedet elkövetését, amirõl joggal feltételezhetõ, hogy a jogszabály elõírásaiba ütközik. Ezen ügyek kezelésére a jogszabály létrehozta az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot (ODT), aminek nyomozási és büntetési hatásköre van, egy különleges igazságszolgáltatási szerve az államnak.
Ez eddig mind rendben is lenne, ellenben a Tanács megszövegezett majd elfogadott egy mûködési szabályzatot, amiben a jogszabályhoz képest plusz feltételeket szabott meg a (11. cikkely) panaszt benyújtók számára, nevezetesen hogy a panaszban szerepeljen a bepanaszolt neve és lakcíme, illetve jogi személy esetén megnevezése és székhelye. Ez által lényegesen nehezítette a sérelmet szenvedõknek azt a lehetõségét, hogy a sérelmükért elégtételt kaphassanak, illetve – s véleményünk szerint társadalmi szempontból ez a nagyobb gond – annak a lehetõségét, hogy a jogszabályt megsértõk elnyerjék a jogos büntetésüket. Ugyanis ez által valósággal felkínálták az arra hajlamos személyeknek a büntetlenül elkövethetõ jogsértés lehetõségét, ily módon hozzájárulva ahhoz, hogy a közbeszédet elárassza az a szenny, amit mindannyian tapasztalunk nap mint nap. Holott még egy álnéven létrehozott és profilkép nélküli Facebook oldalról is ki lehet deríteni, hogy annak ki a tulajdonosa, azért, hogy meg lehessen büntetni ha törvényt sért.
Túl azon, hogy ez által az ODT hozzáadott a törvényhez (ami önmagában tilos), még az Alkotmányt is megsértette, ugyanis a petícióhoz való jog az Alkotmányban van rögzítve, s ugyanott található az is, hogy alkotmányos jogot csak jól megindokolt esetben és törvény által szabad korlátozni.
Mi ezzel 2023-ban szembesültünk, amikor a nagykárolyi szoboravatás kapcsán panaszt tettünk egy olyan személy ellen, aki Bukarestbõl utazott oda, s már elõzetesen is uszított a rendezvény ellen a Facebookon. A panaszban a nevét megadtuk, ellenben amikor az ODT-tõl felszólítást kaptunk, hogy adjuk meg a lakcímét is, akkor arra azt válaszoltuk, hogy azt nem tudjuk, ellenben ismerve a nevét és hogy Bukarestben lakik, a lakosság-nyilvántartó közszolgálattól õk azt meg tudják kapni. Ellenbe ahelyett hogy ennek megfelelõen jártak volna el, elfogadták a 279/2023-as Határozatot, amiben elutasították a panaszunk megoldását azért, mert nem adtuk meg a bepanaszolt személy lakcímét.
Tekintette arra, hogy a szabályzatuk fent említett elõírása nyilvánvalóan jogsértõ, egyrészt bíróságon támadtuk meg ezt a határozatot, másrészt felszólítottuk az ODT-t, hogy törölje a szabályzatából ezt az elõírást, majd miután azt megtagadta, bírósághoz fordultunk és azt kértük, hogy a bíróság kötelezze az ODT-t a szabályzata módosítására. Nem utolsósorban – tudva azt, hogy a 279/2023-as határozat elleni perünket nem sok esélyünk van megnyerni míg az ODT szabályzatának az említett elõírása érvényben van, kértük annak a pernek a felfüggesztését mindaddig, míg a szabályzat módosítását célzó perben jogerõs ítélet születik (mely kérést jóvá is hagyták).
Ez utóbbi per nem volt bonyodalmaktól mentes (hogy csak egy apróságot említsünk: a keresetet tavaly február nyolcadikán postáztuk, s elsõ nekifutásra az ODT azért kérte a kérésünk elutasítását, mert szerintük az tárgytalan, ugyanis az eredeti szabályzatot – amit megtámadtunk – egy nappal korábban maga az ODT érvénytelenítette mindenestõl, mert elfogadott egy új szabályzatot. Mely új szabályzat nyilván tartalmazta ugyanazt a jogsértõ elõírást, csak egy másik cikkelyben), de végül alapfokon nyertünk, s csodák csodájára az ODT nem fellebbezett, tehát ez az ítélet jogerõre emelkedett. Hab a tortán az, hogy a per folyamán kiderült, hogy évek óta maga az ODT követ el futószalagon diszkriminációt, ugyanis nem csak mi, mások is tettek már panaszt olyan személy ellen, akinek nem tudták a lakcímét, s minden olyan esetben a panaszukat formai ok miatt, érdemi kivizsgálás nélkül utasította el az ODT, miközben amikor az ODT hivatalból indított kivizsgálást (a Tanács valamelyik tagjának a kezdeményezésére), akkor a bepanaszolt személy lakcímét a lakossági nyilvántartótól szokták kikérni, amint azt a bíróság kérésére õk maguk írásban beismerték (2. oldal utolsó bekezdés)!
No de lényeg a lényeg: a bíróság törölte a szabályzatból a jogsértõ elõírást, így már azokat a panaszokat is ki kell vizsgálja az ODT, amelyekben nem szerepel a bepanaszolt személy lakcíme illetve székhelye. Erre az elsõ bizonyítékot pont a korábban felfüggesztett perünk szolgáltatja, ugyanis a szabályzat elleni perben született ítélet jogerõre emelkedése után kértük annak újraindítását, ami meg is történt, s a bíróság érvénytelenítette a 279/2023-as határozatot és kötelezte az ODT-t, hogy oldja meg érdemben a panaszunkat.
Végezetül egy kérés az olvasókhoz: ha valaki diszkrimináció, megalázás vagy uszítás áldozata lesz (konkrétan: ez itt Románia, ,a magyaroknak nem szabad ezt vagy azt; a magyarok ilyenek vagy olyanok; a magyarokkal ezt vagy azt kellene tenni), az ne nézze azt tétlenül, hanem tegyen panaszt az ODT-nél. Ugyanis társadalmi érdek az, hogy a közbeszéd minõsége javuljon, ehhez pedig az kell, hogy az emberek tudják, hogy a tetteiknek következményei lehetnek, s gondolják meg kétszer is, hogy nyilvánosan teret engednek-e magyarellenes érzelmeik megnyilvánulásának. Tapasztalatból mondjuk, hogy azok, akik ellen több panaszt is megfogalmaztunk, mostanában már csak elvétve követnek el hasonló cselekedeteket, sokkal óvatosabbak lettek, s még a megnyilvánulásaikhoz érkezõ hozzászólásokat is figyelemmel kísérik, törlik azokat, amelyek miatt számonkérésre számíthatnak. Tudjuk, hogy egy ilyen panasz megfogalmazása nincs mindenkinek a kisujjában, ezért ismételten jelezzük, hogy elegendõ hozzánk fordulni (szekler.monitor@sic.hu), mi segítünk az egész folyamat lebonyolításában.

Kategória: Felhívás, pozitiv, román hatóságok, Tájékoztatás | Hozzászólás most!