Újabb jó hír Strasbourgból

Ismét beigazolódott, hogy érdemes kiállni a jogaink mellett, vállalni azt is, hogy a hazai bíróságokon jogsértõ ítélet születik, mert az egyrészt újabb bizonyíték arra nézve, hogy Románia nem mintaállam, másrészt pedig megnyitja az utat egy olyan bíróság felé, ahol van esély egy tisztességes, jogszerû ítéletre.
Történt ugyanis, hogy Dan Tanasã bíróságon támadta meg Gyergyóremete polgármesterét is, aminek – mondhatni szokás szerint – ez lett az eredménye. Illetve ez lett a vége, gondolta a feljelentõ, aki nagyban örvendezett akkor, mondván, hogy ismét gyõzött az igazság és a törvényesség.
Igen ám, de a perbe beavatkozott a Székely Figyelõ is, majd látva az ítéletet panaszt tett az Emberi Jogok Európai Bíróságán, hiszen az eljárás kétségtelenül nem volt tisztességes és jogszerû. Olyannyira nem, hogy ez már elsõ látásra így tûnt a Bíróság illetékeseinek is, ez az oka annak, hogy ma ezt a levelet kaptuk:

Értesítés a Bíróságtól

Következésképpen a történet még nem ért véget, jó helyen vannak az üres zászlórudak a remetei községháza elõtt, mert van esély rá, hogy visszakerüljenek rájuk az ideiglenesen levont zászlók.


Mi pedig köszönjük Gyergyóremete polgármesterének és az ügyvédjének az együttmûködést, mert a segítségük nélkül ezt a pozitív részeredményt nem érhettük volna el (tekintettel arra, hogy ugyan beavatkoztunk a perbe, de a bíróság következetesen megtagadott minden kommunikációt velünk, az ügy iratait az alperestõl tudtuk csak megszerezni). Ugyanakkor ismételten bíztatunk minden polgármestert, hogy kövesség ezt a példát, mert lám, így utat lehet nyitni az igazság gyõzedelmeskedésének.

Kategória: Felhívás, Tájékoztatás | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük