A régi recept?

A napokban látott napvilágot az a hír, hogy újra feltûnt a színtéren a PER, azért, mert a nagyobbik kormánypárt híres/hírhedt képviselõje ismét felkérte õket, hogy közvetítsenek a románok és magyarok között. Mint kiderül, a tárgyalások a nyilvánosság kizárásával már jó ideje zajlanak, ez pedig óhatatlanul oda vezet, hogy az ember már megvilágításban látja a közelmúlt eseményeit.
Meglepõ volt például az, hogy a magyar kártya kijátszásával hatalomra került Victor Ponta egyszer csak 180 fokos fordulatot vett, s kormányba hívta az RMDSZ-t, habár a magyar szavazatok nélkül is meglett volna a parlamenti többsége. Mi a csoda üthetett bele, találgattál akkor sokan, de ha belegondolunk, hogy a neptuni megállapodás egyik következménye az volt, hogy 1996-ban bevették a kormányba az RMDSZ-t, akkor már nem is csodálkozunk olyan nagyon. Talán még vannak olyanok is, akik emlékeznek arra, hogy március tizedékén Izsák Balázs azt is elmondta, hogy az RMDSZ vezetõi nem szabad elfeledjék, hogy az út a Victoria palotába Berecken és Kökösön át vezet. Ha figyelembe vesszük, hogy a román politikusok az után fordultak a PER-hez, miután szembesültek a tavalyi év két nagy székelyföldi tömegrendezvényével, bizony nem kizárható, hogy az a kijelentés egy tökéletes telitalálat volt.
Vagy ott van Székelyföld autonómiastatútumának a kérdése. Túl azon, hogy az RMDSZ kongresszusi határozatának a gyakorlatba ültetése nagyon hosszan elhúzódott, figyelemreméltó az, hogy a tervezet nyilvánosságra hozását messze megelõzte az, hogy az RMDSZ elnöke elkezdte mondogatni, majd a vezetõség több tagjai ismételni, hogy alkotmánymódosítás nélkül kizárt Székelyföld autonómiájának a gyakorlatba ültetése. Így amikor végre nyilvánosságra hozták a tervezetet, akkor azzal nem csak annak az ígéretnek tettek eleget, hogy kidolgoznak egy ilyet, hanem a román pártok azon elvárásának is, hogy az ne kerüljön a parlament elé, ne kellejen vele egyhamar érdemben foglalkozni. S hogy a dolog még egyértelmûbb legyen, Kelemen Hunor már a tervezet bemutatásakor kijelentette, hogy errõl nem a pártokkal, hanem a román társadalommal szándékszik közvitát kezdeményezni, mert elõször a társadalmat kell felvilágosítani, abban kell lebontani az elõítéleteket, s csak utána érdemes majd azt a parlament asztalára letenni. Ha az ember belegondol, akkor egyértelmû, hogy ezt a cél elérni képtelenség. Nem álom, hanem inkább butaság lenne azt remélni, hogy valaki képes meggyõzi a román társadalmat arról, hogy Székelyföld autonómiája mindenkinek csak jó lesz. Félre ne értsen senki, nem akarom azt állítani, hogy az RMDSZ vezetõi buták, sokkal valószínûbb az, hogy azt akarták ilyen kicsit körmönfont, demagóg módon elmondani, hogy eszük ágában nincs se most, se holnap, se egy távolabbi jövõben a parlament elé terjeszteni ezt a tervezetet. Ez megmagyarázza azt is, hogy miért álltak elõ egy ilyen gyenge, szakmailag fenn nem tartható szöveggel, illetve – sajnos – alátámasztja azt is, ami a Székely Nemzeti Tanács szeptember 14.-i közleményében olvasható: szüksége van a román hatalomnak egy új, a magyar közösségen belüli legitimációval rendelkezõ mozgalomra, amely Bukarestbõl ellenõrzött és irányított.
Jó ideje zajlanak titkos tárgyalások hazai román és magyar politikusok között. Ez idõ alatt az RMDSZ-t újra bevették a kormányba, s a párt ugyan elkészített egy statútum-tervezetet, de ország-világ elõtt nyilvánvalóvá tette, hogy azzal semmit nem szándékszik tenni, maximum felesleges és steril “közvitákat” szerveznek róla. A PER képviselõje ugyan azt állítja, hogy megállapodás még nincs, jövõ februárban lesz a tárgyalások következõ fordulója, de az események máris pontosan az 1993-as forgatókönyv szerint zajlanak. Az egyetlen magyar parlamenti párt tettei maximálisan igazodnak a román pártok elvárásaihoz, cserében pedig a párt és annak vezetõi jutnak ilyen-olyan elõnyökhöz. Ez minden, csak nem szívderítõ, optimizmust sugalló. A Székely Nemzeti Tanács tíz év kemény munkájával elérte azt, hogy az óceánon túlról ismét tárgyalóasztal mellé ültessék a románokat és magyarokat, az RMDSZ dolga mindössze az lenne, hogy felismerje ennek a jelentõségét, a kínálkozó helyzetet, s éljen is vele, a magyar közösség javára.
Mielõtt azonban végleg búskomorságba esnénk, figyeljünk arra is, hogy sajtóhírek szerint a háromszéki RMDSZ vezetõi a találkozókon határozottan kiálltak amellett, hogy Székelyföldnek jár az autonóm státus. Ez szöges ellentétben áll Kelemen Hunor azon, többször hangoztatott kijelentése, miszerint nem kerték a román pártok támogatását autonómia-ügyben. Az idõ meg fogja mutatni, hogy mi is az igazság, addig reménykedhetünk, hogy a háromszéki hír az igaz, illetve abban, hogy a PER újra felbukkanása elsõsorban annak a jele, hogy Amerika úgy értékeli, hogy a helyzet orvoslásához nem elegendõ, hogy újra felírják azt, ami az 1993-as recepten volt, a gyógymódon most változtatni kell.