Vége! Most már mindenkinek nyilvánvaló lehet, hogy befellegzett! Mármint a falopásnak. A rendõrség tökéletes ura a helyzetnek, aki a legapróbb kihágást elköveti, arra is kérlelhetetlenül lecsapnak. Nem számít, hogy az erõrõl hozod a fát be a városba, avagy onnan viszed kifele, ahol egy szálkányi fa mozgásban van, ott a rend kérlelhetetlen õrei elkapnak, eljárnak, intézkednek. Reszkessenek a dohányosok ha egy doboz gyufa van a zsebükben, mert garantáltan megjárják. Köszönhetõ mindez hõs rendõreinknek, akik sasszemmel vigyáznak a vártán.
Ha pedig valakinek az a képtelen ötlete támad, hogy politikai rendezvényt szervez, s azon õrtüzet, lármafát gyújt, az vagy napra és órára kiállított szállítólevelet szerez be az erdészettõl amennyiben udvaráról tûzifát akar szállítani egy ismerõse városszéli telkére, vagy viseli a törvény szigorát: tûzifáját elkobozzák, s még jó alaposan meg is büntetik.
Ja, hogy a törvénynek még a betûjén innen elsõsorban célja és szelleme van? Hogy a cél a lopás megfékezése, nem a legálisan megvásárolt tûzifa szállításának a megakadályozása? Az hiperrealista rendõreinket teljesen hidegen hagyja. A parancs az parancs, nem vitatni, teljesíteni kell. Mert ne akarjon senki arról meggyõzni, hogy üzemanyagot nem kímélve teljesen véletlenül járt-kelt egész nap egy rendõrautó Gyergyószentmiklóson a lovaspálya környékén!
Megvallom, annak tudatában voltam, hogy Bukarestben nem fogadták kitörõ örömmel a mai székelyföldi rendezvények hírét, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen buta módon fogják kimutatni az érzelmeiket. A közmondásosan ügyes és hatékony román diplomácia ismét csõdöt mondott, Bukarest oly módon mutatta ki a foga fehérjét, hogy az Brüsszelig és Strasbourgig is el fog látszani. Tenni fogunk róla, ne legyen e téren senkinek kétsége.
S minekutána a székely összefogásnak és leleményességnek hála a tûzgyújtás sem maradt el, megfontolandó, hogy hétfõ reggel egy csokor virággal kopogjunk be a rendõrségre, hisz tegnapi cselekedetükkel nem gátolják, hanem segítik autonómia-küzdelmünket.
Végezetül álljon itt a bizonyítéka is annak, hogy miképpen jár az, aki a jövedelmezõ falopás helyett holmi autonómiázással tölti a drága idejét:
(A fát kérésemre egy ismerõsöm szállította, ezért a jegyzõkönyvet a nevére állították ki, de hogy ki õ, az a történet szempontjából lényegtelen.)
Frissítés (okt. 26.):
Ha valaki nagyon megijedt volna, az most nyugodjon meg! Közben tájékozódtam, tehát tudok pontosítani. Például fontos tudni azt, hogy 0,1 köbméter alatt nincs szükség fuvarlevélre, a fa szabadon szállítható. Márpedig esetünkben az elkobozott mennyiség a jegyzõkönyv szerint 0,12 köbméter, s ezt ráadásul nem mérte senki, a lézer-szemû szerv állapította meg, ránézésre. Megeshet tehát, hogy az egész sok hûhó semmiért. A biztonság kedvéért ma bementem az erdészetre és megkértem õket, hogy tegyék félre a fát, mert a jegyzõkönyvet meg fogjuk fellebbezni, s a perben majd bizonyítékként fog szerepelni. S hogy valami közbe ne jöjjön, fényképet is készítettem, itt van, hadd lássa mindenki:
Végezetül még egy gondolat: szerte Székelyföldön 68 településen, plusz még számos dombon és hegyen gyújtottak szombaton tüzet. Vélhetõen fából, s a fényképek alapján helyenként komoly mennyiségbõl, ennek ellenére a rendõrség sehol máshol nem szorgoskodott. Megeshet, hogy nem is a fával, hanem velem van bajuk?
Újabb frissítés (okt. 28.):
Tegnap egy rendõr csöngetett be hozzánk azzal, hogy érkezett két rendõrtiszt Csíkszeredából (azt nem mondta hogy csak ezért jöttek, de elég nyilvánvaló volt), s szeretnének velem beszélni a szombati elkobzásról, ezért arra kérnek menjek fel a rendõrségre. S hogy föltétlen vigyem magammal azt a szállítólevelet, amit szombaton felmutattam azt igazolandó, hogy a fa a saját tulajdonom. Mondom neki, hogy a rendõrök bizonyára ismerik a törvényt, tehát ha nem akarnak engem itthon felkeresni, akkor én felmegyek a rendõrségre, amennyiben kapok egy írott idézést, amibe bele van írva hogy hova, mikorra, milyen ügyben és milyen minõségben hívnak. Még egyet próbálkozott azzal, hogy ugyan már, minek húzzuk az idõt, ha visszamegy a rendõrségre, hamarosan visszaküldik az idézõvel, de ezzel nem hatott meg, így távozott. S láss csodát: azóta se jött vissza.
Utóbb tudtam meg, hogy az ügybe ártatlanul belecseppent sofõrt is (akitõl nem gyõzök elnézést kérni azért, hogy belekevertem ebbe a dologba) behívták, s arról faggatták, hogy tényleg a mi udvarunkról vittük-e a fát. Értem én hogy nekik jól jönne ha azzal tudnának megvádolni, hogy a fa lopott volt, de azért mégis csak sértés azt feltételezni, hogy nincs annyi tûzifánk, hogy abból erre a célra keveset odavigyünk.
Arról nem beszélve, hogy a történet egyre jobban kezd hasonlítani arra a szakállas viccre, amiben a medve azzal gyanúsítja meg a vadászt, hogy az nem is vadászni jár az