A pénz nem számít!

Tegnapelõtt újabb halasztást rendelt el a Hargita megyei törvényszék abban a perben, amiben azt kérem, hogy büntessék meg a megye prefektusát azért, mert nem hajtott még végre egy tavaly decemberben jogerõre emelkedett ítéletet. Maga a halasztás ténye nem lenne olyan meglepõ, hisz a hazai igazságszolgáltatás eleve nem az operativitása miatt híres, de maga a konkrét eset megér pár mondatot.
Ugyanis a pert március elején indítottam, s az elsõ tárgyalásra (ami a hónap közepén volt) a prefektus képviselõje letett egy vastag köteg dokumentumot, többek között egy összesítõ táblázatot is, amiben az van feltüntetve, hogy mely önkormányzatoknak küldött ki egy körlevet, amiben azt kérte, hogy számoljanak be neki, hogy miképpen tartják be a magyar nyelv használatára vonatkozó szabályokat a tevékenységük egyes területein, illetve hogy az egyes önkormányzatoktól milyen válaszok érkeztek a körlevélre.
Ez után további bizonyítékokat nem tettek le, ellenben az április tizenkettedikei tárgyaláson megjelent a prefektura jogásza és halasztást kért azért, hogy további dokumentumokat tudjanak letenni. S a bíró a kérést jóváhagyta, így újabb tárgyalásra került sor két hét múlva, ahol egy vaskos iratköteggel jelent meg a prefektus jogásza, aki ugyan pontosan tudja, hogy minden iratot annyi példányban kell letenni, hogy abból jusson mindenkinek, ezeket mégis csak egy példányban hozta. Azt készségesen megígérte, hogy másnap letesz még egy példányt mindenbõl, hogy azokat a törvényszék tudja nekem is kiközölni, de arra a kérdésre, hogy miért nem tartja be a szabályt, miért nem hozott eleve szükséges mennyiséget csak a vállát vonogatta. Nyilván a törvényt mindenki be kell tartsa, kivéve az, akinek eleve hivatali feladata a betartatás (mármint a prefektus). A bírónõ pedig sûrû bocsánatkérések közepette újabb két hét halasztást rendelt el.
S akkor jöjjön a csattanó: február folyamán a prefektus kiküldte a korábban említett körlevelet a polgármestereknek, arra egyesek válaszoltak mások nem, s a beérkezett válaszok alapján elkészítette azt az összesítõt, amit március közepén letett a törvényszékre. Az ügyet akár március végén le is lehetett volna tárgyalni, de további bizonyítékok benyújtására hivatkozva a prefektus újabb és újabb halasztást kért, így az érdemi tárgyalás – legalábbis remélem – május közepén lesz. S mik azok a további bizonyítékok, amiket törvénytelen módon csak egy példányban nyújtott be a törvények szigorú õre e hét keddjén? Azok a polgármesteri válaszok, amelyeket március elején kapott, s amelyekbõl a március közepén már letett összesítõt készítette! Csupa olyan dokumentum, amit szintén letehetett volna még akkor! Igen nehéz ezt jóhiszemû viselkedésnek nevezni, a helyes megnevezés sokkal inkább a packázás a bíróval és a felperessel. S ugyan a prefektus jogásza újra és újra elmondja, hogy nekik is érdekük a per mihamarabbi lezárása, mert minden nap késlekedéssel nõ a prefektus által esetleg fizetendõ büntetés (ugyanis a per tárgya az, hogy napi büntetést fizessen mindadig, míg a decemberi ítéletet végre nem hajtja), a vak is láthatja, hogy itt a pénz nem számít, a prefektus készséggel fizet akármennyit, csak ne ültesse gyakorlatba a bírói határozatot, vagyis ne tegyen határozott lépéseket (büntetések kirovásáig el) azon intézmények ellen, ahol nem tartják tiszteletben a magyarok nyelvi jogait.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, Megyei ügyek, Politika | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?