A kormány a fellegekben jár, az államtitkár ólomlábakon követi

Valóságos forradalom készül a hazai közigazgatásban, ezzel a fontos információval lettem gazdagabb szinte véletlenül, hála a Kovászna megye prefektusa elleni pernek. Ugyanis a petíciómban azt találtam kérni, hogy az intézmény honlapján tegyenek közzé néhány, a magyar közösség jogait rögzítõ jogszabályt, hadd lássák az emberek, hogy mik a jogaik. Erre válaszképpen a prefektura jogásza a kezembe nyomott egy halom papírt, amelyek – mint kiderült – egy kormányzati memorandumot tartalmaznak. Ennek témája pedig az átláthatóság, a közérdekû információknak egységes formában való megjelenítése az intézmények honlapján.
Maga a szándék természetesen dicséretes, még akkor is ha sejteni lehet, hogy mi fog belõle megvalósulni. Ami miatt itt ezt most szóba hozom az az operativitás és a realitásérzék. Vagy még inkább azok a hiánya.
Itt van ugyanis az a levél, amivel egy államtitkár küldte ki a kormány által elfogadott memorandumot március kilencedikén Kovászna megye prefektusának:

az-allamtitkar-levele

Ebbõl azt lehet megtudni, hogy egy héttel korábban, március másodikán fogadta el a kormány a memorandumot. Ezt rá egy héttel továbbítani az érintetteknek önmagában még nem volna olyan nagy gond, de vegyük azt is figyelembe, hogy a kormány elvárása az, hogy az intézmények honlapját két hét alatt alakítsák át a memorandumban foglaltak szerint. Ilyen körülmények között az egy hét késlekedés lényegében azt jelenti, hogy a feladat megoldására szánt idõnek a fele már el is telt addig, míg az érintettek egyáltalán tudomást szereztek a feladatról. Arról nem beszélve, hogy akinek van bár halvány fogalma arról, hogy mibõl áll egy honlap elkészítése avagy módosítása, az garantáltan nagyot néz amikor azt látja, hogy a kormány erre két hetes határidõt szabott. Nem kell tehát azon csodálkozni, hogy a gyakorlatban még sehol sem tart a honlapok egységesítése. (Hogy arról ne beszéljünk, hogy mennyiben tesznek eleget a prefektusi honlapok a magyar nyelv használatára vonatkozó törvényes elõírásoknak.)

Kategória: Ez Románia, megáll az ész! | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?