Miért pont az elnök lenne más?

Írtam már itt is arról, hogy tavaly tavasszal petíciót intéztem az államelnökhöz is, amiben azt jeleztem neki, hogy az ügyészség részrehajló módon jár el Mezei János ügyében, s ebben kiváló partnerei azok a bírók, akik mindenféle korlátozó intézkedéseket hagynak jóvá valós indok nélkül. A kérésem az volt, hogy éljen alkotmányos kötelezettségével, vizsgálja meg a panaszomat, s ha õ is úgy találja tapasztalni, hogy van abban valami, akkor szólítsa fel ezeket az intézményeket, hogy tartsák be a törvényeket s legyenek korrektek és pártatlanok.
Ezt az elnök természetesen azonnal félreértette, s kezdte magyarázni, hogy nem avatkozhat be az igazságszolgáltatásba, amit én kérek, az nem az õ hatásköre. S ugyan utána leírtam neki részletesen, hogy nem az kérem, hogy mondja meg egy bírónak, hogy milyen ítéletet hozzon adott ügyben, csak azt, hogy szólítsa fel, hogy tartsa be a törvényeket, de ebbõl nem tért ki, csak azt ismételgette, hogy ez nem az õ hatásköre.
Tekintettel arra, hogy a petíciós törvény világosan rögzíti, hogy egy petíciót a címzett köteles 30 napon belül megoldani, kivéve ha abban nem õ az illetékes, ilyen esetben azt 5 napon belül továbbítania kell az illetékes hatóságnak, bírósághoz fordultam, s kértem hogy állapítsák meg, hogy az elnök megszegte a törvényt, hisz a petíciómat nem oldotta meg, de nem is küldte tovább annak, aki szerinte illetékes.
Nemrég megszületett a perben az ítélet:

hot-civ-2610-2016

Ez amilyen rövid, pont olyan abszurd. A lényege a harmadik oldal elsõ felében van, ahol a bíró megállapítja, hogy az elnök helyesen járt el, mert valóban nem az õ hatásköre beavatkozni az igazságszolgáltatás menetében, ugyanakkor azt a törvényi elõírást se sértette meg, hogy 5 napon belül köteles továbbítani a petíciót az illetékes hatóságnak, tekintettel arra, hogy én ragaszkodtam hozzá, hogy a petíciót õ oldja meg! Zseniális, nemde? Ja, hogy a törvényben nincs szó semmiféle kivételrõl, a továbbítás kötelessége feltétel nélkül fennáll? Ez egy bukaresti bírót csöppet sem zavar.
Az olvasó felteheti magának a kérdést, hogy vajon nem én tévedtem mégis, s valóban nem teheti meg az elnök azt, amire kértem? Erre idézhetnék több cikkelyt az alkotmányból meg más törvényekbõl, de azt hiszem, hogy sokkal szemléletesebb ez a sajtóhír, amiben az áll, hogy a Laura Codruta Kövesi plágium-ügyében az elnök megkereste a megvádoltat is, de megkereste a fõügyészt is, s mindkettõvel tárgyalt errõl az ügyrõl, majd kiállt a sajtó elé, s elmondta azt, hogy tárgyalt velük, de azt is, hogy szerinte az ügyészség mit kellene tegyen ebben az ügyben. Tehát joga van erre, s mikor kedve szottyan rá, akkor meg is teszi.
A következtetést csak a rend kedvéért vonom le: az államelnök megszegi a hivatali kötelességeit, de ezt bátran megteheti, mert a bíró megvédi, szemrebbenés nélkül, írásban szembehazudja azt, aki a törvénysértést szóvá teszi. Ez itt Románia!

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész!, Politika | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?