Amint itt is szóvá tettem már, az idén több esetben is alig úsztam meg, hogy ne kelljen sok száz kilométert utazzak, azért hogy kézhez kapjak egy iratot. S minekutána hiába próbálkoztam az ügyészségeket rávenni arra, hogy változtassanak ezen az ügyfeleket szívató módszeren, tettem egy panaszt a Nép Ügyvédjénél is, s megkértem arra, hogy avatkozzon be – elvégre állampolgárok tömegei érintettek -, s érje el õ a módszer változtatását. A biztonság kedvéért jó hosszan és részletesen leírtam hogy mirõl van szó, illetve mellékeltem három példát is, hogy azokat is lássák.
Aztán tegnap válasz érkezett:
Elolvastam, nagyot néztem, a biztonság kedvéért elolvastam még egyszer, végül megállapítottam, hogy a baj nagyobb mint gondolnánk. Ugyanis a sajtóban nemrég mindenki olvashatta, hogy az oktatási rendszer igen nagy százalékban funkcionális analfabétákat termel, de azt azért nem gondoltam volna, hogy a kór elérte már a hatalom csúcsait is. Ugyanis az nyilvánvaló, hogy ez a válasz nem a petíciómra született, mert abban én egy adminisztratív eljárás ellen tettem panaszt, nem valamely ügyészi avagy bírói eljárás (rendelet, végzés, ítélet, stb.) ellen. Ráadásul a válasz attól a helyettestõl érkezett, aki a következõ szakterületekért felel: hadsereg, igazságszolgáltatás, rendõrség, börtönök. Ebbõl egy 100 körüli IQ-val rendelkezõ ember le bírja vonni azt a következtetést, hogy téves azt állítani, hogy a Nép Ügyvédje egyáltalán nem illetékes olyan panaszok esetében, amelyek az igazságszolgáltatásra vonatkoznak. Sajnos ez Mircea Criste uramnak nem jött össze. Arra ugyanis gondolni sem merek, hogy igenis eszes, csak lusta emberrel van dolgom, aki abban bízik, hogy én tartozom ahhoz a 42%-hoz, s nem bírom megérteni a hivatkozott törvénycikkelyt, ezért elhiszem neki becsületszóra a kifogását.