Székely Figyelõ

Románia az évek során ratifikált két olyan nemzetközi egyezmény, amelyek a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkoznak, a Kisebbségi Keretegyezményt és a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját. Mivel ezek alkalmazásának egyik feltétele az, hogy ki kell jelölni, hogy hol alkalmazandóak, s tudva azt, hogy a román állam csak elvben olyan bõkezû és példaértékû, ezt úgy tették meg, hogy megállapítottak egy 20%-os küszöbértéket. Ha tehát egy településen a lakosságnak minimum 20%-a egy adott nemzeti kisebbséghez tartozik, akkor az adott településen érvényesek a két egyezményben rögzített nyelvi jogok. Plusz volt egy kitétel a 215/2001-es Törvényben, miszerint azok a jogok akkor is érvényben maradnak, ha adott településen az adott kisebbség létszáma 20% alá esik. Ezt nevezik jobb helyen úgy, hogy szerzett jogot nem veszünk el. (Talán lesz aki emlékszik rá, hogy ezzel érveltek – nyilván tévesen, de most ne részletezzük – a különleges nyugdíjakról szóló nagy társadalmi vitában a bírók és ügyészek.)
De mivel Románia nem olyan amilyennek mondja magát, a 2019-be életbe lépett Közigazgatási Törvénykönyvben már “kicsit” másképp szerepel az a kitétel, olyan formában, hogy a jogok érvényben maradnak mindaddig, míg a következõ népszámlálás adatai hivatalossá válnak. S így rögtön veszélybe kerültek azon települések magyar lakói, ahol eleve a részarányuk a határon billegett, mint például Maroshéviz.
Aztán eljött a következõ népszámlálás. Ahol nagyjából megszámolták a népet, de mivel kevésnek találták, ezért minden településre még beírtak hasból egy számot. Ezek olyan “lakók”, akiknek nincs címük, életkoruk, nemük és anyanyelvük, elsõ látásra csak az a szerepük, hogy az ország összlakossága ne legyen olyan kicsi. No de ha trükközni kell, akkor azon a világranglistán már sokkal jobban szerepel Románia, s ezúttal is hamar kitalálták, hogy miképpen lehet még egy bõrt lehúzni ezekrõl a fantom-lakókról. Igen, a nemzetiségi arány manipulálására. Konkrétan: adott település magyar lakóinak a részarányát nem úgy számolják ki, hogy összeadják az összes olyan lakót, akiknek az anyanyelve ismert, s ahhoz arányítják a magyar anyanyelvûek számát, hanem azt az összlakossághoz viszonyítják. Tehát lényegében úgy tekintik, hogy a hozzáadott személyek anyanyelve ugyan ismeretlen, de egészen biztos nincs köztük egyetlen magyar sem. S ha pedig a hozzáadottak elég sokan vannak (s miért ne lennének, elvégre eleve hasból vannak), akkor láss csodát: a magyarok részaránya hirtelen 20% alá esik. Márpedig a felduzzasztást nem úgy csinálták, hogy minden településen a valóban megszámoltak ugyanazon százalékát írták be hasból, az az arány településrõl településre változott. Tehát jó nyugodtan lehet, hogy van olyan település, ahol pont annyit adtak hozzá, hogy a magyarok részaránya ne érje el a 20%-ot.
Ezek után jogos a kérdés, hogy vannak-e olyan települések Erdélyben ahol ez a 20% alá esés megtörtént, s ha igen, akkor melyek azok. Ha valaki tud ilyet, kérjük jelezze, hadd ellenõrizzük le, hogy a hozzáadás nélkül megmaradt volna-e a 20%. Nem csak azért, hogy tudjuk, hanem fõleg azért, hogy tudjuk ezt az Európa Tanács szakértõi tudomására hozni. Hátha lesz annak valami következménye.

Közismert mondás az, hogy ha azt akarod, hogy egy gond ne oldódjon meg, akkor hozz létre egy bizottságot. A jelek szerint ha ebben a bizottságot tanácsra cseréljük, akkor is mûködik a dolog, legalábbis Romániában. Konkrétabban: ha azt akarod, hogy a közbeszédet akadálytalanul elárassza az uszítás és a gyûlöletbeszéd, s ne legyen semmilyen akadálya a diszkriminációnak, akkor hozd létre az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot (ODT).
Arról már korábban is beszámoltunk (például itt), hogy a Tanács mûködése távol áll a tökéletestõl, de hogy annál sokkal nagyobb a baj az kiderül abból a hozzánk is eljutott levélbõl, amely – mint a címe is mutatja – egy valódi segélykiáltás, hosszan listázza, hogy az évek során miképpen lehetetlenedett el teljesen az intézmény mûködése. Románul nem tudó olvasóink kedvéért a lényegesebbek:

• elégtelen költségvetés,
• alulméretezett személyzet,
• túlméretezett, de gyakorlatilag nem létezõ igazgatótanács,
• a terepmunka, effektív kivizsgálások teljes megszûnése, ami esetenként lehetetlenné teszi korrekt döntés meghozatalát.
  Az eredmény pedig az, amivel mi magunk is szembesülünk immár évek óta: ugyan a vonatkozó jogszabály értelmében a panaszokat 90 napon belül meg kell oldani és a meghozott határozatokat 30 napon belül ki kell közölni, ezeket a határidõket már nagyon rég nem tartják be, a helyzet pedig az utóbbi években túlzás nélkül drámaian romlott. Hogy csak a legextrémebb példákat említsük, van olyan megoldatlan panaszunk, amit még 2022 novemberében nyújtottunk be (tehát a megoldási határidõ már több mint tízszer eltelt), illetve van olyan, amit 2020-ban nyújtottunk be, s amit ugyan az ODT anno megoldott, de azt a határozatot a Legfelsõ Bíróság még 2023-ban formai ok miatt érvénytelenítette, s azóta várunk arra, hogy az ODT hozzon meg egy új határozatot. Ez ellenben annak ellenére sem történt meg mind a mai napig, hogy 2024 decemberében szintén a Legfelsõ Bíróság mondta ki jogerõs ítéletben, hogy márpedig az eredeti határozat érvénytelenítése nyomán a panaszunk megoldatlan maradt, tehát az ODT köteles megoldani. S hogy a határidõk túllépésén túl még egy számszerû adatot említsünk, csak a Székely Figyelõnek 34 panasza vár – nagy része évek óta – megoldásra. (Nem mellékesen ezekben az idõhúzásokban az igazságszolgáltatás is alaposan sáros, ugyanis számos jogerõs ítélet van már, amikben különbözõ bíróságok azt állapították meg abszurd módon, hogy a törvényben szereplõ határidõk nem kötelezõek csak “ajánlottak”, tehát azok betartását nem lehet számon kérni az ODT-n.)
  S akkor még nem beszéltünk arról, hogy nem egyszer szembesültünk már olyannal is, hogy egy benyújtott panaszunk esetében az ODT azt állapította meg, hogy a jelzett cselekedet igen súlyos, ezért továbbítja a panaszt az ügyészségnek, majd miután az ügyészség arra a következtetésre jutott, hogy nincs szó bûncselekményrõl és visszaküldte a panaszt az ODT-nek, hogy az oldja meg, akkor második körben a Tanács úgy döntött, hogy nem is történt törvénysértés és felmentette a bepanaszolt személyt.
  Egy szó mint száz, az a tény, hogy a hazai közbeszédet valósággal elárasztja az uszítás és a gyûlöletbeszéd nem kis mértékben köszönhetõ annak is, hogy az ODT nem végzi a dolgát, bedobta a lovak közé a gyeplõt. A helyzet pedig olyannyira tarthatatlanná vált, hogy – mint a fent említett levél mutatja – immár az intézmény alkalmazottai is arra szánták el magukat, hogy ugyan neveik vállalása nélkül, de kilépnek a nyilvánosság elé, segítséget kérve.
  Ami azonban immár szürreálissá teszi a helyzetet, az az a tény, hogy a fent említett levelet ugyan – mint az a címzésnél látható – megkapta számos – és jelentõs – tévé illetve újság szerkesztõsége is, de az ennek ellenére pusztába kiáltott szó maradt. Lassan két hónap telt el azóta, s legalábbis mostanáig egyáltalán nem téma a román sajtóban. Mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, semmi különös, minden más téma ennél fontosabb.
  S hogy miért tartottuk fontosnak most mindezt elmondani, leírni? Azért, mert – mint a levélben is olvasható – hamarosan a Parlament új tagokat fog kinevezni az Igazgatótanácsba, azt pedig meg kell elõzze a jelöltek meghallgatása. Az pedig kiváló alkalom arra, hogy a téma napirendre kerüljön a Parlament szakbizottságaiban, ahonnan elvileg a változás is elindulhat. Márpedig a két ház emberjogi szakbizottságainak vannak magyar tagjai is (név szerint Markó Attila, Kulcsár-Terza József, Tasnádi István és Kovács Máté), akik megtehetik azt a választóik kedvéért, hogy szóba hozzák a témát, illetve kezdeményezik azokat a változtatásokat (elsõsorban a költségvetés és a személyzet kiegészítését), amelyek szükségesek ahhoz, hogy az intézmény kimozduljon ebbõl a tarthatatlan állapotból. Onnan kezdve már “csak” az a tennivaló, hogy ellentétben az eddigivel (aki – bizonyos értelemben szégyenünkre – Asztalos Csaba volt) egy olyan új elnököt nevezzen ki a Parlament, aki teszi a dolgát s megszervezi rendesen az intézmény mûködését, úgy, hogy az ha nem is egyik napról a másikra, de dolgozza le az elmaradásokat, s mihamarabb jusson oda, hogy tudja operatívan ellátni azt a feladatot, amiért létrehozták. Tudjuk, hogy ennek az esélyi nem nagy, de ha senki nem tesz semmit, akkor garantáltan nem fog megvalósulni. Ezért mi megtesszük azt, ami rajtunk múlik: saját tapasztalataink alapján igazoljuk, hogy az említett levélben foglaltak igazak, illetve jelezzük a problémák megoldásának a módját. Innen kezdve a labda a parlamenti pártok térfelén van, márpedig azok most (adóemelések és mindenféle megszorítások után) igencsak motiváltak kellene legyenek arra, hogy felmutassanak valami eredményt is. A lehetõség adott.

A mai napon nyílt levelet intéztünk az államelnökhöz. A levél itt található. Alább pedig annak magyar fordítása.

Kivek tart a román igazságszolgáltatás?
Nyílt levél Románia elnökének

Tavaly decemberben az ország fõügyésze felhívta a figyelmet egy olyann állapotra, amelyet jogosan minõsíthetünk aggasztónak, nevezetesen a közbeszéd minõségének mérhetetlen romlására. Ennek a jelenségnek valószínuleg számos oka van, köztük – saját tapasztalatainkra alapozva mondjuk – az alábbiak:

Mint ismeretes, az érintett területen fontos feladata van a Országos Diszkriminációellenes Tanácsának (ODT), amely “a diszkrimináció területén illetékes autonóm, jogi személyiséggel rendelkezõ állami hatóság, mely a Parlament ellen!orzése alatt áll, és garantálja a diszkriminációmentesség elvének tiszteletben tartását és alkalmazását, a hatályos hazai jogszabályokkal és Románia által aláírt nemzetközi dokumentumokkal összhangban.” (137/2000-es Kormányrendelet). A rendelet értelmében a ODT 90 napon belül kell elbírálja a hozzá intézett beadványokat, és 30 napon belül kell közölje a meghozott határozatokat. De hogyan is mûködik ez a gyakorlat? Alapítványunknak jelenleg 38, a ODT által még el nem bírált beadványa van, a legrégebbi 2022 novemberébõl, további 23 2023-ból, 7 2024-bol és 7 az idei évbõl, amelyek közül 32 esetében az ODT már messze túllépte ezeket a határidõket. És mi történt, amikor – erre való tekintettel – 2018-ban büntetõfeljelentést tettünk az igazgatótanács tagjai ellen hivatali visszaélés miatt? Az ügyészség elutasította a feljelentést, a bíróság pedig az ügyészség javára döntött. Ilyen körülmények között miért tenne a ODT erõfeszítéseket a törvény betartása érdekében?

Ha ez nem lenne elég, akkor tegyük hozzá, hogy amikor a ODT végül elbírál egy panaszt, az eredmény gyakran erõsen megkérdõjelezhetõ, sõt bizonyos esetekben abszurd is lehet. Íme három példa, egyfajta növekvõ sorrendben:

1. Miután a bíróságok véglegesen elutasították a gyergyószentmiklósi városháza épületérõl a “Városháza” felirat eltávolítását célzó kérelmét, egy AUR-képviselõ nem adta fel, és egy Facebook-bejegyzésben kérte Hargita megye prefektusát, hogy “végezze el a dolgát”, és tegyen intézkedéseket a felirat eltávolítására, amely – a képviselõ állítása szerint – a prefektus törvényes kötelessége. Mivel a bejegyzést hozzászólások sorozata követte (amelyeket nem moderált, ahogy azt a törvény elõírja), petíciót nyújtottunk be a ODT-hez, amelyben kértük az adott képviselõ megbüntetését. Nyolc hónapnyi “mérlegelés” után a ODT meghozta az ügyben az 566/2021. számú határozatot (elérhetõ itt), amelyben az áll, hogy “a diszkriminatív cselekmény alkótóelemei nem állnak fenn” (lásd a határozat rendelkezõ részének 1. pontját). Ez annak ellenére, hogy a határozat a bejegyzéshez fûzött számos hozzászólást idézett (2. oldal, 7. pont), amelyek egyértelmûen diszkriminatívak és sértik a romániai magyarok méltósághoz való jogát.
2. Egy másik általunk benyújtott petíciót követõen a ODT elfogadta az 565/2021. számú határozatot (elérhetõ itt), amelyben úgy döntött, hogy a bepanaszolt tények különösen súlyosak, ezért az iratokat az ügyészségnek továbbította (a határozat rendelkezõ részének 2. pontja, 9. oldal). Az ügyészség azonban más véleményen volt (szokás szerint, amint azt késõbb kifejtjük), és lezárta az ügyet, ezért kértük, hogy a ODT – a törvény, konkrétan a 2/2001-es Kormányrendelet elõírásainak megfelelõen – folytassa a petíció elbírálását, és büntesse meg a bepanaszolt személyt azokért a tettekért, amelyeket korábban maga a Tanács is jogsértõnek talált. A ODT eleget tett kérésünknek, de némileg furcsa módon, ugyanis elfogadta a 492/2023. számú határozatot (elérhetõ itt), amelyben úgy határozott, hogy „az alperes bejegyzéseire válaszul kapott hozzászólások nem lépik túl a véleménynyilvánítás szabadságának határát” (a határozat rendelkezõ részének 1. pontja, 10. oldal).
3. Egy másik, általunk 2021-ben benyújtott petíció esetében a ODT elfogadta a 748/2021 számú határozatát (elérhetõ itt), amelyben ismét megállapította, hogy a bepanaszolt tettek különösen súlyosak, ezért úgy döntött, hogy „az 526/2021. számú iratcsomót elküldi a Kovászna Megyei Törvényszék mellett mûködõ Ügyészségnek” (a határozat rendelkezõ részének 2. pontja, 4. oldal). Mivel az ügyészség ezt az ügyet is lezárta (megjegyzés: három év után, 2024-ben), ismét a ODT-hez fordultunk azzal a kéréssel, hogy folytassák a petíció elbírálását. De meglepetés: a Tanács ezt elutasította, arra hivatkozva, hogy a 748/2021 számú határozattal már elbírálta a szóban forgó petíciót, és ha nem értettünk volna egyet a megoldás módjával, 15 napunk volt bíróság elõtt megtámadni azt. Mivel azonban ezt nem tettük meg, a határozat jogerõre emelkedett, a petíció el van bírálva.

Ez csak három példa, de a ODT számos más esetben is hasonlóan járt el, így gyakran kellett bírósághoz fordulnunk azzal a kéréssel, hogy részlegesen vagy teljesen semmisítse meg a ODT határozatait, és kötelezze a Tanácsot új, jogszerû határozatok meghozatalára. És még ha – sok év után – egyes esetekben kedvezõ ítéletek is születtek, nem az volt a jellemzõ. Terjedelmi okokból itt csak három beszédes példát említünk (megemlítve, hogy a portálunkon található angol nyelvû bejegyzésekben részletesen bemutattunk 142 olyan ítéletet, amelyek – eufemisztikusan szólva – megmagyarázhatatlanok):

1. Az 573/2022. számú határozatában (elérhetõ itt) az ODT elutasította a bepanaszolt személy megbüntetésére vonatkozó kérelmünket, mely döntés legalábbis megkérdõjelezhetõ, ha csak a határozat 21. pontjában (3. oldal) található megjegyzéseket vesszük figyelembe. Ennek következtében bíróságon fellebbeztünk a határozat ellen, és a Marosvásárhelyi Táblabíróság indokolt ítéletet hozott, amelyben kötelezte a ODT-t a bepanaszolt személy megbüntetésére. Az illetõ azonban fellebbezett, és a Legfelsõ Ítélõ és Semmítõszék elfogadta a fellebbezést, hatályon kívül helyezte az ítéletet, és elutasította a kérelmünket, így a bepanaszolt személy megúszta a büntetést.
2. Több esetben azonban mind a Táblabíróság, mind a Legfelsõ Bíróság elutasította a jogszerûtlen határozatok hatályon kívül helyezésére irányuló kérelmeinket. Erre beszédes példa a 423/2022 számú határozat (elérhetõ itt), amely egy olyan esetre vonatkozik, amelyben egy személy tényszerûen hamis „hírt” tett közzé a Facebookon (azt állítva, hogy egy gyergyószentmiklósi parkolóban a parkolási szabályok csak magyarul vannak kiírva), ami diszkriminatív, becsmérlõ megjegyzéseket generált. Így – mivel a személy a félretájékoztatás révén gyûlöletre uszított, illetve tekintettel a bejegyzéshez fûzött hozzászólásokra, amelyek közül néhányat az 5. pontban (2. oldal) maga az ODT is közölt –, a Tanács számára normális lett volna, ha bünteti a bepanaszolt személyt, de ehelyett nem döntött semmit a hamis információ közzétételének cselekményérõl (annak ellenére, hogy mind a bejegyzést, mind a hozzászólások moderálásának elmaradását kifogásoltuk), illetve teljesen megtagadta a hozzászólások elemzését (és még kevésbé azok büntetését) egy olyan “indokkal”, amely nem létezik a törvényben (miszerint a petíció benyújtása elõtt nem kértük a bepanaszolt személytõl a hozzászólások törlését). Fellebbeztünk a döntés ellen bíróságon, de a Marosvásárhelyi Táblabíróság elutasította a kérelmünket (megalapozatlannak ítélve azt), a Legfelsõ Bíróság pedig elutasította az ítélet elleni fellebbezésünket.
3. A fent említett 748/2021. számú ODT határozat esetében nyilvánvalóan bírósághoz fordultunk, kérve, hogy kötelezze a Tanácsot a szóban forgó petíció elbírálásának folytatására, hivatkozva a 2/2001-es Kormányrendelet 30. cikkének egyértelmû rendelkezésére. A vonatkozó kérelem az 1/43/2024-es számú iratcsó tárgya, amiben Táblabíróság kérelmet elfogadhatatlanként elutasította. Tette ezt annak ellenére, hogy ugyanaz a bíróság megállapította, hogy „A ODT a 2021. október 13-i 748. sz. határozatával úgy ítélte meg, hogy mind a kérelem tárgyát képezõ bejegyzés, mind a 2021. júniusi, a Kovászna megyei Sepsiszentgyörgyön megrendezett rendezvény szervezése gyulöletre, eroszakra és a magyar közösség elleni fenyegetésre uszító elemeket tartalmaznak.”). Aztán a Legfelsõ Bíróság a 4271/2025 számú határozatával elutasította a fellebbezésünket, így azok a cselekmények, amely az illetékes joghatóság szerint (ODT) „a magyar közösség elleni gyulöletre, erõszakra és fenyegetésre uszító elemeket” tartalmaztak, – legalábbis egyelõre, ahogy késõbb látni fogjuk – büntetlenül maradtak, és a bepanaszolt személy arra a következtetésre juthatott, hogy akadálytalanul folytathatja ugyanazt a tevékenységet.

De mi történik azokban az esetekben, amikor valaki súlyosabb cselekményeket követ el, amelyek még egy tájékozatlan személy számára is már nem kisebb vétségnek, hanem bûncselekménynek tûnnek? Mivel a romániai magyar kisebbség jogainak védelmével foglalkozunk, nagy tapasztalattal rendelkezünk ezen a területen, amelyet a következõképpen tudunk röviden összefoglalni:

2017 és 2025 között több mint 17 büntetõfeljelentést tettünk különbözõ ügyészségeken, ehhez hozzáadhatjuk azt a 6 panaszt is, amelyeket a ODT-nél nyújtottunk be, de amelyeket az továbbított az ügyészségeknek. Ezek közül a mai napig 19 ügy véglegesen lezárult (köztük 5, amelyeket a ODT küldött az ügyészségre), és minden panaszt elutasítottak, különbözõ indokokkal. A “legérdekesebb” közülük az, amelyben az ügyész hivatalosan megállapította, hogy a bepanaszolt tettek nagy valószínûséggel bûncselekmények, majd a vádirat összeállítása helyett egy fiókba tette az iratcsomót, és csak az elévülés után vette ki, majd ezt követõen az elévülésre hivatkozva ejtette a panaszt! De számos panaszt nyújtottunk be az olyan bejegyzések esetében (és nem egy vagy kettõ, hanem több száz ilyen!), mint például: “Megérdemelnétek, hogy tojásotoktól fogva akasszanak fel a szobor mellett!”, “Kapjátok be, magyarok!” vagy “Öljétek meg a gazembereket a mocskos magyar fajtájukat!”, mert az ügyészek szerint ezek csak vélemények vagy értékítéletek. Még mindig van 4 függõben lévõ ügy (2020 és 2023 között benyújtott panaszok), annak ellenére, hogy mindegyikben fordultunk a bíróságokhoz a nyomozások túlzott elhúzódása miatti panaszokkal. Néhány esetben már háromszor is megtettük ezt, a bíróságok egymás után újabb és újabb határidõket szabtak meg a panaszok megoldására, ezeket a határidõket azonban az ügyészségek egyszerûen figyelmen kívül hagyják, s ezt tehetik büntetlenül.

Ez csak néhány példa, de – úgy véljük – elég beszédesek ahhoz, hogy mindenki választ tudjon adni a címben feltett kérdésre. És hogy egy csipetnyi optimizmussal zárjuk, hozzátesszük, hogy még van remény. Ezt azért mondjuk, mert számos ilyen esetben nyújtottunk be panaszt az Emberi Jogok Európai Bíróságához, és csak idén nyolc ilyen panaszt nyilvánítottak befogadhatónak (628/25., 14662/25., 16589/25., 17993/25., 19627/25., 23099/25., 23514/25. és 25620/25. számú ügyek, amelyek állapota itt követhetõ) , így fennáll annak a lehetõsége, hogy ha nem önkéntes alapon, akkor a Bíróság döntéseit követõen (akár sok év múlva is, mivel az EJEB eljárásai hosszú idõt vesznek igénybe) a román igazságszolgáltatás köteles lesz helyesen kezelni a magyar kisebbséggel szembeni diszkrimináció és gyûlöletkeltés eseteit. Jó lenne azonban, ha ez még azelõtt megtörténne, mielõtt az erõszak, amely jelenleg “csak” szóbeli, gyakorlati szakaszába lépne.

Létezik egy másik lehetõség is, tekintettel az Alkotmány 80. cikkelyének 2. bekezdésében foglalt rendelkezésre, amely így szól: „Románia elnöke biztosítja az Alkotmány betartását és a közhatóságok megfelelõ muködését. Ennek érdekében az elnök közvetítõként lép fel az államhatalmi ágak, valamint az állam és a társadalom között.” Ezt a nyílt levelet – a nagyközönség tájékoztatása mellett – azért is fogalmaztuk meg, hogy felhívjuk az eElnök úr figyelmét ezekre a problémákra, és felakérjük az alkotmányos kötelességének a teljesítésére.

Gyergyószentmiklós, 2025.XII.10.

Árus Zsolt István
elnök

…és annak következményei

Van Székelyföldön egy “civil” szervezet, ami azért jött létre, hogy az itt számbeli kisebbségben levõ románok jogait védje, azért, mert – s most ennek az igazságtartalmáról ne nyissunk vitát – azok itt el vannak nyomva, diszkriminálva vannak. Ha valaki jóhiszemû, akkor azt gondolhatja, hogy ez a szervezet akkor lép fel, ha például azt tapasztalja, hogy egy önkormányzatnál egy alkalmazott nem tud románul, ezért nem tudja kiszolgálni a hozzá forduló románokat. Vagy ha megjelenik egy olyan álláshirdetés, miszerint adott állásra csak magyarok jelentkezhetnek.
No de míg ilyeneket sikerül felderíteni, addig is valamivel el kell foglalja magát a szóban forgó szervezet … s el is foglalja. Nézzünk például egy nyárközépi napot, amikor az emberek többsége nyaralással van elfoglalva. Legyen ez idén augusztus 18. Mely napon az egyesület elnöke három panaszt is megfogalmazott csak Hargita megye prefektusához, amint az itt itt és itt látható. A másik két megyérõl jelenleg nem áll rendelkezésünkre információ, de ebbõl is látható (még akkor is, ha a három levél nagy része szóról szóra megegyezik), hogy az egy nehéz nap volt szegény elnök részére, több súlyos jogsértés miatt kellett szót emeljen. S itt persze azt is figyelembe kell venni, hogy ahhoz, hogy ezek a levelek megszülessenek, elõzetesen fáradhatatlanul kell keresztül-kasul utazni ezt a három megyét, hogy lehessen ezeket a jogsértéseket felderíteni. Az pedig nyilvánvaló, hogy ez nem kis munka, hisz azok a sumák polgármesterek megtévesztésképp minden középületre kitûzik az ország zászlaját, miközben hopp, hol itt, hol itt kitûzik még az “úgynevezett székelyföldét” is, ami ráadásul ugyanakkora mint a román, sõt, a három sávból kettõnek a színe is egyezik a románnal, tehát nem ki intellektuális tevékenység azokat azonosítani. Miközben az is köztudott, hogy minden valamirevaló román embernek súlyos szembántalmakat okoznak, tehát mindent meg kell tenni azért, hogy minél kevesebb helyen s minél kevesebb ideig legyenek kitûzve. Egy szó mint száz, a szóban forgó egyesület derék munkát végez, ezért is érthetetlen, hogy a székelyföldi románok nagy része hûvösen viszonyul hozzá, a nyilvános térben csak elvétve lehet olyannal találkozni, hogy valaki dicsérje és bátorítsa õket.
De hát ilyenek ma az emberek, ezt tudomásul kell venni, s mint ezek a példák is mutatják, ez nem is befolyásolja az elnök urat, aki teszi a dolgát, rendületlenül. Ebben azonban – az igazság kedvéért tegyük gyorsan hozzá – az is közrejátszik, hogy újra és újra azt tapasztalja, hogy munkájának van eredménye. Ugyanis ha a panaszára (amit most inkább ne elemezzünk se jogi, se nyelvhelyességi szempontból, mert az eredmény igen lesújtó lenne) azt a választ kapná, hogy elsõsorban a panaszával rossz helyre fordult, mert annak megoldására az adott település polgármestere illetékes, másodsorban a prefektus felhívja a figyelmét, hogy az “úgynevezett székelyföld” nem más ország (tehát a zászlótörvény arra nem vonatkozik), harmadsorban pedig a vitatott zászló kitûzése nem hogy nem törvénysértõ, de az Alkotmány által garantált jog, akkor egy idõ után vélhetõen az elnök úr más elfoglaltság után nézne. No de itt jön az igazi gond, ugyanis ezzel szemben a prefektus dodonai megfogalmazású leveleket intéz az érintett települések polgármestereihez (ilyet), amiben nem mondja ki, csak sejteti, hogy a vitatott zászló kitûzése törvénytelen lenne, a polgármestereknek pedig általában úgy döntenek – ismervén számos korábbi per végkimenetelét -, hogy inkább eltávolítják a zászlót. Így a prefektus ilyen válaszokat ad a kapott a panaszokra, ez pedig nyilván elégtétel a “civil” elnök számára, illetve bíztatás, hogy folytassa ezt a tevékenységet.
A fentiekbõl pedig az következik (mint sok más esetben), hogy ugyan a törvénykezés szintjén a jelképeink használatának a joga nagyjából korrekt módon rendezve van, mindez mit sem ér, mert az állam (jelen esetben a prefektus, korábban bírók) semmibe veszi azokat a törvényeket, csak azért, hogy elégtételt szolgáltasson azoknak, akiknek a szemében szálka minden ami magyar. A helyzet tehát nem könnyû, de az nem jelenti azt, hogy fel kellene adnunk! Használjuk csak bátran a jelképeinket, hisz ha valahonnan el is távolítanak egy zászlót, mindig adott a lehetõség, hogy másik kettõt tûzzünk ki helyette. Addig, amíg belátják, hogy nem tudnak legyõzni, s õk hagyják abba.