Sok utánjárás – egy kis eredmény

2018 november hatodikán, vagyis szinte három évvel ezelõtt kértük fel Vasláb polgármesterét, hogy a település bejárataihoz tegyenek ki kétnyelvû táblákat, mert a magyar lakosság aránya a községben meghaladja a 20%-ot. A válasz az volt, hogy Vaslábon tiszteletben tartják a magyar nyelv használatára vonatkozó törvényes elõírásokat. Ami nyilván nem volt igaz, így kénytelenek voltunk perre menni, s a pert – ugye Romániában élünk – jogerõsen elvesztettük.
Ezt persze nem hagytuk annyiban, panaszt tettünk Strasbourgban, s az eredmény ez lett. Van tehát esély arra, hogy az Emberjogi Bíróság kimondja, hogy az eljárás nem volt tisztességes, s annak alapján majd perújrafelvételt kérhetünk, aminek az is lehet a vége, hogy a bíróság kötelezi a polgármestert a kétnyelvû táblák kihelyezésére.
Ez azonban még évekbe fog telni, ezért úgy döntöttünk, hogy addig sem ülünk ölbe tett kézzel, hanem megpróbálunk eredményt elérni más úton. Tettük ezt már csak azért is, mert idén tavasszal Iohannis elnök közbenjárására a belügyminiszter körlevélben szólította fel a prefektusokat, hogy gondoskodjanak arról, hogy a megyéjükben tartsák be a kisebbségek nyelvének használatára vonatkozó törvényes elõírásokat. (Ezt az elnök nyilván nem saját kezdeményezésbõl tette, hanem hosszaz unszolás után, illetve azt a kérdést is fel lehet tenni, hogy miért kell egy miniszter arra szólítson fel prefektusokat, hogy tegyenek eleget törvényes kötelezettségeiknek, de ezeket most hagyjuk, maradjunk annyiban, hogy Romániában élünk, tehát a dolgok így mennek.) Lényeg a lényeg, idén április 14.-én levélben kértük a megye prefektusát, hogy intézkedjen a vaslábi település-táblák ügyében, s mivel kitartóak voltunk (most a részletekkel nem untatjuk a tisztelt olvasót, elég az, ha azt nézik, hogy április 14 és október 9 között mennyi idõ telt el), tegnap a következõ választ kaptuk a prefektustól:

prefektus-válasz

S valóban, ma a helyszínen ezeket láttuk:

Ennek most egy kicsikét örvendezünk, de azt erõsen visszafogottan tesszük, mert ilyen tempóban évezredekbe telik, míg az ország egész területén és minden érintett intézmény elkezdi gyakorlatba ültetni a magyar nyelv használatára vonatkozó összes törvényes elõírást. Márpedig nekünk annyi idõnk nincs, tehát ezt a folyamatot fel kell gyorsítani!

Kategória: Tájékoztatás | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük