Másodrendûek

Évekkel ezelõtt, hivatkozva a finnországi példára (ahol 6%-ot tesznek ki a svéd anyanyelvû állampolgárok, s az államelnöknek honlapjának van svéd nyelvû változata is) azt kértük Iohannis elnöktõl, hogy készíttesse el a hivatalos honlapja magyar nyelvû változatát. Kihangsúlyoztuk, hogy tudatában vagyunk annak, hogy ilyen törvényes kötelessége nincs, de össztársadalmi szempontból is jól mutatna egy ilyen gesztus, azt mutatná, hogy a romániai magyarokat a többséggel egyenrangúnak tekinti. A kérésünk azonban megoldatlan maradt, ugyanis az elnök egy sajátos módszer választott, nem utasította el és nem tett eleget neki, hanem azt válaszolta, hogy a szem elõtt fogja tartani. S tán máig is ott tartja.
Tán mondanunk sem kell, hogy a kérés célja nem csak az volt, hogy legyen az államelnöki hivatalnak magyar nyelvû honlapja, hanem az is, hogy legyen egy kézzel fogható bizonyíték arra nézve, hogy miképpen viszonyulnak a román állam intézményei és magas rangú tisztségviselõi a magyarokhoz. Következésképpen amint megválasztották az új államelnököt, õt is megkerestük ugyanazzal a kéréssel. Amire elsõre semmi válasz nem érkezett, ezért újra kellett küldjük, akkor érkezett ez a hosszú és kimerítõ válasz, amiben – csak hogy tudjuk, hol a helyünk – elsõsorban tájékoztatnak, hogy Romániában az állam hivatalos nyelve a román, majd elmagyarázzák, hogy az elnöki hivatal honlapja rengeteg sok információt tartalmaz, végül pedig azzal zárják, hogy a kérésünk jelen pillanatban nem teljesíthetõ, mert rengeteg munkát igényelne.
Mivel a válasz nem tartalmazott egyértelmû elutasítást, viszontválaszunkban ezt megköszöntük, s kifejeztük a reményünket, hogy idõvel csak sikerülni fog megküzdeniük ezekkel az akadályokkal. Majd miután az intézmény idei költségvetése elfogadásra került, illedelmesen megkérdeztük, hogy abba befoglalták-e a magyar honlap elkészítésének a költségeit. A válasz ma már meg is érkezett, s immár röviden és konkrétan az áll benne, hogy nem.
Összegezzünk: A finn államelnöknek van svéd nyelvû honlapja is, mert a finn államelnök egyenrangú állampolgároknak tekinti a finnországi finneket és svédeket. A román államelnöknek lehetnek magyar nyelvû honlapja is, ha a román államelnök egyenrangú állampolgárnak tekintené romániai románokat és magyarokat. Ennek semmi objektív akadálya nincs, mindössze akarat kérdése, ugyanis az intézmény a költségvetését maga állítja össze, belefoglalhatja a magyar honlap elkészítésének a költségeit. Pénz éppen lenne rá, mert amint ebbõl a sajtóhírbõl kiderül, az államelnöki hivatal idei költségvetése jelentõs mértékben nõtt tavalyhoz képest (egyes költségtípusok esetében egyenesen duplájára)!
Kell ennél fényesebb bizonyíték arra nézve, hogy Nicusor Dan számára mi (jó esetben) másodrendû állampolgárok vagyunk?

Kategória: román hatóságok, Tájékoztatás, vélemény | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük