Azzal bizonyára nem mondunk senkinek újdonságot, hogy Romániában a közbeszédet valósággal elárasztja a gyûlöletbeszéd, illetve hogy igen gyakran találkozhatunk magyarellenes uszítással is. Arról is szóltunk már, hogy ebben nem kis szerepe van a jelenséget visszaszorítani hivatott hatóságok elnézõ magatartásának és vétkes mulasztásainak. Itt van most erre egy újabb példa:
Még tavaly decemberben tettünk panaszt a Diszkriminációellenes Tanácsnál egy konstancai politikus ellen, aki jó eséllyel életében nem látott élõ magyar embert, de – amint az gyakran megesik – nagyon határozott véleménye van a magyarokról, s nem tudni mi okból, de ennek több Facebook-bejegyzésben is hangot adott. Az eredmény pedig nem meglepõ módon az lett, hogy ezek több mint 200 hozzászólást generáltak, melyek tartalma és hangneme könnyen kitalálható. Csak a példa kedvéért itt van néhány:
- “Blestematii stepelor pierdute, Panonia vã asteaptã! Cã noi de ne supãrãm, târâs-grapis vã alungãm”
- “Satane”
- “F..t în gât de bzgri SPURCATI!”
- “Acesti imigranti cocliti, fãrã patrie si istorie.”
- “Pusi în genunchi la perete si împuscati în ceafã!!!”
Az már önmagában gond, hogy el kellett teljen közel nyolc hónap, hogy a panaszunk ügyében végre határozat szülessen. De ez eltörpül ahhoz képest, hogy mi áll abban a határozatban. Ugyanis a törvény értelmében egy ilyen kihágás esetén (ami egy közösséget érint) 2000 és 100.000 lej közti bírság róható ki. No de miképpen döntött a Tanács? Azért, hogy jól megfegyelmezze az uszító politikust, s végleg elvegye a kedvét az ilyen cselekedetektõl, kirótt rá … egy megrovást! S ez nem vicc! Még bár a minimális pénzbüntetést sem, csak egy egyszerû figyelmeztetést!!!
S azt ne gondolja valaki, hogy ez valami ritka kivétel. Szó nincs ugyanis errõl, mert ugyanígy büntettek nemrég egy másik hivatásos uszítót, ráadásul olyan körülmények között, hogy egy kézen nem lehet megszámolni, hogy korábban már hány ellene benyújtott panaszt vizsgáltak ki, s azok közül három esetben is (ebbõl kettõ az említett határozat elõtt pár héttel született!) pénzbírságot róttak ki rá. Mondhatni látták, hogy nem hagyja abba, a büntetések nem hatásosak, ezért nem erõltették azokat. (Ahelyett, hogy az újabb és újabb panaszok esetén mind nagyobb büntetéseket róttak volna ki, ahogy az célszerû és elvárható lett volna.)
A nagy kérdés az, hogy mi kell történjen ahhoz, hogy a Diszkriminációellenes Tanács és az ügyészségek végre kezdjék tenni a dolgukat? Netán meg akarják várni, míg a fent említett fenyegetések valamelyikét valaki valóra is váltja?