Székely Figyelõ

Mindenekelõtt hadd nyugtassuk meg az olvasót, hogy a cím nem elírás, hanem utalás arra a módra, ahogyan a hazai bíróságok ítélkeznek, persze bizonyos esetekben. Mely eseteknek természetesen etnikai vonatkozásuk van.
S akkor nézzük konkrétan:
A Dan Tanasã féle ADEC hosszú évek óta zaklatja és cipeli bíróság elé a székelyföldi polgármestereket, azért, mert azok ki mernek tenni a hivatalukra egy magyar feliratot vagy pedig egy zászlót (legyen az Székelyföld vagy a település zászlaja). Ezekben a perekben a polgármesterek igen gyakran (de akár azt is mondhatjuk, hogy rendszeresen) felvetik azt, hogy jogi személyisége a településnek van csak, nekik nincs, így ellenük pert sem lehet indítani ilyen ügyekben (nem perképesek, románul: nu au calitate procesualã pasivã). A bíróságok pedig ezt a felvetés minden esetben elutasították, legtöbbször azzal, hogy a polgármester felelõs a törvények betartásáért, tehát igenis õ vonható felelõsségre az adott ügyben.
Lássunk erre néhány példát is.
A megtámadott Maksa polgármestere:
http://portal.just.ro/119/SitePages/Dosar.aspx?id_dosar=11900000000032064&id_inst=119
A 2018 április 12-i döntést kell nézni (Respinge exceptia lipsei calitatii procesuale pasive a pârâtei).
Csomafalva polgármestere:
http://portal.just.ro/96/SitePages/Dosar.aspx?id_dosar=9600000000042624&id_inst=96
Gyergyószentmiklós polgármestere:
http://portal.just.ro/96/SitePages/Dosar.aspx?id_dosar=9600000000042910&id_inst=96
És még egyszer Gyergyószentmiklós polgármestere, ezúttal Bukarestben:
http://portal.just.ro/3/SitePages/Dosar.aspx?id_dosar=300000000896052&id_inst=3
Csíkszereda polgármestere:
http://portal.just.ro/96/SitePages/Dosar.aspx?id_dosar=9600000000043021&id_inst=96
Stb, stb, a sort hosszan folytathatnánk, mert egészen a mai napig egyetlen esetben sem adott helyt egyetlen bíróság sem ennek a felvetésnek.
És akkor ma csoda történt, nézzék ezt:
http://portal.just.ro/96/SitePages/Dosar.aspx?id_dosar=9600000000046389&id_inst=96
Ebben az esetben a törvényszék elfogadta Neamt megye elnökének a felvetését és megállapította, hogy Neamt Megye Önkormányzatának nincs jogi személyisége, ezért nem perelhetõ, így a keresetet érdemi vizsgálat nélkül, ezen formai ok miatt elutasította.
Az gondoljuk mindenkinek egybõl feltûnt, hogy ebben az esetben az alperes Neamt megye önkormányzata, s így már nem olyan meglepõ a döntés, ami azzal jár, hogy a bíró meg sem kellett vizsgálja, hogy amúgy a felperesnek (a Székely Figyelõ alapítványnak) igaza van-e, jogos-e a kérése. A teljes képhez azonban még hozzátartozik egy fontos részlet, nevezetesen az, hogy eddig az összes olyan perben aminek a tárgya a székely zászlónak közterületrõl való eltávolítása volt a bírók egybehangzóan úgy döntöttek, hogy azt el kell távolítani, mert közterületen csak az ország és az EU zászlaját szabad kitûzni, illetve bizonyos esetekben más országok zászlaját. Ha tehát létezne a román igazságszolgáltatásban következetesség, akkor jóvá kellett volna hagyják a kérésünket ami ennek az ügynek a tárgya, nevezetesen Moldva zászlajának az eltávolítását Neamt váráról. No de el tudja valaki képzelni, hogy román bíróság ilyen döntést hozzon? Benne volt tehát a bíró a 22-es csapdájában, elõvette hát a kettõs mércét és jól kivágta magát. A moldvai zászló így egyelõre marad a vár fokán, de mi is gazdagabbak lettünk egy konkrét bizonyítékkal arra nézve, hogy a bíróságok etnikai alapon diszkriminálnak, kettõs mércét alkalmaznak. S ezt persze használni is fogjuk.

Az ítélet teljes szövege itt.

Újabb állomásához érkezett az a harc, ami 2013-ban indult, azzal a céllal, hogy szûnjön meg az a diszkrimináció, aminek a gyermekeink vannak kitéve az érettségi alkalmával. S ugyan ezúttal a döntés Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bíróságán született, de még mindig nem kedvezõ, ugyanis a hét bíróból álló bírói tanács arra a következtetésre jutott, hogy nem diszkriminatív a most is érvényben levõ rendszer, amiben a magyar érettségizõk két plusz vizsgát kell letegyenek.
Az ítélettel szemben számos kifogás megfogalmazható, kezdve azzal, hogy a román kormány által szolgáltatott statisztikai adatokat figyelmetlenül olvasták (mert azokból egyértelmûen kiderül, hogy a magyar iskolában végzõk esetében kisebb a sikeresen vizsgázók aránya, illetve hogy ennek az oka a román vizsga, s ennek ellenére az ítélet 105. bekezdésében az áll, hogy az átmenési arány 2013 és 2018 között a román és magyar iskolákban egyforma volt), de a sarkalatos gond vele az, hogy a bírók lényegében elfogadva a román kormány álláspontját abból indultak ki, hogy nem ugyanabban a helyzetben vannak azok akik román illetve magyar iskola elvégzése után állnak érettségi vizsgára, ezért elfogadható, hogy más-más legyen számukra a vizsga rendszere. Ez álláspontunk szerint alapvetõen téves, ugyanis függetlenül az oktatás nyelvétõl az érettségi egységes kell legyen, már csak azért is, mert az egyben az egyetemi bejutás feltétele is, márpedig Románia a Kisebbségi Keretegyezmény ratifikálásával azt vállalta, hogy egyenlõ feltételeket biztosít a továbbtanuláshoz minden állampolgár számára (szó szerint: “The Parties undertake to promote equal opportunities for access to education at all levels for persons belonging to national minorities.”). Következésképpen az egyetemre jutás esetén nem szabhat más-más feltételeket annak függvényében, hogy ki milyen nyelven végezte a középiskolát.
Az külön pikantériája az esetnek, hogy a hét bíróból kettõ nem értett egyet ezzel a döntéssel, mondhatni a két érintett, a román és a magyar. Sajnálatos ugyanakkor, hogy egyikük sem fejtette ki részletesen az álláspontját, mindössze azt jelezte, hogy nem ért egyet a többség döntésével, ami egyenértékû azzal, hogy szerintük diszkriminatív ez a rendszer.
Pontosítunk ugyanakkor, hogy az Adevãrul újságírója figyelmetlenül olvasta az ítéletet és félretájékoztat, ugyanis az általa idézettek három másik bíró különvéleményébõl valók, akik álláspontja az volt, hogy formai okból nem kellett volna a panaszokat befogadni. Ez még ez elsõ lépés volt, amiben a másik négy bíró álláspontja gyõzött, azt követte a panaszok érdemi vizsgálata és a határozat, amit 5-2 arányban hoztak meg, s a két ellenszavazat a román és a magyar bírótól származik.
A lényeg ellenben az, hogy ezt az ítéletet nem tudjuk és nem fogjuk elfogadni, hanem a Nagykamarához fogunk fordulni és kérjük ennek a döntésnek a felülvizsgálatát.

A teljes ítélet itt olvasható.

Lezajlott tegnap Bukarestben a tárgyalás (amit itt harangoztunk be), s ugyan a Legfelsõ Bíróságon a szervezettség nem haladja meg a hazai átlagot (az idézés egy földszinti tárgyalóterembe szólt, a tárgyalást azonban egy emeleti teremben tartották, még szerencse, hogy némi várakozás után gyanakodni kezdtünk és utánajártunk annak, hogy miért üres a terem) végül sikerült azon személyesen is részt venni.
Az államelnök nyilván nem volt jelen, de még bár egy képviselõt se küldött maga helyett, nehogy valaki azt gondolja, hogy komolyan veszi az egész ügyet, netán megfordul a fejében az, hogy kárára dönthet a bíróság.
Az ügyészség képviselõje azt a nem túl eredeti gondolatot erõsítette továbbra is, hogy egyáltalán a bíróságoz fordulni sem volt joga az alapítványunknak, mert semmiféle személyes érdekeltségünk nincs ebben az ügyben. Teszik ezt olyan körülmények között, hogy az elnök a romániai magyar közösséget sértegette, mi pedig egy magyar jogvédõ alapítvány vagyunk. Ezen túlmenõen érdemben semmi mondanivalójuk nem volt, meg se próbálták megmagyarázni, hogy miért nem bûncselekmény az, amit az elnök elkövetett.
Mi elõadnunk az érveiket és írott konklúzióinkat is letettük. Ezekben röviden a következõket vázoltuk:

1. Ahhoz kétség nem fér, hogy az elnök törvényt sértett, ezt még az ügyészség is elismerte, a kérdés csak az, hogy melyik törvényt és milyen mértékben.
2. Az ügyészség az joggyakorlat hiányára hivatkozott, ezzel szemben véleményünk szerint a joggyakorlat milyensége az igazi gond, az, hogy az uszítási ügyeket hogyan kezelik, még bár bíróság elé sem kerülnek az elkövetõk.
3. Az ügynek nemzetközi vonatkozása is van, ugyanis a külföldi sajtóban egyértelmûen elítélték az elnök tettét, lényegében kimondták, hogy Klaus Iohannis ezen tette xenofób volt. Ha azonban ezért nem ítélik el, az egyenértékû azzal, hogy Románia mint ország xenofób, hisz a bíróság szerint ez a tett nem büntetendõ.
   Ítélethirdetés csak két hét múlva lesz, az eredmény megtalálható lesz majd itt:
   2034/1/2020.

Ugyan az eset bizonyára mindenkinek ismerõs, kezdjük annak felidézésével. Épeszû ember számára nyilvánvaló, hogy az a pár perces nyilatkozat uszító, gyûlöletkeltõ volt, márpedig az uszítás a Btk. szerint bûncselekmény. Ennek pedig az lett a következménye, hogy mások mellett alapítványunk is büntetõ panaszt tett Iohannis elnök ellen, mely panaszt az ügyészség szokatlanul gyorsan kivizsgált, s már június közepén érkezett a végzés, miszerint a panaszt ejtették. Ezt nyilván nem fogadhattuk el, s a fõügyészhez fordultunk, aki azonban megerõsítette az ügyész döntését. Így már csak egy lehetõség maradt idehaza, azzal pedig éltünk is, és a Legfelsõ Bírósághoz fordultunk azzal a kéréssel, hogy állapítsa meg, hogy az ügyész döntése megalapozatlan, s utasítsa az ügyészséget a kivizsgálás folytatására. Ebben az ügyben a tárgyalás jövõ kedden lesz, s természetesen a képviselõnk azon ott lesz, hogy tudjon a szemébe nézni annak a bírónak, aki az országon belül az utolsó szót ki fogja mondani ebben az ügyben, tudja neki elmondani, hogy amit az ügyészség mûvelt, az a jogállam elleni merénylet, az igazságszolgáltatás megcsúfolása. Ha pedig ott is elutasításra találunk, akkor majd következhet az Emberjogi Bíróság.
Az eset, és annak kezelése kapcsán pár dolgot mindenképp érdemes megjegyezni.
Kezdjük azzal, hogy a Diszkriminációellenes Tanács pár napon belül hivatalból kivizsgálást indított, majd további néhány nap múlva már meg is hozta a döntését, megállapította hogy az elnök diszkriminált és pénzbüntetést rótt ki rá. Történt ez olyan körülmények között, hogy január 15-el kezdõdõen az alapítványunk az idén 13 esetben tett panaszt ugyanannál a Tanácsnál, s ugyan a panaszok megoldásának törvényes határideje 90 nap, máig egyik panaszunk esetében sem született határozat. Ráadásul tudomásunk van arról, hogy két esetben a Tanács úgy ítélte meg, hogy amiért panaszt tettünk az nem diszkrimináció hanem bûncselekmény, ezért továbbította azokat a rendõrségnek. S közben ebben az esetben, amikor a napnál is világosabb hogy az elnök bûncselekményt követett el, a Tanács példás gyorsasággal állapította meg, hogy az csak kihágás. Ennek pedig az lett az ügy szempontjából legfontosabb következménye, hogy a panaszunkat elbíráló ügyész leírhatta, hogy a Diszkriminációellenes Tanács már megállapította, hogy az elnök kihágást követett el, azért meg is büntette, s ezzel az ügy rendben van. Egy igen sajátos, mondhatni torz igazolása ez annak a mondásnak, hogy kétszer ad, aki gyorsan ad.
Az ügyész azt is megállapította, hogy az elnök a magyarokat és a Szociáldemokrata Pártot kritizálta. Ez más szóval azt jelenti, hogy a nyilatkozata politikai, még pontosabban pártpolitikai jellegû volt. Márpedig az alkotmány értelmében az elnök pártsemleges kell legyen, tehát az alkotmányt is súlyosan megsértette Iohannis. Ennek ellenére menti fel õt az ügyészség, azzal az elfogadhatatlan indoklással, hogy a véleményt mondott (amire érvényes a szólásszabadság), holott nem kell nyelvész legyen az ember ahhoz hogy megállapíthassa, hogy amiket mondott azok nem vélemények, hanem állítások voltak, s ráadásul valótlan dolgokat állított, magyarán hazudott.
Az ügyész még azt is felhozta, hogy hazai szinten hiányzik a releváns joggyakorlat az ilyen ügyek elbírálásához. Ebbõl kiindulva kértünk a Legfõbb Ügyészségrõl egy kimutatást az uszítás miatt indított eljárásokról, itt van:

uszitas-orszagos-statisztika.pdf

Ebbõl az derül ki, hogy uszítás miatt 2014-tõl mostanig az egész országban összesen 206 esetben indult kivizsgálás, ami már önmagában is egy ijesztõen kicsi szám, évi átlag 32, megyénként kevesebb mint egy. Ami ellenben még ijesztõbb – fõleg ha nyitott szemmel élünk ebben az országban, s néha-néha tévét is nézünk, olvassuk a sajtót – az azon esetek száma, amikor az ügyészség eljárást is indított, bíróság elé állította a bepanaszoltat. Ilyen a hat és fél év alatt összesen – írd és mondd! – négy volt. Ezt látva a helyzet az, hogy az igazi veszély nem a joggyakorlat hiánya, hanem annak milyensége, hisz ezek szerint statisztikailag nézve kevesebb mint 2 százalék az esélye annak, hogy az elnököt végül bíróság elé állítják.
S ha magyar szempontból ez nem volna eléggé rossz hír, hát van tovább is. A fenti táblázatból az nem derül ki, hogy miképpen döntött a bíróság abban a négy ügyben, de sorra kérdezve az illetékes ügyészségeket arra is fényt lehetett deríteni. Az eredmény pedig az, hogy jogerõs ítélet eddig csak egy esetben született, éspedig Kovászna megyében:

parchet-covasna.pdf

Az iratcsomó száma alapján meg lehet keresni azt az ügyet a bíróságok nyilvános portálján, itt van.
A sértettet neve Pãtru Constantin, az elítélté Szabó Csaba, az ítélet kivonatában pedig ezt is olvashatjuk: “Dispune restituirea cãtre inculpat a mijlocului material de proba constând într-un material textil, culori rosu, alb, verde, dimensiuni 78,5 centimetri x 61,5 centimetri.” (vagyis a bûnjel, a tett elkövetésének a bizonyítéka egy piros-fehér-zöld zászló volt)!
Történik mindez abban az országban, ahol egy Dan Tanasã, Mihai Tîrnoveanu, stb. – akik ellen csak az alapítványunk már számos büntetõ panaszt tett – napi szinten uszítanak a magyarok ellen. Azoknak a panaszoknak a kivizsgálása azonban valamiért roppant lassan zajlik, például a B1 TV és Radu Banciu elleni panaszunk lassan betölti a 3 évet. S ha valami csoda folytán véget is érnek, csak az országos statisztikából következtethetõ szabályt erõsítik.
Na már csak ezért is fontos, hogy az elnök ügyét is vigyük végig, ha kell akkor egészen Strasbourgig. Mert ennek a joggyakorlatnak véget kell vetni, s ebbõl a magunk részét ki akarjuk és ki is fogjuk venni!

A napokban két jó hír is érkezett az Emberi Jogok Európai Bíróságáról. S hogy érthetõbb legyen, hogy ezek miért jó hírek, hadd bocsássunk elõre pár információt.

1. A Dan Tanasã féle egyesület évek óta zaklatja a székelyföldi önkormányzatokat különféle mondvacsinált ügyekkel. Ezek közül az egyik típus azt célozza, hogy tûnjenek el a Megyeháza, Városház és Községháza feliratok az illetõ épületek homlokzatáról. S mivel (legalábbis a gyakorlat ezt mutatja) a székelyföldi bírók (nemzetiségre való tekintet nélkül, sajnos) vagy sovének vagy megalkuvóak, az ilyen pereket rendszerint meg is nyeri. Erre való tekintettel szorgalmaztuk és szorgalmazzuk, hogy ezekbe a perekbe avatkozzanak be választott helyi képviselõk, jogvédõ szervezetek vagy egyszerû állampolgárok, hogy vesztes per esetén tudjanak panaszt tenni a strasbourgi bíróságon. Mondtuk és mondjuk ezt annak ellenére, hogy az elsõ kísérletek (Csíkszereda, Korond, Csíkdánfalva) kudarcba fulladtak, ugyanis a bíróság elsõ szûrõjén nem mentek át, azzal az indoklással, hogy nem találtak arra utaló jeleket, hogy jogsértés történt volna.
2. Lehet azt véletlennek is nevezni (habár annak az esélye igen kicsi) de tény, hogy az utóbbi két évben azt tapasztaltuk, hogy ezeket a beavatkozási kéréseket a Marosvásárhelyi Táblabíróság futószalagon utasítja el, azzal az indoklással, hogy a beavatkozni kívánónak nincs semmilyen személyes érdeke, érintettsége az adott ügyben. Hogy ez mennyire abszurd, azt világosan mutatja, hogy egy Bukarestben bejegyzett egyesület indítja a pert, amelyiknek a képviselõje életébe nem járt azon a településen amelyiknek a polgármesterét beperelte, s amely egyesület csak akkor indíthatna pert, ha személyes jogát vagy érdekét sértené az adott felirat. Ezt a polgármesterek rendszerint fel is vetik, de a bírók azzal szokták elintézni a kérdést, hogy mindenkinek érdek, hogy az országban a törvényeket betartsák, ezért joggal indít pert az egyesület, hisz annak alapja egy (állítólagos) törvénysértés. S akkor jön például egy helyi választott képviselõ, aki a közösség szavazatai révén lett az, akit a közösség azzal bízott meg, hogy az érdekében cselekedjen, be szeretne avatkozni a perbe, megvédendõ egy feliratot (ami mióta a világ világ a községháza homlokzatán van), s ugyanazok a bírók azt mondják, hogy neki ehhez semmi köze. S teszik ezt olyan körülmények között, hogy ugyanõk (de konkrétan, név szerint ugyanõk) pár éve még szó nélkül hagyták jóvá az ilyen perbelépési kéréseket. Ezek után jogos arra gyanakodni, hogy a váltás nem volt véletlen, hanem azt célozza, hogy ezek az ügyek ne jussanak el az Emberjogi Bíróságra. S hogy ez garantáltan így legyen, az elutasításokat sorra és kivétel nélkül megerõsítette a Legfelsõ Bíróság is.

Nos ezen elõzmények ismeretében jogos azt mondani, hogy a két hír amiket fennebb említettünk jó, kifejezetten bíztató.
Az elsõ ugyanis arról szól, hogy egy ilyen elutasított beavatkozási kérés miatt tett panaszt egy helyi képviselõ (Korpos Levente Csomafalváról), és azt a bíróság befogadta (ami azt jelenti, hogy úgy értékelték elsõ látásra, hogy valóban jogsértés történt, tehát meg fogják részleteiben vizsgálni és ítéletet fognak hozni):

EJEB-befogadva-17439-20.jpg

Ismerve a bíróság gyakorlatát ez azt is jelenti, hogy be fogja fogadni a többi hasonló panaszt is (márpedig másik kettõ már postázva van, s még folyamatban van további 5 ilyen per), s azok nagy számára való tekintettel még az is megeshet, hogy sürgõsségivé nyilvánítják a témát (mint tették az érettségire vonatkozó panaszok esetében).
A második hír pedig arról szól, hogy megtört a jég, s egy “Községháza” perre vonatkozó panaszt (ez Csíkszentdomokos) befogadott a bíróság. Ehhez szükség volt arra is, hogy a perbe beavatkozzon az alapítványunk, mert az jogvédõ lévén (tehát a státusa hasonló a Tanasã-féle egyesületéhez) a beavatkozását kénytele-kelletlen jóváhagyták. Már csak ezért is bíztatunk továbbra is minden polgármestert és önkormányzatot, hogy az ilyen pereket vállalja fel, illetve fogadja el az alapítványunk által felkínált segítséget, együttmûködés, mert az magában hordozza annak a lehetõségét, hogy ha hosszabb idõ után is, de igazság tetessen ezekben az ügyekben.

Fel lehet tenni a kérdést, hogy mi értelme van annak, hogy mások is próbáljanak beavatkozni ezekbe a perekbe, ha adott a recept, az alapítványunknak erre joga és lehetõsége van. A válasz pedig az, hogy ha más is próbál beavatkozni és a kérését elutasítják, akkor egy ilyen hazai perbõl két strasbourgi panasz származhat, vagyis két bizonyíték arra, hogy Románia nem jogállam. Közösségünknek pedig – mint újra és újra elmondjuk – alapvetõ érdeke, hogy minél több ilyen bizonyítékot mutasson fel.

A két ügy száma 17439/20 és 22760/20, itt lehet majd követni az alakulásukat.

Mint köztudott, az elmúlt években jogerõs bírói ítéletek egész sora mondta ki (jellemzõen a Dan Tanasã féle egyesület kérésére), hogy a román alkotmány és az államnyelv elleni merénylet nyilvános helyen magyar nyelvû szöveget a román mellé, s nem alája elhelyezni. S mivel bírói ítéletekrõl van szó, azokat be kellett tartani, másképp az érintettek csillagászati büntetéseket kockáztattak.
Tudva azt, hogy Románia a “kisebbségek Kánaánja”, egy olyan ország, amelyik számos nemzetközi egyezményben vállalt garanciát arra, hogy tiszteletben tartja a nemzeti közösségek jogait, sejthetõ, hogy ezek az ítéletek nélkülözik a jogalapot. De hogy ez több legyen mint sejtés, nemrég két próba-pert indítottunk, melyekben azt kértük, hogy a bíróság kötelezzen román hatóságokat, hogy idegen nyelvû szövegeket a román nyelvû alá helyezzenek át. Nem meglepõ módon alapfokon mindkét pert elvesztettük, s mivel az egyik perben már az ítélet indoklását is megkaptuk, így immár lehetõség van két konkrét esetet összehasonlítani:

1.
Az elsõ a 937/96/2018-as ügy, amelynek tárgya ezek a feliratok:

inscription-theater.jpg

Az ADEC véleménye szerint ezek törvénysértõek, ezért bírósághoz fordult, a következõ kéréssel:

complaint-937.pdf

Válasziratában a város polgármestere arra az álláspontra helyezkedett (amint az az alább látható ítélet 7. oldalán látható), hogy ebben az esetben két releváns jogszabály létezik (az 500/2004-es törvény, amelyik azt mondja ki, hogy a román és a más nyelvû szöveget ugyanolyan méretû és típusú betûkkel kell írni, és a 215/2001-es törvény, amelyik azt mondta ki, hogy olyan településeken ahol a magyarság részaránya meghaladja a 20%-ot, a közérdekû információkat magyarul is közzé kell tenni), márpedig ezek a feliratok mindkét törvény elõírásainak megfelelnek.
Annak ellenére, hogy ez az álláspont helyes, íme mit döntött a bíróság:

decision-40-2019.pdf

Amint a 9. oldalon látható, a bíróság véleménye szerint nem az említett két jogszabály érvényes ebben az esetben, hanem az 1206/2001-es Kormányhatározat, amelyik azt mondja ki, hogy az intézmények magyar nyelvû névtábláját a román nyelvû alá kell elhelyezni. Látható módon a bírót egyáltalán nem zavarta az a tény, hogy az említett névtáblák az elõírásnak megfelelõ módon megtalálhatóak a bejárat mellett, ezeknek a feliratoknak semmi közük azokhoz.

2. 
   A második a 40/43/2020-as ügy, aminek a tárgya egy a kormány honlapján található fénykép, amin román és angol felirat van, egy szintem elhelyezve:

Romanian-government.jpg

Nyilvánvaló módon a két eset teljesen egyforma, ezért az általunk beadott panasz szinte szó szerinti másolata az ADEC panaszának, ugyanazt az érvelést és ugyanazokat a jogi hivatkozásokat használtuk mi is:

complaint-40.pdf

Válasziratában a kormányt azt közölte (amint az az alább látható ítélet 4. oldalán látható), hogy ebben az esetben egy releváns jogszabály létezik,az 500/2004-es törvény, márpedig ezek a feliratok ezen törvény elõírásainak megfelelnek.
S itt érkezik a meglepetés (?), ugyanis ebben az esetben a bíróság az elõbbivel ellentétes döntést hozott:

decision-35.pdf

Amint az 5. oldalon látható, abban az áll, hogy a releváns törvény az 500/2004-es, s mivel a kormány azt betartotta, ezért a kérésünk megalapozatlan.

Konklúzió:

Nyilvánvaló módon igaz az, hogy az ilyen esetekre érvényes törvény az 500/2004-es, ami a fent jelzett elõírást tartalmazza.
Hasonlóképpen nyilvánvaló, hogy az a tény, hogy a román az állam hivatalos nyelve azt jelenti, hogy azt használják a közhivatalokban (tehát minden közalkalmazott köteles ismerni) és azon készülnek a hivatalos dokumentumok. De ennyi, semmi több, szó nincs arról, hogy magasabb rendû lenne mint más nyelvek, vagy hogy más nyelvû szöveget csak a román alá lenne szabad elhelyezni, ezek sovén kitalációk.
Éppen ezért teljesen törvényesek a kormány honlapján található fényképek (van még az általun vitatotton kívül akárhány ugyanolyan), nem törvénytelen a személyi igazolványok feliratozása (ahol a francia és az angol szöveg a román mellett és nem alatt van), és így tovább.
Ha ellenben a kisebbségek “példa értékû” kezelésen a téma, akkor két dolog történik:

• Azon jogszabályokba, amelyek tárgya az, hogy intézmények kötelesek valamit kisebbségi nyelven is feltüntetni, a szabály alkotói mindig gondosan beleírják azt is, hogy azt a román szöveg alá kell írni.
• Minden más esetben a bíróságok az 500/2004-es törvény helyett az 1206/2001-es Kormányhatározatot alkalmazzák, annak ellenére, hogy azt törvény tiltja. (Ugyanis a Polgári Törvénykönyv 10. cikkelye világosan kimondja, hogy az analógia alkalmazása tilos, minden olyan jogszabályi elõírás ami eltér az általános szabálytól s jogokat korlátoz, kizárólag az adott jogszabályban meghatározott helyzetekben alkalmazható. Következésképpen az intézmények névtábláira vonatkozó szabály nem alkalmazható semmilyen más felirat esetében.)

Tavaly december 18-án – annak apropóján, hogy aznap volt a kisebbségek napja – nyílt levél formájában egy petíciót intéztünk az államelnökhöz:

scrisoare-deschisa-18-decembrie.pdf

Ebben jeleztük neki azt, hogy számos gonddal szembesülnek a kisebbségek az év minden napján, s azok közül kiemeltünk két fontos témát:

1. Azt, hogy a különféle hatóságok azok, amelyek ahelyett hogy védenék a kisebbségeket, a jogaik megszegésében járnak elöl.
2. A hazai közbeszédet a kisebbségek viszonylatában a gyûlöletbeszéd uralja, s ez ellen hiába tettünk számos panaszt az illetékes hatóságokhoz (ügyészségek, Diszkriminációellenes Tanács), azok felületesen és elnézõen kezelik a panaszokat.
   

Ezekre való tekintettel azt kértük az elnöktõl, hogy élve alkotmány adta jogaival, illetve eleget téve alkotmányos kötelességeinek, vállaljon szerepet ezen gondok megoldásában. Azt kértük, hogy bizonyítsa be, hogy minden román állampolgár elnöke, beleértve a kisebbségeket is, s tegyen azért, hogy valóság legyen az alkotmány 4. cikkelye, amelyik kimondja, hogy Románia az összes állampolgárának közös hazája, függetlenül azok nemzetiségétõl, etnikumától, anyanyelvétõl, stb.
Végezetül felajánlottuk, hogy ebben a munkában partnerei leszünk, nem csak az által, hogy jelezzük neki a konkrét gondokat, de az által is, hogy megoldási javaslatokat teszünk neki.

A petícióra a törvényes 45 napon belül nem érkezett válasz, sõt, az után sem, így idén február 18-án újra elküldtük. Válasz továbbra sem jött, ezért április 24-én újraküldtük, ezúttal azt is jelezve, hogy ha továbbra sem kapunk választ, akkor a közigazgatási bírósághoz fogunk fordulni, ugyanis a petíciók megoldásának van egy törvényes módja, azt mindenki köteles betartani. S mivel további 45 nap eltelte után sem kaptunk választ, folyó hó 11-én be postáztuk a Marosvásárhelyi Táblabíróságra a keresetet, amiben azt kérjük, hogy a bíróság kötelezze az elnököt a petíció megoldására.

Ahhoz, hogy tegnap délután befusson a válasz. Mondhatnánk úgy is, hogy a várva várt válasz, de nem mondjuk, s ennek oka van. Ugyanis a május húszadikai keltezésû (!!!) válasz így néz ki:

Raspuns-DRAI… pdf

Magyarul: Jelzik, hogy megkapták a levelet, köszönik, hogy az elnökhöz fordultunk, s reményüket fejezik ki, hogy a továbbiakban is tájékoztatjuk õt az álláspontunkról, valahányszor azt szükségesnek fogjuk találni.
Mit lehet erre mondani? Van az impertinenciának az a szintje, amirõl eddig ezt gondoltuk, hogy nincs.