Székely Figyelõ

Ugyan az eset bizonyára mindenkinek ismerõs, kezdjük annak felidézésével. Épeszû ember számára nyilvánvaló, hogy az a pár perces nyilatkozat uszító, gyûlöletkeltõ volt, márpedig az uszítás a Btk. szerint bûncselekmény. Ennek pedig az lett a következménye, hogy mások mellett alapítványunk is büntetõ panaszt tett Iohannis elnök ellen, mely panaszt az ügyészség szokatlanul gyorsan kivizsgált, s már június közepén érkezett a végzés, miszerint a panaszt ejtették. Ezt nyilván nem fogadhattuk el, s a fõügyészhez fordultunk, aki azonban megerõsítette az ügyész döntését. Így már csak egy lehetõség maradt idehaza, azzal pedig éltünk is, és a Legfelsõ Bírósághoz fordultunk azzal a kéréssel, hogy állapítsa meg, hogy az ügyész döntése megalapozatlan, s utasítsa az ügyészséget a kivizsgálás folytatására. Ebben az ügyben a tárgyalás jövõ kedden lesz, s természetesen a képviselõnk azon ott lesz, hogy tudjon a szemébe nézni annak a bírónak, aki az országon belül az utolsó szót ki fogja mondani ebben az ügyben, tudja neki elmondani, hogy amit az ügyészség mûvelt, az a jogállam elleni merénylet, az igazságszolgáltatás megcsúfolása. Ha pedig ott is elutasításra találunk, akkor majd következhet az Emberjogi Bíróság.
Az eset, és annak kezelése kapcsán pár dolgot mindenképp érdemes megjegyezni.
Kezdjük azzal, hogy a Diszkriminációellenes Tanács pár napon belül hivatalból kivizsgálást indított, majd további néhány nap múlva már meg is hozta a döntését, megállapította hogy az elnök diszkriminált és pénzbüntetést rótt ki rá. Történt ez olyan körülmények között, hogy január 15-el kezdõdõen az alapítványunk az idén 13 esetben tett panaszt ugyanannál a Tanácsnál, s ugyan a panaszok megoldásának törvényes határideje 90 nap, máig egyik panaszunk esetében sem született határozat. Ráadásul tudomásunk van arról, hogy két esetben a Tanács úgy ítélte meg, hogy amiért panaszt tettünk az nem diszkrimináció hanem bûncselekmény, ezért továbbította azokat a rendõrségnek. S közben ebben az esetben, amikor a napnál is világosabb hogy az elnök bûncselekményt követett el, a Tanács példás gyorsasággal állapította meg, hogy az csak kihágás. Ennek pedig az lett az ügy szempontjából legfontosabb következménye, hogy a panaszunkat elbíráló ügyész leírhatta, hogy a Diszkriminációellenes Tanács már megállapította, hogy az elnök kihágást követett el, azért meg is büntette, s ezzel az ügy rendben van. Egy igen sajátos, mondhatni torz igazolása ez annak a mondásnak, hogy kétszer ad, aki gyorsan ad.
Az ügyész azt is megállapította, hogy az elnök a magyarokat és a Szociáldemokrata Pártot kritizálta. Ez más szóval azt jelenti, hogy a nyilatkozata politikai, még pontosabban pártpolitikai jellegû volt. Márpedig az alkotmány értelmében az elnök pártsemleges kell legyen, tehát az alkotmányt is súlyosan megsértette Iohannis. Ennek ellenére menti fel õt az ügyészség, azzal az elfogadhatatlan indoklással, hogy a véleményt mondott (amire érvényes a szólásszabadság), holott nem kell nyelvész legyen az ember ahhoz hogy megállapíthassa, hogy amiket mondott azok nem vélemények, hanem állítások voltak, s ráadásul valótlan dolgokat állított, magyarán hazudott.
Az ügyész még azt is felhozta, hogy hazai szinten hiányzik a releváns joggyakorlat az ilyen ügyek elbírálásához. Ebbõl kiindulva kértünk a Legfõbb Ügyészségrõl egy kimutatást az uszítás miatt indított eljárásokról, itt van:

uszitas-orszagos-statisztika.pdf

Ebbõl az derül ki, hogy uszítás miatt 2014-tõl mostanig az egész országban összesen 206 esetben indult kivizsgálás, ami már önmagában is egy ijesztõen kicsi szám, évi átlag 32, megyénként kevesebb mint egy. Ami ellenben még ijesztõbb – fõleg ha nyitott szemmel élünk ebben az országban, s néha-néha tévét is nézünk, olvassuk a sajtót – az azon esetek száma, amikor az ügyészség eljárást is indított, bíróság elé állította a bepanaszoltat. Ilyen a hat és fél év alatt összesen – írd és mondd! – négy volt. Ezt látva a helyzet az, hogy az igazi veszély nem a joggyakorlat hiánya, hanem annak milyensége, hisz ezek szerint statisztikailag nézve kevesebb mint 2 százalék az esélye annak, hogy az elnököt végül bíróság elé állítják.
S ha magyar szempontból ez nem volna eléggé rossz hír, hát van tovább is. A fenti táblázatból az nem derül ki, hogy miképpen döntött a bíróság abban a négy ügyben, de sorra kérdezve az illetékes ügyészségeket arra is fényt lehetett deríteni. Az eredmény pedig az, hogy jogerõs ítélet eddig csak egy esetben született, éspedig Kovászna megyében:

parchet-covasna.pdf

Az iratcsomó száma alapján meg lehet keresni azt az ügyet a bíróságok nyilvános portálján, itt van.
A sértettet neve Pãtru Constantin, az elítélté Szabó Csaba, az ítélet kivonatában pedig ezt is olvashatjuk: “Dispune restituirea cãtre inculpat a mijlocului material de proba constând într-un material textil, culori rosu, alb, verde, dimensiuni 78,5 centimetri x 61,5 centimetri.” (vagyis a bûnjel, a tett elkövetésének a bizonyítéka egy piros-fehér-zöld zászló volt)!
Történik mindez abban az országban, ahol egy Dan Tanasã, Mihai Tîrnoveanu, stb. – akik ellen csak az alapítványunk már számos büntetõ panaszt tett – napi szinten uszítanak a magyarok ellen. Azoknak a panaszoknak a kivizsgálása azonban valamiért roppant lassan zajlik, például a B1 TV és Radu Banciu elleni panaszunk lassan betölti a 3 évet. S ha valami csoda folytán véget is érnek, csak az országos statisztikából következtethetõ szabályt erõsítik.
Na már csak ezért is fontos, hogy az elnök ügyét is vigyük végig, ha kell akkor egészen Strasbourgig. Mert ennek a joggyakorlatnak véget kell vetni, s ebbõl a magunk részét ki akarjuk és ki is fogjuk venni!

A napokban két jó hír is érkezett az Emberi Jogok Európai Bíróságáról. S hogy érthetõbb legyen, hogy ezek miért jó hírek, hadd bocsássunk elõre pár információt.

1. A Dan Tanasã féle egyesület évek óta zaklatja a székelyföldi önkormányzatokat különféle mondvacsinált ügyekkel. Ezek közül az egyik típus azt célozza, hogy tûnjenek el a Megyeháza, Városház és Községháza feliratok az illetõ épületek homlokzatáról. S mivel (legalábbis a gyakorlat ezt mutatja) a székelyföldi bírók (nemzetiségre való tekintet nélkül, sajnos) vagy sovének vagy megalkuvóak, az ilyen pereket rendszerint meg is nyeri. Erre való tekintettel szorgalmaztuk és szorgalmazzuk, hogy ezekbe a perekbe avatkozzanak be választott helyi képviselõk, jogvédõ szervezetek vagy egyszerû állampolgárok, hogy vesztes per esetén tudjanak panaszt tenni a strasbourgi bíróságon. Mondtuk és mondjuk ezt annak ellenére, hogy az elsõ kísérletek (Csíkszereda, Korond, Csíkdánfalva) kudarcba fulladtak, ugyanis a bíróság elsõ szûrõjén nem mentek át, azzal az indoklással, hogy nem találtak arra utaló jeleket, hogy jogsértés történt volna.
2. Lehet azt véletlennek is nevezni (habár annak az esélye igen kicsi) de tény, hogy az utóbbi két évben azt tapasztaltuk, hogy ezeket a beavatkozási kéréseket a Marosvásárhelyi Táblabíróság futószalagon utasítja el, azzal az indoklással, hogy a beavatkozni kívánónak nincs semmilyen személyes érdeke, érintettsége az adott ügyben. Hogy ez mennyire abszurd, azt világosan mutatja, hogy egy Bukarestben bejegyzett egyesület indítja a pert, amelyiknek a képviselõje életébe nem járt azon a településen amelyiknek a polgármesterét beperelte, s amely egyesület csak akkor indíthatna pert, ha személyes jogát vagy érdekét sértené az adott felirat. Ezt a polgármesterek rendszerint fel is vetik, de a bírók azzal szokták elintézni a kérdést, hogy mindenkinek érdek, hogy az országban a törvényeket betartsák, ezért joggal indít pert az egyesület, hisz annak alapja egy (állítólagos) törvénysértés. S akkor jön például egy helyi választott képviselõ, aki a közösség szavazatai révén lett az, akit a közösség azzal bízott meg, hogy az érdekében cselekedjen, be szeretne avatkozni a perbe, megvédendõ egy feliratot (ami mióta a világ világ a községháza homlokzatán van), s ugyanazok a bírók azt mondják, hogy neki ehhez semmi köze. S teszik ezt olyan körülmények között, hogy ugyanõk (de konkrétan, név szerint ugyanõk) pár éve még szó nélkül hagyták jóvá az ilyen perbelépési kéréseket. Ezek után jogos arra gyanakodni, hogy a váltás nem volt véletlen, hanem azt célozza, hogy ezek az ügyek ne jussanak el az Emberjogi Bíróságra. S hogy ez garantáltan így legyen, az elutasításokat sorra és kivétel nélkül megerõsítette a Legfelsõ Bíróság is.

Nos ezen elõzmények ismeretében jogos azt mondani, hogy a két hír amiket fennebb említettünk jó, kifejezetten bíztató.
Az elsõ ugyanis arról szól, hogy egy ilyen elutasított beavatkozási kérés miatt tett panaszt egy helyi képviselõ (Korpos Levente Csomafalváról), és azt a bíróság befogadta (ami azt jelenti, hogy úgy értékelték elsõ látásra, hogy valóban jogsértés történt, tehát meg fogják részleteiben vizsgálni és ítéletet fognak hozni):

EJEB-befogadva-17439-20.jpg

Ismerve a bíróság gyakorlatát ez azt is jelenti, hogy be fogja fogadni a többi hasonló panaszt is (márpedig másik kettõ már postázva van, s még folyamatban van további 5 ilyen per), s azok nagy számára való tekintettel még az is megeshet, hogy sürgõsségivé nyilvánítják a témát (mint tették az érettségire vonatkozó panaszok esetében).
A második hír pedig arról szól, hogy megtört a jég, s egy “Községháza” perre vonatkozó panaszt (ez Csíkszentdomokos) befogadott a bíróság. Ehhez szükség volt arra is, hogy a perbe beavatkozzon az alapítványunk, mert az jogvédõ lévén (tehát a státusa hasonló a Tanasã-féle egyesületéhez) a beavatkozását kénytele-kelletlen jóváhagyták. Már csak ezért is bíztatunk továbbra is minden polgármestert és önkormányzatot, hogy az ilyen pereket vállalja fel, illetve fogadja el az alapítványunk által felkínált segítséget, együttmûködés, mert az magában hordozza annak a lehetõségét, hogy ha hosszabb idõ után is, de igazság tetessen ezekben az ügyekben.

Fel lehet tenni a kérdést, hogy mi értelme van annak, hogy mások is próbáljanak beavatkozni ezekbe a perekbe, ha adott a recept, az alapítványunknak erre joga és lehetõsége van. A válasz pedig az, hogy ha más is próbál beavatkozni és a kérését elutasítják, akkor egy ilyen hazai perbõl két strasbourgi panasz származhat, vagyis két bizonyíték arra, hogy Románia nem jogállam. Közösségünknek pedig – mint újra és újra elmondjuk – alapvetõ érdeke, hogy minél több ilyen bizonyítékot mutasson fel.

A két ügy száma 17439/20 és 22760/20, itt lehet majd követni az alakulásukat.

Mint köztudott, az elmúlt években jogerõs bírói ítéletek egész sora mondta ki (jellemzõen a Dan Tanasã féle egyesület kérésére), hogy a román alkotmány és az államnyelv elleni merénylet nyilvános helyen magyar nyelvû szöveget a román mellé, s nem alája elhelyezni. S mivel bírói ítéletekrõl van szó, azokat be kellett tartani, másképp az érintettek csillagászati büntetéseket kockáztattak.
Tudva azt, hogy Románia a “kisebbségek Kánaánja”, egy olyan ország, amelyik számos nemzetközi egyezményben vállalt garanciát arra, hogy tiszteletben tartja a nemzeti közösségek jogait, sejthetõ, hogy ezek az ítéletek nélkülözik a jogalapot. De hogy ez több legyen mint sejtés, nemrég két próba-pert indítottunk, melyekben azt kértük, hogy a bíróság kötelezzen román hatóságokat, hogy idegen nyelvû szövegeket a román nyelvû alá helyezzenek át. Nem meglepõ módon alapfokon mindkét pert elvesztettük, s mivel az egyik perben már az ítélet indoklását is megkaptuk, így immár lehetõség van két konkrét esetet összehasonlítani:

1.
Az elsõ a 937/96/2018-as ügy, amelynek tárgya ezek a feliratok:

inscription-theater.jpg

Az ADEC véleménye szerint ezek törvénysértõek, ezért bírósághoz fordult, a következõ kéréssel:

complaint-937.pdf

Válasziratában a város polgármestere arra az álláspontra helyezkedett (amint az az alább látható ítélet 7. oldalán látható), hogy ebben az esetben két releváns jogszabály létezik (az 500/2004-es törvény, amelyik azt mondja ki, hogy a román és a más nyelvû szöveget ugyanolyan méretû és típusú betûkkel kell írni, és a 215/2001-es törvény, amelyik azt mondta ki, hogy olyan településeken ahol a magyarság részaránya meghaladja a 20%-ot, a közérdekû információkat magyarul is közzé kell tenni), márpedig ezek a feliratok mindkét törvény elõírásainak megfelelnek.
Annak ellenére, hogy ez az álláspont helyes, íme mit döntött a bíróság:

decision-40-2019.pdf

Amint a 9. oldalon látható, a bíróság véleménye szerint nem az említett két jogszabály érvényes ebben az esetben, hanem az 1206/2001-es Kormányhatározat, amelyik azt mondja ki, hogy az intézmények magyar nyelvû névtábláját a román nyelvû alá kell elhelyezni. Látható módon a bírót egyáltalán nem zavarta az a tény, hogy az említett névtáblák az elõírásnak megfelelõ módon megtalálhatóak a bejárat mellett, ezeknek a feliratoknak semmi közük azokhoz.

2. 
   A második a 40/43/2020-as ügy, aminek a tárgya egy a kormány honlapján található fénykép, amin román és angol felirat van, egy szintem elhelyezve:

Romanian-government.jpg

Nyilvánvaló módon a két eset teljesen egyforma, ezért az általunk beadott panasz szinte szó szerinti másolata az ADEC panaszának, ugyanazt az érvelést és ugyanazokat a jogi hivatkozásokat használtuk mi is:

complaint-40.pdf

Válasziratában a kormányt azt közölte (amint az az alább látható ítélet 4. oldalán látható), hogy ebben az esetben egy releváns jogszabály létezik,az 500/2004-es törvény, márpedig ezek a feliratok ezen törvény elõírásainak megfelelnek.
S itt érkezik a meglepetés (?), ugyanis ebben az esetben a bíróság az elõbbivel ellentétes döntést hozott:

decision-35.pdf

Amint az 5. oldalon látható, abban az áll, hogy a releváns törvény az 500/2004-es, s mivel a kormány azt betartotta, ezért a kérésünk megalapozatlan.

Konklúzió:

Nyilvánvaló módon igaz az, hogy az ilyen esetekre érvényes törvény az 500/2004-es, ami a fent jelzett elõírást tartalmazza.
Hasonlóképpen nyilvánvaló, hogy az a tény, hogy a román az állam hivatalos nyelve azt jelenti, hogy azt használják a közhivatalokban (tehát minden közalkalmazott köteles ismerni) és azon készülnek a hivatalos dokumentumok. De ennyi, semmi több, szó nincs arról, hogy magasabb rendû lenne mint más nyelvek, vagy hogy más nyelvû szöveget csak a román alá lenne szabad elhelyezni, ezek sovén kitalációk.
Éppen ezért teljesen törvényesek a kormány honlapján található fényképek (van még az általun vitatotton kívül akárhány ugyanolyan), nem törvénytelen a személyi igazolványok feliratozása (ahol a francia és az angol szöveg a román mellett és nem alatt van), és így tovább.
Ha ellenben a kisebbségek “példa értékû” kezelésen a téma, akkor két dolog történik:

• Azon jogszabályokba, amelyek tárgya az, hogy intézmények kötelesek valamit kisebbségi nyelven is feltüntetni, a szabály alkotói mindig gondosan beleírják azt is, hogy azt a román szöveg alá kell írni.
• Minden más esetben a bíróságok az 500/2004-es törvény helyett az 1206/2001-es Kormányhatározatot alkalmazzák, annak ellenére, hogy azt törvény tiltja. (Ugyanis a Polgári Törvénykönyv 10. cikkelye világosan kimondja, hogy az analógia alkalmazása tilos, minden olyan jogszabályi elõírás ami eltér az általános szabálytól s jogokat korlátoz, kizárólag az adott jogszabályban meghatározott helyzetekben alkalmazható. Következésképpen az intézmények névtábláira vonatkozó szabály nem alkalmazható semmilyen más felirat esetében.)

Tavaly december 18-án – annak apropóján, hogy aznap volt a kisebbségek napja – nyílt levél formájában egy petíciót intéztünk az államelnökhöz:

scrisoare-deschisa-18-decembrie.pdf

Ebben jeleztük neki azt, hogy számos gonddal szembesülnek a kisebbségek az év minden napján, s azok közül kiemeltünk két fontos témát:

1. Azt, hogy a különféle hatóságok azok, amelyek ahelyett hogy védenék a kisebbségeket, a jogaik megszegésében járnak elöl.
2. A hazai közbeszédet a kisebbségek viszonylatában a gyûlöletbeszéd uralja, s ez ellen hiába tettünk számos panaszt az illetékes hatóságokhoz (ügyészségek, Diszkriminációellenes Tanács), azok felületesen és elnézõen kezelik a panaszokat.
   

Ezekre való tekintettel azt kértük az elnöktõl, hogy élve alkotmány adta jogaival, illetve eleget téve alkotmányos kötelességeinek, vállaljon szerepet ezen gondok megoldásában. Azt kértük, hogy bizonyítsa be, hogy minden román állampolgár elnöke, beleértve a kisebbségeket is, s tegyen azért, hogy valóság legyen az alkotmány 4. cikkelye, amelyik kimondja, hogy Románia az összes állampolgárának közös hazája, függetlenül azok nemzetiségétõl, etnikumától, anyanyelvétõl, stb.
Végezetül felajánlottuk, hogy ebben a munkában partnerei leszünk, nem csak az által, hogy jelezzük neki a konkrét gondokat, de az által is, hogy megoldási javaslatokat teszünk neki.

A petícióra a törvényes 45 napon belül nem érkezett válasz, sõt, az után sem, így idén február 18-án újra elküldtük. Válasz továbbra sem jött, ezért április 24-én újraküldtük, ezúttal azt is jelezve, hogy ha továbbra sem kapunk választ, akkor a közigazgatási bírósághoz fogunk fordulni, ugyanis a petíciók megoldásának van egy törvényes módja, azt mindenki köteles betartani. S mivel további 45 nap eltelte után sem kaptunk választ, folyó hó 11-én be postáztuk a Marosvásárhelyi Táblabíróságra a keresetet, amiben azt kérjük, hogy a bíróság kötelezze az elnököt a petíció megoldására.

Ahhoz, hogy tegnap délután befusson a válasz. Mondhatnánk úgy is, hogy a várva várt válasz, de nem mondjuk, s ennek oka van. Ugyanis a május húszadikai keltezésû (!!!) válasz így néz ki:

Raspuns-DRAI… pdf

Magyarul: Jelzik, hogy megkapták a levelet, köszönik, hogy az elnökhöz fordultunk, s reményüket fejezik ki, hogy a továbbiakban is tájékoztatjuk õt az álláspontunkról, valahányszor azt szükségesnek fogjuk találni.
Mit lehet erre mondani? Van az impertinenciának az a szintje, amirõl eddig ezt gondoltuk, hogy nincs.

A kifejezés az oktatás területérõl ismert például, ahol ugyebár vannak kötelezõ és választható tantárgyak. De mivel Románia számos tekintetben atipikus ország, ezért ne lepõdjünk meg ha azt tapasztaljuk, hogy a jog területén is érvényes, eleve két értelemben. Egyrészt vannak törvények amelyek betartása kötelezõ, s vannak olyanok, amelyek esetén ez választható. Másrészt pedig vannak, akik számára a törvények betartása kötelezõ, míg vannak olyanok, akik számára ez választható. Az elsõre egyfajta friss példa a személyes adatok védelmérõl szóló törvény, amit a kormány parancsára most szerte az országban minden vendéglõ és kocsma köteles megszegni. A másodikra pedig a Belügyminisztérium, amint a következõkbõl kiderül:
A román alkotmány 120. cikkelye kimondja, hogy ott ahol jelentõs számban élnek egy kisebbséghez tartozó állampolgárok, ezek használhatják az anyanyelvüket mindenféle hatósággal való viszonyukban. Hangsúlyozzuk hogy mindenféle, legyen az helyi, megyeik vagy valamely állami hatóság helyi kirendeltsége.
Ezt a szabályt erõsíti az érvényben levõ Közigazgatási Törvénykönyv 94. cikkelye.
Egy ilyen közhatóság például a rendõrség, s ezen elõírások alapján fordultunk egy közérdekû adat-igényléssel pár napja a gyergyószentmiklósi rendõrséghez. A válasz pedig ez:

rendorseg-valasza

(Azok számára akik nem értik: arra kérnek, hogy nyújtsuk be a kérést román nyelven.)
Félreértés ne essen, ez nem szól semmiféle helyi indulatról vagy akaratról, a rendõrparancsnok azt tette, amit számára egy miniszteri rendelet elõír. Eme rendelet pedig (itt van) egészen friss, már a környéken ólálkodott a koronavírus, amikor a belügyminisztérium kiadta, s a 20. cikkelyben valóban az áll, hogy ezt kell válaszolni akkor, ha valaki nem román nyelven fordul a rendõrséghez. Röviden: a belügyminisztérium semmibe veszi az alkotmányt és egy érvényben levõ törvényt, s azokkal ellentétes eljárásra kötelezi lényegében az alárendelt intézményeit.
Következéskeppen ismét az van, hogy ahhoz hogy megoldódjon egy probléma (nevezetesen hogy megkapjuk a rendõrségtõl a kért adatokat) két lehetõségünk van: vagy engedünk a jogtalan kérésnek és lemondunk arról, hogy használjuk az anyanyelvünket a közigazgatásban, vagy pedig elõzetesen rá kell vegyük a belügyminisztériumot arra, hogy hozza összhangba ezt a rendeletét az érvényes törvényekkel. Nem meglepõ módon ez utóbbit választottuk, mert ez a rendelet nagy számú állampolgár jogait sérti, tehát a megváltoztatása elsõbbséget élvez.

Jó pár hete vagyunk többé-kevésbé bezárva, ellehetetlenítve, miközben a közbeszédben szinte-szinte csak a koronavírusról esik szó, mintha minden más megszûnt volna. Természetesen ez csak látszat, amit mondhatni fényesen igazol az, hogy ez idõ alatt is volt bõven tennivaló a jogvédelem területén. Vegyük hát fel a beszámoló fonalát ott, ahol február elején letettük, s lássuk mi mindent tettünk azóta. Nem föltétlen idõrendben, inkább témák szerint csoportosítva:

1. Kezdjük azzal a területtel, ami a legjobb esélyekkel kecsegtet eddigi tapasztalataink szerint, vagyis az Audiovizuális Tanáccsal. Ott az elmúlt hetekben kilenc panaszt tettünk, a Digi24, Antena3, Realitate Plus, România TV és a B1 adók ellen, nagyobb részt a Iohannis elnök április harmincadikai kirohanása után, s azért, mert a bepanaszolt adók nem voltak pártatlanok, maguk is uszítottak. Ilyen téren a prímet mostanában a Realitate Plus viszi, a kilencbõl négy panaszt ellenük tettünk, mert olyan szinten mûvelik a hazudozást és uszítást, amire egy ideje azért kevesebb példa van szerencsére.
2. A Diszkriminációellenes Tanácshoz nyolc panaszt nyújtottunk be február eleje óta, a bepanaszoltak az Adevãrul (a ditrói pékség ügye kapcsán); a szokásosnak nevezhetõ uszítás miatt Dan Tanasã (2 ízben) és Mihai Tîrnoveanu (3 ízben); a Belügyminisztérium (mert a kijárási korlátozás idején kitöltendõ nyilatkozatok esetében lényegében megtiltotta a magyar nyelv használatát) és a belügyminiszter (aki az ortodox Húsvét idejére engedményeket adott felekezeti alapon, úgy, hogy arra nem volt joga).
3. Egy külön fejezetet képez a Tîrnoveanu-féle, március elsején szervezett bukaresti tüntetés, ami álláspontunk szerint törvénytelen volt. Azzal kapcsolatban egyelõre az adatgyûjtés idõszakában vagyunk, ugyanis az illetékes hatóságok nem hajlandóak kiadni közérdekû információkat, így kénytelenek voltunk pert kezdeményezni a fõpolgármester illetve a bukaresti rendõrség ellen. Azok nyomán – remélhetõleg – kézhez fogjuk kapni azokat az iratokat, amelyek alapján el lehet majd dönteni, hogy ki és milyen törvényt sértett meg ama tüntetés kapcsán.
   Szintén ahhoz a tüntetéshez tartozik, hogy egy küldöttséget fogadott abból az alkalomból az államelnök egy tanácsosa, aki Tîrnoveanu szerint ígéreteket is tett nekik. Hogy pontosan miket, azt még nem sikerült megtudnunk, s fennáll az esélye annak is, hogy az elnöki hivatalt is be kell pereljük azért, hogy konkrét kérdéseinkre válaszokat kapjunk. Egyelõre az elõzetes felszólításnál tartunk, de ha továbbra is titkolóznak, akkor abból is per lesz, mert tudomásul kell venniük, hogy õk sem állnak a törvény felett.
   Szintén ama tüntetés kapcsán tettünk egy panaszt törvénytelen zászló használatáért Bukarest prefektusánál, aki azt érdemben nem oldotta meg, mellébeszélõ válasszal próbált meg kifizetni. Azt az ügyet egyelõre jegeltük, hadd lássuk miképpen fog alakulni az elsõ perünk amit ilyen témában indítottunk, s amiben július elsején lesz tárgyalás.
   Végül ama tüntetés kapcsán egy büntetõ panaszt már megtettünk, mert provokatív módon elszavalták Eminescu Doina https://www.justitiarul.ro/8601-2/ címû versét, ami nyíltan antiszemita és idegengyûlölõ, s mint ilyen törvénybe ütközik a nyilvános elszavalása.
4. A Nép Ügyvédjénél is tettünk egy panaszt a Belügyminisztérium fennebb már említett hozzáállása miatt, s azt kértük, hogy érjék el, hogy a minisztérium tartsa tiszteletben az országnak az anyanyelv használatára vonatkozó törvényeit.
5. Bíróságon támadtuk meg rögtön a kiadása után a rendkívüli állapot idején kiszabható bírságokat megemelõ 34-es Sürgõsségi Kormányrendeletet, amit késõbb a Nép Ügyvédje kezdeményezésére az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánított. Így az a per mndhatni okafogyott lett, de azért nem vonjuk vissza a keresetet, már csak azért sem, mert a per elindításában az is szerepet játszott, hogy a rendelet elfogadásakor a kormány nem tartotta be a közvitára vonatkozó törvényes elõírásokat sem (konkrétan: március 27.-én formailag közvitára bocsátotta, de mint késõbb kiderült, túlzás nélkül perverz módon már egy nappal korábban elfogadta és közzé is tette). Éppen ezért annak még van tétje, hogy a bíróság azért az eljárásért marasztalja el a kormányt.
6. Tettünk egy-egy büntetõ panaszt Dan Tanasã és Mihai Târnoveanu ellen is, tekintettel arra, hogy míg mások a vírussal voltak elfoglalva, õk lankadatlanul uszítottak és uszítanak a magyarok ellen. Márpedig álláspontunk szerint ideje, hogy a hatóságok is belássák, hogy ez a magatartás az egész társadalom számára káros, tehát tenniük kell valamit a megállításukra.
7. Tettünk egy büntetõ panaszt Iohannis elnök ellen is a két minõsíthetetlen magyarellenes kirohanása miatt, amik mint mindannyian tapasztalhatjuk, komoly bíztatást jelentettek sokaknak, azóta a közbeszédben merhetõen fokozódott a magyar-gyûlölet és az uszítás.
8. Az elmúlt két hónapban véglegesítettünk hét, az Emberi Jogok Európai Bíróságához címzett panaszt, közülük kettõt még márciusban postáztunk is, a többit a napokban küldjük, miután úgy néz ki a postai szolgálat normalizálódik, annak a kettõnek a tértivevény-szelvénye visszaérkezett Strasbourból. Ezek jellemzõ módon tisztán közösségi (zászló- meg felirat-) ügyek, de köztük van a Tanasã egyesülete feloszlatásának az ügye is, ami gyökereiben oldana meg több tíz pert, s amiben kétségtelenül tisztességtelen ítélet született.
9. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban panaszt tettünk a bíróságon a 394/2020-as Kormányhatározat ellen is (ezzel hirdette ki a kormány a készenléti állapotot), két okból is: egyrészt ismét megsértették a közvitára vonatkozó törvényes elõírásokat, s úgy fogadták el május 18-án este, hogy se közvitára nem bocsátották elõzõleg (pedig idõ lett volna rá, mert Iohannis elnök még áprilisban bejelentette, hogy május 15 után nem hosszabbítja meg a szükségállapotot), se figyelembe nem vették azokat a javaslatainkat, amelyeket írásban megküldtünk (s amik röviden arra vonatkoztak, hogy differenciált szabályokat célszerû bevezetni, mindenhol olyat, amit az adott területen lévõ helyzet megkövetel), másodsorban pedig mert alkotmánysértõ, ugyanis állampolgári jogokat korlátoz, miközben az Alkotmány világosan kimondja, hogy az csak törvény által lehetséges.

Látható tehát, hogy nem tétlenkedtük az elmúlt hetekben, ami sajnos nem mondható el a különféle intézményekrõl. Azok számára kitûnõ kifogás a járvány-veszély, így minden ügy csigalassúsággal halad, ráadásul még az sem biztos, hogy jó irányba. Ráadásul ez még az Emberjogi Bíróságra is igaz, amelyik ugyan sürgõsséggel megoldotta a volt román fõügyész panaszát, ellenben a minket érintõ tíz ügyben (amikben az eljárás már elindult) ez idõ alatt semmi látható elõrehaladás nem volt.

Romániában közszájon forog az, hogy ugyan elvileg világi állam, s a hatalom a parlament, a kormány és az igazságügy kezében van, de a gyakorlatban ez kicsit másképp van. Errõl mindenkinek lehet vélemény, levonhatja ezt a konklúziót különféle jelekbõl, de mint minden esetben, erre is áll, hogy jó lenne így vagy úgy bizonyosságot szerezni.
Bizonyíték általában kétféle van, a direkt és az indirekt. Az elsõ nyilvánvalóan sokkal erõsebb mint a második, de azért ne becsüljük le ez utóbbiakat is. Nézzünk tehát egy ilyet:

https://basilica.ro/wp-content/uploads/2020/04/Acord-2-BOR-MAI.pdf

Aki látott már kétoldalú megállapodást, az tudja, hogy a felek közül az az erõsebb, amelyik az elsõ helyen szerepel. Õ a tulajdonos (legyen az eladó vagy bérbe adó), a cégvezetõ aki az alkalmazottal munkaszerzõdést köt, stb, stb.
Ha pedig a két fél jogi személy, akkor közülük egyik elkészíti a dokumentumot, amit bemutat a másiknak, az meg aláírásával jelzi, hogy elfogadja. Hogy melyik melyik, az abból is látható, hogy melyik fél iktatószáma szerepelt eleve a dokumentumon, s melyiké kerül rá utólag, kézzel írva.
Ezek – mint jeleztük – indirekt bizonyítékok. De annak elég erõsek!