Az elmúlt hetekben a sajtó újabb ítéletekrõl adott hírt, amelyek értelmében zászlókat meg feliratokat kell eltávolítani székelyföldi középületekrõl illetve közterekrõl. Ezekre lassan mindenki legyint, mondván hogy ez van, nincs mit tenni. Illetve nem mindenki, mert vagyunk páran akik ezt másképp gondoljuk, s az események azt igazolják, hogy nem alaptalanul.
Van ugyanis két olyan ítélet, amirõl a sajtó nem számolt be, s ami nem a szentgyörgyi zaklatómûvész szája íze szerinti. Ideje hát ezekrõl is szót ejteni, már csak ösztönzésképpen is.
Az elsõ ítélet még februárban született, abban a perben, amelyben a kereset úgy szól, hogy a törvényszék kötelezze Gyergyószentmilós polgármesterét, hogy távolítsa el a városháza homlokzatáról, illetve az épület összes helyiségébõl Székelyföld és a város zászlaját. Illetve hogy pontosabb legyek Székelyföld zászlaját meg a napot és holdat tartalmazó kék zászlót, ami “valószínûleg” a város zászlaja. A felhozott érvek a szokásosak, az ország zászlajára vonatkozó törvényre hivatkozik, s levonja azt a következtetést, hogy középületre csak azt, illetve az Európa Tanács zászlaját szabad kitûzni, semmi mást. Ugyan a következõ mondatában már ellentmond magának mert leírja, hogy a törvények megengedik a város zászlajának a kitûzését is, de rögtön azzal folytatja, hogy ezt a napos-holdas kék zászlót nem fogadták el a törvény elõírásai szerint, tehát nincs mit keressen az épület homlokzatán. Az állítás bizonyításával nem is próbálkozik, elvégre köztudott, hogy neki ilyenre nincs szüksége, jól mutatja az az eset, amikor Csíkszereda zászlaja esetében õ azt állította, hogy nincs törvényesen elfogadva, a szeredai polgármester azt, hogy de biza igen, a 71/1994-es határozattal, a bíró pedig arra a következtetésre jutott, hogy ha Dan Tãnasã mondja, akkor a zászló nincs elfogadva, tehát el kell távolítani.
A keresetre alapos és részletes válaszirat készült, illetve részemrõl (mint szentmiklósi lakos, akit a kérés személyesen sért) egy beavatkozási kérés, köszönet mindkettõért – szokás szerint – a Jogaink egyesületnek. Ezekben egyrészt fel van sorolva az, hogy a felperes több rendben nem tett eleget a perrendtartási törvénykönyv elõírásainak (amiket a törvényszék szokás szerint “nem vett észre”), érdemben pedig írva van, hogy a hivatkozott törvény nem tiltja más zászlók kitûzését (példa erre pont a helyi zászlókról szóló törvény), a város zászlaját pedig igenis törvényes módon elfogadta a helyi képviselõtestület, tehát joggal van kitûzve. S hogy ez ne képezhesse vita tárgyát, a polgármester letette a törvényszékre a vonatkozó határozat másolatát is.
A tárgyaláson a felperes vagy az ügyvédje természetesen nem jelent meg, de ez ilyen esetekben szükségtelen is, mert a bíró – aki elvileg pártatlan kellene legyen – tökéletesen helyettesítette õket. Hosszan faggatott például arról, hogy mi közöm nekem ehhez az egészhez, mi érdekem fûzõdik ahhoz, hogy mik vannak kitûzve a városházára, miközben azt a kérdést – amit a polgármester is meg én is feltettünk -, hogy mi köze ehhez egy bukaresti egyesületnek röviden elintézte azzal, hogy az egy jogvédõ egyesület, tehát annak mindenhez joga van. (Hogy kinek milyen jogát sérti az, hogy a város zászlaja ki van tûzve a városházán, azt homály fedi, ilyen apróságokkal már nem foglalkozott. Hasonlóképpen kezelte a többi eljárásbéli kifogást, amiket a tárgyaláson szóban is felvetettem, vagyis õ magyarázta meg nekem a felperes bizonyítványát.)
Lényeg a lényeg, hogy ellentétben az összes eddigi esettel, amikor az ítélet a város zászlajának az eltávolítását is elõírta, Szentmiklós esetében csak félsikert ért el népünk nagy barátja, mert a bíró ezt a kérését visszautasította, csak Székelyföld zászlajának kitûzését találta törvénybe ütközõnek. (Az más kérdés, hogy annak az eltávolítását az épület belsõ helyiségeibõl is elrendelte, annak ellenére, hogy a felperes semmi bizonyítékot nem mutatott fel arra nézve, hogy egyáltalán létezik ott olyan.) Megszületett tehát az elsõ olyan ítélet, ami nem ad igazat mindenben az európai méltóság élharcosának, elutasítja egy kérését! (Azaz hogy legyek teljesen pontos: ilyen ítéletek már születtek korábban is, olyan esetekben, amikor a perrel szembesülve egyik-másik polgármester már az ítélet kihirdetése elõtt eleget tett a felszólításnak, s önként távolított el zászlót vagy feliratot. De az ilyet nehéz lenne sikernek nevezni.) Ráadásul a beavatkozási kérésemet a bíró jóváhagyta, tehát immár adott a lehetõség arra, hogy ezt az ügyet elvigyem az emberjogi bíróságra, ha másodfokon nem születik számunkra kedvezõ ítélet. Mert nyilván a polgármester is meg én is fellebbeztünk, azt kérve a táblabíróságtól, hogy a kereset mindkét pontját utasítsa vissza.
Ha valaki kíváncsi a részletekre, itt van a teljes ítélet:
A másik ítélet amirõl szólni akarok nyolc napja született, a célkeresztbe vett település Korond, a keresetben pedig az áll, hogy a törvényszék kötelezze a korondi polgármestert és képviselõtestületet, hogy a községháza bejáratánál helyezzék el a törvény által elõírt módon a névtáblákat (felül a románt és alatta a magyart, ne úgy ahogy most van, hogy egyik oldalon a magyar s a másikon a román), a bejárat fölé tegyék ki Románia címerét, mellé két oldalt két román zászlót, s az épületrõl meg környékérõl távolítsanak el minden zászlót, kivéve Románia és az Európa Tanács zászlaját.
A keresethez bizonyítékként egyetlen, rossz minõségû és fekete-fehér fénykép volt csatolva, ez:
Ennek kapcsán elsõsorban azt kell megjegyezni, hogy a kéréseket látva nyilvánvaló, hogy aki azokat megfogalmazta soha nem volt Korondon, azt a fényképet jó eséllyel az internetrõl töltötték le. Ugyanis a korondi községháza elhelyezkedése igen sajátos, az épület oldala (ahol az oldalsó bejárat is van) néz a fõútra (ez látható a fényképen), fõbejárata pedig ahhoz képest oldalt helyezkedik el. A fõbejárat felett pedig ott van a címer, s mellette a két zászló, ahogy azt a törvény elõírja. A táblák pedig a törvénynek megfelelõen vannak elhelyezve, egyik oldalon a polgármesteri hivatalé, a másikon a helyi képviselõtestületé, mindkét esetben felül a román s alul a magyar felirat (a fénykép gyenge minõsége az oka annak, hogy azon ez nem látszik). Az épület mellett négy zászló található, Romániáé, az Európa Tanácsé, a községé (amire létezik érvényes képviselõtestületi határozat) és Székelyföldé (aminek a kitûzését ugye semmilyen törvény nem tiltja).
A keresetre igen alapos és talpraesett válasziratokat fogalmazott meg a község ügyvédje (ezúton is gratulálok neki), illetve a Jogaink egyesület szakmai és anyagi támogatásával egy beavatkozási kérést tett le a képviselõtestület egyik tagja. A fentieket figyelembe véve elvileg egyszerû volt a helyzet, csak a székely zászló kérdése lehetett – szokás szerint – vitatható, de figyelembe véve több elõzõ pert (csak két példát mondok: Nyárádszeredán is volt kitéve címer és zászló, a bírók mégis arra kötelezték a polgármestert hogy tegye ki azokat és fizesse meg a perköltséget; illetve Csíkszereda zászlajára vonatkozóan létezik érvényes képviselõtestületi határozat, a bírók mégis arra kötelezték több perben is a polgármestert, hogy távolítsa el innen is meg onnan is), az eredmény egyáltalán nem volt borítékolható. Éppen ezért volt igen nagy és kellemes meglepetés, amikor megjelent a törvényszék honlapján az ítélet: “Respinge ca neîntemeiatã actiunea formulatã de reclamantã” (megalapozatlanként visszautasítja a felperes keresetét)! Ilyenre még nem volt példa azóta, hogy Dan Tãnasã elkezdte futószalagon gyártani a kereseteket! Méltán örvendhetünk tehát, s bíztathatunk mindenkit aki hasonló helyzetben van, hogy ne hagyja magát, mert az igazság elõbb-utóbb gyõzedelmeskedni fog. Ráadásul ebben az esetben is jóváhagyta a bíró a beavatkozási kérelmet, tehát itt is nyitva az út Strasbourg felé, ha a vásárhelyi bírók hozzák a szokott formájukat.