Székely Figyelõ

Nem, nem a nemzeti kisebbségekkel, ezt tudja már mindenki, legalább hallomásból. Ezzel szemben példásan elnézõ módon illetve támogatóan bánik azokkal, akik a magyarságot gyalázzák, uszítanak ellene, illetve egyéb hasonló tetteket követnek el. Álljon itt erre két friss példa:

1. A több mint két évvel ezelõtti táblamázolós esetre bizonyára sokan emlékeznek, már csak azért is, mert kivételes módon azonosították az elkövetõt (hála annak, hogy Székelyudvarhelyen nem csak állami, hanem helyi rendõrség is van). Aki felfrissítené az emlékezetét az egész történetrõl, az megteheti itt.
   Idõközben bíróság elé is állították az illetõt, s – bizonyára tekintettel arra is, hogy többszörös visszaesõ, rengeteg bûncselekmény volt már a számláján – börtönbüntetésre ítélték (amint az itt látható). Na nem évekre (az csak azoknak a székelyeknek jár, akik semmit nem követnek el), csak hat hónapra.
   Ebbe õ nem nyugodott bele, fellebbezést nyújtott be, s azért, hogy az sikeres legyen, egyezkedésbe kezdett az õt feljelentõ hatósággal. Ott pedig hogy-hogy nem, megértésre talált. Ez már csak azért is igen furcsa, mert ugyanaz a hatóság nem gyõz panaszkodni azért, hogy õt folyamatosan mekkora károk érik (lásd itt), s amikor végre valakit elkapnak és példát lehetne statuálni, akkor hirtelen odalesz a harciassága. Legalábbis az tény, hogy ezzel az elkövetõvel békét kötöttek és visszavonták a panaszukat. Ennek pedig az lett a következménye, hogy a az illetõ fellebbezésének a Marosvásárhelyi Táblabíróság helyt adott és felmentette, így nem kell még arra a kis idõre sem börtönbe vonuljon, megúszta azzal, hogy megtérítette az okozott (fizikai) kárt, kifizetett 500 lej perköltséget és elkobozták tõle a festékes tubust.
   Ez az a pont, ahol kiderül, hogy mekkora jelentõsége volt annak, hogy az ügyészség nem emelt vádat az illtetõ ellen uszításért is, ugyanis abban az esetben a Székely Figyelõ is beléphetett volna a perbe, s azt pedig garantálhatjuk, hogy velünk nem tudott volna peren kívüli megállapodásra jutni, mi nem vontuk volna vissza a panaszunkat, aminek az lett volna az egyenes következménye, hogy másodfokon a táblabíróság nem tudta volna felmenteni.
   Így már tényleg csak az maradt, hogy esetleg évek múltán a strasbourgi bíróság igazat ad nekünk, s annak nyomán perújrafelvételt kezdeményezhetünk.
2. A másik történet lényegében egy felvonás egy sorozatból (amire érdemes lesz egyszer külön is kitérnünk), s arról szól, hogy Dan Tanasã panaszt nyújtott be a Diszkriminációellenes Tanácshoz Gyergyóremete önkormányzata ellen, azért, mert az egy magyar nyelvû helyi újságot tesz közzé a honlapján. A “községháza” feliratok és a székely zászlók eltávolítását célzó kezdeményezései mellett ez is egyik kedvenc szórakozása, az elmúlt tíz év viszonylatában 14 ilyen kezdeményezését sikerült azonosítanunk. Itt most a részletekben nem megyünk bele, csak jelezzük, hogy ezekben az ügyekben (szerencsére) nem létezik egységes joggyakorlat, a Diszkriminációellenes Tanács is meg a bíróságok is hol így, hol úgy döntenek. S azért, hogy ebben az esetben sikerüljön egy pozitív jogerõs ítéletet elérni, ebbe a perbe a Székely Figyelõ is belépett, további érvekkel kerekítve ki az önkormányzat jogi képviselõjének amúgy is megalapozott keresetét, illetve fellebbezését. A tárgyalásra tegnap került sor, s azon az alapítványunk képviselõje is részt vett és szóban is kifejtette, hogy miért alaptalan a Tanasã kérése illetve jogszerûtlen és törvénytelen a Diszkriminációellenes Tanács és az alapfokon eljáró táblabíróság döntése, amivel az elsõ pénzbüntetésre ítélete az önkormányzatot, a második pedig megerõsítette azt a döntést. A tárgyalás teljesen normálisan zajlott le, a bírói tanács látszólag értett mindent, nem volt semmi kérdésük. Mint késõbb kiderült, ez vélhetõen annak volt köszönhetõ, hogy legalábbis a fejükben már készen volt az ítélet, amivel újabb örömöt szereztek Tanasã-nak, aki ismét az igazság bajnokaként verheti a mellét, hogy lám, igaza volt, ezt maga a Legfelsõ Bíróság erõsítette meg.

Így néz ki az a minta-ország, ahol az államelnöktõl le az utolsó segédmunkásig bárki bátran belerúghat a magyarokba, mert garantáltan nem lesz bántódása, errõl gondoskodnak az állam különbözõ intézményei. Mely intézményeket – csak hogy lássuk a helyzet perverz voltát – a mi adóinkból is tartják fenn.

avagy nemzeti büszkeség, vagy valami más?

Az igazságszolgáltatási rendszer egyik sajátossága Romániában is a bírók elmozdíthatatlansága, ami elvileg azt kellene garantálja, hogy a bírók bátran hozhatnak csak a törvények figyelembevételével, a felek számára kellemetlen döntéseket, mert azért semmiféle retorzió nem érheti õket, illetve semmiféle nyomást sem lehet gyakorolni rájuk.
Ettõl ugyan nem lesznek a törvények felett álló, mindenható személyek, mert létezik egy Igazságügyi Felügyelet (amelyik fegyelmi vétségek miatt büntetheti õket), illetve ha bûncselekményt követnek el, akkor maguk is bíróság elé állíthatóak, ellenben azt saját tapasztalatból mondhatjuk, hogy kövessenek el bármilyen nyilvánvaló fegyelmi vétséget, a Felügyelet mindig megtalálja a kifogást, amivel felmentheti õket. Ezt nem egy és nem két esetben tapasztaltuk, tehát bátran állíthatjuk.

A következmény pedig az, hogy kerülnek olyan bírók, akik ezzel a nagy szabadsággal nem csak élnek, hanem esetenként visszaélnek. Ez történik akkor is, amikor egyes bírók a Tanasã féle egyesület panaszai nyomán futószalagon ítélnek el székelyföldi elöljárókat, például azért, mert állítólag nem tisztelik eléggé az ország hivatalos jelképeit, s képesek azokon kívül másokat (például az adott település, avagy – horribile dictu – Székelyföld zászlaját) is elhelyezni középületeken vagy közterületen.
Az ember azt gondolhatná, hogy ezekben a bírókban túlbuzog a hazafias önérzet, az ország jelképei iránti tisztelet, ezért járnak el így akkor is, amikor amúgy a kérésnek nincs semmi jogalapja. Ezt az elgondolást azonban fényesen cáfolja az ahogyan ugynazok a bírók akkor reagálnak, amikor egy magyar szervezet (nevezetesen alapítványunk) tesz panaszt azért, mert a Kárpátokon túli településeken valóban megsértik az állami jelképekre vonatkozó jogszabályokat, s például nem egy olyan polgármesteri hivatal van, aminek a homlokzatán se címer se zászló nem található.

Konkrétan az történt, hogy látva ezt felkértük Suceava megye prefektusát, hogy végezzen ellenõrzést a megye településein, s büntesse meg azokat a polgármestereket, akik megszegik a vonatkozó törvényeket.
Õ a petíciónkat nem oldotta meg, így a törvényszékhez fordultunk, az pedig határozatban kötelezte õt a petíció megoldására, a Marosvásárhelyi Táblabíróság pedig elutasította a prefektus fellebbezését. Ezen a ponton még úgy tûnt, hogy valóban a hazafiság vezérli a bíróságokat, a szög akkor bújt ki a zsákból, amikor a prefektus továbbra sem tette amire kértük (illetve a bíróság kötelezte), ezért azt kértük a megyei törvényszéktõl, hogy büntesse meg a prefektust (mint tette az ez elhíresült korondi “Községháza” ügyben). Ezt a kérésünket ugyanaz a bíró aki az eredeti ítéletet hozta immár elutasította, mondván hogy a prefektus megoldotta a petíciónkat, hisz körlevélben figyelmeztette a polgármestereket arra, hogy tartsák be a jelképekre vonatkozó törvényeket. Az már egyáltalán nem zavarta a bírót, hogy a petícióban az állt, hogy ellenõrizze az összes települést, s ahol törvénysértést tapasztal, ott büntessen, tehát a prefektus tényszerûen nem azt tette, amire az ítélet kötelezte. Sõt, még az se zavarta, hogy a prefektus a válasziratához egy halom fényképet is mellékelt, amelyekken az látható, hogy szinte mindegyik településen így vagy úgy megszegik azokat a jogszabályokat! Ezzel szemben azt sikerült leírnia, hogy az egész megyét átfogó ellenõrzést a prefektus nem kellett végezzen, mert ilyen kérés nem is szerepelt a petícióban!
Ez ellen természetesen fellebbeztünk, s ma kaptuk kézhez a Táblabíróság ítéletét amivel az a fellebbezésünket elutasította. Ahhoz hogy ezt az ítéletet meghozhassa, ez a három bíró még rátett egy lapáttal, s azt állapította meg, hogy abban az ítéletben aminek a végre nem hajtását reklamáljuk szintén nem volt szól az egész megyét érintõ ellenõrzésrõl, abban csak három település szerepelt, márpedig azokban a prefektus elvégezte az ellenõrzést (holott az ítélet nyilvánvalóan azt tartalmazza, hogy oldja meg a petíciónkat, a petícióban pedig ellenõrzést kértünk). S ha ez nem lenne elég, még azt is hozzáteszik, hogy mi a 27/2002-es Kormányrendelet 4. cikkelyére hivatkoztunk a kérésünkben (amiben az áll, hogy az intézményevezetõk személyesen felelnek a hozzájuk intézett petíciók törvényes megoldásáért és azért, hogy azokra a törvényes határidõn belül válasz szülessen), márpedig mi magunk se tagadtuk, hogy a 30 napos határidõn belül választ kaptunk a prefektustól. Teszik ezt olyan körülmények között, hogy mi a megoldás törvényes voltát kértük számon (tételesen azt, hogy ha a petícióban egy törvény betartását kértük, akkor annak egyetlen törvényes megoldása van, az, hogy pontosan azt teszi amit kértünk), s jeleztük, hogy a jogszabály lényege nem az, hogy a petíció címzettje adjon valamilyen választ, hanem hogy az a válasz legyen törvényes.

A következtetés pedig az, hogy szó nincs arról, hogy ezen bírói tanácsok számára fontosak volnának az ország hivatalos jelképei, sõt, alkalomadtán magasról tesznek azokra, falaznak azoknak az intézményvezetõknek, akik megsértik azokat a jelképeket. Az ítéleteiket az motiválja, hogy azokkal a magyarokat szívassák, függetlenül attól, hogy azok épp alperesek vagy felperesek az adott ügyben. E célból pedig minden lelkiismeretfurdalás nélkül leírják a legnyilvánvalóbb hazugságokat is, bízva abban, hogy azért semmiféle bántódásuk nem lesz.

A téma elméleti vonatkozásairól már szóltunk (itt), most nézzük meg mi történik a gyakorlatban, ha valaki a 31/2002-es sürgõsségi kormányrendelet alapján panaszt tesz vasgárdista propagandát folytatók ellen.

A történet 2019-ben kezdõdött, az elsõ részérõl itt számoltunk be, következzen most három újabb rész:

1. Az egyik bepanaszolt egy az ortodoxinfo.ro címen mûködõ portál, ahol rendszeresen közölnek vasgárdista témájú írásokat (tessék tenni egy próbát, beírni az oldal keresõjébe a “capitanul”-t, s az több tíz találatot fog adni). Tekintettel arra, hogy egy Romániában bejegyzett portálról van szó, a tulajdonos adatai egy hazai intézmény (ICI) birtokában vannak, így mi sem egyszerûbb az ügyészség számára mint onnan kikérni azokat az adatokat s elindítani az eljárást az illetõ ellen. A biztonság kedvéért ezt így le is írtuk a panaszban, ennek ellenére az ügyészség meg a rendõrség tette magát, hogy nem bírja azonosítani az oldal tulajdonosát, 2020 áprilisában többszöri érdeklõdésünk után ezt a tájékoztatást kaptuk, amiben az áll, hogy az ügyészség jóváhagyásával félreteszik az ügyet, mert a tettes ismeretlen.
Pár hónapba és több átiratunkba került, hogy végül az ügyészség megvilágosodott, sikerült azonosítani az oldal tulajdonosát, aki ellen érdemben elindították a még 2020 májusában indított majd felfüggesztett eljárást, amint az ebbõl a tájékoztatásból kiderül. Az ügyet azonban – nem tudni mi okból a 2020 novemberében gyergyószentmiklósi ügyészség átadta a Marosvásárhelyi Táblabíróság melletti ügyészségnek.
Miután újabb egy év elteltével sem mozdult elõre az ügy, idén január elején megkerestük a marosvásárhelyi ügyészséget, s megkérdeztünk hogy haladnak a nyomozással. Némi meglepetésünkre a válaszból az derül ki, hogy õk már nem is nyomoznak, mert az ügyet tavaly decemberben átadták a Gura Humorului-i bíróság melletti ügyészségnek, mert az illetékes a nyomozást lefojtatni. (Ennek magyarázata az lehet, hogy az illetõ annak az ügyészségnek a körzetében lakik, de akkor az a kérdés, hogy mi szükség volt a vásárhelyi kitérõre.)
Nosza írtunk ennek az ügyészségnek is még január ötödikén, választ azonban nem kaptunk, így az érdeklõdésünket megismételtük február nyolcadikán is. Válasz azonban továbbra sem érkezett.
Van tehát egy nagy nézettségû internetes portál, ahol rendszeresen jelennek meg vasgárdista propagandát tartalmazó írások, de a több mint 28 hónappal ezelõtt tett panaszunk ellenére az él és virul, az panaszunkat tartalmazó iratcsomó már körbejárta a fél országot, de a nyomozás eredménye máig nulla.

2. Egy másik bepanaszolt egy Serban Suru nevû illetõ, a www.miscarea-legionara.net honlap tulajdonosa. Az õ adatait furamód egybõl sikerült megszerezze az ügyészség (habár az oldal külföldön van bejegyezve), de ebbõl nem következik, hogy a nyomozás gyorsabban haladna. Jó egy évvel a panaszunk iktatása után érdeklõdtünk annak állapotáról, s ezt a választ kaptuk. Ezt követte a szokásos csend, ezért – hogy azt ne gondolják, hogy megfeledkeztük róla – idén januárban újból érdeklõdünk, annak nyomán érkezett ez a válasz. Kiemelendõ belõle az az állítás, hogy “Investigatiile au constat în documentarea cu celeritate a probatoriului”, ahol a celeritate gyorsaságot jelent. Tekintettel arra, hogy a honlap címe ismert, onnan lementeni bizonyítékképpen pár tucat dokumentumot egy átlagos elemista gyermeknek mondjuk fél órájába kerül. Ezzel szemben a bukaresti rendõrségnek az eltelt két év nem volt arra elegendõ.

3. A harmadik bepanaszolt a www.miscarea.net oldal tulajdonosa, név szerint Nitã Nicolae. Az ügyében az események pont ugyanúgy zajlanak mint Suru esetén, ugyanis a 2020 decemberi érdeklõdésünkre kapott válaszból megtudhattuk az iratcsomó számát, illetve azt, hogy a nyomozás elindult, jó egy évvel késõbb pedig arról tájékoztattak, hogy még zajlik a nyomozás. Az eltérés mindössze annyi, hogy ebben az esetben bevallja a rendõrség, hogy nagy számú ügy torlódott fel a rendõrségen, ezért nem tudták még ezt megoldani. (Ilyen körülmények közt a levél utolsó elõtti mondata – miszerint az ügyet gyorsan megoldják – kicsit furcsán hangzik, de ismerve a hivatali bikkfanyelvet ezen nem lehet meglepõdni.)

Van tehát három honlap, amelyek masszívan reklámozzák a vasgárdista eszméket, mely cselekedet tilos és büntetendõ. Ezek ellen 2019 októberében tettünk panaszt, a hatóságok azokat vizsgálják, de a lényeg az, hogy 28 hónap után is mind a három megvan, virul és fertõzi az emberek tudatát. Így néz ki a román hatóságok “küzdelme” a vasgárdista eszmék és azok terjesztõi ellen. Nagyon-nagyon röviden: csõd. A félreértések elkerülése végett tegyük hozzá, hogy ez minden bizonnyal teljes mértékben tudatos és szándékos.