Árus Zsolt

Nem felejt!

Közzétéve 2015. január 2. péntek | Szerző: Árus Zsolt

Két és fél évvel ezelõtt kezdõdött, s ki tudja mikor fog véget érni ez a történet, ami annyira banális, hogy már az is szinte hihetetlen, hogy egyáltalán ügy lett belõle. Ugyanakkor sokat elmond a mi ki erdélyi magyar politikai viszonyainkról. Már többször írtam a témáról itt, logikus tehát, hogy újra és újra szóljak róla, valahányszor új fordulatot vesz.
A kiindulópont az volt, hogy 2012 nyarán lejárt a megyei képviselõi mandátumom, ezért – a törvényes elõírásoknak eleget téve – postáztam a megyeházára a vagyonbevallásomat. Magyarul. Elvégre ez törvény adta jogom, ráadásul a megye elnöke egy olyan párt képviselõje, amelyik azt állítja magáról, hogy nem is párt, hanem magyar érdekvédelmi szervezet. Sajnos ezúttal is beigazolódott, hogy az RMDSZ szempontjából vannak magyarok, akiknek az érdekeit védelmezni kell (ezek a párt vezetõi), vannak olyanok, akikre rá se kell bagózni (ide tartoznak az erdélyi magyarok széles tömegei), végül vannak olyan magyarok, akiket rúgni, ütni és harapni kell (ezek azok, akik másik magyar pártot merészeltek alapítani, ráadásul olyat, amire például Székelyföld választóinak egy harmada szavazott 2008-ban, aminek következtében semmivé lett az RMDSZ addigi egyeduralma). Jómagam ebbe a harmadik csoportba tartozom, ezért ahelyett, hogy a nyilatkozatomat iktatták volna a megyeházán, meg nem nevezett törvényes elõírásokra hivatkozva felszólítottak, hogy nyújtsam be azt románul is. A felkérésre szintén levélben válaszoltam, s kifejtettem – törvénycikkelyekre hivatkozva – hogy ilyen kötelezettségem nem létezik, tehát a felszólításnak nem teszek eleget, iktassák csak be azt, amit magyarul elküldtem.
Ennek a következménye aztán egy 2000 lejes bírság lett, illetve immár perek sokasága, hála a román igazságszolgáltatás sajátosságainak (pl. hogy olyanból is lehet bíró, aki nem bír a logikus gondolkodás képességével).
A legújabb fejlemény pedig az, hogy jogerõs, megfellebbezhetetlen ítélet született az egyik perben, amiben Borboly Csabát, Egyed Árpád és Romfeld Máriát egy Irina Tulbure nevû jogtanácsos képviselte. Idézet az ítéletbõl:
“Depune concluzii scrise la care este anexatã o notã de cheltuieli. Aratã, cã solicitã cheltuieli de judecatã reprezentând o treime din cuantumul sumei de 949,84 lei. Mentioneazã cã aceste cheltuieli sunt efectuate de Consiliul Judetean Harghita, dar nu poate depune dovezi în sustinerea acestora.” (A lényeg: írott konklúziókat tesz le, illetve 949,84 lej harmadával egyenlõ perköltséget igényel. Állítása szerint ezek a megyei önkormányzat költségei, de erre vonatkozó bizonyítékokat nem tud felmutatni.)
Az ne zavarjon senkit, hogy ez az összeg nem osztható hárommal, ugyanis aznap három perben volt tárgyalás, s a másik kettõben is ugyanezt az igényt fogalmazták meg, tehát az egyszerûség kedvéért mondhatjuk, hogy nem elég hogy a románokat meghazudtoló ügybuzgósággal munkálkodtak anno a nyelvhasználati jogaim korlátozásán, ráadásul 950 lejt is ki szeretnének húzni a zsebembõl büntetésképpen azért, mert ezt nem tûrtem szótlanul, hanem bíróságon kerestem az igazamat.
A tisztább látás kedvéért: Nem ez volt ilyen ügyekben az elsõ tárgyalás, de mindeddig egyszer sem küldtek azokra jogi képviselõt, ez most elõször fordult elõ. Ráadásul – hála a már említett bírói zseninek – három olyan ügyet tárgyalt aznap a bíróság, amikhez nekik az ég világán semmi közük nem volt, csak a bíró tudná megmondani (de megeshet, hogy õ sem), hogy miért szerepeltek azokban alperesként. Teljesen ésszerû lett volna tehát az, hogy még bár azzal sem fárasztják magukat, hogy postán elküldenek egy fél oldalas válasziratot, amiben értetlenségüknek adnak hangot, hisz a leghalványabb esély sem volt arra, hogy ezekben az ügyekben számukra kedvezõtlen ítélet születik. S mégis autóba ültettek egy jogtanácsost, s elküldték Bukarestbe, azért, hogy az ott tudja elõadni a perköltségre vonatkozó igényt! Ilyen az, amikor valaki gátlástalanul visszaél a rá ruházott hatalommal, s ahelyett, hogy a köz érdekében tevékenykedne, (köz)pénzt, idõt és energiát nem kímélve azon munkálkodik, hogy ártson annak, aki évekkel ezelõtt arra vetemedett, hogy kényelmetlen kérdéseket tegyen fel neki, illetve hangosan kimondja azt, hogy a munkáját nem megfelelõen végzi. Kíváncsi vagyok, hogy a pártjának országos vezetõi meddig tûrik még Borboly Csaba ámokfutását!

Kategória: Ez Románia, Megyei ügyek, Politika, RMDSZ | Hozzászólás most!

Megértettük a közösség üzenetét

Közzétéve 2014. december 11. csütörtök | Szerző: Árus Zsolt

Az utóbbi napokban gyakran hallani ezt a kijelentést az RMDSZ különbözõ szintû vezetõinek a szájából. Az apropó pedig az, hogy az RMDSZ meglehetõsen nyílt bíztatása ellenére az erdélyi magyarok elsöprõ többsége Victor Ponta helyett Klaus Johannisra szavazott.
Azt mondják megértették, de vajon ez igaz? A kérdésre biztos választ adni nem tudok, de van elképzelésem, ami arra alapoz, hogy a következõ mondat úgy szokott szólni, hogy kilépnek a kormányból és a továbbiakban a közösségszervezésre fognak inkább koncentrálni. Felületes hallgató/olvasó ezt úgy értheti, hogy a magyar közösség óhaja az, hogy lépjenek ki a kormányból és koncentráljanak inkább a közösségszervezésre, õk pedig ennek eleget tesznek. Holott ez egyáltalán nem biztos, sõt, megkockáztatom, hogy sokkal valószínûbb, hogy nem igaz. Egyfajta kommunikációs trükk, hogy a három dolgot (megértették, kilépnek, közösségszervezésre koncentrálnak) összekötik, holott egyáltalán nem biztos, hogy összetartoznak.
Az még elképzelhetõ, hogy a magyar közösség óhaja az, hogy lépjenek ki a kormányból, habár a belépéskor rendszerint olyan felmérésekre szokta hivatkozni, amelyek szerint a romániai magyarok 80%-a egyetért azzal, hogy be kell lépni a kormányba, mert az jó lehet a magyar közösségnek, plusz lehetõségeket nyit meg számára. Ha figyelembe vesszük azt, hogy ezt a gondolatot maguk az RMDSZ vezetõi is sulykolják sok-sok éve, meg hogy kiélezett helyzetben (választások idején) még mindig a szavazni hajlandóak nagy többsége rájuk pecsétel, elképzelhetõ, hogy a kormányon levésnek jelentõs támogatottsága van. Ilyen körülmények között ha a többség most a kilépést támogatja, annak például az lehet az oka, hogy nem így képzelték el a kormányzást, több, és/vagy más eredményt vártak el. Ugyanis némi kormány-pénzek csörgedeztek az elmúlt 9 hónapban magyar vidékre is, de ilyen téren sem lehet kimagasló, példa nélküli megvalósításokról beszélni, miközben a kormány (és annak képviselõi) sokkal inkább serénykedtek a magyarellenes intézkedések terén, mintsem a megbékélés mezején. Nem mellékesen pedig alaposan visszaütött az az érvelés, amivel Kelemen Hunorék Johannis megválasztása miatt durcáskodtak, nevezetesen hogy ez rossz a magyar közösségnek, mert azt sugallja, hogy Romániában valóban példaértékûen megoldott a kisebbségi kérdés. A sajtó és a közbeszéd azonnal tele lett azzal, hogy ha ez most rossz, akkor mit lehet mondani arról, hogy egy magyar párt lassan 20 éve kormányon van, s erre nem volt válasza az RMDSZ-nek.
No de hogy jön ide a közösségszervezés? Valóban az az igénye a romániai magyaroknak, hogy az RMDSZ közösségszervezéssel foglalkozzon? Ennek sehol semmi nyoma nincs, egy politikai pártnak pedig ez nem is feladata, arra ott vannak az egyházak meg a civil szféra. De ha ilyen igény nincs, akkor miért hangoztatják ezt nyakra-fõre? A kérdésre a válaszom az, hogy tudatosan és szándékosan. S hogy az egész érthetõbb legyen, figyelembe kell venni több dolgot:
– Ahogy telik az idõ, az RMDSZ egyre inkább pártként mûködik, szigorú hierarchiával, központi irányítással. Jól példázza ezt az, hogy a kilépésrõl az SZKT illetékes dönteni, s az még csak szombaton fog összeülni, de már mindenki kész tényként kezeli azt, amit a csúcsvezetés formálisan csak javaslatként fogalmazhatott volna meg. Kelemen Hunor már a kilépés pontos forgatókönyvérõl is megállapodott Pontával, s ezek után igen kínos lenne, ha szombaton az SZKT a maradás mellett döntene.
– Ugyan napról napra fogy az erdélyi magyarság, de még sokkal gyorsabban fogynak az RMDSZ-re leadott szavazatok. Egyre többen elégedetlenek az eredményeikkel, s távol maradnak a szavazástól, vagy pedig másra szavaznak.
– Olyan kérdésekben, amelyeket a magyarok számukra lényegtelennek értékelnek (Ki lesz az államelnök? Leváltsák-e a hivatalban levõ elnököt?) rendszeresen teljes mértékben figyelmen kívül hagyják az RMDSZ nyílt, avagy burkolt ajánlásait. Elsõ alkalommal még elhitték, hogy reális veszély az hogy Vadim Tudor lesz az elnök, ezért tömegesen mentek el Iliescura pecsételni, de azóta az lett a szabály, hogy ha az RMDSZ valamit javasol, akkor annak pont az ellenkezõjét teszi a választók nagy többsége. Ez a folyamatos hitelvesztés elõbb-utóbb eljut oda, hogy már a parlamenti választás esetében is a magyarok többsége szembefordul az RMDSZ-el, aminek beláthatatlan következményei lennének. (Értsd: az RMDSZ számára katasztrofális, a közösség számára ellenben nem kiszámítható, akár jó is lehet.)
S akkor nézzük, miképpen is kell érteni – legalábbis szerintem – a fenti kijelentést:
Megértettük, hogy a magyarok egyre nagyobb része elégedetlen az eredményeinkkel, ezért kilépünk a kormányból – hogy ne lehessen számon kérni rajtunk annak gyenge teljesítményét meg a halovány fellépésünket a magyarellenes intézkedések ellen – s az elkövetkezõkben több energiát fordítunk arra, hogy a magyarokat meggyõzzük arról, hogy jók vagyunk, szükségük van ránk. Ennek megfelelõen számítani lehet arra, hogy a közeljövõben egyre több sportesemény, bál, kulturális rendezvény támogatói között tûnik fel az RMDSZ, vagy pedig alteregója, a Communitas alapítvány. Még az is megtörténhet, hogy az államtól a magyar közösségnek járó anyagiakból (melyek legnagyobb részét a pártapparátus fenntartására szokták fordítani) jövõben kicsit többet juttatnak közösséginek nevezhetõ célokra. Több mûvész fog ösztöndíjat kapni, megemelik a humorfesztivál fõdíját meg hasonlók. S fõleg több jut majd az RMDSZ-hez hû újságíróknak, akik változatos módon fogják azt meghálálni (értsd: nem csak a pártot fogják dicsérni, hanem lesz gondjuk az ellenfélként – illetve ellenségként – kezeltek lejáratására is).
Minderre persze rá lehet mondani, hogy gonosz és rosszindulatú vagyok, egy szó sem igaz ebbõl, az RMDSZ vezetõi valóban megvilágosodtak, s annyi év után végre jó útra térnek. Én erre csak azt tudom válaszolni, hogy távol áll tõlem a minél rosszabb annál jobb típusú gondolkodás, én lennék a legboldogabb, ha kiderülne hogy tévedtem. Ugyanis Johannis megválasztásával valóban nyílt egy esély a magyar közösség számára, s nem azért, mert az új elnök olyan nagyon szereti a magyarokat, s majd kivételezni fog velük, hanem azért, mert remélhetõleg becsületes, szavatartó és törvénytisztelõ elnök lesz. Mi pedig semmi mást nem akarunk, csak azt, hogy ebben az országban végre kezdjék el betartani a törvényeket és a vállalt kötelezettségeket. Az ellenben igen fontos lesz, hogy képesek lesznek-e a magyar pártok együttmûködni, koherens módon fellépni, egységes igény-lista mellett kiállni. Következésképpen a magyar közösség igénye, szükséglete távolról sem az, hogy az RMDSZ szilveszteri mulatságot szervezzen minél több vidéki kultúrházban, hanem az, hogy igenis vegye komolyan a politikai párt mivoltát és koncentráljon az igazán sarkalatos dolgokra, amiket több mint húsz éve úgy mondunk röviden és tömören, hogy a hármas szintû autonómia.

Kategória: Autonómiák, Politika, RMDSZ | Hozzászólás most!

Sánta kutya sokadszor

Közzétéve 2014. december 9. kedd | Szerző: Árus Zsolt

Az idei elnökválasztást megelõzõ idõszak egyik legjellemzõbb története az volt, hogy a kormány sürgõsségi rendelettel lehetõvé tette a pártváltást a helyi választottaknak. Az intézkedés joggal váltott ki közfelháborodást, hisz nyilvánvaló volt, hogy a célja az elnökválasztás befolyásolása volt.
Arra vonatkozóan hogy miképpen született meg a kormányhatározat, nincs elérhetõ információ, ellenben az RMDSZ (az egyik kormánypárt) vezetõi többször nyilatkozták azt, hogy nem értenek egyet a rendelettel és a parlamentben nem fogják támogatni.
Aztán a kormányrendelet bekerült a Parlamentbe. Elsõ körben a Képviselõház tárgyalta, s ugyan a szakbizottságok pozitívan véleményezték, a plénum váratlan módon elutasította. A szavazás eredményét bárki megnézheti a Képviselõház honlapján, ellenõrizhetõ tehát, hogy mi igaz abból, amit az RMDSZ vezetõi elõzetesen ígértek. S lám:
Antal István, Szabó Ödön – igen;
Bónis István, Borbély László, Cseke Attila, Erdei-Dolóczki István, Fejér László-Ödön, Kelemen Hunor, Korodi Attila, Markó Attila, Márton Árpád, Máté András-Levente, Moldovan Iosif, Seres Dénes – tartózkodás;
Kereskényi Gábor – nem.
Ezt igen nehéz volna határozott, kemény és egyértelmû kiállásként értékelni!
A történetnek pedig még nincs vége, ugyanis a tervezet átkerült a Szenátusba, s tegnap volt a jogi és a közigazgatási szakbizottságok együttes ülése. A két szakbizottságnak egy-egy RMDSZ-es tagja van, név szerint:
jogi bizottság – Pataki Csaba,
közigazgatási bizottság: Klárik László.
A sajtóban megjelent hírek szerint a tervezet negatív véleményezése azon múlott, hogy a szavazáskor ketten tartózkodtak. Az RMDSZ két szenátora.
Kommentár helyett tessék elolvasni ezt.
Az elsõ mondat így hangzik:
“A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem támogatja a választott önkormányzati tisztségviselõk pártváltását, és az errõl szóló sürgõsségi kormányrendelet parlamenti vitája során a jogszabály ellen szavaz majd – jelentette be csütörtökön Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, akit a Mediafax hírügynökség idézett.”

Utóirat december 15.-én:
A határozott, kemény kiállás a rendelet ellen folytatódott a Szenátus plenárisában. A hosszas és szerteágazó vita alatt az RMDSZ szenátorai mélyen hallgattak, majd mikor sor került a szavazásra, akkor mindenféle köntörfalazás nékül, egyértelmûen … tartózkodtak. Késõbb pedig Verestóy Attila ezt meg is magyarázta:
“Noi, acum, ne-am abtinut, pentru cã noi considerãm cã aceste proiecte de lege nu ne-au fãcut bine niciodatã, si consecintele lor, dacã vom continua asa – sper sã nu fie asa –, ne vor dãuna imaginii pe care si asa cu greu încercãm s-o inoculãm în opinia publicã, ca for de prestigiu al legiferãrii din aceastã tarã.”
Azaz: ez a tervezet nem tett jót a parlament amúgy is megtépázott hírnevének.
A csoda érti, hogy miért ez a meghatározó szempont, s hogy ha valami nem jó, akkor miért nem ellene szavaznak!

Kategória: Kampány-ügyek, Mindennapjaink a 21. században, Politika, RMDSZ | Hozzászólás most!

Mindenki egyenlõ a törvény elõtt

Közzétéve 2014. december 4. csütörtök | Szerző: Árus Zsolt

Ez egy alapvetõ jogi elv, amit úton-útfélen hallani, vitatni pedig nyíltan nem illendõ. Ha ellenben a szükség úgy hozza, akkor gond nélkül megteszik, ráadásul nem is akárkik, hanem olyan emberek, akiknek feladata a törvények alkalmazása lenne. Ilyen például az általam (okkal) sokra nem becsült Diszkriminációellenes Országos Tanács.
Amint már többször írtam róla, tavaly három ügyben is fordultam hozzájuk, de azok leperegtek róluk. Közülük egyikben azért nem hoztak érdemi határozatot, mert a véleményük szerint késve nyújtottam be a panaszt. A vonatkozó határozat utolsó két oldala:

hatarozat-2

Az elsõ oldal alján kezdõdik a magyarázkodás és átnyúlik a második oldalra is. A felhozott kifogás neve “tardivitate” (a 137/2000-es Kormányrendelet ugyanis azt mondja, hogy a diszkrimináció elkövetésétõl számított egy éven belül lehet panaszt tenni), s arra hivatkozva a panaszt úgy utasítják el, hogy annak tárgyáról semmit nem mondanak.
A határozat ellen fellebbeztem a bíróságon, s azt is kértem, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy a Tanács törvényt sértett, amikor az elõírt 90 napon belül nem hozta meg a határozatát. Mikor elolvastam a válasziratot, s elértem a hetedik oldalra, akkor nem akartam hinni a szememnek:

valaszirat-7

(A minõségért elnézést kérek, én is így kaptam.)
Hogy könnyebb legyen, aláhúztam pirossal a lap tetején: A Tanács álláspontja az, hogy a jogszabály 20. cikkelye 7. és 8. bekezdésében található határidõk csak “ajánlott”, illetve “relatív” jellegûek! Következésképpen nem kötelesek azokat betartani, illetve be nem tartásukért nem vonhatóak felelõsségre.
Tehát: a jogszabály 20. cikkelyében található négy határidõ, ezekbõl kettõ vonatkozik a panaszosokra, kettõ pedig az ügyben eljáró hatóságra. Ezen hatóság álláspontja pedig az, hogy az elsõ két határidõ kötelezõen betartandó, jogvesztõ hatályú, ezzel szemben a másik kettõ csak ajánlott, orientatatív! Ennyit az állampolgárok és a hatóságok jogegyenlõségérõl.
Sajnálatos az, hogy ez ráadásul nem csak az érintett hatóság véleménye, hanem a bíróságok által megerõsített joggyakorlat is egyben. Ennek igazolására a Tanács idéz egy bírói ítéletbõl (a lap alján, a második pirossal aláhúzott rész). Ezt már csak azért is érdemes elolvasni, hogy az ember elgyönyörködjön az olyán bíró anyanyelvi ismeretein. Románul nem tudók kedvéért:
A jogszabályban az áll, hogy adott ügyben a határozatot a Tanács 90 napon belül fogadja el, ez pedig csak egy javasolt határidõ, akkor lenne kötelezõ jellegû, ha a jogszabály úgy fogalmazna, hogy “…el fogja fogadni”. Az én szerény ismereteim szerint a két megfogalmazás között az az eltérés, hogy egyik jelen idõben, a másik jövõ idõben van, de nem is próbálom magam egy táblabírósági bíróhoz mérni, ezért mindezt csak halkan, magunk között mondom.

Kategória: Ez Románia | Hozzászólás most!

Lóra

Közzétéve 2014. december 3. szerda | Szerző: Árus Zsolt

Alig pár hét eltéréssel két határon túli magyar párt tette közzé a maga autonómia-koncepcióját. Elsõként még szeptemberben az RMDSZ, a napokban pedig a Magyar Közösség Pártja. A hasonlóság azonban itt véget is ér, ugyanis a két történet közötti különbség hatalmas. Sõt, még annál is nagyobb. Anélkül, hogy különösebb részletekbe belemennék, itt most egyetlen dologra szeretném ráirányítani a figyelmet.
Amikor Kelemen Hunor bemutatta azt a tervezetet, amit õ az RMDSZ-ének nevezett (holott azóta már köztudott, hogy Dél Tirol statútumának kritikátlan másolata), akkor nem gyõzte hangsúlyozni, hogy a céljuk ezzel nem az, hogy benyújtsák a parlamentbe, hisz az érvényben levõ alkotmány eleve nem tenné lehetõvé az elfogadását. Éppen ezért – mondta Kelemen – a céljuk az, hogy a tervezetet megvitassák a román (tehát nem romániai, hanem román) társadalommal, meggyõzzék azt az elgondolásaik helyes voltáról.
Ezzel szemben Berényi József a maguk tervezetérõl ezt mondta:
Nem a szlovák közvélemény, önmagunk felé fogalmaztuk meg ezt az anyagot, s amennyiben e mögé egységesen fel tudnánk állni, s tudnánk egy komoly társadalmi mobilitást felmutatni a dokumentum mellett, akkor a szlovák közvélemény is másként áll hozzá. Ha megfordítva közelítenénk meg a kérdést, s azt mondanánk, hogy akkor állunk majd mögé, ha a szlovák közvélemény elfogadja, ezzel elfogadnánk az asszimilációs folyamatot, mert a szlovák közvélemény döntõ többsége úgy látja jónak, ha a szlovákiai magyarság szép lassan felmorzsolódik, és beolvad. Nekünk úgy kell feltenni a kérdést, van-e még bennünk annyi elszántság és akarat, hogy megfogalmazzuk: Szlovákia határain belül hogyan képzeljük el megmaradásunkat. Ez a dokumentum errõl szól.
Ég és föld. Kelemen Hunor és csapata – amúgy nem elõször – fordítva ült a lóra, s annak egyenes következményeként azóta is távolodikk a céltól.

Kategória: Autonómiák, Politika, RMDSZ | Hozzászólás most!

Még egyszer a zászlótörvényrõl

Közzétéve 2014. november 10. hétfő | Szerző: Árus Zsolt

Ugyan már többször és részletesen írtam errõl a témáról, újra és újra azzal szembesülök, hogy még mindig van amit érdemes és fontos elmondani róla, a tisztább látás kedvéért. Ez fõleg azért fontos, mert a sajtó (sajnos a magyarországi közmédia is) készpénznek vette az RMDSZ közleményeiben leírtakat, s úton-útfélen lehet találni olyan utalásokat, miszerint majd ez a törvény megoldja a székely zászló kitûzése körüli bonyodalmakat. Hogy ez mennyire nem igaz, illetve hogy még miféle más gondokat okozhat ez a törvény ha elfogadják, azt csak akkor lehet felmérni, ha az ember figyelmesen és részletesen megvizsgálja az ügy minden részletét.
Nézzük tehát elõször a szociáldemokrata képviselõk által benyújtott tervezetet:

zaszlotorveny-tervezet

Összesen 5 cikkely, de hogy komolyabbnak tûnjön, ezek három fejezetre vannak osztva, a második és harmadik fejezett egy-egy cikkelyt tartalmaz. Már ránézésre is nevetséges, illetve óhatatlanul felveti azt a gondolatot, hogy a cél roppant egyszerû, két mondatban is leírható lenne, de nagy erõfeszítéseket tettek azért, hogy az egésznek egy komoly formát adjanak.
Mint minden tervezetet, a Törvényhozási Tanács ezt is véleményezte, eképpen:

zaszlotorvenyrol-a-torvenyhozasi-tanacs

A Tanács alapból a hatalom hû kiszolgálója, ennek ellenére számos meglátásuk, javaslatuk van a tervezettel kapcsolatban, s ez is sokat elárul a kezdeményezõk által elvégzett munka minõségérõl.
A történet ugyanis azzal kezdõdött, hogy a kezdeményezõk benyújtották a tervezetet a Képviselõházban, ahonnan azt az udvarias választ kapták, hogy nem ártott volna még tanulmányozni a törvényeket és a házszabály, mert akkor maguktól és rájöhettek volna, hogy elõször a Szenátus kell a tervezetet megvitassa, tehát oda kell benyújtani.
A Tanács véleményezésének második pontja úgy butaság ahogy van, mert a tervezetben az a kérdés kivételesen tisztázva van, hogy mikor lehet kitûzni a település zászlaját (az más kérdés, hogy ezen szabályozás igencsak megkérdõjelezhetõ, lásd odébb).
Harmadsorban azt is megjegyzik õk is, hogy egy ilyen nyúlfarknyi törvényt felesleges fejezetekre tagolni.
Végül a négyes pontban tesznek négy konkrét módosító javaslatot, illetve megfogalmaznak egy igen fontos elvi problémát.
Ezek után nézzük meg a törvénynek a Szenátus által elfogadott változatát:

zaszlotorveny-szenatus

Elsõsorban állapítsuk meg, hogy a Törvényhozási Tanács négy módosító javaslatából hármat elengedtek a fülük mellett, az elfogadott változat szinte szóról szóra megegyezik a tervezettel. Összesen két helyen módosítottak, egyik a Tanács által is kifogásolt negyedik cikk hetedik bekezdés, illetve a másik a rögtön elõtte a hatodik bekezdés. Azt talán mondanom sem kell, hogy a hetedik bekezdésen ejtett javítás után a mondat immár nyelvtanilag helyes, de amúgy butaság (a tervezetbe az állt, hogy Steagurile unitãtilor teritorial-administrative aprobate în prezentei legi,… s azt úgy kellett volna javítani, hogy aprobate în baza prezentei legi, ezzel szemben az elfogadott változatban az áll, hogy aprobate de prezenta lege, ami téves, a zászlókat nem ezzel a törvénnyel fogadják el), a hatodik bekezdés pedig eredetileg helyes volt (…steagul judetului, dupã caz, steagul propriu… – ami azt jelenti, hogy ott lehet esetenként a megye zászlaja is a helyi zászló mellett), az elfogadott változat ellenben már hibás (ott az áll, hogy …steagul judetului si, dupã caz, steagul propriu …, ami már azt jelenti, hogy a megyei zászló kötelezõ módon kell, s esetenként ott lehet a helyi is).
Ennél sokkal súlyosabb és sokatmondóbb az, hogy elengedték a fülük mellett a Törvényhozási Tanács elvi megállapítását, miszerint pontosítani kellene, hogy mit értenek a törvény elõírásainak be nem tartásán, ugyanis ez így túlságosan általános.
S ezzel el is érkeztünk a Szenátus által elfogadott tervezet érdemi kritikájához, hisz ez az egyik legsúlyosabb gond vele. A kihágások esetében igen homályosan fogalmaz, ugyanakkor igen magas büntetéseket helyez kilátásba (5.000 -10.000 lej). Gondoljunk csak bele, mekkora társadalmi veszély rejt magában mondjuk egy nem törvényes méretarányú zászló kitûzése, s hasonlítsuk össze például azzal, ha valaki autójával átmegy a piroson, s ezzel mások életét veszélyezteti. Ez utóbbiért maximum 450 lej büntetés róható ki! Mellbevágó és elgondolkoztató a különbség, illetve az, hogy a Törvényhozási Tanács javaslata ellenére a szenátus az eredeti, homályos megfogalmazást fogadta el, s ezzel tág teret engedett annak, hogy a hatóságok kényük-kedvük szerint rójanak ki hatalmas büntetéseket zászlók miatt. Ez igen reális veszély, de vannak a tervezettel egyéb gondok is.
Maga az elgondolás, hogy a települések zászlaját a kormány fogadja el visszalépés a mostani helyzethez képest, amikor ez – logikus módon – az önkormányzat hatáskörébe tartozik. Sõt, ha figyelembe vesszük a Hely Önkormányzás Európai Chartáját (amit Románia 1997-ben ratifikált), az a negyedik cikkely harmadik bekezdésében rögzíti a szubszidiaritás elvét, ami kimondja, hogy a közfeladatok megoldását a lakossághoz minél közelebbi szinten álló hatóságok hatáskörébe kell utalni. Ez egy helyi jelkép esetében nyilvánvalóan a helyi önkormányzat. Következésképpen az elfogadás alatt álló törvény sérti a Charta ezen elõírását, márpedig azt az alkotmány is kimondja, hogy ilyen esetben a nemzetközi dokumentumnak van elsõbbsége, ahhoz kell igazítani a hazai jogszabályt. Ennek a legegyszerûbb módja az, ha ezt a tervezetet a kezdeményezõk visszavonják, ugyanis a helyi zászló elfogadását jelenleg érvényes jogszabály már szabályozza.
Aztán nézzük a második cikkely elsõ bekezdését. A zászló formájának törvény általi szabályozása egy felesleges, korlátozó dolog, hisz mi van akkor, ha egy település háromszög alakú zászlót akar elfogadni, illetve ha valamely településnek hagyományos módon, akár évszázadokra visszamenõen létezik egy nem téglalap alakú zászlaja? Milyen alapon akar a parlament beleszólni a helyi hagyományok gyakorlásába? Az meg egyenesen nevetséges, hogy a zászló méretét is rögzítsék a törvény által, éspedig úgy, hogy az meg kell egyezzen a nemzeti zászló törvényes méreteivel. Hogy érthetõvé váljon hogy ez mennyire nevetséges, ahhoz csak meg kell nézni a nemzeti zászlóra vonatkozó törvényt, amiben egyszer sem fordul elõ a méret szó! Akkor pedig mekkora kell legyen egy helyi zászló? (S nem mellékesen: mennyire ismerik a törvényhozók az ország zászlajára vonatkozó törvényt?)
Ugyanezen cikkely harmadik bekezdése is mintapéldája a homályos, zavaros, a hatóság kénye kedve szerinti értelmezésnek helyt adó megfogalmazásnak. Azon még csak mosolyog az ember, hogy egy helyi zászló színei nem tartalmazhatják más országok nemzeti jelképeit, mert ez még csak azt mutatja, hogy a kezdeményezõk – élükön Victor Ponta miniszterelnökkel – menyire urai a saját anyanyelvüknek. Az ellenben teljes mértékben értelmezhetetlen, magyarra le sem fordítható, hogy “culorile si însemnele distinctive ale steagurilor unitãtilor administrativ-teritoriale nu pot aduce atingere simbolurilor nationale”. Ha minden kötél szakad, akkor talán úgy fordítható ez, hogy a helyi zászlók színei és megkülönböztetõ jelei nem sértheti a nemzeti jelképeket, de a román kifejezés ennél sokkal homályosabb, nem csak sértésként értelmezhetõ, elég, ha valamiképpen összefüggésbe hozható a két dolog. Egy ilyen elõírás melegágya a hatósági önkénynek és túlkapásoknak.
A második cikkely negyedik és ötödik bekezdését az RMDSZ propagandája nagy sikerként próbálja beállítani, azzal az indoklással, hogy engedélyezik, hogy a zászlókra a települések nevét magyarul is felírják. Még ha el is tekintünk attól, hogy a törvény ugyanazt a 20%-os küszöböt állapítja meg, amit az RMDSZ politikusai szerint is lennebb kellene szállítani, azt észre kell venni, hogy eme két bekezdés célja nem a megengedés, hanem a korlátozás: fel lehet tüntetni a zászlón a település nevét is, de csak akkor, ha eléje odaírják az ország és a megye nevét is. Magyarán a cél az, hogy eleve megtiltsák, hogy valamelyik önkormányzat olyan zászlót próbáljon elfogadtatni, amin csak a település neve szerepel. Ha egy település fel akarja írni a nevét a zászlajára, akkor kötelezõ módon azt is fel kell írja, hogy Románia, csak hogy lássa mindenki, hol van az illetõ település. És figyelem: egyéb jogszabályokban az szerepel, hogy ha valamely kisebbség aránya adott településen eléri a 20%-ot, akkor a település nevét ama kisebbség nyelvéi is ki kell írni. Ebben a tervezetbe ezzel szemben az áll, hogy fel lehet írni. Nem nehéz kitalálni, hogy a törvény elfogadása esetén ennek mi lenne a következménye olyan településeken, ahol a helyi önkormányzatban a román képviselõk vannak többségben.
A tervezet harmadik cikkelye a már említett és nyilvánvalóan jogsértõ módot írja le, ahogyan egy település saját zászlóra tehet szert: az önkormányzatnak csak javaslattevõ joga van, a döntés a kormány kezében van.
Itt érdemes egy rövid kitérõt tenni, ugyanis számos RMDSZ-es politikus beszélt és beszél arról, hogy ez a törvény meg fogja oldani a székely zászló problémáját, egyesek pedig azt is elmondják, hogy miképpen: semmi sem akadályozza meg a székelyföldi településeket, hogy mindegyik saját zászlóként fogadja el a székely zászlót, esetleg feltüntetve rajta a település nevét. Túl azon, hogy ez egy olcsó, balkáni ügyeskedés lenne nem nehéz belátni, hogy gyakorlatilag semmi esélye. Tegyük fel – maximális jóhiszemûséggel – hogy a törvénykezdeményezés nem a székely zászló ellen irányul, a cél valóban az, hogy törvényes keretet hozzanak létre a helyi zászlók elfogadásának. Tegyük fel még azt is, hogy a kormány a maga szerepét jelképesnek tekinti, s a települések által benyújtott tervezeteket különösebb akadékoskodás nélkül elfogadja. Végül tegyük fel, hogy a székelyföldi önkormányzatok belemennek ebbe a székely zászló számára megalázó, kicsinyes játékba és sorra benyújtják települési zászlóként a székely zászlót. A kormány az elsõt még elfogadhatja, de a másodikat már teljes joggal fogja elutasítani, hisz a település zászlaja egyedi kell legyen, egy jelkép, ami megkülönbözteti az adott települést a többitõl. Képtelenség tehát, hogy két településnek ugyanaz legyen a zászlaja. Nem is beszélve arról, hogy már az elsõ esetben is negatív lesz a döntése, mert a székely zászlón levõ jelképek “aduc atingere” az ország jelképeinek, hisz azok (a nap és a hold) szerepelnek Erdély címerében, ami szerves része a román címernek.
Aztán következik a negyedik cikkely, amelyik a zászló használatának a módját szabályozza, s ez sem mentes az aggályoktól, hisz korlátozza a helyi zászló használatát amikor kimondja, hogy azt csak a helyi középületekre szabad kitûzni, az ország és az EU zászlajával együtt. Ha a hatóságok ezt az elõírást szigorúan találják értelmezni, akkor a már említett súlyos büntetésre számíthat az a polgár, aki a saját lakására ki meri tûzni a települése zászlaját.
A tervezetet a már említett, kihágásokra vonatkozó 5. cikkely zárja, ami a homályos megfogalmazáson és a magas büntetésen túl egy további támponttal szolgál arra nézve, hogy mi is a kezdeményezõk célja: a harmadik bekezdésben az áll, hogy a szabálytalan zászlót elkobozzák. (Ismét csak azért, hogy érthetõbb legyen a helyzet: ha valaki autójával elüt valakit és az meghal, akkor azt megbüntetik, de az autóját nem kobozzák el. Ezzel szemben könyörtelenül elkoboznak egy zászlót, ha az nem felel meg a “törvényes elõírásoknak”.) Az évek óta dúló zászlóháború tapasztalatait figyelembe véve egyáltalán nem irreális az a forgatókönyv, miszerint a tervezet hatályba lépése után a hatóságok álláspontja az lesz, hogy immár szabályozva van mindenféle zászló-kérdés, létezik helyi-, megyei-, ország- és EU zászló, azok elfogadását és használatát törvény szabályozza, innen kezdve sehol semmilyen más zászló nem megtûrt (fõleg ha az egy nem létezõ közigazgatási egység zászlaja), tehát ha valahol meglátnak egy székely zászlót, azt rögvest elkobozzák, a kitûzõjét pedig jó alaposan megbüntetik, hogy nehogy még egyszer próbálkozzon.
Ezek után joggal lehet feltenni a kérdést, hogy magyar ember támogathat-e egy ilyen törvénykezdeményezést? Merem remélni, hogy nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, hogy nem. És mégis, a tervezet mellett az RMDSZ teljes mellszélességgel kiáll, azt jónak tartja, s errõl próbálja meggyõzni a részleteket nem ismerõ közvéleményt is. Ezt bizonyítja az is, hogy a szenátus emberjogi, vallás- és kisebbségügyi bizottsága (elnök: Bíró Rozália) egyhangúlag támogatta a tervezetet. Ha ellenben valaki elolvassa a Szenátus szeptember harmincadikai ülésének a jegyzõkönyvét, további meglepetésekben (?) is része lesz.
A tervezet ugyanis a napirend utolsó pontjában szerepelt, s nem a kormány, nem a kezdeményezõk, hanem – nem tudni milyen megfontolásból – az RMDSZ-es Tánczos Barna kérésére hozták elõre, hogy biztosan még aznap elfogadásra kerüljön. A kérést a többség vita nélkül elfogadta.
Magának a tervezetnek a vitája annyiból állt, hogy ketten is rákérdeztek, hogy az áll-e benne, hogy helyi zászlót csak az állam zászlajával együtt szabad kitûzni, mert ha nem, akkor nem fogják megszavazni. Miután az ülésvezetõ többször elismételte, hogy nyugodjanak meg, ez van benne, gyorsan-gyorsan megszavazták (76 mellette és négy tartózkodás). Látható ebbõl is, hogy a tervezet célja nem az, hogy lehetõvé tegye helyi zászlók elfogadását, hanem az, hogy tegye kötelezõvé az ország zászlajának a használatát is a helyi mellett. Nem lehetõvé tenni, hanem korlátozni. Egy demokratának már ennyi elég kellene legyen ahhoz, hogy az illetõ tervezetet ne támogassa.
A következtetések levonását a tisztelt olvasókra bízom.
(Szerkesztett változatban megjelent a Krónika 2014.XI.7. számában)

Kategória: Államérdek, Ez Románia, Politika, RMDSZ, Székelyföl éjjel-nappal | Hozzászólás most!

A demokrácia nem cirkusz

Közzétéve 2014. november 7. péntek | Szerző: Árus Zsolt

Veszélyes játékot folytatnak azok a székelyföldi politikusok, akik választások idején újra és újra becsmérlõen, lekicsinylõen nyilatkoznak magáról a választásról, magyar-magyar cirkuszról meg hasonlókról beszélnek. Egy demokratikus társadalomban vezetõ tisztségre csak meghatározott idõre tehet szert valaki, olymódon, hogy egy – legalábbis elméletileg – nyílt versenyben megszerzi a szavazópolgárok többségének a bizalmát. A választás tehát a demokrácia egyik alapvetõ intézménye, ami egyrészt lehetõséget teremt az arra érdemeseknek hogy elnyerjenek valamely tisztséget, illetve magának a közösségnek, hogy a nem megfelelõen teljesítõ vezetõitõl a mandátumuk lejártakor megszabaduljon. Arról lehet vitatkozni, hogy a verseny mennyire tisztességes és szabad (habár zárójelben meg kell jegyezzem, hogy pont a “cirkuszt” fitymálók azok, akik rendszeresen tisztességtelen eszközökhöz nyúlnak), de attól még az tény, hogy idõszakos választások nélkül nem létezne demokrácia.
Nem árt ugyanakkor belegondolni abba is, hogy miképpen is nézne ki az a választás, ami eme politikai zsenik szájízének megfelelne: ha ugyanis nincs vetélkedés, “cirkusz”, akkor csak két eset lehetséges: egyetlen jelölt van (amit úgy hívnak, hogy egypárt-rendszer, talán vannak még olyanok, akik emlékeznek arra, hogy az milyen volt), vagy pedig ugyan több párt állít jelölteket, de ezek a kampányban semmit nem tesznek, ülnek otthon a lefüggönyzött ablak mögött, s kínosan ügyelnek arra, hogy semmi ki ne szivárogjon arról, hogy miért jelöltették magukat, mit szeretnének megvalósítani ha megválasztják õket, illetve mi a véleményük a többi jelöltrõl. Abszurd elgondolás, nemde?
Az is igaz, hogy a “cirkusz” ellen berzenkedõk csak a magyar-magyar vetélkedést kárhoztatják, a román-magyar verseny ellen soha nem volt kifogások. A magyarázat pedig roppant egyszerû: mert úgy gondolják, hogy román-magyar verseny esetében a román választók román jelöltre, a magyarok magyarra szavaznak. Ebben az esetben a boldogságukhoz már csak az kell, hogy õk legyenek a magyar jelöltek, akik automatikusan, hivatalból bezsebelik a magyar választók szavazatait.
Aztán vegyük észre azt is, hogy az általuk oly nagyon elítélt magyar-magyar versenynek könnyûszerrel elejét vehetnék, s mégsem teszik. Rossz a magyar-magyar verseny? Hát akadályozzák meg! Ne induljanak a választáson, s a gond meg van oldva. Egyszerû és nagyszerû, de valamiért mégsem teszik ezt.
S itt jutunk el a történet lényegéhez: a magyar-magyar verseny azért rossz, azért ördögtõl való, mert magában hordozza azt a veszélyt, hogy “a másik” gyõz. Mert arra kényszeríti õket, hogy dolgozzanak meg a tisztségükért, ami immár nem hull az ölükbe automatikusan, csak azért, mert a magyar szavazók magyar jelöltre szavaznak. Márpedig a munka az büdös, azt másoknak találták ki.

Kategória: Kampány-ügyek, Mindennapjaink a 21. században, Politika, RMDSZ | Hozzászólás most!

Némi ellentmondás

Közzétéve 2014. november 5. szerda | Szerző: Árus Zsolt

Túl azon, hogy a Brassó-Poiana-i egyeztetések szervezõirõl idõközben számos kompromittáló adat kiderült, van annak a folyamatnak még egy másik furcsasága. Amikor ugyanis a Székely Nemzeti Tanács elvi álláspontot fogalmazott meg arra nézve, hogy melyek a feltételei annak hogy egy tartós megállapodás jöjjön létre, s ezen feltételek közé sorolta azt is, hogy az asztal mellett legyenek ott Magyarország képviselõi is, ez a természetes elvárás igen nagy ellenkezésbe ütközött az RMDSZ vezetõi részérõl. Borbély László politikai alelnöke így nyilatkozott:
Nem kell meghívni Budapestet az autonómia-tárgyalásokra – véli Borbély László.
Az RMDSZ politikai alelnöke Marosvásárhelyen ma úgy nyilatkozott: téved Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, mikor azt állítja, hogy a magyar állam képviseletét is meg kell hívni azokra a tárgyalásokra, melyeket az autonómia-törekvések kapcsán az erdélyi magyarság és a román állam képviselõi folytatnak.
A magyar alkotmányban az szerepel, hogy Budapest felelõsséggel tartozik a határon túli magyar közösségekért, azonban Orbán Viktor magyar miniszterelnök is hangsúlyozta, hogy nem kívánnak közvetlen módon beavatkozni, hanem elfogadják azt, amit az erdélyi magyarság legitim képviselete közöl, illetve ennek törekvéseit támogatják – hangsúlyozta Borbély László, majd hozzátette: a felelõsség tehát a mienk. (marosvásárhelyi rádió)
(Nem mellékes, hogy Borbély nem veszi észre, hogy ellentmondás van a között amit állít – a felelõsség a mienk – és ami az alkotmányban van: Budapest felelõsséggel tartozik. Hasonlóképpen csúsztatva idézi Orbán Viktort, aki soha nem mondta azt, hogy elfogadják azt, amit az RMDSZ – a Borbély szóhasználatával a legitim képviselet – közöl.)
Hasonló szellemben nyilatkoztak más RMDSZ vezetõk is, azt hangsúlyozva, hogy ez egy olyan téma, ami csak a hazai románokat és magyarokat érinti, ez a két közösség kell megállapodásra jusson.
Aztán miután napvilágra került a FPER-turpisság, mit hallani minden RMDSZ vezetõ szájából: ha az amerikaiak tárgyalásra hívtak, akkor nekünk kutya kötelességünk volt menni, ez a magyar érdek. Rögtön megfeledkeztek arról, hogy az asztal mellett csak a két fél kell legyen, arról nem is beszélnek, hogy román részrõl kik voltak ott, csak az amerikaiak így, s az amerikaiak úgy.
Ki érti ezt…?

Kategória: Politika, RMDSZ, Székelyföl éjjel-nappal | Hozzászólás most!

Bojkottra fel!

Közzétéve 2014. november 4. kedd | Szerző: Árus Zsolt

Tûrtem, ameddig tûrhettem, de múlt hónap elején végül csak megírtam az alábbi levelet:

Subject: nem értem
Date: Fri, 10 Oct 2014 15:49:40 +0300
From: Árus Zsolt
To: friss@lhr.ro

Tisztelt címzett!
A Friss termékcsalád bevezetése óta azon töröm a fejem, hogy miért van az, hogy egy Hargita megyei cég által gyártott és Kovászna megyei cég által fogalmazott termékcsalád esetében nincs a csomagolóanyagon egyetlen magyar szó sem. Ma, amikor egyre több nagy multinacionális cég is figyelmet fordít arra, hogy a vásárlóit anyanyelvükön szólítsa meg, felfoghatatlan, hogy önök ezt a szempontot miért hagyják figyelmen kívül, miközben vásárlóik döntõ többsége nyilvánvalóan székely ember.
Mivel nem került egyetlen épkézláb ötletem sem, ezért írok, s kérem, hogy magyarázzák ezt meg.
Vegyék ezt úgy, mint egy utolsó kísérlet, mielõtt végleg lemondok a termékeik vásárlásáról, s egyúttal másokat is erre bíztatok.
Üdvözlettel,
Árus Zsolt

Közel három hétig vártam a válaszra, de mivel az nem jött, immár a cég vezetõihez fordultam:

From: Árus Zsolt [mailto:zsolt@server.ro]
Sent: 30 October 2014 11:14
To: office@covalact.ro
Cc: razvan.macarescu@covalact-group.ro
Subject: Fwd: nem értem

Tisztelt címzett!
Húsz nappal ezelõtt az alábbi levelet küldtem el, anélkül, hogy azóta válasz érkezett volna rá.
Nem hiszem el, hogy önöknek mindegy az, hogy a termékeiket megvásárolják-e a székelyföldi emberek. Meggyõzõdésem, hogy az üzleti életben nincs mit keressen a politika, ott valóban az kell érvényesüljön, aki jobban kiszolgálja a vásárlókat. Ilyen téren pedig fontos az, hogy milyen nyelven szólnak hozzájuk. Ezt bizonyítja például az “Igen, tessék” mozgalom nagy sikere Kolozsváron, ahol pedig a vásárlók kevesebb mint 20%-a magyar. Azt kérem tehát, hogy fontolják meg az alábbi levélben leírtakat.
Üdvözlettel,
Árus Zsolt

Ezúttal csak pár nap kellett és megérkezett a válasz. De lidérces álmaimban sem számítottam ilyenre.

Jó reggelt!
Mellékelve továbbítom a választ az Ön levelére.
Üdvözlettel, Keresztes Magdolna

S a csatolt levél:

Stimate domn,
Va multumim pentru mesajul Dvs.
Am dori sa va aducem la cunostiinta faptul ca, desi sunt fabricate in judetul Harghita, produsele marca FRISS au o distributie nationala, multe dintre acestea aflandu-se pe rafturile marilor lanturi de magazine din toata tara si nu se limiteaza doar la judetul Harghita.
Prin urmare, suntem obligati prin lege ca mesajul referitor la valorile nutritionale ale produselor, termenul de valabilitate si detaliile despre producator/distribuitor sa fie scrise in limba romana, iar dimensiunea redusa a suprafetei de imprimare a ambalajului, precum si reglementarea legata de impunerea prin lege a unei dimensiuni minime a literelor textului, face imposibila adaugarea traducerii in limba maghiara pe etichete fara a prejudicia vizibilitatea textului in limba romana.
Dar, pentru ca sunt fabricate in judetul Harghita, ne-am dorit sa ne adresam cu aceste produse lactate si sa le promovam in special in randul comunitatii maghiare locale iar pentru a sustine aceasta actiune , in anul 2012, in urma cercetarilor de piata efectuate cu consumatorii din judetul Harghita, am hotarat sa relansam marca Lactate Harghita oferindu-i un nume nou cu semnificatie in limba maghiara – FRISS. In acelasi scop am modificat gama de produse si retetele acestora pentru a satisface cat mai bine gusturile consumatorilor locali si am derulat campanii publicitare radio si panotaj stradal in cele mai mari orase din judet, atat in limba maghiara cat si in limba romana.
De asemenea, va aducem la cunostiinta faptul ca , pentru a pune la dispozitia consumatorilor locali de etnie maghiara toate informatiile legate de gama de produse lactate Friss: tipuri de produse, informatii nutritionale etc, am creat n web- site special dedicat marcii FRISS, unde avem toate informatiile in limba maghiara si romana. In cazul in care doriti sa aflati mai multe detalii despre produsele Friss, cu siguranta puteti consulta site-ul nostru www.frisslactate.ro. In plus, pentru a va asigura ca suntem preocupati de sustinerea comunitatii locale, dorim sa va spunem ca am decis sa sustinem in calitate de sponsori echipa de hochei din Miercurea Ciuc. Ne vom implica si in continuare in diferite actiuni pentru a sustine comunitatea locala, asa cum am facut si pana acum, in limita posibilitatilor.
Va ramanem in continuare la dispozitie pentru orice alte informatii suplimentare.
Cu stima,
Echipa Covalact

(Románul nem tudóknak a lényeg: a termékeket román vidéken is forgalmazzák, ezért románul kötelezõ feliratozni. Felületük igen kicsi, a betûk minimális mérete is rögzítve van, ezért nem fér rájuk magyar felirat is. De piackutatást végeztek, s annak alapján adtak magyar nevet a termékcsaládnak. Ugyanakkor létrehoztak egy honlapot, ahol minden információ elérhetõ magyarul is. Utcai reklámtáblákon is hirdetik a termékeiket románul is és magyarul is. A helyi közösségeket támogatják, így szponzorizálják a csíkszeredai hokicsapatot.)
Ezzel nálam végképp betelt a pohár, ezt válaszoltam nekik:

Tisztelt asszonyom!
A válasz több mint kiábrándító.
Nem ma szálltam le a falvédõrõl, és láttam már egyet-mást a világban is meg idehaza is. Számos terméket ismerek, amelyek gyártói megtalálták a kétnyelvû feliratozás módját, tehát az csak szándék kérdése.
De milyen szándékról beszéljünk, ha még a válaszukat is román nyelven írták, holott ebben az esetben nem létezett semmiféle terjedelmi korlát vagy törvényes elõírás.
A magyarázkodások pedig szánalmasak, kár lenne ennél szót vesztegetni rájuk.
Sajnálattal veszem tudomásul a helyzetet, de kénytelen vagyok levonni a logikus következtetést.
Üdvözlettel,
Árus Zsolt

Mit lehet ehhez még hozzátenni? A gyártó Hargita, a forgalmazó Kovászna megye legnagyobb tejipari vállalkozása. Ha valaki ellátogat a honlapjukra, láthatja, hogy a vezetés gyakorlatilag román kézben van. Mint látható, sovén és korlátolt románokéban.
Egy dolog biztos: én garantáltan nem vásárolok Friss terméket, amíg ezen a soviniszta politikán nem változtatnak. S ha azt akarjuk hogy változtassanak, ahhoz az kell, hogy ehhez minél többen csatlakozzanak.

Kategória: Ez Románia, Mindennapjaink a 21. században, Székelyföl éjjel-nappal | Hozzászólás most!

A tét

Közzétéve 2014. október 29. szerda | Szerző: Árus Zsolt

Jártomban-keltemben azzal szembesülök, hogy sokan úgy gondolják (horribile dictu: van olyan magyar pártelnök is, aki ezt újra és újra elmondja), hogy magyar szempontból semmi tétje a hét végi elnökválasztásnak. Márpedig ez távolról sincs így! Hiszen ha így lenne, akkor nem lenne egyetlen magyar elnökjelölt sem. A politikusok meglehetõsen pragmatikus emberek, azzal szoktak foglalkozni aminek értelmét látják, s ez a mostani választásra is érvénye.
A különbség az eddigi elnökválasztásokhoz képest az, hogy eddig csak az RMDSZ állított jelöltet, azzal az indoklással, hogy a kampány jó alkalom, hogy elmondjuk a románoknak hogy mit is akarunk mi, de igazából azzal a céllal, hogy minél több szavazatot tudjanak megszerezni az elsõ fordulóban, majd ezekkel a tarsolyban tudjanak alkudozni a második fordulóba jutott két jelölttel. Hogy ez mennyire így van, annak alátámasztására talán elég azt elmondani, hogy a választási kampányt rendszerint a magyarok között töltötték, illetve mindenféle módszerekkel azon mesterkedtek, hogy a begyûjtsék a magyar szavazatokat.
Ehhez képest most két jelölt van, a tét pedig egészen más: az erõviszonyok felmérése. Van ugyanis egy alkalom, amikor szervezett formában elmehetnek a romániai magyarok, s úgy szavazhatnak valamelyik jelöltre, hogy nyugodtan hallgathatnak a szívükre/eszükre, mert a tét kizárólag az, hogy melyik jelölt hány szavazatot kap. Nem áll fenn annak a veszélye, hogy nem érjük el az 5%-os küszöböt, hogy nem lesz, avagy kevesebb képviselõnk lesz Brüsszelben vagy Bukarestben. Hogy még konkrétabban fogalmazzak: a magát egyedüli érdekképviseletnek nevezõ RMDSZ ezuttal nem riogathat ezekkel, meg azzal, hogy a Szilágyi Zsoltra adott szavazatok elvesznek, azok a román jelölteket erõsítik, stb, stb. A helyzet tiszta és világos: van két jelölt, két program és semmi más, ez a mi kis magyar külön-mérkõzésünk.
Egyik oldalon ott van Kelemen Hunor, az állítólag megújult RMDSZ elnöke, aki tavaly ilyenkor pártjával együtt részt vett a Székelyek Nagy Menetelésén, azt követõen azonban visszatért a régi útra, s belépett a kormányba úgy, hogy a székelyek és magyarok legfontosabb problémáiról még bár említést sem tesz a kormányprogram. S nem csak belépett, de fegyelmezetten ott is maradt, még az után is, hogy a Szociáldemokrata Párt vezetõi újra és újra beletörlik a lábukat nem csak a magyarságba, de személyesen az RMDSZ vezetõibe is. Mindez számomra felfoghatatlan, de tény, s amikor valaki azon töpreng, hogy vasárnap mihez kezdjen, annak ezt tudnia kell. Illetve tudnia kell azt is, hogy egy újabb Neptun elõkészítése zajlik, amiben az RMDSZ vezetõi ugyanazt a szerepet készülnek játszani, mint Markó Béláék 1993-ban. Az pedig teljesen mindegy, hogy az ok hozzá nem értés, nemtörõdömség vagy nemzetárulás. Ami számít, az az eredmény, márpedig ezúttal még kevesebb jóra számíthatunk, fõleg miután kiderült, hogy kik is azok, akik “közvetíteni” akarnak románok és magyarok között. Hátborzongató kilátások!
A másik oldalon ott van Szilágyi Zsolt, aki képviselõ korában egyszer már benyújtotta a parlamentbe a Székely Nemzeti Tanács autonómiastatútumát, aki ha megkésve is, de belátta, hogy az RMDSZ-t nem lehet belülrõl megváltoztatni, ezért parlamenti mandátumát feladva kilépett az RMDSZ-bõl, s aki most is vallja, hogy Székelyföld számára a megoldás az az autonómia, ami a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott és 210.000 ember szavazatával megerõsített statútumban van leírva.
Kettejük közül kell tehát választani, s ellentétben azzal, amit az elõzõ választások alkalmával mondtam (miszerint magyar ember legokosabban teszi ha otthon marad, mert ha elmegy szavazni, akkor a szavazatával az RMDSZ vezetõi a megkérdezése nélkül fognak üzletelni a második forduló elõtt, megpróbálják kicsikarni a számukra legelõnyösebb árat a magyar szavazatokért cserébe), most bíztatok mindenkit, hogy menjen el és válasszon. A tét ugyanis nem Kelemen Hunor vagy Szilágyi Zsolt személye, hanem az, hogy tegyük nyilvánvalóvá, hogy mit is akar a romániai magyarság, s azon belül a székelység. Folytatni az eddigi, balkáni politizálást, nézni azt, hogy elsorvasztják a magyar nyelvû orvosképzést és üldözik a székely jelképeket (mindezt a kormányon levõ “érdekképviselet” hallgatólagos hozzájárulásával), vagy pedig gyökeresen váltani, a demokrácia és a jogállam minden eszközét bevetve (ideértve tüntetéseket és a polgári engedetlenség különbözõ formáit) harcolni idehaza is meg nemzetközi szintéren is, hogy mihamarabb törvények szentesítsék azt a hármas szintû autonómiakoncepciót, ami egyedüli garanciája tud lenni a megmaradásunknak és gyarapodásunknak.
Ha minden erdélyi magyar Szilágyi Zsoltra szavaz, akkor sem lesz belõle államelnök. De ha elég sokan szavazunk rá, akkor az egy esély arra, hogy a sorsunk jobb irányba forduljon. Az pedig ne tévesszen meg senkit, hogy a kampányban RMDSZ-es politikusok azzal kérkednek, hogy ki mennyi “kormánypénzt hozott le” ide vagy oda. Ez szemfényvesztés, téves pálya. Egy normális demokráciában ugyanis nem kell térden állva visszakönyörögni a kormánytól a befizetett adók töredékét. Az autonómia pedig nem békesség, jólét és biztonság, (amivel az RMDSZ plakátjai próbálnak kábítani), hanem ennek a hûbéri rendszernek a felszámolása. Egy olyan társadalmi berendezkedés, ami kezünkbe adja a lehetõséget, hogy megteremtsük a békességet, jólétet és biztonságot. Mi, magunknak.
Száz szónak is egy a vége: ez a választás sorsfordító esély közösségünk számára. Aki elégedetlen az elmúlt 25 évvel, az most elmegy és Szilágyi Zsoltra szavaz, ad egy esélyt egy másfajta politizálásnak!

Kategória: Kampány-ügyek, Politika, RMDSZ, Székelyföl éjjel-nappal | Hozzászólás most!

Borboly boldog?

Közzétéve 2014. október 24. péntek | Szerző: Árus Zsolt

Valamikor a történelem elõtti idõkben a cégünk szerzõdés alapján elvégzett egy munkálatot a tölgyesi kórháznál, ami akkor az Egészségügyi Minisztérium alárendeltségében mûködött. Késõbb a kórház átkerült a megyei önkormányzat alárendeltségébe, majd az után a Feddhetetlenségi Ügynökség azt kérte a megyei önkormányzattól, hogy tájékoztassa arról, hogy van-e olyan megyei képviselõ, aki társ-tulajdonos olyan cégben, amelyik kereskedelmi kapcsolatban volt vagy van megyei alárendeltségû közintézményekkel. A megyeházán kaptak az alkalmon, s rögvest feljelentettek, mintha nem tudták volna, hogy mi is a valós helyzet.
Ennek alapján a Feddhetetlenségi ügynökség megállapította hogy törvényt sértettem, s feltette a nevemet arra a listára, amin valódi törvénysértõk hosszú sora szerepelt. Ezt nyilván nem hagyhattam annyiban, tehát bírósághoz fordultam, s kértem az engem elítélõ jelentés megsemmisítését. A számomra kedvezõ ítélet közel két éve született, de az Ügynökség ezt tavaly februárban megfellebbezte, s azóta nem kaptam hírt az ügyrõl. Most rákérdeztem a Bukaresti Táblabíróságra hogy mi a helyzet, a válaszban pedig az áll, hogy az iratcsomót még tavaly februárban továbbították a Legfelsõ Ítélõ- és Semmitõszékhez, ott érdeklõdjek. Megkerestem ennek a honlapját, s mit látok:

A magas bíróság két hónappal az iratcsomó megérkezése után egy laza mozdulattal eldöntötte, hogy az elsõ tárgyalásra másfél év múlva (2014.X.23.) már sort is kerít. Ez már önmagában is elég lenne a jóból, de a tavaly áprilisban kelt határozatban az is benne van, hogy – amint az elvárható – a tárgyalásra megidézik a feleket is. Márpedig én se az Ügynökség fellebbezését, se idézést nem kaptam meg a mai napig, miközben a tárgyalás tegnap lezajlott. Minden jel szerint az történt, hogy az ország legmagasabb igazságszolgáltató testülete megsértette a törvényt.
S ha ez nem elég, ott van betetõzésnek a tegnapi határozat: az alapfokon született ítéletet megsemmisítették, s az ügyet visszautalták újratárgyalásra. A szûkszavú határozat-kivonat ennél többet nem tartalmaz, így csak találgatni lehet, hogy mi volt ennek az oka.
Gondolom most száll el a boldogságtól Borboly Csaba, akinek a hamis vádja indította el ezt a folyamatot. Holott van egy jó magyar közmondás: Jön még kutyára dér!

Kategória: Ez Románia, Megyei ügyek, Politika, RMDSZ | Hozzászólás most!

A Túlterheltek Tanácsa

Közzétéve 2014. október 21. kedd | Szerző: Árus Zsolt

Minekutána bíróságon támadtam meg a Diszkriminációellenes Országos Tanács azon határozatát, amiben azt állapították meg, hogy nem diszkrimináció az, hogy a magyar végzõsök számára az érettségi két plusz vizsgát is tartalmaz, idén április közepén a postás kézbesítette Asztalos Csaba bukaresti hivatalába a keresetet, illetve a bíróság azon felszólítását, hogy húsz napon belül nyújtsanak be erre válasziratot. Eltelt húsz nap, majd még egy és még egy, és így tovább, de a válaszirat nem született meg. Így jött el szeptember 22, az elsõ tárgyalás napja. Én becsülettel vonatra ültem és sok órányi zötykölõdés után ott voltam a tárgyalóteremben, ellentétben a Tanács jogi képviselõjével, aki – nevezhetjük ezt akár következetességnek is – nem tette tiszteletét.
Aztán mikor már a tizedik húsz napot tapostuk, elérkezett a második tárgyalás napja is és láss csodát: ezen megjelent a Tanács jogásza, fennen lobogtatva a válasziratot. A bíró a jelek szerint igen nyugodt természet, mert kis rosszallással ugyan, de udvariasan megkérdezte, hogy mondja már, ezt hogy képzeli? A válasz pedig az volt, hogy olyan nagyon elfoglaltak, hogy eddig nem volt idejük foglalkozni ezzel az üggyel.
No már most: ez akár igaz is lehet, megtörténhet, hogy a Tanácsnak kevés a jogásza, miközben rengeteg perük van folyamatban, és nem bírják. Ebben az esetben egyrészt forduljanak a parlamenthez s kérjenek erõsítést, másrészt üljenek le az asztalukhoz és dolgozzanak, ne sétálgassanak a bíróságra, hisz a dolog úgy is mûködik, hogy a megírt válasziratokat a titkárnõ beviszi a bíróság iktatójába. Egyszerre akárhányat. Az ellenben semmiképp nem megoldás, hogy fittyet hányva az érvényes törvényekre, 20 nap helyett 200 nap múlva jelennek meg a bíróságon, s elvárják, hogy a kedvükért a bíró is törvényt sértsen (ugyanis a 20 nap egy jogvesztõ határidõ, utána vihetik akárhova a válasziratukat, azt senki nem köteles figyelembe venni).
A másik tanácsom az lenne, hogy gyõzzék meg a fõnökeiket, hogy végezzenek rendesebb munkát, mert akkor nem lenne annyi perük. Jómagam eddig háromszor fordultam hozzájuk, abból két eset már a bíróságon van, s jó eséllyel a harmadik is oda fog kerülni. Ebben a konkrét esetben annyit kellett volna tegyenek, hogy megkérdeznek egy iskolaigazgatót, hogy igaz-e a minisztérium azon állítása, hogy a magyarul érettségizõ végzõsök kapnak egy plusz diplomát, ami nélkülözhetetlen akkor, ha magyarul akarnak továbbtanulni. Az igazgató bizonyára készséggel elmondta volna nekik, hogy ez szemenszedett hazugság, s így elkerülhették volna azt a helyzetet, hogy elhiszik ezt, s erre való hivatkozással elutasítják a panaszomat. Ha a tavasszal meghozott határozatukban megállapítják, hogy a rendszer valóban diszkriminatív, s utasítják a minisztériumot, hogy változtassa meg, akkor máris egyel kevesebb perük lenne.
Harmadsorban azt tudnám tanácsolni nekik, hogy foglalkozzanak a lényeggel. A válasziratuk ugyanis közel 12 oldal, de köszönhetõ ez például annak, hogy több mint 4 oldalon keresztül azt fejtegetik benne, hogy a bíróság el kell utasítsa a keresetet, mert nem fizettem meg a törvényes bélyegilletéket. Ezt leírhatták volna egy bõvített mondatban, kétségtelenül sokkal kevesebb idõ alatt. Ezzel szemben – mondhatni perverz módon – amennyire felületes volt a Tanács a határozat meghozatalában, pont annyira alapos munkát végeztek a jogászaik, amikor arról próbálják meggyõzni a bírót, hogy ne is tárgyalja az ügyet. (Zárójelben jegyzem meg, hogy ezzel csak azt árulják el, hogy érzik, hogy a megtámadott határozat nem fogja kiállni a törvényesség próbáját.) Idézik törvénycikkelyek garmadáját, felhoznak számos hasonló esetet, amikor a bíróság elõírta bélyegilleték kifizetését, megtesznek mindent azért, hogy érdemi tárgyalásra ne is kerüljön sor. (Emlékeztetõképpen: mindezt egy olyan dokumentumban, amit a bíró egyenesen a papírkosárba kellett volna dobjon.)
A történet csattanója pedig az, hogy a válasziratból az is egyértelmûen kiderül, hogy a keresetet el sem olvasták! Elvégre annyira elfoglaltak, meg kell érteni. Ha ugyanis elolvasták volna, akkor védekezésképpen nem csak azt hozzák fel ismét, hogy a magyarul érettségizõk kapnak egy plusz diplomát, ami nélkülözhetetlen, ha tovább akarnak tanulni.
Ennél már csak az felháborítóbb, amit szintén megismételnek a válasziratban: nyilvánvaló, hogy ha valaki azt választja, hogy anyanyelvén végzi az iskolát, akkor az plusz erõfeszítést feltételez részérõl. Az a lehetõség, hogy anyanyelven is lehet tanulni egyértelmûen az esélyegyenlõséget, az egyenjogúságot célozza, s ennek csak akkor van értelme, ha azt eredményezi, hogy minden gyermek ugyanakkora erõfeszítés árán tudja elsajátítani a tananyagot és letenni az érettségi vizsgát. Nagyon nagy baj van egy országban, ha a Diszkriminációellenes Tanács elnöke természetesnek tekinti azt, hogy tanulók egy kategóriáját az oktatási rendszer diszkriminálja (az õ kifejezésével: plusz erõfeszítést jelent számukra). Erre mondják azt, hogy farkasra bízták a bárányokat.
valaszirat-diszkriminacioellenes

Kategória: Ez Románia, Mindennapjaink a 21. században, RMDSZ | Hozzászólás most!

Kultúra és civilizáció

Közzétéve 2014. október 20. hétfő | Szerző: Árus Zsolt

Ma ismét Bukarestben voltam, tárgyaláson (érettségi ügy) a táblabíróságon. A témáról majd odébb, most röviden magáról az intézményrõl, annak épületérõl.
Impozáns palota, nemrég újíthatták fel, csupa tekintélyt parancsoló szürke márvány a hatalmas elõcsarnok:

Illetve – amint a képen is látszik – meredek lépcsõ. Aki nincs jó erõben, az jó ha idõben érkezik oda, mert van mit mászni, ha netán az emeleten lenne tárgyalása. Ha pedig valaki pechjére mozgássérült, hát az magára vessen. Ha nem tud felmenni a lépcsõn, akkor fogadjon ügyvédet!
Hogy mi a megoldás akkor, ha netán vécére kell mennie, azt már én sem tudom. Tény ugyanis, hogy a mosdó az alagsorban van, egy szûk és szintén meredek lépcsõn lehet csak oda lejutni:

(A fénykép minõségéért elnézést kérek, de a telefonom kamerája elég gyenge, ráadásul a fényviszonyok is igen gyatrák ott.)
Valakik arról is tettek, hogy a jó lábakkal bíró ügyfelek se érezzék jól magukat. A lépcsõn lemenve ugyanis az összes fülkében ez a kép fogad:

S hogy bár vécépapír van-e? Tessék nézni:

Ha valaki nem jött rá, elárulom, mit lehet látni ezen a képen: két lyuk a fülke falában. Ott volt, vagy oda szándékozták felszerelni a papír-tartót. Tehát: se tartó, de papír.
Történik mindez 2014-ben, egy EU tagország fõvárosában, egy nagy tiszteletet parancsoló, fontos intézményben.
Hát csoda, hogy egyáltalán nem kívánkozom vissza?

Kategória: Ez Románia, Mindennapjaink a 21. században | Hozzászólás most!

Jogállam?

Közzétéve 2014. október 18. szombat | Szerző: Árus Zsolt

Definíció szerint egy jogállamban a törvényeket demokratikus módon hozzák, nem változtatják egyesek vagy mások érdekei szerint évente sokszor, az állampolgárok és a különféle intézmények pedig ezeket a törvényeket szigorúan betartják.
S akkor nézzük ezt a képet, amit nemrég készítettem Gyergyószentmiklóson, a Kossuth utcában:

A választási törvény értelmében minden választási hirdetõtáblára minden jelölt egyetlen plakátot ragaszthat fel, s azt úgy, hogy ne zavarja a többi jelöltet abban, hogy õk is felragaszthassák a sajátjukat. Hány Ponta plakátot lehet látni ezen a fényképen? Pontosan 11-et.
S ha valaki azt gondolja, hogy ez csak egyedi eset, valamiféle tévedés, az nézze meg ezt is:

Ez a hirdetõtábla két lényeges dologban különbözik az elõbbitõl:
– pár száz méterre van tõle;
– ezen már 18 Ponta plakát van.
Az illetõ politikus. Sõt, pártelnök. Ráadásul parlamenti képviselõ is. Végül az ország miniszterelnöke. Ha egy ilyen ember így tartja be az állam törvényeit, akkor vajon mi a válasz a címben feltett kérdésre?

Kategória: Ez Románia, Kampány-ügyek, Mindennapjaink a 21. században, Politika | Hozzászólás most!

Még szerencse!

Közzétéve 2014. október 15. szerda | Szerző: Árus Zsolt

Mint köztudott, a megye prefektusa bíróságon támadta meg az önkormányzatok azon határozatait, amelyekkel ezek a kormányhoz és a parlamenthez fordultak, kérve azt, hogy az ország közigazgatási átszervezése során hozzák létre Székelyföld régiót is. A megyei törvényszék már ítéletet is hirdetett az elsõ fecske Gyergyószentmiklós ügyében (nem fogják elhinni: a prefektusnak adott igazat!), s hosszas mérlegelés után az ítélet indoklását is elkészítette.
Ez egy igen hosszú dokumentum, hadd lássa a világ, hogy jól meghányták-vetették, nem csak úgy, zsigerbõl döntöttek. A hosszúság annak is köszönhetõ, hogy a felperes szintén terjedelmes episztolában kérte a határozat érvénytelenítését, azt pedig az ítélet részletesen idézi. Ennek hála azt is megtudhatja az, aki az ítéletet olvassa, hogy az eredeti keresethez a prefektus augusztus 12-én kiegészítést csatolt, amiben – minõ alaposság és tájékozottság! – kifejti, hogy a memorandumban a képviselõtestület azt kéri, hogy a kormány és a parlament tartsa be az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlésének 1201 (1993) és 1334 (2003) számú ajánlásait, de a bíróság ne hagyja magát átverni, hisz a prefektura szemfüles jogászai kiderítették, hogy az ajánlások betartása nem kötelezõ.
Ja, hogy ez a bíróság félrevezetésére tett kísérlet? Ugyan kérem! Azt mégsem tudhatja mindenki (habár a Székely Nemzeti Tanács képviselõi újra és újra elmondják), hogy amikor Romániát felvették az Európa Tanácsba, akkor a kormány maga vállalta, önként és dalolva, hogy kisebbségvédelmi téren be fogja tartani az ETPK ajánlásait. A prefektura nagyszerû, lelkes jogászai csak vették az értelmezõ szótárt, fellapozták az “ajánlás”-nál, s elolvasták, hogy az egy olyan izé, amit az ember vagy betart, vagy nem. Az pedig egyáltalán nem a bíró elfogultságát, sovinizmusát bizonyítja, hogy az ítélet meghozatalakor ezt a tájékoztatást is figyelembe vette! Nem, dehogy! Hogy is kételkedett volna olyan komoly és felkészült ember szavában, mint a prefektus? Amúgy is túlterhelt, nincs neki ideje minden apróságnak utánajárni, ellenõrizni. Elhitte, s kész!
No de miért kötekedek én itt ezzel a dologgal? Tudnivaló volt hogy mi fog történni, senkit sem lepett meg. Hát elárulom! Mint fennebb jeleztem, a szóban forgó pontosítás a prefekturáról augusztus 12-én érkezett. Tegyük e mellé azt a hírt, ami augusztus 7-én jelent meg a sajtóban: ” Letette a hivatali esküt csütörtökön Petres Sándor, Hargita megye nemrég kinevezett prefektusa.” Újabb ékes bizonyítéka ez annak, hogy mennyire fontos az, ha “a mieink ott vannak”. A nyájas olvasó bizonyára egyetért velem, hogy egészen más érzés az, ha azt a hivatalt, ami a mi pénzünkön az érdekeink ellen ténykedik, egy jó magyar ember vezeti. A költõ után szabadon: ha nemzetáruló is, de magyar!