Székely Figyelõ

Októberben egy petíciót intéztünk Iohannis elnökhöz, amiben azt kértük, hogy élve alkotmányos jogaival (miszerint õrködik az alkotmány és a törvények betartása felett, illetve szükség esetén közvetít az intézmények és az állampolgárok között), tegyen lépéseket azért, hogy az országban tartsák be a kisebbségek nyelvhasználatára vonatkozó törvényes elõírásokat. Jeleztük neki azt is, hogy probléma rengeteg van, s ha a válasza pozitív lesz, akkor majd mondjuk azokat konkrétan is.

A petíciónkra érkezett válaszban (sajnos a mérete miatt nem tudjuk itt közzétenni) biztosítanak arról, hogy az elnök szívén viseli a kisebbségek problémáit, hisz maga is kisebbségi, s ezért folyton azon van, hogy azok jól érezzék magukat Romániában. Példaképpen fel is sorolták néhány nyilatkozatát.

Ezen felbuzdulva ma elküldtük neki az elsõ petíciónkat amiben konkrét kéréseket is megfogalmaztunk, nevezetesen:

• Kértük, hogy írjon levelet minden olyan önkormányzat polgármesterének, ahol 2001-ben a magyarság részaránya meghaladta a 20%-ot, s szólítsa fel õket, hogy a helyi közintézményekben tartsák tiszteletben a nyelvhasználatra vonatkozó törvényes elõírásokat.
• Kértük, hogy írásban szólítsa fel az összes olyan megye prefektusát, ahol vannak ilyen települések, hogy rendszeresen ellenõrizzék az összes közintézményben ama törvényes elõírások betartását, illetve hogy kérje tõlük azt, hogy azok be nem tartása esetén büntessenek.
• Kértük, hogy tájékoztatásképp küldjék meg nekünk is azt a két levelet, illetve azon települések és megyék listáját, ahova elküldték azokat.
• Végül kértük, hogy intézkedjen, hogy rezonábilis határidõn belül készüljön el az államelnöki hivatal honlapjának magyar nyelvû változata is. Ennek kapcsán hivatkoztunk a finn elnök honlapjára, amelyik – mint látható – a finn és angol mellett svéd nyelven is elérhetõ.

Egy hét múlva lesz a kisebbségek napja, már csak ezért is aktuális volt ezt a petíciót elküldeni, hadd lássuk a gyakorlatban miképpen nyilvánul meg az az odafigyelés, amirõl az elnöki hivatal válaszlevele szól.

Ez a hét is váratlanul jól kezdõdött.
Ugyanis még 2018 decemberében (is) panaszt tettünk az ügyészségen Dan Tanasã és társai ellen magyarellenes uszítás miatt, s a sepsiszentgyörgyi ügyészség hosszas vizsgálódás után ejtette a panaszunkat. Ez ellen az ügyészség fõügyészéhez fordultunk, aki – szintén szokás szerint – a beosztottjának adott igazat. Maradt tehát az utolsó lehetõség, panaszt tenni a bíróságon, és mint minden hasonló esetben, ezt tettük most is. S tizenhárom hasonló esetben történt elutasítás után ezúttal egy kisebbfajta csodának lehettünk tanúi.
A bíró megalapozottnak találta a panaszunkat, s visszaküldte az iratcsomót az ügyészségre, azzal az utasítással, hogy folytassák a nyomozást.
Ebbõl persze még bármi lehet, de az már némi haladás, hogy a bíró egyetértett velünk abban, hogy az ügyészség nem végezte jól eddig a dolgát.
S van még egy pozitívum ebben az esetben. Ugyanis Tanasã-nak az a szokása, hogy falból ügyvédet fogad (azért merjük ezt mondani, mert az ügyvédei által letett iratokról messzirõl látszik, hogy azokat õ maga szerkeszti, felismerhetõ a stílusa, az érvelése), azért, hogy jó nagy perköltséget tudjon igényelni. Most azonban hiába számított a 2000 lejre (ami egy ilyen ügyben igen tekintélyes összeg), azt bukta, miközben az ügyvédnek bár ezen összeg adóját ki kell fizesse.
Végezetül egy kérdés, amit az idõ fog eldönteni: Ez most egy kivétel, vagy csak egy olyan eset, ami azt a szabályt példázza, hogy a türelem rózsát terem?

Valószínûleg mindenki ismeri a közmondást, miszerint kétszer ad aki gyorsan ad. Úgy néz ki azonban, hogy ennek a fordítottja is igaz, javasoljuk tehát felvenni az újkori közmondások tárába azt, hogy “Aki kétszer ad, az lassan ad.”
Történt ugyanis, hogy még januárban panaszt tettünk a Diszkriminációellenes Tanácsnál egy olyan politikus ellen, akit a közélet iránt kicsit is érdeklõdõk úgy ismernek, hogy az a fajta, aki szerint az a jó román, aki nem csak gyûlöli a magyarokat, de minden lehetséges alkalommal azt ki is mutatja, s változatos módszerekkel arra ösztökél másokat is. A neve pedig Marius Pascan. Miután kikérte a bepanaszolt álláspontját és számunkra is lehetõséget adott hogy arra reagáljunk, a Tanács a panaszt május végén megtárgyalta, és meghozta a 451/2020-as számú határozatot. Ez – tekintve azt, hogy mennyire szokták betartani a törvényes 3 hónapos határidõt – még egy elfogadható, mindössze egy hónapos késés volt.
Igen ám, de a határozatot meg kell szövegezni és kiküldeni a feleknek. Erre a törvény további egy hónapot biztosít, de téved aki azt gondolná, hogy ebben az esetben a dolgok a határozat meghozatala után is viszonylag operatívan mentek. Ezzel szemben annak van igaza aki úgy gondolja, hogy az egy hónapból hónapok lettek. Nem is kevés, öt.
Aztán ma levelet hozott a postás a Diszkriminációellenes Tanácstól. Nem is egyet, hanem kettõt. Ezeket:

level-1.pdf
level-2.pdf

A figyelmes olvasónak gondoljuk rögtön feltûnik, hogy ugyanazt a levelet iktatták egyszer szeptember 30-án, aztán meg október 14-én, végül mind a kettõt október 23-án tették postára. Most tekintsünk el attól, hogy szokványosnak nem nevezhetõ az, hogy egy iratot az iktatás után 23 nappal tegyenek postára, de tegyük fel a kérdést, hogy vajon ha csak egyszer készítik el és postázzák nekünk a határozatot, akkor hamarabb kézhez kaptuk volna? Nem teljesen kizárt.

No de ez nevezhetõ részletkérdésnek is, a lényeg ugyanis az, hogy mi van ebben a határozatban. S mivel nem kizárt, hogy ez többeket érdekel, álljon itt a teljes határozat:

Hot-451-2020.pdf

Formai szempontból gondot jelent az, hogy immár harmadszor történik meg, hogy anélkül hogy a kivizsgálás során ezt felvetnék és lehetõvé tennék hogy kifejtsük róla az álláspontunkat, a határozatban megállapítják, hogy az alapítványunk nem jogvédõ szervezet, ezért nem volt illetékes panaszt tenni. Igaz ugyan, hogy ebben látszólag maguk sem biztosak, legalábbis ez derül ki, ha összevetjük a határozat 12, és 15. pontjait, mert az elsõben az áll, hogy a Tanács megállapítja, hogy nem vagyunk illetékesek, a másodikban meg az, hogy ezt a kérdést a bepanaszolt is felvetette, de a Tanács úgy döntött, hogy nincs igaza.
Ami ellenben változás az elõzõ két esethez képest az az, hogy most nem tekintették lezártnak ezzel az ügyet, hanem ha már tudomásukra hoztuk a bepanaszolt néhány konkrét ténykedését, úgy döntöttek, hogy a Tanács hivatalból indít eljárást ellene. Így érdemben is megvizsgálták a panaszunkat, s mondhatni meglepõ határozatot hoztak. Meglepõ két szempontból is: Egyrészt amint a sajtóban is megjelent, nemrég megbüntették a belügyminisztert azért, mert Húsvétkor kivételezett az ortodox egyházzal. Ott az által állampolgárok millió (a többi felekezethez tartozók) szenvedtek hátrányos megkülönböztetést, a büntetés pedig egy egyszerû megrovás volt. Másrészt nem sokkal utána Iohannis elnök vádolta meg minden alap nélkül és nagyon súlyos dolgokkal az egész romániai magyar közösséget, de megúszta egy 2000 lejes büntetéssel. Na ezekhez képest Pascan-t nagyon szigorúan büntették, konkrétan 5000 lejre. Nem mintha az túl nagy összeg lenne egy képviselõnek, de mégis jobban hangzik és komolyabb figyelmeztetéskén értékelheti mindenki, mint a másik két esetet.
A határozatot megtámadhatnánk bíróságon, elvégre az a része nyilvánvalóan nem igaz, hogy az alapítványunk nem a jogvédelem területén tevékenykedik, de véleményünk szerint a lényeg a döntés maga, illetve úgy gondoljuk, hogy kicsinyesség lenne részünkrõl felróni a Tanácsnak azt a kicsinyességet, hogy elvitatták tõlünk a maguk számára a kezdeményezõ szerepét ebben az ügyben. Végsõ soron attól függetlenül hogy a határozatban az áll, hogy a Tanács hivatalból eljárást indított és büntetést rótt ki, a helyzet lényege az, hogy panaszt tettünk egy sovén román politikus ellen, s a Diszkriminációellenes Tanács megbüntette az illetõt.

Tavaly decemberben nyílt levél formájában egy petíciót intéztünk az állam elnökéhez, amiben azt kértük, hogy élve a hivatali hatásköreivel, eleget téve hivatali kötelességeinek, vállaljon aktív szerepet a magyar közösség problémáinak a megoldásában. A petíciónkra végül több unszolás után egy ritka impertinens válasz érkezett. A történet ezen részérõl bõvebben beszámoltunk itt.
A válasz nyilván nem elégített ki, ezért bírósághoz fordultunk, s azt kértük, hogy az kötelezze az elnököt a petíció érdemi megoldására. Az eljárás elsõ fokon már véget is ért, itt van a Marosvásárhelyi Táblabíróság ítélete:

itelet-alapfokon.pdf

Ebben az áll, hogy mivel nem petíciót, hanem nyílt levelet intéztünk az elnökhöz, ezért annak nem volt és nincs azzal kapcsolatban semmiféle kötelessége. A nyílt levél ugyanis valamiféle irodalmi mûfaj, amiben valaki összehord holmi általánosságokat, azt közzéteszi és azzal annyi.
Ahhoz, hogy a bíróság erre az eredményre jusson két dologra volt szükség:

1. Hogy legyen valaki az államelnöki hivatalban, aki ezt a kifogást kitalálta és írásban elõadta a bíróságnak, válasziratként.
2. Arra, hogy a bíróság teljes mértékben figyelmen kívül hagyja az arra adott válaszunkat, amiben módszeresen kimutattuk, hogy ez távolról sem igaz, a petíciónk valódi petíció, tartalmaz minden olyan elemet amit a petíciókra vonatkozó jogszabály elõír, tehát az elnöknek kötelessége az abban leírtakat elemezni, meghozni azokat az intézkedéseket amelyek az elemzésbõl következnek, majd választ írni nekünk, amiben tájékoztat arról, hogy mit tapasztalt és annak nyomán mit tett.

Az ilyen tevékenységet nevezi a magyar ember szerecsenmosdatásnak.
Persze téved az, aki úgy gondolja, hogy a bíróság ezzel jól kihúzta a csávából az elnököt, ugyanis ezzel az ítélettel két dolgot ért el:

1. Még ma elmegy az elnöknek újra a petíció, immár petíció címmel és kicsit átfogalmazva, hogy ezek a kifogások még egyszer ne legyenek felhozhatóak.

2. Az ítéletet is megfellebbezzük, hadd lássuk a Legfelsõ Bíróság is felvállalja-e ezt az abszurd, szégyenletes félremagyarázást.

A fejleményekrõl pedig be fogunk majd itt számolni.

Mindenekelõtt hadd nyugtassuk meg az olvasót, hogy a cím nem elírás, hanem utalás arra a módra, ahogyan a hazai bíróságok ítélkeznek, persze bizonyos esetekben. Mely eseteknek természetesen etnikai vonatkozásuk van.
S akkor nézzük konkrétan:
A Dan Tanasã féle ADEC hosszú évek óta zaklatja és cipeli bíróság elé a székelyföldi polgármestereket, azért, mert azok ki mernek tenni a hivatalukra egy magyar feliratot vagy pedig egy zászlót (legyen az Székelyföld vagy a település zászlaja). Ezekben a perekben a polgármesterek igen gyakran (de akár azt is mondhatjuk, hogy rendszeresen) felvetik azt, hogy jogi személyisége a településnek van csak, nekik nincs, így ellenük pert sem lehet indítani ilyen ügyekben (nem perképesek, románul: nu au calitate procesualã pasivã). A bíróságok pedig ezt a felvetés minden esetben elutasították, legtöbbször azzal, hogy a polgármester felelõs a törvények betartásáért, tehát igenis õ vonható felelõsségre az adott ügyben.
Lássunk erre néhány példát is.
A megtámadott Maksa polgármestere:
http://portal.just.ro/119/SitePages/Dosar.aspx?id_dosar=11900000000032064&id_inst=119
A 2018 április 12-i döntést kell nézni (Respinge exceptia lipsei calitatii procesuale pasive a pârâtei).
Csomafalva polgármestere:
http://portal.just.ro/96/SitePages/Dosar.aspx?id_dosar=9600000000042624&id_inst=96
Gyergyószentmiklós polgármestere:
http://portal.just.ro/96/SitePages/Dosar.aspx?id_dosar=9600000000042910&id_inst=96
És még egyszer Gyergyószentmiklós polgármestere, ezúttal Bukarestben:
http://portal.just.ro/3/SitePages/Dosar.aspx?id_dosar=300000000896052&id_inst=3
Csíkszereda polgármestere:
http://portal.just.ro/96/SitePages/Dosar.aspx?id_dosar=9600000000043021&id_inst=96
Stb, stb, a sort hosszan folytathatnánk, mert egészen a mai napig egyetlen esetben sem adott helyt egyetlen bíróság sem ennek a felvetésnek.
És akkor ma csoda történt, nézzék ezt:
http://portal.just.ro/96/SitePages/Dosar.aspx?id_dosar=9600000000046389&id_inst=96
Ebben az esetben a törvényszék elfogadta Neamt megye elnökének a felvetését és megállapította, hogy Neamt Megye Önkormányzatának nincs jogi személyisége, ezért nem perelhetõ, így a keresetet érdemi vizsgálat nélkül, ezen formai ok miatt elutasította.
Az gondoljuk mindenkinek egybõl feltûnt, hogy ebben az esetben az alperes Neamt megye önkormányzata, s így már nem olyan meglepõ a döntés, ami azzal jár, hogy a bíró meg sem kellett vizsgálja, hogy amúgy a felperesnek (a Székely Figyelõ alapítványnak) igaza van-e, jogos-e a kérése. A teljes képhez azonban még hozzátartozik egy fontos részlet, nevezetesen az, hogy eddig az összes olyan perben aminek a tárgya a székely zászlónak közterületrõl való eltávolítása volt a bírók egybehangzóan úgy döntöttek, hogy azt el kell távolítani, mert közterületen csak az ország és az EU zászlaját szabad kitûzni, illetve bizonyos esetekben más országok zászlaját. Ha tehát létezne a román igazságszolgáltatásban következetesség, akkor jóvá kellett volna hagyják a kérésünket ami ennek az ügynek a tárgya, nevezetesen Moldva zászlajának az eltávolítását Neamt váráról. No de el tudja valaki képzelni, hogy román bíróság ilyen döntést hozzon? Benne volt tehát a bíró a 22-es csapdájában, elõvette hát a kettõs mércét és jól kivágta magát. A moldvai zászló így egyelõre marad a vár fokán, de mi is gazdagabbak lettünk egy konkrét bizonyítékkal arra nézve, hogy a bíróságok etnikai alapon diszkriminálnak, kettõs mércét alkalmaznak. S ezt persze használni is fogjuk.

Az ítélet teljes szövege itt.

Újabb állomásához érkezett az a harc, ami 2013-ban indult, azzal a céllal, hogy szûnjön meg az a diszkrimináció, aminek a gyermekeink vannak kitéve az érettségi alkalmával. S ugyan ezúttal a döntés Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bíróságán született, de még mindig nem kedvezõ, ugyanis a hét bíróból álló bírói tanács arra a következtetésre jutott, hogy nem diszkriminatív a most is érvényben levõ rendszer, amiben a magyar érettségizõk két plusz vizsgát kell letegyenek.
Az ítélettel szemben számos kifogás megfogalmazható, kezdve azzal, hogy a román kormány által szolgáltatott statisztikai adatokat figyelmetlenül olvasták (mert azokból egyértelmûen kiderül, hogy a magyar iskolában végzõk esetében kisebb a sikeresen vizsgázók aránya, illetve hogy ennek az oka a román vizsga, s ennek ellenére az ítélet 105. bekezdésében az áll, hogy az átmenési arány 2013 és 2018 között a román és magyar iskolákban egyforma volt), de a sarkalatos gond vele az, hogy a bírók lényegében elfogadva a román kormány álláspontját abból indultak ki, hogy nem ugyanabban a helyzetben vannak azok akik román illetve magyar iskola elvégzése után állnak érettségi vizsgára, ezért elfogadható, hogy más-más legyen számukra a vizsga rendszere. Ez álláspontunk szerint alapvetõen téves, ugyanis függetlenül az oktatás nyelvétõl az érettségi egységes kell legyen, már csak azért is, mert az egyben az egyetemi bejutás feltétele is, márpedig Románia a Kisebbségi Keretegyezmény ratifikálásával azt vállalta, hogy egyenlõ feltételeket biztosít a továbbtanuláshoz minden állampolgár számára (szó szerint: “The Parties undertake to promote equal opportunities for access to education at all levels for persons belonging to national minorities.”). Következésképpen az egyetemre jutás esetén nem szabhat más-más feltételeket annak függvényében, hogy ki milyen nyelven végezte a középiskolát.
Az külön pikantériája az esetnek, hogy a hét bíróból kettõ nem értett egyet ezzel a döntéssel, mondhatni a két érintett, a román és a magyar. Sajnálatos ugyanakkor, hogy egyikük sem fejtette ki részletesen az álláspontját, mindössze azt jelezte, hogy nem ért egyet a többség döntésével, ami egyenértékû azzal, hogy szerintük diszkriminatív ez a rendszer.
Pontosítunk ugyanakkor, hogy az Adevãrul újságírója figyelmetlenül olvasta az ítéletet és félretájékoztat, ugyanis az általa idézettek három másik bíró különvéleményébõl valók, akik álláspontja az volt, hogy formai okból nem kellett volna a panaszokat befogadni. Ez még ez elsõ lépés volt, amiben a másik négy bíró álláspontja gyõzött, azt követte a panaszok érdemi vizsgálata és a határozat, amit 5-2 arányban hoztak meg, s a két ellenszavazat a román és a magyar bírótól származik.
A lényeg ellenben az, hogy ezt az ítéletet nem tudjuk és nem fogjuk elfogadni, hanem a Nagykamarához fogunk fordulni és kérjük ennek a döntésnek a felülvizsgálatát.

A teljes ítélet itt olvasható.

Lezajlott tegnap Bukarestben a tárgyalás (amit itt harangoztunk be), s ugyan a Legfelsõ Bíróságon a szervezettség nem haladja meg a hazai átlagot (az idézés egy földszinti tárgyalóterembe szólt, a tárgyalást azonban egy emeleti teremben tartották, még szerencse, hogy némi várakozás után gyanakodni kezdtünk és utánajártunk annak, hogy miért üres a terem) végül sikerült azon személyesen is részt venni.
Az államelnök nyilván nem volt jelen, de még bár egy képviselõt se küldött maga helyett, nehogy valaki azt gondolja, hogy komolyan veszi az egész ügyet, netán megfordul a fejében az, hogy kárára dönthet a bíróság.
Az ügyészség képviselõje azt a nem túl eredeti gondolatot erõsítette továbbra is, hogy egyáltalán a bíróságoz fordulni sem volt joga az alapítványunknak, mert semmiféle személyes érdekeltségünk nincs ebben az ügyben. Teszik ezt olyan körülmények között, hogy az elnök a romániai magyar közösséget sértegette, mi pedig egy magyar jogvédõ alapítvány vagyunk. Ezen túlmenõen érdemben semmi mondanivalójuk nem volt, meg se próbálták megmagyarázni, hogy miért nem bûncselekmény az, amit az elnök elkövetett.
Mi elõadnunk az érveiket és írott konklúzióinkat is letettük. Ezekben röviden a következõket vázoltuk:

1. Ahhoz kétség nem fér, hogy az elnök törvényt sértett, ezt még az ügyészség is elismerte, a kérdés csak az, hogy melyik törvényt és milyen mértékben.
2. Az ügyészség az joggyakorlat hiányára hivatkozott, ezzel szemben véleményünk szerint a joggyakorlat milyensége az igazi gond, az, hogy az uszítási ügyeket hogyan kezelik, még bár bíróság elé sem kerülnek az elkövetõk.
3. Az ügynek nemzetközi vonatkozása is van, ugyanis a külföldi sajtóban egyértelmûen elítélték az elnök tettét, lényegében kimondták, hogy Klaus Iohannis ezen tette xenofób volt. Ha azonban ezért nem ítélik el, az egyenértékû azzal, hogy Románia mint ország xenofób, hisz a bíróság szerint ez a tett nem büntetendõ.
   Ítélethirdetés csak két hét múlva lesz, az eredmény megtalálható lesz majd itt:
   2034/1/2020.