Kolozsváros milyen város?

Közzétéve 2022-02-02 | Szerző: Árus Zsolt

Annak idején nagy port vert fel az a per, aminek nyomán kénytelen-kelletlen kitették Kolozsvár bejárataihoz a kétnyelvû település-táblákat. Számunkra azóta is nagy kérdés, hogy ennek nyomán, ismerve a bíróság indoklását, miért nem tették meg a felperesek a következõ – szerintünk ésszerû – lépést, nevezetesen miért nem szólították fel a város vezetõit arra, hogy lássanak hozzá és ültessék gyakorlatba a közigazgatási törvénynek a magyar nyelv használatára vonatkozó többi elõírását is. Ennek magyarázata nem lényegtelen, de annál fontosabb véleményünk szerint az, hogy a kolozsvári magyarok élhessenek nyelvi jogaikkal, ezért – amint arról itt beszámoltunk – jó két hónappal ezelõtt ilyen irányú petíciót intéztünk a polgármesterhez és a helyi képviselõtestülethez.

Némileg meglepõ módon pár nap múlva a város alpolgármesterétõl kaptunk egy levelet, ami látható módon reakció volt a petíciónkra, ellenben válasznak semmiképp nem volt tekinthetõ, mert tartalmának szinte semmi köze nem volt a petícióhoz.

Ezzel szemben a címzettek egyáltalán nem válaszoltak a törvényes 30 napon belül, így decemberben kénytelenek voltunk emlékeztetni õket a válaszadás törvényes kötelességére, s egyúttal felhívni a figyelmüket arra, hogy ha azt elmulasztják, akkor bírósághoz fogunk fordulni. Ennek nyomán érkezett nemsokára ez a válasz. Maga a hozzáállás különösen nem lepett meg, nagyjából ilyesmire számítottunk, az ellenben az egyenesen kínosnak nevezhetõ, hogy már a tábla-perben is arra hivatkoztak, hogy Kolozsváron a 215/2001-es törvény életbe lépésekor sem volt meg a szükséges 20% magyar, mely állítást a bíróság a hivatalos népszámlálási adatok idézésével hárított el, s most mégis képesek voltak ezt újból leírni.

Lényeg a lényeg: amint azt már indulásból sejteni lehetett, ez az ügy nem tud békésen megoldódni, Alkotmány ide, ratifikált nemzetközi egyezmények és érvényes törvények oda, a nagyon nyitott és meggyõzõdéses demokrata Emil Boc városában meg kell küzdeni a nyelvi jogok gyakorlatba ültetéséért, s jogerõs bírósági ítélet nélkül az nem fog menni. Megtettük tehát a következõ lépést és benyújtottuk Hargita megye törvényszékére azt a keresetet, amiben azt kérjük, hogy kötelezzék Kolozsvár polgármesterét és a helyi képviselõtestületét arra, hogy oldják meg a petíciónkat, vagyis – tekintettel arra, hogy abban azt kértük, hogy tartsanak tiszteletben törvényes elõírásokat – hogy kötelezzék õket arra, hogy biztosítsák a kolozsvári magyarok számára a nyelvi jogaik gyakorlását.

A válasz tehát a címben feltett kérdésre az, hogy “Kolozsváros olyan város”, ahol a nyelvi jogokat “kilenc zár” õrzi. Bíztasson azonban minket a precedens, mert ha a település-táblák esetében lehetett nyerni, akkor ez a lehetõség most is adott. S ha már szóba hoztuk a tábla-pert, akkor hadd jelezzük, hogy amennyiben alapfokon nem születne kedvezõ ítélet, ebben az esetben is adott lesz a lehetõség a kolozsvári magyarok számára, hogy érdekelt félként minél nagyobb számban belépjenek a perbe, sõt, ez kimondottan célszerû lesz, mert jó ha a bíróság látja majd, hogy a közvetlen érintettek is állást foglalnak. A keresetet 133/96/2022-es számmal iktatták, a per fejleményei itt követhetõek.

Kategória: Tájékoztatás | Hozzászólás most!

“Fegyvernek látszó tárgyak”

Közzétéve 2022-02-01 | Szerző: Árus Zsolt

Lassan 22 éve van érvényben az a jogszabály, ami tiltja a diszkriminációt, illetve bünteti annak elkövetõit. A szóban forgó kormányrendelettel létrehoztak egy intézményt is, az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot, ennek feladata (többek közt) a diszkrimináció megelõzése, illetve büntetése. Azt, hogy ez a testület mennyire hatékony, igen jól példázza az az eset, amirõl tavaly már beszámoltunk itt. Következzen most annak folytatása, ami csak megerõsíti az ott megfogalmazottakat:

A határozatot természetesen bíróságon támadtuk meg, rámutatva annak minden hibájára, kezdve a valótlan állításokkal s befejezve a figyelmen kívül hagyott, vagy egyenesen megszegett törvényes elõírásokkal. A per hazai viszonyokhoz képest egyszerûen és viszonylag operatívan lezajlott, s amint itt látható, december tizedikén pozitívnak mondható ítélet született, az ügyben eljáró bíró érvénytelenítette az ODT határozatát, megállapította a diszkrimináció tényét és pénzbüntetést szabott ki a bepanaszolt személyre. Idõközben elkészült az ítélet indoklása is, itt olvasható.

S hogy miért mondjuk azt, hogy csak “pozitívnak mondható” az ítélet, miközben elsõ látásra úgy tûnik, hogy sikert értünk el, s perköltség meg nem térítése ehhez képest apróság? Hát azért, mert:

  • A bíróságra benyújtott keresetben azt kértük, hogy érvénytelenítse az ODT határozatát, majd bírálja el az ODT-hez benyújtott panaszunkat. Mely panaszban a diszkrimináció mellett másik négy kihágást is felróttunk a bepanaszoltnak, mely négy kihágást a bíró egyszerûen nem vizsgált meg, holott kötelessége lett volna mindegyik esetében megállapítani, hogy elkövette-e azokat a bepanaszolt személy.
  • Azt követelni, hogy egy gyergyószentmiklósi középület homlokzatáról távolítsák el a magyar feliratot, maradjon ott csak a román, az nyilvánvaló diszkrimináció, ezt alaposan megindokoltuk a keresetben, ennek ellenére a bíró is arra az álláspontra helyezkedett, hogy azzal semmi gond, nem tekinthetõ diszkriminációnak.
  • A közösség elleni diszkrimináció esetén a minimális büntetés 2000 lej, pont ekkorát szabott ki a bíró, holott nyilvánvalóan jóval nagyobbat kellett volna kiszabjon, ha megállapítja a másik négy kihágás elkövetését is (amiket példákkal és érvekkel bizonyítottunk a panaszban), illetve ha figyelembe vette volna azt, hogy a bepanaszolt személy többszörösen visszaesõ, gyakorlatilag rendszeresen követ el hasonló cselekedeteket. Arról nem beszélve, hogy a bepanaszolt személy bejegyzéséhez érkezett hozzászólások között csak úgy hemzsegnek a sértõ, gyalázkodó, stb. jellegûek, márpedig a büntetés kiszabásakor a tett súlyosságát is figyelembe kellett volna venni.
  • A panaszban azt is kértük, hogy kötelezzék a bepanaszolt személyt, hogy tegye közzé a sajtóban az õt elmarasztaló ítéletet, s ezen kérés ügyében sem döntött semmit a bíró (holott kötelessége lett volna megvizsgálni, majd jóváhagyni vagy megindokolva elutasítani). Ez pedig azért lett volna fontos, mert a bepanaszolt személy szeret az áldozat szerepében tetszelegni, mondván hogy az a gonosz ODT (ahol ráadásul egy magyar ember a fõnök) bántja õt, megalapozatlanul büntette meg párszor. Egy jogos és jól megindokolt határozat vagy ítélet közzététele jó cáfolat lenne erre, bárki láthatná, hogy mi is az igazság. Mivel a bíró ebben a kérdésben nem döntött, így ez továbbra sem fog megtörténni.
  • Végezetül ott van még az idõ-tényezõ. Már az ODT sem tartotta be a törvényes négy hónapos határidõt, annak közel duplája telt el a panasz iktatása és a határozat kiközlése között (ráadásul ez még gyors eljárásnak számít, mert van olyan panaszunk, amit 2020 decemberében postáztunk, de máig nincs megoldva!). Ehhez jön még az, hogy a határozatot megtámadni táblabíróságon lehet, az ott született ítélet ellen pedig a Legfelsõ Bírósághoz lehet fellebbezni, ott pedig minimum két évbe telik míg ítélet születik. S mivel borítékolható, hogy a bepanaszolt személy ebben az ügyben fellebbezni fog, valamikor 2024 nyarán születhet meg a végsõ döntés a 2021 január elején született panasz ügyében. S még ha az netán megerõsíti is a táblabíróság ítéletét, akkor is elmondható, hogy ez minden, csak nem hatékony kezelése egy diszkriminatív cselekedetnek, olyan, ami elrettenti az elkövetõt attól, hogy máskor is hasonló tettet kövessen el.

Bûnügyek kapcsán találkozhatunk néha a címben szereplõ kifejezéssel, ami sajnos tökéletesen ide illik, ugyanis a jogszabály, az ODT és a bíróságok együttesen is maximum fegyvernek tûnnek, de teljesen alkalmatlanok a diszkrimináció és a gyûlöletbeszéd visszaszorítására. Ráadásul ennek a helyzetnek az oka nem valamiféle objektív akadályokban keresendõ, egyszerûen arról van szó, hogy Románia ebben az esetben is azt a taktikát alkalmazta, hogy színleg eleget tesz egy elvárásnak, európainak mutatja magát, miközben a gyakorlatban annak nyoma nincs. A legrosszabb pedig az, hogy jó eséllyel mindennek az oka az ország jelentõs részét átható, intézményi szinten is rendszeresen kitapintható magyarellenesség.

Kategória: Tájékoztatás, vélemény | Hozzászólás most!

Nemzetiség vagy nyelv?

Közzétéve 2022-01-21 | Szerző: Árus Zsolt

A napokban nagy intenzitással lángolt fel a hazai magyar közbeszédben egy vita a népszámlálás kapcsán. Ennek apropóját az adja, hogy a kérdõív-tervezeten több nemzetiség esetében számos al-kategória jelent meg, ellenben a magyarnál ilyen nem volt, holott korábban bevett volt minimum kettõt feltüntetni (maghiar és ungur), illetve legutóbb szerepelt még a székely is. Az egyszerûség kedvéért mondjuk azt, hogy két tábor alakult ki, egyik azt mondja, hogy székelyek és magyarok egyaránt vallják magukat magyarnak, mert ez létfontosságú a nyelvi jogaink gyakorlása szempontjából, miközben a másik azt hányja a kérdõív készítõi szemére, hogy el akarják tüntetni a statisztikákból a székelyeket, hogy ez által lehetetlenítsék el Székelyföld autonómia-törekvéseit.

Az egész kérdés attól mondható igen problémásnak, hogy mindkét tábornak vannak megfontolandó érvei, így bármelyik álláspont fog gyõzni (jelenleg úgy néz ki, hogy a kérdõívbe mégis bekerülnek a magyar al-kategóriái is), az bizonyos veszélyeket fog hordozni magában. S ez talán fõleg arra a változatra igaz, aminek az esélyei jelenleg nagyobbak. Ugyanis megszokhattuk már, hogy a romániai hatalom hajlamos a nem tisztességes játékra, ezért ebben az esetben is megtörténhet, hogy így vagy úgy, de nemzeti közösségünk kárára próbálja majd felhasználni azt, hogy az adatok összesítése során lesz egy bizonyos számú magyar illetve székely. Ugyanis a módszertan szerint ezeket össze kell adni és így jön ki a romániai magyarok létszáma, mégis megeshet, hogy itt-ott a hatóságok a két számot külön fogják kezelni.
A kritikus terület pedig – mint fennebb már jeleztük – kétségtelenül a magyar nyelv használata a közéletben (közigazgatás, igazságügy, egészségügy), ugyanis mint köztudott az egy küszöbhöz van kötve (mely küszöb ráadásul igen magas, az Európa Tanács szaktestületei már többször felszólították Romániát arra, hogy ezt csökkentse). A “vallják a székelyek is magyarnak magukat” álláspont híveinek lényegében az az érve, hogy így lehet elkerülni azt a potenciális veszélyt, hogy ha egy település lakói közül (maximálisan sarkítva) 19% székelynek, másik 19% pedig magyarnak vallja magát, akkor ott megszûnik a magyar nyelv használatának a törvényes alapja. Ugyanis a jelenleg érvényes jogszabályi elõírások (például a Közigazgatási Törvénykönyv 94. és 195. cikkelye) a nyelvhasználat lehetõségét/kötelességét az adott településen élõ és adott kisebbséghez tartozó személyek részarányától teszik függõvé, így hiába ugyanaz az anyanyelve székelynek és magyarnak, ez nem számít, ha nincs legalább 20% székely vagy magyar, akkor a magyar nyelvet nem lehet hivatalosan használni az adott településen.

Álláspontunk szerint azonban ez a megközelítés/szabályozás téves, a “minek valljuk magunkat?” dilemma feloldása pedig a jogszabályok módosítása. Elismerjük, hogy ez egy hosszas és a nemzeti közösségünk által önállóan nem megoldható feladat, de egyrészt szükséges, másrészt hosszú távon megoldja az említett dilemmát.

Ugyanis:
Az egyik alap-dokumentum, amin a nyelvhasználati jog nyugszik, az a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája (angol és magyar nyelven itt). Ennek már a címe is világossá teszik, hogy nem nemzetiségekrõl, hanem nyelvekrõl szól, s ha ez valakinek nem volna elég, akkor olvassa el a preambulumot, ahol bõvebben ki van fejtve, hogy miért tekintik az aláírók fontosnak és védendõnek a nyelveket. S ha ez sem volna elég, akkor bátran végig lehet olvasni az egész Chartát, abban kizárólag nyelvekrõl és nyelvek beszélõirõl van szó, sehol nem említenek nemzetiségeket, etnikumokat, stb. Az összes a Chartában felsorolt jogot adott nyelvek beszélõi számára kell biztosítani, függetlenül azok etnikumától.
Mint köztudott, Románia ratifikálta ezt a Chartát (282/2007-es törvény), s annak 5. cikkelyének egyes alpontjai (a, b, c, stb.) a fentieknek megfelelõen nyelvekrõl és nem etnikumokról szólnak.
Csak a rend kedvéért tegyük ezekhez hozzá az Alkotmány 11. cikkelyét, amiben az áll, hogy Románia pontosan és jóhiszemûen teljesíti a nemzetközi kötelezettségeit.
Mindezekbõl pedig egyértelmûen következik az, hogy a Közigazgatási Törvénykönyvet (s vele együtt minden olyan jogszabályt, ami nyelvi jogokat szabályoz) módosítani kell, összhangba kell hozni a Nyelvi Chartával, olymódon, hogy valamely nyelv használatának jogát nem adott kisebbség részarányához kell kötni, hanem az adott nyelvet beszélõkéhez. Ennek megfelelõen a Közigazgatási Törvénykönyv 94. cikkelyének elsõ bekezdése például így kell hangozzon:
“În unitãtile/subdiviziunile administrativ-teritoriale în care una dintre limbile la care se referã Legea 282/2007 este folositã de cel putin 20% din numãrul locuitorilor acelei unitãti administrativ-teritorialale, stabilit la ultimul recensãmânt, autoritãtile administratiei publice locale, institutiile publice aflate în subordinea acestora, precum si serviciile publice deconcentrate asigurã folosirea, în raporturile cu acestia, si a limbii respective, în conformitate cu prevederile Constitutiei, ale prezentului cod si ale tratatelor internationale la care România este parte.”

Ha pedig ezek a módosítások meglesznek, akkor nagyrészt értelmét veszti a mostani vita, mert az nyilvánvaló, hogy a székelyek anyanyelve is a magyar, tehát ha nemzetiségként netán külön is jelennének meg a hivatalos statisztikában, az anyanyelv szerinti statisztikában egy helyre kerülnének s így a nyelvhasználati jogok nem lennének veszélyben. Márpedig ilyet statisztikát kötelezõ lesz majd készíteni, pont azért, hogy lehessen alkalmazni a kisebbségek nyelvére vonatkozó törvényes elõírásokat.

Mint említettük, az összes érintett jogszabály megváltoztatása nem könnyû feladat, tekintettel arra, hogy az igazán érdekeltek (vagyis az országban élõ nemzeti kisebbségek) csak töredékét adják a parlamenti képviselõknek és szenátoroknak. Ugyanakkor a jelen pillanat szerencsésnek mondható olyan szempontból, hogy az RMDSZ is tagja egy igen nagy többséggel bíró kormánykoalíciónak, így lehetõsége van a témát a koalícióban felvetni, s ügyes érveléssel, kitartó munkával (illetve adott esetben ügyesen kihasználva azt, hogy a mérleg nyelve a két másik koalíciós pártnak egy vitájában) van esélye elérni azt, hogy még ebben a kormányzati ciklusban a szükséges módosításokat a parlament is megszavazza.

Kategória: Felhívás, vélemény | 6 hozzászólás

Nem árt tudni!

Közzétéve 2022-01-13 | Szerző: Árus Zsolt

A kormány december 15-én fogadott el egy sürgõsségi rendeletet (129/2021 – itt olvasható), amivel arra kötelezi az országba belépõket, hogy kitöltsenek egy ûrlapot, ennek elmulasztása pedig 2-3000 lej büntetést von maga után.
Túl azon, hogy a szóban forgó ûrlap hasznossága vitatható, ennek a jogszabálynak az alkotmányossága igencsak kérdéses (ugyanis alkotmányos jogot korlátoz, olyat pedig csak törvénnyel lehet), a kiróható büntetés pedig semmiképp nem arányos a mulasztás súlyával.
Éppen ezért akit ezen jogszabály alapján megbüntetnek, az jó eséllyel fordulhat bírósághoz azért, hogy az a büntetés eltörölje. Ha valakinek ilyen téren segítségre lenne szüksége, fordulhat hozzánk.

Kategória: Felhívás, Tájékoztatás | Hozzászólás most!

Nagylelkûek?

Közzétéve 2022-01-09 | Szerző: Árus Zsolt

Tavaly augusztusban lettünk figyelmesek egy álláshirdetésre, ami a gyergyószentmiklósi postahivatalban volt kifüggesztve. Tekintettel arra, hogy a város lakóinak több mint 80%-a magyar, visszatetszõnek találtuk, hogy a hirdetés csak román nyelvû, s ráadásul az alkalmazási feltételek között sem szerepelt a magyar nyelv ismerete. Tekintettel arra, hogy a posta állami intézmény, amelyik közszolgáltatást biztosít (az intézmény honlapján ez olvasható: Companie nationalã de interes public, înfiintat de cãtre Ministerul Transporturilor, care asigurã pentru cetãteni servicii postale), egy petíciót intéztünk a megyei kirendeltség vezetõjéhez, amiben felhívtuk a figyelmét a magyar nyelv használatára vonatkozó kötelességükre. Kivártuk becsülettel a törvényes 30 napot, de válasz nem érkezett, ezért újraküldtük a petíciót, jelezve, hogy létezik egy törvényes kötelezettség a válaszadásra. Aztán eltelt újabb 30 nap, válasz sehol.
Végül további két hét elteltével válasz érkezett, ez:

A posta válasza

Már azt nehéz megérteni, hogy egy magyar nyelvû petícióra egy magyar igazgató miért ír román választ, de ez lenne a kisebbik baj, a nagyobbik ugyanis a válasz tartalma.
Kezdõdik azzal, hogy tájékoztatnak, hogy õk nem közintézmény hanem kereskedelmi társaság, rájuk tehát nem vonatkoznak az általunk jelzett, a közigazgatásban érvényes törvényes elõírások. Állítják ezt úgy, hogy a petícióban mi nem hivatkoztunk konkrét törvényre, így nehéz lenne eldönteni, hogy melyek azok a törvények, amelyekkel a válasz vitatkozik.
Aztán azzal folytatják, hogy túlzó a magyar nyelv használatára vonatkozó igény, mert ez nem szerepel a posta törvényes kötelességei között. Mondják ezt egy olyan intézményrõl, amelyik 80%-ban magyarok lakta megyéjében mûködik annak az országnak, amelyik nem gyõzi a kisebbségek Kánaánjának nevezni magát! S teszik ezt azért, mert ugyan állami tulajdonban van a posta, de a szervezési formája nem közszolgálat, hanem kereskedelmi társaság. Egy jó kis formai kibúvó (legalábbis szerintük), ami igencsak jól jön, amikor azt kell megindokolni, hogy az állam miért is teszi pont a fordítottját annak, amivel folyton dicsekszik.
S ha ez nem lenne elég, akkor Gergely Irma arról is kioktat, hogy az alkotmány értelmében Romániában a hivatalos nyelv a román (kik is szokták ezt újra és újra a szemünk közé vágni?), tehát túlzó és törvényes alapot nélkülözõ az az elvárás, hogy egy postás (nem elfeledni: Gyergyószentmiklós területén szolgálatot teljesítõ postás) ismerje a magyar nyelvet.
Majd következik a “nagylelkû” gesztus: Tekintettel arra, hogy a posta belsõ szabályai nem tiltják hogy helyi szinten a kisebbségek nyelvét is használják, ezért ezután az álláshirdetéseket magyar nyelven is közzéteszik. Örvendjünk tehát egyrészt annak, hogy a román posta olyan nyitott, kisebbségbarát, stb., hogy nem tiltja meg (!!!) a magyar nyelv használatát Székelyföldön, másrészt meg annak, hogy ezután tesznek egy plusz erõfeszítést és ha mást nem is, de az álláshirdetéseket magyar nyelven is közzéteszik. S bizonyos mértékig igaza is van az igazgatónõnek, mert úgy néz ki a petíciónkkal bár egy apró eredményt sikerült elérnünk.

De beérhetjük ennyivel? Tényleg ez a maximum, ami elérhetõ? Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre adekvát válaszokat tudjunk adni, vizsgáljuk meg azt, hogy az intézmény jogászainak igazuk van-e, valóban nem vonatkoznak-e rájuk a kisebbségek nyelvhasználatát elõíró jogszabályok.
Ilyen téren két nemzetközi egyezmény szokott szóba jönni, tekintettel arra, hogy azokat Románia ratifikálta, s ehhez mindig érdemes még hozzátenni az alkotmány 11. cikkelyét, amelyik azt mondja ki, hogy Románia elkötelezi magát, hogy jóhiszemûen végrehajtja a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit (ugyanis ennek értelmében nem illik a kibúvókat keresni, trükközni, azért hogy valamely kötelezettséget ne kelljen végrehajtani). Jelen esetben a két egyezmény közül a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját célszerû elõvenni (angol és magyar nyelvû változata itt, a román pedig itt), illetve a 282/2007-es törvényt, ugyanis abban van rögzítve (5. cikkely e. pont), hogy a magyar nyelv viszonylatában milyen kötelezettségeket vállalt Románia (ugyanis a Charta egy vállalás-lista, s minden ország maga dönti el, hogy azok közül melyik nyelv viszonylatában melyeket teljesíti). Nézzük mi áll ott a Charta 10. cikkelye kapcsán (közigazgatási és közszolgáltatások):


“– paragraful 1 subparagrafele a) (îi), a) (iii), a) (iv), a) (v), b), c);

paragraful 2 subparagrafele b), c), d), e), f), g);

paragraful 3;

paragraful 4 subparagrafele b), c);

paragraful 5;“

Tehát a 10 cikkely 3. paragrafusát mindenestõl vállalta Románia, nézzük mi annak a címe és mi található az a. pontjában:
“3. A közigazgatási hatóságok vagy az õ nevükben tevékenykedõ más személyek által mûködtetett közszolgálati szerveket illetõen a Szerzõdõ Felek a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatának területein e nyelvek mindegyike helyzetének megfelelõen, abban a mértékben, ahogyan az ésszerûen lehetséges, vállalják, hogy:
a) gondoskodnak arról, hogy használják a regionális vagy kisebbségi nyelveket a szolgáltatások nyújtásakor;“
A szöveg eléggé nehézkes, de a lényeget nem nehéz kihámozni: a közigazgatási hatóságok (például a Szállítási Minisztérium) által mûködtetett közszolgálati szervek (mint például a posta) egy többségében magyarok lakta közigazgatási egységben (mint például Hargita megye) gondoskodnak arról, hogy a szolgáltatásuk nyújtásakor használják a magyar nyelvet, hiszen az ésszerûen lehetséges (bõven van az alkalmazottak közt olyan, aki ezt a nyelvet ismeri). S ez teljesen független attól, hogy a posta szervezési formája közszolgálat (serviciu public) vagy kereskedelmi társaság (societate comercialã), az számít, hogy egy közigazgatási hatóság nevében tevékenykedik és közszolgálatot lát el (úgy ahogy a posta definiálja önmagát a honlapján). S persze figyelembe véve az említett alkotmányos elõírást, ha jóhiszemûen jár el, s nem a kibúvót, a kifogást keresi.

De tegyük fel, hogy a fenti gondolatmenetünk erõletett, a posta egy kereskedelmi társaság amelyik a piac törvényei szerint mûködik. A jó hír számunkra az, hogy a Chartának arra a területre is vannak intézkedései, ezek a 13. cikkelyben szerepelnek, melynek a címe “Gazdasági és társadalmi élet“, az 1. paragrafusa pedig így szól:
“1. A gazdasági és társadalmi tevékenységeket illetõen, a Felek az ország egészére nézve vállalják, hogy:
a) kiiktatnak jogalkotásukból minden olyan rendelkezést, mely igazolható okok nélkül tiltja vagy korlátozza a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatát a gazdasági vagy társadalmi élet dokumentumaiban, különösen a munkaszerzõdésekben és az olyan technikai dokumentumokban mint a termékek és felszerelések használati útmutatói;
b) megtiltják, hogy a vállalatok belsõ szabályzataiba és a magánokiratokba, legalábbis amelyek az azonos nyelvet beszélõk között jöttek létre, a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatát kizáró vagy korlátozó cikkek kerüljenek;
c) fellépnek az olyan gyakorlattal szemben, mely elbátortalanít a regionális vagy kisebbségi nyelveknek a gazdasági vagy társadalmi tevékenységek keretei között történõ használatától;
d) a fenti pontokban jelzettektõl eltérõ módokon megkönnyítik és/vagy bátorítják a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatát.”
Márpedig a magyar nyelv viszonylatában ezt a pontot vállalta Románia, amint az a fennebb jelzett helyen ellenõrizhetõ. A d. pontban jelezett feladat (a cégek bátorítása) ellátására pedig kitûnõ lehetõség az, hogy ezt úgy teszi, hogy jó példával jár elõl, a saját cégénél kötelezõvé teszi a kétnyelvûséget.
Ráadásképpen hadd jegyezzük meg, hogy ez már az ország egész területére vonatkozik, nem csak azokra a régiókra, ahol kisebbségi nyelvet beszélõ állampolgárok élnek, tehát amire a válasz hivatkozik (hogy a posta belsõ szabályzatai nem tiltják a magyar nyelv használatát) nem valamiféle kegy, hanem a törvény betartása, s ha ez nem így lenne, akkor az törvénysértésnek minõsülne. (S ezt azért is érdemes megjegyezni, mert jelennek meg néha hírek a sajtóban arról, hogy itt-ott túlbuzgó cégvezetõk zaklatják a magyar beosztottakat, ha egymás közt magyarul beszélnek).
Egy szó mint száz, a válaszban jelzett “engedmény” távolról sem kielégítõ, a postának változtatni kell a hozzáállásán, ami a magyar nyelv használatát illeti. Már csak az a kérdés, hogy szükség esetén a pártatlan román igazságszolgáltatás kapható lesz-e arra, hogy erre rákényszerítse? Ez ki fog derülni.

Kategória: Tájékoztatás, vélemény | Hozzászólás most!

Tartsunk tükröt

Közzétéve 2021-12-30 | Szerző: Árus Zsolt

A napokban elég nagy port vert fel a Diszkriminációellenes Tanács egy határozata, nevezetesen a 778/2021-es.
Errõl elõször Dan Tanasã adott hírt a blogján, szokás szerint a mellét verve, hogy lám, ismét leleplezett egy hatalmas törvénytelenséget és elérte azt, hogy az illetékes hatóság alaposan megbüntette Sepsiszentgyörgy polgármesterét, mert az a románokat súlyosan diszkriminálta etnikai alapon.
Ezt követõen a sajtó megkereste a másik két érintett felet is, s születtek a témában részletesebb írások, mint ez itt. Ebben megszólaltatják a Diszkriminációellenes Tanács elnökét is, aki elmagyarázza, hogy miért is rótták ki a büntetést. Így a kép már sokkal árnyaltabb, ellenben az elnök úr érvelése nem tökéletesen meggyõzõ, illetve ha az egész történetet továbbgondoljuk, akkor érdekes következtetésre juthatunk.

Az eleve meggondolkoztató, hogy maguk a Diszkriminációellenes Tanács tagjai is rögvest román-magyar viszonylatban kezdték vizsgálni a kérdést, holott a vitatott álláshirdetésekben a magyar nyelv ismerete nem szerepelt, azokban az áll, hogy a jelentkezõktõl elvárják, hogy a románon kívül ismerjék az EU egy másik hivatalos nyelvét is. Ráadásul vélhetõen nem volt semmi információjuk arra nézve, hogy Sepsiszentgyörgyön vagy környékén románokon és magyarokon kívül élnek-e más EU-tagországok polgárai, akik ebben az esetben ugyanabban a helyzetben vannak mint az ottani magyarok, vagyis az EU egyik hivatalos nyelve az anyanyelvük. Így a Tanács gondolatmenete nem tényekre, hanem feltételezésekre alapoz, pont úgy tesznek mint Tanasã, aki meg azt feltételezte, hogy ugyan EU-tagország hivatalos nyelvérõl van szó az álláshirdetésekben, de a hirdetés feladója konkrétan a magyar nyelvre gondolt.
Szintén gondolatolvasásra vetemedik a Tanács elnöke, aki kijelenti azt, hogy “érzékeli a székely furfangot”.
Nem utolsósorban a Tanács határozata arra is alapoz, hogy a Sepsiszentgyörgyön élõ románok nem tudnak magyarul. Ami akár igaz is lehet (habár köztudott, hogy maga Tanasã is jól tud magyarul), de akkor azon kellene elgondolkozni, hogy hova jutottunk pár évtized alatt (hisz még Trianon után jó idõvel is természetes volt, hogy az Erdélyben élõk kölcsönösen ismerték egymás nyelvét), illetve hogy mit kellene tenni azért, hogy ez az állapot változzon, a nyelvismeret ne legyen gát és akadály a két népcsoport közti kapcsolatokban, illetve az a kapcsolat ne legye egyoldalú (hogy csak a magyarok számára elvárás a román nyelv ismerete).
Egy szó mint száz, a Diszkriminációellenes Tanács határozata kissé erõltetett, s a pénzbüntetés kirovása pedig kétségtelen túlzás, figyelembe véve például ugyanezen tanács 566/2021-es határozatát (megtalálható itt), amiben felmenti, még bár megrovásban sem részesíti Tanasã-t, aki azon ügyködött, hogy a gyergyószentmiklósi városházáról eltávolíttassa a magyar feliratot (holott az azon az épületen a törvény értelmében kötelezõ).

Na de ez csak egyik fele a történetnek, mondhatni nincs benne semmi meglepõ, akár szóra sem lenne érdemes. Nézzük hát a másik oldalt, ami sokkal érdekesebb.
Vegyük azt, amit a Diszkriminációellenes Tanács elnöke mondott, s helyettesítsük be a magyar nyelvet a románnal, vagyis nézzük meg a helyzetet egy magyar jelentkezõ szemszögébõl ugyanazon a versenyvizsgán, ahol a román nyelv megfelelõ ismerete is elvárás volt:
Adott esetben ugyanis el lehet várni egy köztisztviselõ versenyvizsgája esetében, hogy beszéljen az EU hivatalos nyelvei közül – a magyaron kívül – még legalább egyen. Az állam hivatalos nyelvére vonatkozó törvény pedig kimondja, hogy a román nyelv ismerete indokolt bármilyen olyan köztisztségviselõ esetében, ahol a személy az ügyfélszolgálati tevékenység tágabb értelmezését kell elvégezze, amibe a terepmunka vagy a levelek elolvasása is beletartozik. Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala pedig, amikor köztisztviselõi állást hirdetett, ehhez pedig a versenyvizsgán az Európai Unió 24 nyelvébõl 23-ból még egyet feltételként megszabott a munkaköri leírás elvégzéséhez, akár helyesen is tette volna, amennyiben a munkaköri leírás ezt indokolná. „Azonban nem lehet olyan feltételt szabni, ami nem szükséges az állás betöltéséhez. Ha esztergályost veszek fel, akkor nem kérhetem, hogy az illetõ jogi diplomával rendelkezzék” – érzékeltette egy példával a diszkriminációellenes tanács elnöke.
Az állásra jelentkezõk magyarok esetében viszont, mivel itt nem indokolt, hogy a magyar nyelv mellett az EU másik 23 nyelvébõl egyet még ismerjenek, fennáll a hátrányos nyelvi megkülönböztetés lehetõsége a versenyvizsga alkalmával. Amíg ugyanis a magyaroknak egy idegen nyelvet kellett választaniuk, addig a 2021-ben meghirdetett tanácsos és asszisztensi állások esetében a románok direkt módon elõnyben részesültek azáltal, hogy anyanyelvi szinten beszélik a románt.

Nos? Teljes mértékben logikus, nemde? Rövidebben és direktebb módon fogalmazva: ha a Tanács elnökének a gondolatmenete helyes volt az adott helyzetben, akkor ugyanezen gondolatmenet alapján hátrányos megkülönböztetés a román nyelv ismeretét megkövetelni olyan köztisztviselõi állások esetében, amelyek nem feltételeznek közvetlen kapcsolatot az ügyfelekkel.

A jó kérdés pedig az, hogy ha ezzel szembesítik az elnök urat, akkor még kitart-e az álláspontja mellett, illetve ha valaki panaszt tesz a Tanácsnál azért, mert egy köztisztviselõi versenyvizsgán (olyan állás esetén, ami nem feltételez közvetlen kapcsolatot az ügyfelekkel) feltételként szerepel a román nyelv ismerete, akkor ugyanígy büntetést szavaz-e meg az érintett polgármesternek?

Kategória: Egyéb, vélemény | Hozzászólás most!

Jog, amivel nem élünk

Közzétéve 2021-12-17 | Szerző: Árus Zsolt

Románia 1995 után két olyan nemzetközi egyezményt is ratifikált, amelyek arról (is) szólnak, hogy a területén élõ magyarok adott körülmények közt használhatják anyanyelvüket különbözõ hatóságokkal szemben, szóban és írásban. Ezek a jogok belekerültek az alkotmányba és számos törvénybe, a cél pedig nyilván az, hogy érezzük minél inkább itthon magunkat ebben az országban.
Ráadásul nem kevesen vannak, akik nem ismerik kellõ szinten a román nyelvet( hála az oktatási rendszernek is, amelyik csigaléptekkel halad abba az irányba, hogy a magyar gyermekek számára idegen nyelvként tanítsák azt, ezzel megteremtve a lehetõségét annak, hogy meg is tanulják), nekik kifejezetten fontos, hogy hivatalos ügyeiket magyarul is intézhetik..
A téma kapcsán nem utolsósorban azt is fontos megjegyezni, hogy a különféle hatóságok igen visszafogottan igyekeznek a gyakorlatba ültetni ezt a jogot, kitalálnak mindent azért, hogy ahol és amennyire lehet, elszabotálják.

Mindezekkel együtt a kérdés a mi szempontunkból az, hogy élünk-e ezzel a jogunkkal, illetve fellépünk-e azok ellen, akik ezt korlátozzák? Ezt kiderítendõ fordultunk közérdekû információ kéréssel Hargita és Maros megye prefektusaihoz, azt kérve, hogy bocsássák rendelkezésünkre azokat a petíciókat (2014-tõl mostanig), amelyek tárgya a magyar nyelv használata a közintézményekben. S igaz ugyan, hogy csak bírósági segédlettel, de nemrég kézhez kaptuk a Hargita megyei adatokat.
Ezekbõl meg az derül ki, hogy az ilyen tárgyú petíciók száma az elmúlt években így alakult:
2014: 4
2015: 6
2016: 7
2017: 0
2018: 2
2019: 0
2020: 1
2021: 7

Összesen majd nyolc év alatt: 27 petíció. Ami önmagában még nem lenne nagy gond, hisz azt is jelenthetné, hogy a helyzet kifejezetten jó, ezt a jogunkat általában tiszteletben tartják, ritkán van ok panaszra. De nyilván nem ez a helyzet, ezt tudja mindenki, aki akár csak néha-néha kerül kapcsolatba különféle hatóságokkal.

A helyzet még kevésbé rózsás, ha figyelembe vesszük azt, hogy a petíciók jelentõs része tõlünk származik (ez egy olyan “dicsõség”, amire egyáltalán nem vágytunk és vágyunk), illetve hogy van olyan általunk benyújtott petíció, amire több alkalommal is vissza kellett térjünk (ilyen az idei hétbõl öt). Ezekbõl ugyanis az következik, hogy kevesen tesznek panaszt ha jogsértéssel találkoznak, illetve a panaszok megoldása nem megy zökkenõmentesen, idõbe és erõfeszítésbe telik míg az amúgy teljesen indokolt és egyszerûen megoldható panaszok esetében sikerül eredményt elérni.

Az összképet tovább rontja az, hogy ezen panaszok egy része nem a magyar nyelv használatának a hiányát, hanem a pont fordítva, annak használatát teszi szóvá. A 27-bõl egészen pontosan 10 ilyen jellegû, a panaszosok kiléte pedig egyáltalán nem meglepõ, élükön az évek óta tartó uszításának eredményeképpen parlamenti bársonyszékbe kerülõ Dan Tanasã-val, aki a rá jellemzõ kultúrált, jól nevelt módon olyanokat ír a megye prefektusának, hogy Motto: “Jeane, fã te cã lucrezi!”, majd számon kéri, hogy itt meg itt milyen alapon merészelik egyesek a magyar nyelvet használni.

Az már csak a “némi meglepetés” kategória, hogy kerül olyan hegyen túli állampolgár, aki az államelnöknél és két minisztériumnál tett panaszt (amit mindhárom helyrõl a prefekturára továbbítottak), azért, mert Ditró honlapja magyar nyelvû. Bizonyítékképpen képernyõ-mentést is mellékel, amin a honlap magyar változatának (https://www.gyergyoditro.ro/hu_HU/) a tartalma látható. (Az pedig a prefektura szakembereit minõsíti, hogy erre nem azt válaszolják a panaszosnak, hogy próbálkozzon a román változattal ezen a címen: https://www.gyergyoditro.ro/ro_RO/, hanem a polgármesteren kérik számon ezt a szörnyû vétséget, s õ kell nekik elmagyarázza, hogy mi is a helyzet.). Az ember szinte látja a szeme elõtt amit Ion Ionescunak Bârladban, vagy Popa Popescunak Medgidián egyszer csak eszébe jut, hogy nézzük már meg, mi újság Ditróban. Sõt, még az illetõ foglalkozására nézve is van ötlete…

Na de lényeg a lényeg: egy jog annyit ér, amennyit használunk belõle. Ha mi nem élünk a meglévõ jogainkkal, ha mi nem tesszük szóvá ha megsértik azokat, akkor Románia is nyugodtan mondhatja magát a kisebbségek Kánaánjának, ahol mindenki elégedett, lám, egy-két megszállottat leszámítva senki semmire nem panaszkodik. Ezzel pedig nem csak magunknak, de az utánunk jövõknek is nagy kárt okozunk, mert ha mi egy jogról csak hallgatólagosan is, de lemondunk, akkor õk azt milyen alapon követeljék majd vissza? Éljünk tehát a jogainkkal és ne tûrjük, ha megsértik azokat!

Kategória: Felhívás, Tájékoztatás | Hozzászólás most!

A “Vasláb” történet

Közzétéve 2021-12-14 | Szerző: Árus Zsolt

egy esettanulmány

A történet egyes elemeirõl korábban is beszámoltunk, de mivel nemrég több dokumentum birtokába kerültünk, úgy gondoljuk megér egy összefoglalót, hisz mint cseppben a tenger, jól felismerhetõ benne az, hogy miképpen viszonyulnak a romániai hatóságok a hazai magyar közösséghez.

Mint köztudott, a 215/2001-es törvény elõírta, hogy azon településeken ahol a lakosság több mint 20%-a magyar anyanyelvû, a település nevét annak be- és kijáratainál magyar nyelven is fel kell tüntetni. S hogy ne lehessen vita tárgya, hogy ez mely településekre érvényes, a törvény végrehatási utasításai listákba szedve tartalmazták az érintett településeket, s a 12. listában (ami Hargita megyére vonatkozik) az 54. sorban ott van Vasláb.
Ennek ellenére 11 év eltelte után is csak román nyelven szerepelt a falu neve a bejáratainál. Látva ezt, 2012 novemberében egy állampolgár (CS.B.) a Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult, kérve, hogy az a vétkes polgármestert büntesse meg. Ennek nyomán 2013 júniusában 2013 a Tanács elfogadta a 377/2013-as határozatot, amiben megállapította, hogy a polgármester diszkriminálja a magyar közösséget, figyelmeztetésben részesítette és felkérte, hogy a település-táblákon tüntesse fel annak a nevét magyarul is.

A polgármester kézhez kapta a határozatot … majd nem tett semmit.

Következésképpen a panaszos 2014 augusztusában a megye prefektusához intézett egy petíciót, amiben azt kérte, hogy az büntesse meg a polgármestert, aki nem tartja be se a törvényt, se a Diszkriminációellenes Tanács határozatát. A kérés teljes mértékben megalapozott volt, mert a fent említett szabályzat 18. cikkelye azt mondja ki, hogy amit a polgármester tesz az törvénysértés és a prefektus illetékes ilyen esetben ezt megállapítani és a vétkest megbüntetni.

No de alkalmazta a prefektus a törvényt? Nem, nem alkalmazta, itt olvasható a petícióra adott válasza, amiben arról tájékoztatta a panaszost, hogy mindössze annyit tett, hogy felszólította a polgármestert a feliratok kihelyezésére. Hogy el ne feledjük: tette ezt 13 évvel a törvény életbe lépése után, illetve egy évvel az után, hogy a Diszkriminációellene Tanács ezt a felszólítást már megtette, minden eredmény nélkül. Ezek után bizonyára senkit sem lep meg, hogy a polgármester továbbra sem tett semmit.

2014 októberében egy másik állampolgár (B.A.F.) intézett ugyanebben a témában egy petíciót a megyei önkormányzat elnökéhez, aki továbbította azt az ügyben illetékes prefektusnak. Aki másodszor is megszegte a törvényt, amikor büntetés kirovása helyett annyit tett, hogy újból felszólította a polgármestert a táblák kihelyezésére, majd két hónappal késõbb kelt válaszában arról értesítette a panaszost, hogy a megoldás folyamatban van.

2015 júniusában, látva hogy semmi sem történik, CS.B. újabb petíciót intézett a prefektushoz, amiben ismét azt kérte, hogy az büntesse meg a polgármestert. A prefektus ellenben – következetes lévén – azt válaszolta ismét, hogy felszólította a polgármestert a táblák kihelyezésére, s hogy az folyamatban van.

S akkor most ugorjunk három évet. 2018 szeptemberében a Székely Figyelõ közvetlen a polgármesterhez fordult, s felszólította, hogy helyezze ki a kétnyelvû táblákat. Erre a polgármester válasza az volt, hogy nem két, hanem háromnyelvû táblák vannak kihelyezve a falu bejárataihoz. Tette ezt úgy, hogy a valós helyzet ez volt:

Így kénytelenek voltunk bírósághoz fordulni, ahol … meglepetésre? … alapfokon is és másodfokon is vesztettünk, mert minden helyszíni ellenõrzés nélkül, az általunk letett fényképes bizonyítékok ellenére a bírók “elhitték” azt, amit a polgármester állított (háromnyelvû feliratok) és elutasították a kérésünket. Az eljárás nyilvánvalóan nem volt tisztességes, ezért az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultunk, ahol a panaszunkat befogadhatónak nyilvánították (itt). Ez reményt ad arra, hogy egyszer majd, évek múlva a Bíróság a javunkra dönt, s annak nyomán a pert idehaza újból elindíthatjuk és megnyerhetjük. Egy pislákoló fény az alagút végén, de megjósolhatatlan távolságban, s ráadásul nem bizonyosság, csak lehetõség.

Éppen ezért, ennek a felszólításnak a tudatában (amit a Belügyminiszter az államelnök közbenjárására küldött szét a prefektusoknak) idén április elején a megye prefektusához fordultunk azzal a kéréssel, hogy tegye meg a szükséges törvényes lépéseket azért, hogy a polgármester helyezze ki a kétnyelvû táblákat. A 30 napos határidõn belül semmilyen választ nem kaptunk, ezért a kérést újraküldtük, amire végre válasz is jött, de abban az állt, hogy a prefektusnak tudomása van arról, hogy az ügyben lezajlott egy per, abban született egy jogerõs ítélet, tehát õ nem tehet semmit. Azonban ilyen könnyen nem adtuk fel, és miután további hét levelet váltottunk, október nyolcadikán a prefektus arról tájékoztatott, hogy a probléma meg van oldva. A helyszínre menve pedig ezt tapasztaltuk:

S akkor foglaljuk össze röviden:

  • 20 évvel azután, hogy a törvény életbe lépett,
  • 8 évvel azután, hogy arra a Diszkriminációellenes Tanács felszólította,
  • 7 évvel azután, hogy arra a prefektus kétszer felszólította,
  • 6 évvel azután, hogy arra a prefektus újból felszólította,
  • 3 évvel azután, hogy a Székely Figyelõ ugyanazt tette,
  • 6 hónappal azután hogy a prefektus ismét felszólította rá,
    Vasláb polgármestere kihelyezte a falu bejárataihoz a kétnyelvû helységnév-táblákat.

Tudva azt, hogy egy névtábla kihelyezése messze a legkisebb része annak a feladatnak, amit a magyar nyelv használatának a biztosítása jelent egy adott településen, s látva azt, hogy ezt elérni mekkora munka volt, bárki képet alkothat magának arról, hogy mekkora feladat a magyar nyelv használatának teljes körû biztosítása az összes olyan településen, ahol a magyarság részaránya meghaladja a 20%-ot. Látható ugyanakkor az is – s ez lenne ennek a történetnek a lényege -, hogy miért ilyen nagy feladat ez. Azért, mert azok az állami intézmények, amelyek ebben a folyamatban döntõ szerepet játszanak, gyakorlatilag nem teszik a dolgukat. ugyanis:
– Egy közösség diszkriminálása esetén a Diszkriminációellenes Tanács 2000 és 100.000 lej közti bírságot szabhat ki. Ha tehát ebben az esetben nem megrovásban részesíti a polgármestert, hanem pénzbüntetésben (mondjuk valahol az intervallum közepe táján), a polgármester bizonyára nem várta volna meg a második figyelmeztetést, mert egyszerûen nem érte volna meg neki anyagilag.
– A prefektus 2500 és 5000 lej közti büntetést róhatott volna ki a kétnyelvû tábla kihelyezésének elmulasztása miatt. S ezt megtehette volna havonta egyszer, mindaddig míg a polgármester jobb belátásra tér.
Látva azonban azt, hogy minden esetben megússza egy felszólítással, a polgármester könnyedén volt bátor és “jó román”, mert tudta, hogy az számára nem jelent kockázatot.
S hogy mitõl lesz ez az egész történet teljes mértékben felfoghatatlan? Attól, hogy a Diszkriminációellene Tanács elnöke magyar ember, s a megye prefektusa is többször volt ebben az idõszakban magyar. Ezek az emberek pedig nem kellett volna semmi rendkívülit tegyenek, csak egyszerûen alkalmazniuk kellett volna a Bukarestben megszületett jogszabályokat.

Kategória: Tájékoztatás | Hozzászólás most!

Gyergyószentmiklósiak figyelmébe

Közzétéve 2021-12-10 | Szerző: Árus Zsolt

A város polgármestere október 26-án adta ki a 864/2021-es rendeletét, amivel a városi közintézményekbe való bejutás feltételeit szabályozta.
Tekintettel arra, hogy az több szempontból is törvénytelen, november 2-án a következõ petícióban kértük a polgármestert annak módosítására:

Tisztelt polgármester úr!

Szeretném felhívni a figyelmét, hogy a 864/2021-es polgármesteri rendelet nincs összhangban a 1090/2021-es kormányhatározattal.
Konkrétan a kormányhatározat 3. melléklete 12. cikkelyének a 4. bekezdése így szól:


“Accesul persoanelor, cu exceptia angajatilor, a participantilor în cadrul procedurilor judiciare, disciplinare, contraventionale, administrativ-jurisdictionale si a celor administrative din motive de ordine si siguranta publica, a persoanelor care necesita servicii medicale si prestatii sociale, precum si a persoanelor care se prezinta la centrele de vaccinare în vederea administrarii unei doze de vaccin, în incintele institutiilor publice centrale si locale, regiilor autonome si operatoriilor economici cu capital public este permis doar celor care fac dovada vaccinarii împotriva virusului SARS-CoV-2 si pentru care au trecut 10 zile de la finalizarea schemei complete de vaccinare, care prezinta rezultatul negativ al unui test RTPCR pentru infectia cu virusul SARS-CoV-2 nu mai vechi de 72 de ore sau rezultatul negativ certificat al unui test antigen rapid pentru infectia cu virusul SARS-CoV-2 nu mai vechi de 48 de ore, respectiv care se afla în perioada cuprinsa între a 15a zi si a 180-a zi ulterioara confirmarii infectarii cu virusul SARS-CoV-2.”

Következésképpen létezik több olyan kivétel is a zöldigazolvány felmutatásának a követelménye alól, amik nincsenek benne a polgármesteri rendeletben, így az a rendelet jogkorlátozó, ebben a formában való kiadása és alkalmazása hivatali visszaélésnek minõsül.
Ez kiemelten hátrányosan érinti azokat a személyeket, akik valamilyen peres ügyben érintettek, s ahhoz, hogy az alkotmány által garantált jogukkal élni tudjanak, szükségük van valamilyen iratra valamelyik intézményébõl (például be kell fizessenek egy bélyegilletéket a pénzügyi irodában).
A kérésem éppen ezért az, hogy haladéktalanul hozza összhangba ezt a rendeletet a kormányhatározattal és tájékoztassa az intézmény alkalmazottait a változtatásokról.
Kérem ugyanakkor, hogy engem is tájékoztasson, amint a kért intézkedéseket megtette.

Üdvözlettel,

Árus Zsolt

A válasz ezen a héten érkezett, itt van.

Ennek kapcsán a következõket fontos megjegyezni:

  1. A rendelet jogsértõ volta fennáll, függetlenül attól, hogy kiknek nem volt kifogásuk ellene.
  2. A legfontosabb jogsértés az, hogy a 1090/2021-es Kormányhatározat világosan és egyértelmûen fogalmaz, mikor azt mondja, hogy bármilyen közintézménybe bemehet bárki, aki például jogi eljárásokban érintett. Ezzel szemben a polgármester teljesen tévesen értelmezi azt úgy, hogy oda mehet be bárki, ahol jogi eljárás zajlik. Ez a kormányhatározat szövegének félremagyarázása, ami súlyosan sérti peres ügyek azon résztvevõit, akiknek valamilyen iratra van szükségük a város valamelyik közintézményébõl. Ilyen téren a legegyértelmûbb példa pont a városi pénzügyi iroda, ami a válaszban is említve van, ugyanis ott kell befizetni bélyegilletékeket, amik nélkül pert indítani vagy folytatni nem lehet.
  3. Amúgy a rendeletnek egyrészt nincs jogalapja (ilyet nem is jelölnek meg benne), nem létezik olyan jogszabály, ami feljogosítaná a polgármestert arra, hogy ilyen jellegû rendeletet kiadjon.
  4. A rendelet felesleges is, mert a kiadása pillanatában létezett egy kormányhatározat ami tartalmazta a közintézményekbe való belépés feltételeit.
  5. Nem utolsósorban a rendelet azért is törvénytelen, mert nincs benne meghatározva, hogy milyen idõtartamra érvényes, így elvileg most is érvényben van, annak ellenére, hogy a hivatkozott 1090/2021-es kormányhatározatot azóta már újabbak váltották fel, s a jelenleg érvényes 1242/2021-es is más elõírásokat tartalmaz.

Ami a legfontosabb: a városban a közhivatalokba való belépés feltételeit jelenleg két jogszabály írja elõ, a szóban forgó polgármesteri rendelet és az 1242/2021-es Kormányhatározat. Tekintettel arra, hogy ez utóbbi a magasabb rendû, ahol a kettõ közt ellentmondás van, ott azt kell mindenkinek betartani. Az pedig a közintézményekbe való belépés feltételeit így szabályozza (3. melléklet, 12. cikkely, 4. bekezdés):

“Accesul persoanelor, cu exceptia angajatilor, a participantilor în cadrul procedurilor judiciare, disciplinare, contraventionale, administrativ-jurisdictionale si a celor administrative din motive de ordine si siguranta publica, a persoanelor care necesita servicii medicale si prestatii sociale, precum si a persoanelor care se prezinta la centrele de vaccinare în vederea administrarii unei doze de vaccin, în incintele institutiilor publice centrale si locale, regiilor autonome si operatoriilor economici cu capital public este permis doar celor care fac dovada vaccinarii împotriva virusului SARS-CoV-2 si pentru care au trecut 10 zile de la finalizarea schemei complete de vaccinare, care prezinta rezultatul negativ al unui test RTPCR pentru infectia cu virusul SARS-CoV-2 nu mai vechi de 72 de ore sau rezultatul negativ certificat al unui test antigen rapid pentru infectia cu virusul SARS-CoV-2 nu mai vechi de 48 de ore, respectiv care se afla în perioada cuprinsa între a 15a zi si a 180-a zi ulterioara confirmarii infectarii cu virusul SARS-CoV-2.”

Sajnálatos módon ennek a rendeletnek a kibocsátásával a polgármester úr a saját munkatársait is nehéz helyzetbe hozta, mert lényegében arra kötelezte õket, hogy jogsértést elkövetve bizonyos személyeket még bár be se engedjenek a városháza épületeibe. Az irányadó azonban számukra is az kell legyen, hogy a polgármesteri rendelettel szemben a kormányhatározatot kell tiszteletben tartsák.

Akik pedig a kivételek közé tartoznak, azok éljenek a jogukkal és ne tûrjék az, hogy a polgármesteri rendeletre való hivatkozással ne engedjék be õket valamelyik helyi közintézménybe!

Végül, de egyáltalán nem utolsósorban: A Közigazgatási Törvénykönyv értelmében egy ilyen jellegû határozatot Gyergyószentmiklóson magyarul is közzé kell tenni. Amint látható, ez a rendelet csak román nyelvû, s ha ellátogatunk a város honlapjára, azt láthatjuk, hogy annak van ugyan magyar nyelvû változata is, ellenben a polgármesteri rendeletek azon is csak román nyelven vannak közzétéve. Jogos a kérdés, hogy akkor milyen alapon várjuk el a törvény betartását olyan településeken, ahol a magyarság létszáma épp csak meghaladja a 20%-ot?

Kategória: Felhívás, Tájékoztatás | Hozzászólás most!

Minek nevezzük?

Közzétéve 2021-11-20 | Szerző: Árus Zsolt

Munkánk során az elmúlt években értek már nem egyszer kellemetlen meglepetések azon állami intézmények részérõl, amelyek feladata volna a kisebbségi jogok gyakorlatba ültetése, illetve a fellépés azon jogok sérelme esetében. Ezt fényesen bizonyítja az a 18 panasz is, amit ezidáig az Emberi Jogok Európai Bíróságán tettünk, minekutána a hazai hatóságok nem tették a dolgukat.
Éppen ezért – eddig az hittük joggal – úgy gondoltuk, hogy már minden lehetséges figyelmetlenséggel, hanyagsággal, de még – túlzás nélkül – gazemberséggel is találkoztunk, ilyen téren ez az ország már nem tartogat számunkra meglepetést. Hát tévedtünk! Ehhez az kellett, hogy tavaly májusban – immár többedszer – panaszt tegyünk az ügyészségen a brassói Tîrnoveanu doktor ellen, akinek mély meggyõzõdése, hogy az igaz románok útja kizárólag a magyarok “holttestén” át vezet a “végsõ gyõzelemre”, ezért már évek óta mindenféle provokatív és uszító rendezvényeket szervez. A panaszt a rendõrség – szokás szerint – jó hosszan vizsgálta, majd javaslatot tett az ügyészségnek … arra, hogy ejtse azt. Mindez írásban így néz ki:

panasz ejtve

Az egész írásmû nem hosszú, románul tudók nyugodtan végigolvashatják, de amire a figyelmet fel szeretnénk hívni, az a 4. oldal közepén található bekezdés, ami magyarul így hangzik:

Ugyanakkor a tanú (itt már megáll a józan ész, amikor a bepanaszolt személyt tanúnak nevezik, tanúként hallgatják ki) megjegyezte, hogy nincs semmi kifogása egyetlen együttélõ nemzetiséggel szemben sem, a Nép Útja egyesület akciói bizonyítják ezt azzal is, hogy az idõk folyamán ezen akciók közül sok jótékonysági jellegû volt, melyek a magyar közösséget illetve a vegyes családokat is célozták (például az Úzvölgyi Nemzetközi Hõsi Temetõben szervezett megemlékezés, vagy a trianoni szerzõdés aláírásának 102. évfordulójának a megünneplése egy ünnepélyes felvonulással és egy tisztelgõ mûsorral Vitéz Mihály szobránál Sepsiszentgyörgyön).

Hogy értse mindenki jól: ez nem valami rossz vicc, esetleg részlet egy keserû pamfletbõl, ez egy hivatalos rendõri jelentésben van leírva, Romániában, 2021-ben! Hadd értsük meg már végre – mondja a jelentés szerzõje -, hogy mekkora tévedésben vagyunk, hisz Tîrnoveanu nem magyarellenes és nem uszító, õ évek óta a mi kedvünkben próbál járni ilyen jótékonysági rendezvényekkel! Nem szeretnénk hosszan ragozni, ezért csak annyit teszünk hozzá, hogy azt azért már nem gondoltuk volna, hogy valaha megérjük, hogy ilyet olvassunk egy rendõri jelentésben! Eddig, azt gondoltuk, hogy mindennek van határa, most ellenben már azon törjük a fejünket, hogy ezt a gesztust minek nevezzük?

S ha valaki azt gondolja, hogy ezt nem lehet fokozni, akkor téved. Ugyanis miután kihallgatták a rendõrségen, Tîrnoveanu hazament és írt egy új Facebook bejegyzést, amiben kifejti, hogy õt nem lehet megállítani, tovább fog harcolni a magyarok ellen, a “román ügy” érdekében. A bejegyzés szokás szerint nagy sikert aratott, olyan hozzászólások érkeztek hozzá, hogy “mi vagyunk a többség, s a kisebbségnek az a dolga, hogy alávesse magát a többségnek”, illetve hogy a szegény T.-t meghurcolni akaró “magyar alapítvány” tulajdonképpen “nyomorult gazemberek gyülekezete”. Egyikük pedig azt fogalmazza meg, hogy minden “zöld román” (aki nem tudná, ezzel a Vasgárdára utal) T. mellett kell álljon. Errõl is írásban tájékoztattuk az ügyészséget, csatolva hozzá a bejegyzést és a hozzászólásokat, hadd lássák, hogy ki az az ember, aki ellen panaszt tettünk. És ezek után született meg a rendõr jelentése, amibõl az ominózus bekezdést idéztük fennebb! S akkor most komolyan: minek lehet nevezni ezt? Van erre szó?

Pár jellemzõ hozzászólás ahhoz a bejegyzéshez, ami arról szól, hogy a Szenátus HALLGATÓLAGOSAN elfogadta Székelyföld autonómia-statútumát
Kategória: Tájékoztatás | Hozzászólás most!